Oh, nem, még véletlenül sem szeretnénk megzavarni a pihenést, épp csak néhány szóval szeretnénk hozzájárulni a délutáni sziesztához. Nem mi beszélünk, hanem a képek. Lélekemelés napozás előtt, közben, után, bármikor...Mindig!

Tavaszi délelőttre észbontó drótcsodákat, szinte kora nyári délutánra pedig Tien-Min Liao látványos tipográfiai kísérletét ajánljuk figyelmetekbe! A New York-i grafikus egy olyan szórakoztató játékabetűkkelre invitál meg bennünket, melyből megtudhatjuk [lásd videó], milyen pofon egyszerű, például nagyipszilonból kisipszilont vagy nagyaból kisdét csinálni, mindezt csupán az ujjaink mozgatásával..., akár otthon is!

Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a heti témakeresés közben egy pillanat alatt négy olyan művész ugrott bele az arcomba, akik drótot használnak műveik alapanyagaként, mégpedig nem is akárhogyan! Egytől egyig zseniálisak; az alkotók és szobraik egyaránt. Arra gondolván, hogy talán unalmas lehet, ha minden napra elszórok egyet közülük, inkább összegyűjtve őket egy laza pénteki válogatást készítettem az alkotásaikból a pihengetéshez.

Motoi Yamamoto japán művész különleges kapcsolatot ápol a sóval. Egyik legújabb alkotása a Kanagawa-i Hakone Szabadtéri Múzeumban került felszórásra, Forest of Beyond címmel.

Hát eléggé sok minden eszembe jutott az idei londoni olimpia hivatalos [?] magyar oldalára érkezve az ott fogadó elég éhesnek látszó vámpírlányról. Ha már sport, a ritmikus sportgimnasztika talán még rendben is lenne..., a párbajtőrről már közel sem vagyok meggyőződve..., a szinkronúszáson meg jót kuncogtam...

A Huawei nem cicózik. A Barcelonában tartott Mobile World Congress 2012-n a kínai gyártó egy ötletes szoborral (is) szerette volna bizonyítani, hogy megállja a helyét a többi mobilcég mellett. A londoni Machine Shop segítségével elkészített „életnagyságú” Pegazussal a „világ leggyorsabb okostelefonjaként” aposztrofált Ascend D quad nevű legújabb mobiljukra akarták egy kicsit jobban felhívni a figyelmet.

Na jó, természetesen a címben szereplő kijelentés ebben a formában nem igaz, de az tény, hogy Julie Bender "festményei" égetéssel készülnek. Fára pirózott képein (a technika neve pirográfia) mindenféle állatokkal próbálja lenyűgözni a nagyérdeműt, de leginkább a figurák aprólékos kidolgozottsága, a művésznő profizmusa veszi le az embert a lábáról. Engem legalábbis...

Vajon hol található ez a leharcolt állapotában is gyönyörű kapubejáró...? Segítségként annyit elárulhatunk, hogy egy észak-magyarországi városban és picit photosoppoltuk a képet...! :)

Csak szólnánk, ha van köztetek olyan, aki az epic Hanna-Barbera rajzfilm óta vágyakozik egy igazi flinsztonos pecó után, az sebtiben kezdjen bele a pénzesbefőttesüvegek falhoz csapkodásához [üvegeket törni amúgy is jó bulinak tűnik...], mert ezek azok a pillanatok, amikor a gyermekkor egyik meghatározó álma akár valóra is válhat...!

Rajongok a lassított felvételekkel manipuláló videókért. Csak közhelyesen tudom megfogalmazni, hogy miért: rajtuk keresztül olyan részletekre csodálkozhatok rá és kerekedhet ki a szemem, amire amúgy sem nekem, sem senkinek nincs lehetősége a hétköznapokban, hacsak nem élnek közöttünk szuperhősök. Valami ehhez hasonló érzés kerített hatalmába, amikor Ana Soler installációjával kerültem szembe.

Nem tudom legális -e a szeretet érzése egy olyan ember iránt, akit személyesen nem is ismerünk? Aki hét hónappal ezelőtt alig három sorban jelezte felénk, hogy van, és bizony ő is egy icipici csodagyáros, és fél év elteltével csak ma reggel tudtam besurranni a birodalmába? Fúúú..! Asszem ez komoly, mégis annyira jóleső dilemma! Mert a választ én már tudom..., hiszen órák óta mást sem teszek, csak tátott szájjal bámulom a munkáiról, a családjáról, az életéről készült fotókat, meg legalább ekkora élvezettel falom a szavait...!

Anna 2010 karácsonya előtt egy teljesen új életet kezdett, amikor családjával egy egészen más világba csöppenve Svájcba költözött. Azóta főállású anyaként ott neveli a lurkókat, főz, mos, takarít, és szabadidejében már ott készülnek tovább az Annaságok... :)

Talán nem annyira súlyosak és elgondolkodtatóak, mint Dirk Skreber totálkárosra tört autói, de John Chamberlain művei legalább annyira látványosak. A tavaly decemberben 84 éves korában elhunyt fémhulladék szobrász műveiből május 13-ig tekinthető meg egy kiállítás a New York-i Guggenheim Múzeumban.

Joseph Kony egy bűnöző, aki Afrikában az LRA nevű szervezet vezetője. Eddig gyermekek ezreit rabolta el. A fiúkból katonát csinált és sokakat arra is rákényszerített, hogy megöljék a saját szüleiket, lányokból pedig szexrabszolgát, kínozva és bántva őket. A legszomorúbb, hogy nincs konkrét célja. Szörnyű tetteivel nem akarja a kormányt megdönteni, nem küzd semmilyen eszméért. Egyetlen oka ezekre a szörnyűségekre, hogy hatalmat akar.

Néhány hónappal ezelőtt hoztunk már, egy részben sokkoló mozit a jellegzetes brazil nyomornegyedek, a favelák mindennapjainak hangulatából, most hoztunk egy másikat, amitől ahogy mi, úgy reményeink szerint most más is sokkal..., de sokkal jobb kedvre fog derülni! Kérdezhetitek: de mitől? Meg, hogyan tudja ez a két hülye blogger társítani a nyomort a jókedvvel...?

Annyira bejön, hogy ebben a nagy és előremutató újrahasznosítási mániában a művészek (ömm, leginkább a külföldiek) az alkotásaikhoz minden tárgyat felhasználnak, ami valami miatt kikerül a hétköznapi használatból! Így amellett, hogy más-más szempontból ugyan, de a gombamód szaporodó ökoművészeti alkotások erős nyomást gyakorolnak a művészekre és a közönségre egyaránt, manapság egyre határozottabban érezhető annak a közhelynek az igazsága, hogy „semmi sem vész el, csak átalakul”.

A lényeg persze a "pillanatnyilag"...:)

A graffiti állítólag Banksy-tól származik.

via: dailymail

Szerintünk a Nothing Amsterdam a se szeri se száma marketingügynökségek azon szűk csoportjához tartozhat, ahová a kuncsaft a kampányegyeztetések második fordulójára már stresszmentesen, nyakkendő nélkül, akár rövidgatyában is érkezhet! A független ügynökség alapítója, Michael Jansen ennek az érzésnek az érdekében legalábbis igyekezett mindent megtenni, amikor az iroda belsőépítészeti kialakítását Alrik Koudenburg és Joost van Bleiswijk személyében két jó nevű dizájnerre bízta...

Idén már 79. alkalommal rendezték meg (sajnos pont a mai napig tartott) a híres Citromfesztivált a Francia Riviérán található Menton városában. A rengeteg látogatót vonzó egyedülálló, Fete du Citron nevű rendezvényen kizárólag déli gyümölcsökből (leginkább citrom és narancs) kirakott csodákkal találkoztat az érdeklődő.

A sárga tömlők először tavaly nyáron Hamburg kikötői negyedében kerékpártárolók, buszmegállók, hídkonzolok, szobrok vagy szimplán két fa között tűntek fel. Az ötlet: a város közterületein található tereptárgyakat további, akár ideiglenes, de időtálló, olcsó, olyan magától értetődően nyilvánvaló funkcióval felhatalmazni. Rendkívül felkészült várostervezési szakemberek minden bizonnyal hónapokig kapirgálnák a megoldáson törve a fejüket, Oliver Show német diáknak ehhez mindössze néhány tucat méternyi tojássárga víztömlőre volt szüksége.

Seo Young Deok nem az első és valószínűleg nem is az utolsó művész azok közül, akik a bringák valamilyen alkatrészért használják fel szobraik elkészítéséhez. Hogy mi teszi számomra mégis említésre méltóvá azon kívül, hogy baromi jól néznek ki a szobrai? Nos, az, hogy csak és kizárólag bringaláncból csavarja/formálja a figuráit. Bele sem merek gondolni, hogy hány ezer méter alapanyagra lehetett idáig szüksége...

Kezdjünk lassan mi is elhinni, hogy tavasz van. Ha a hőmérők - főleg éjszakánként -, még egészen felháborító értékeket is bírnak mutatni, nem kétséges: évszakváltás van! Erre többek között meggyőző bizonyíték az is, ahogy ilyentájt az ember leparkol a szoba közepén, majd a terepfelmérést követően sorba veszi, a télűző nagy tavaszi room-reboot mit tesz feleslegessé, mit kell egyszerűen csak arrébb tolni, valami jó kis színnel felfrissíteni, esetleg szimplán lecserélni...

Roadsworth (korábbi posztunk) 2001 őszén kezdte festegetni a montreali az utcákat. Kezdetben a több bicikliút iránti vágy motiválta, ezért különböző sablonok felhasználásával utcai jelzéseket kezdett felfesteni saját felfogásban, az autós kultúrát pellengérre állítva.

Hey, anybody out there...? Nemrég az egyik jó hangulatú magyART kiállításon lépett oda mellénk Luca, majd megkérdezte, bemutathatná-e az egyik nagyon tehetséges barátnőjét, aki magától biztos, hogy nem tette volna meg az első lépést felénk, egyszerű halandó bloggerek felé. Há' perszebólintás! Irsais pohár kézbe, kulturálisan kiéhezett népeken való keresztültüremkedés, majd megérkezés Dórához. Nem túlzunk, egy ölelgetni valóan bájos, angyali teremtés állt előttünk, aki meglepetésében megszólalni sem tudott. Aztán persze sikerült. Szépen előkerült egy mesekönyv is, benne elképesztően szép illusztrációkkal. Kérdeztük: ezeket te...? Válasz kissé zavartan, majdhogynem szemlesütve: hát én. Ezt követően meg mi jöttünk zavarba, mert értetlenül álltunk ismét, és állunk úgy általában, meg egyébként is az előtt, ha nem keresnek fel minket ilyen valóban tehetséges emberek! Hát ki ért ezt...? És jön a visszacsatolás az elsőként bekiabált kérdésre: anybody out there...?

Emlékeztek még Suh Do-ho sokatmondó installációjára, amelyben sok ezer miniember tart egy üveglapot, illetve a rá(-juk)lépő látogatókat? Nah, a nemzetközileg is elismert koreai művész új projektbe fogott, mely legalább annyira elgondolkodtató, mint a korábban bemutatott alkotás.

David Adey népszerű magazinok lapjaira nyomtatott celebek fényképtestét használja fel alkotásaihoz. A munkafolyamat csupán a testek gondos feldarabolását, majd az apró darabok újra felépítését foglalja magába.