Nem tudom, hogy kell-e vajon erőltetni még a havat, amikor mindennél jobba vágyom az igazi tavaszra, de Sonja Hinrichsen óriási területet lefedő hórajzát azért nem tudom szó nélkül hagyni. Vegyük inkább télzáró posztnak, az finom lesz! Jim Denevan strandhomok-rajzai után szabadon, az amerikai művésznő a Coloradói Rabbit Ears Pass friss hóval fedett vásznát használta januári projektjéhez.

Rashad Alakbarov, 32 éves azerbajdzsáni művész hiperszuper árnyakat készít hétköznapi használati tárgyak segítségével. Csudálatos, elgondolkodtató, néha viccesen kreatív és színes városképei, portréi, ékes bizonyítékkal szolgálnak arra vonatkozóan, hogy még csak fúrni, faragni sem kell ahhoz, hogy az újrahasznosítható tárgyakkal valami maradandót alkossunk. Mármint, értitek. A képek örökké megmaradhatnak.

Jó néhány alkalommal számoltunk már be a Luzinterruptus nevű spanyol művészeti kollektíva látványos fényinstallációiról. A mindig érdekes és/vagy jópofa világítótestekkel manipuláló srácok ezúttal Madridban lepték meg a járókelőket, nyilvános szökőkutakhoz kihelyezett fénylő vizes palackokkal.

Ezek a mandalák rólunk beszélnek, arról szólnak, hogy milyen a hozzáállásunk az élethez. Az önmagunkba vetett hitre, spiritualitásra nincs túl sok időnk. Foglalkozunk is egy kicsit magunkkal, és mégsem. Csak egy picit, de nem olyan mélyen. Kutyafuttában. Ilyenek ezek a mandalák is. A szél az ellenségük, de Joe Mangrum művész tudatosan döntött úgy, hogy az alkotásait az utcán fogja szétszórni...

Tim Delger a jelenleg Venice-ben [Kalifornia] élő dizájner nemrég még a University of North Texas lépcsőit koptatta, ám a meglepően rövid - alig két éves – és általában kamu önkereső üzemmódot követően, máris debütált első saját tervezésű bútoraival. A kollekció különlegessége, hogy elemeit a kopásokat eredeti állapotában konzerváló, korróziógátló eljárással felületkezelt útjelzőtáblák alkotják. Nyers..., útszéli..., a [re] jegyében! :)

Te mit csinálnál, ha volna jó pár darab agyonhallgatástól szétkarcolódott bakelitlemezed? Ha már senki nem tartana igényt rá, az első gondolat biztos, hogy a kuka volna, de mi nem lennénk Manzárd, ha ezzel a csúfos véggel járó verzióval foglalkoznánk.

Ma reggel rendkívül stílusosak leszünk, és kávéval indítjuk a napot. Persze ezt olyan „manzárdosan” kell elképzelni, ahogy már megszokhattátok. Kísérteties, mert múlt hét kedden szintén Ji Hong aka Red különleges, kosárlabdával festett portréjával indítottuk a napot, ma pedig szintén az ő műve lesz az egyik főszereplő. Azt hiszem odáig, meg vissza vagyok a kezei közül kikerülő szabadon értelmezett művészetbe.

A sztori a szenvedélyekről szól. Kezdődött évekkel korábban azzal, hogy a San Franciscó-i Jeff Wardell és párja Claudia Sagan beszerzett néhány ütős Barry McGee, Shepard Fairey, JR és Os Gemeos relikviát, amiket - megszállott műgyűjtők lévén mindketten - követtek aztán továbbiak, meg még továbbiak, ...meg nagy hirtelen a szembesülés a helyzettel: lakni is kéne valahol...!

Dudás Győző 1971-ben született Budapesten. Azt mondja magáról, hogy „rajzoló”, már egészen kissrác kora óta. Miután az iskolapadban megtanult írni is, azóta tulajdonképpen mást nem is tesz, mint ír és rajzol. Nappalai jelentős részében mindenféle webes és nyomtatott anyagokat tervez-rajzol, éjszakánként mindenféle történeteket ír és rajzol. Ez utóbbi kombinációt pedig igyekszik egymásra építeni, és összegyúrásuk módjait keresni, megismerni. Róla és ezekről a különleges és könnyen beazonosítható alkotásokról szól a mai magyART-os bejegyzés.

Szeretem a fekete-fehér fotókat. Bár nem vagyok róla meggyőződve, mindenki, aki ilyen képeket készít fel van-e készülve, leginkább persze fejben, milyen következményei lehetnek az elkészült monokrómnak. Mert, ha a galériába betérő érdeklődőben a művek láttán primer megfogalmazódó kérdés az: "helló, és mi az analógia?" akkor baj van! Valami nem ment át, fals az inger, nem működik az imagináció! Szerencsére Huszka Ádám fotóinál egyáltalán nem voltak ilyen jellegű problémáim...

Robert Jefferson Travis Pond egy fura figura. Saját elmondása szerint ő egy absztrakt művész, aki a „30 perces Brownie-sütiket” 20 perc alatt készíti el, nem izzad, rendesen fizeti a számláit, hétvégente jól kitombolja magát, jól ismeri a szerelmet, a gyerekek sem félnek tőle, sőt, egyszer felfedezte az élet értelmét is, csak elfelejtette leírni. Ja, és mindeközben az újrahasznosítás mestere is egyben.

Olyan kíváncsi volnék, hogy vajon mi lenne az első reakciótok, ha egy átlagos plázás shoppintúrán azzal szembesülnétek, amivel az egyik londoni bevásárlóközpont látogatói?! Lennék légy a falon, hogy lássam, vajon be mertek-e lépni egy lyukas liftbe...

Valamiért a füst az elmúlt napok egyik sztártémája. Múlt héten gyertyafüsttel készített (szerintünk) kegyetlenül jó portrékról írtunk, aztán tegnap szmogfestményekkel próbáltuk inspirálni a művészeket arra, hogy tegyenek valamit a retkes házfalak ellen, ma pedig ismét a gyertyafüst a téma. Nem tennénk említést róla, ha nem lenne egyedi és különleges az, amit Jim Dingilian csinál. Valamilyen titkos (hát persze, hogy nem árulja el) módszerrel üvegpalackok belsejébe készít gyertyafüsttel hétköznapi, ám a megvalósítást nézve állati jó „festményeket”.

Talán elég volna annyit hozzáfűznöm J. Shea alkotásaihoz, hogy „kellenek, egytől egyig”. Azok, akik szeretik a steampunkot és/vagy éppen Tim Burton-t, tudják hogy miért. Egyszerűen nagyszerű figurákról van szó, melyekre a mester is simán igent mondana!

Tavaly a dekooder oldalán megjelent egy cikk, mely egy akkor még titokzatos normafai objektumról, a Gereben 10-ről próbált meg többet kideríteni. Közben meg óriási vihart is kavart, pedig - lehet fájó, érzékeny pontokra tapintva -, mindössze a laikusban felmerülő persze buta kérdéseket fogalmaztam meg benne. Rövidesen aztán egyre több, addig homályos dologra is fény derült, például arra, hogy a cikkben is látható animációt, 3D látványterveket egy fiatal építészekből, dizájnerekből, programozókból - és mi ezen sem lepődünk meg :) - zenészekből álló lelkes csapat a ZOA Architect legénysége követte el.

A cím csalóka, hisz az ősemberek valószínűleg pont ugyanannyira innovatívnak tartották a pattintott kőszerszámokat, mint mi most a kütyüinket. De vajon mit fognak a jövő jelenleg régész címszóval illetett emberei (lényei?) találni a múlt felkutatása során? Christopher Locke-nak van néhány tuti tippje, amit egy folyamatosan bővülő sorozatban mutat be a nagyközönségnek.

A 40 éves Alessandro Ricci nem nevezhető éppen átlagos művésznek, és ezt nem csak azért gondolom, mert effektív a házfalakról, szobrokról lekapargatott kosz az, ami a műalkotásainak fő alapanyaga, hanem azért is, mert eltérően azoktól a festőktől, akik a tehetségükért cserébe gyors elismerést várnak, őt nem igazán érdekli, hogy híres művészként élje a hétköznapjait.

Köze van áJvasakra játékokhoz. Ismeri valaki a Poto & Cabenga-t? Na azt ő csinálta. Tagja a Satans Cock autentikus angol folk-rock bandának, szélsőséges pillanataiban meg sajtokat végez ki nagyon nagy kenyeres késekkel, vagy obszcén mandrillokkal ünnepel a happy star wars day-en. Afféle nagyonszabálytalan...:D

A Tokyobling’s Blog szerint a képeken látható, légies könnyedségű óraalkatrész-szobrokat bizonyos Natsumi Honda japán szobrásztanonc készítette, aki a Tama Art University diákja (volt legalábbis 2010-ben, amikor a poszt megjelent náluk). A teknőst és a nyúlfejet ábrázoló szobrokkal a tokiói National Art Centerben mutatkozott be a művész.

El tudok képzelni néhány dolgot, amire egy kosárlabdát használni lehet, de első körben a festészet pont nem jutna eszembe. Pedig lehet, hogy kellene, hiszen anno arra sem gondoltam volna, hogy valaki távirányításos autókat használ ecset helyett.

Napi 2 dollár, alsó hangon 600 forint. Két doboz ukrán malbi talán kijön belőle? Két egész BKV jegy, pláne „csak” egy könyv semmiképp...! Ennyi vajon mire elég? Egyedül az afrikai kontinensen 2.5 millió ember [!] már fel sem teszi magának ezt a kérdést, miközben folyamatos kilátástalanságban és konkrétan áram nélkül, sötétben tengeti életét... 

A mai naptól látható az újonnan átadott Washington-i Ford’s Theatre Center for Education and Leadership halljában egy 3 emelet magasságban (kb.10 méter), több mint 15 000 darab, Abraham Lincolnról szóló könyvből felépített henger alakú emlékmű. A kitalálójáról és kivitelezőjéről nincs hír a forrásoldalon, viszont arról igen, hogy a különleges alkotást kifejezetten az Elnökök napjára készítették.

Túl sokat ragozni nem akarjuk! Vasárnap van. Kajálja mindenki degeszre magát, henyéljen jó sokat, vigye le a kutyát pisilni, de még előtte, utána, vagy bármikor, feltétlenül nézze végig vasárnapi szisszentős, 18+-os képgalériánkat...! ;)

Egy tavaszias január végi napon a reggeli rutin kávézós postabontással kezdődött a történet. Szokásos email cunamik: nem túl izgalmas tartalommal bíró cévék, önjelölt precelebektől, majd az egyik legtörvényszerűbb hálivúdi klisét //nem rizsa// követve, „A” soron következő levélnek már a feladójától vigyázzba vágja magát a tompuló figyelem. Izgatott olvasás, majd - miután sikerült jól felcsigáznia minket -, további gyors üzenetváltások, a vége pedig...

Haroshi tizenéves korában kattant rá a gördeszkázásra, aztán pár évvel később a művészetekre. A két mánia ötvözéseként régóta gördeszkaszobrokat készít, a világ pedig csodájára jár a különleges és néhány esetben polgárpukkasztó alkotásoknak.