Igen, köszi! Hiszen, ha valaha is kíváncsiak voltunk arra, mi lapulhat a dögös smink mögött, úgy most minden titokra fény derül. A Mercedes-Benz jóvoltából ugyanis, most első alkalommal van lehetőségünk arra, hogy tüzetesebben is szemügyre vehessünk egy F1-es versenyautót! Nem átvilágítva, mégis belülről…
Egy kicsit felhívva a figyelmet a ma esti, Manzárd Café és Magyarhangya bábáskodása alatt immár második alkalommal bemutatásra kerülő Ai Weiwei filmre, a Never Sorry-ra, nem szólhat a mostani poszt másról, mint napjaink egyik legbefolyásosabb és méltán híres művészéről. Vagyis arról inkább, hogy (a teljesség igénye nélkül) hol kerülhetsz közvetlenebb kapcsolatba a sokoldalú, építész, szobrász, fényképész, konceptuális alkotó, emberijogi aktivista blogger és twitterező művész valamilyen alkotásával.
Annyiszor tapasztalom, mégsem tudatosult még eléggé, hogy mindig a legegyszerűbb dolgok a legzseniálisabbak. Persze pozitív oldala is van ennek az egésznek, a túlgondolkodás mocsarában olyan üdítő tud lenni egy-egy ilyen felismerés! Itt vannak például a vállfák. Nálam a szekrény alja tele van velük, szépen, szatyorba rendezve, hogy ne porosodjon, épp’ csak az idő emészti őket. Sosem tudom, hogy mit lehetne kezdeni velük, pedig az újrahasznosítás fontosságáról heti szinten írogatok a blogra. A megoldás persze egyszerű, kicsit kevesebb agyalás a tökéletes megoldáson és egy kicsit több kézügyesség kellene, és rendben lenne minden. Mint ahogy a Vancouveri székhelyű kis független design stúdió, az Organelle háza táján.
Pici pucér popsikkal a falon lévő apró lukak irányába bukdácsoló emberkék tépik a madzagot hol ki, hol meg tuszkolják befelé. Ezek fix, hogy nem mennek kettőhússzal! Hmmm, pedig de… :)
Nos, múlt hét csütörtökön megnyílt a magyART-ban bemutatásra került 12 művész csoportos kiállítása a Castróban. Bár kicsit elcsúsztunk a megnyitóval a várakozás miatt, de így is egy olyan jó kedélyű, beszélgetős/lötyögős este kerekedett az egészből, amire magunk sem számítottunk. Mint ahogy arra sem, hogy ilyen sokan eljönnek közületek, utólag is hálás köszönet nektek a részvételért.
Ahogy növekednek a városok, a madarak és a vadon élő állatok lakókörnyezete arányosan csökken, így nem kérdés, hogy valamilyen formában pótolni kell a tőlük elvett területeket. A madaraknak legegyszerűbben madárházakkal tudunk kedveskedni, főleg télen, és bár számukra mindegy, hogy milyen csiricsáré az odú, amiben meghúzhatják magukat, a saját megnyugtatásunk érdekében, szépérzékünk finomhangolására szabadon fantáziálhatunk. Lényeg, hogy tegyünk valamit!
Tudtátok, hogy tavaly volt a Kémia Nemzetközi Éve? Töredelmesen bevallom, nekem elkerülte a figyelmem. Most amúgy egyáltalán nem az én kínom a lényeg, hanem, hogy például Franciaországban az eseménysorozat elindulásakor 4 művész 4 hihetetlen installációt készített 4 városban. Párizs, Lille, Lyon és Marseille adott helyet a művészek L'art et la Matiére projektnéven futó alkotásainak, amelyek természetesen egytől egyig összekapcsolhatóak a környezetvédelemmel.
A legendás Louvre-nál keringtünk legutóbb, ahol a kiadós nézelődés után mindig jól esik egy kis pihenés. Van is egy tippem: azt hiszem, nem mondok sok újat azzal, hogy Franciaország híres a péksüteményeiről és a sajtjairól, úgyhogy a Louvre utáni megpihenés helyszínéül jó szívvel ajánlom a saját kis kedvenc pékségem, ami Paul névre hallgat (77 Rue de Seine). 1889 óta teszik boldoggá az emberek gyomrát a legkülönbözőbb finomságokkal, mára már az ország több különböző pontján is. Kicsit ugyan drágább kategóriát képvisel, de az az ízharmónia, az az omlós tészta, a gyümölcsök ízorgiája a szánkban, amit ott találhatunk...hááát, felejthetetlen! Ha pedig a sajtok jelentenek nagyobb csábítást, mondjuk egy frissen sült bagettben, az sem akadály, egy másik pultban számtalan variációban kacsintgatnak ránk hívogatóan. Hozzá mondjuk egy kis friss narancslé, egy überfinom kávé és máris újult erővel vághatunk neki a fény és szerelem városának. Az ember úgysem minden nap megy Franciaországba, ha már ott vagyunk, engedjünk a csábításnak és élvezzük ki, amit csak megkívánunk!
A 2050-ig szóló klímamodell-előrejelzések szerint olyan meleg lesz Magyarországon, mint amilyen most Olaszország középső részére jellemző. Az évszázad közepére akár egy hónappal hosszabb lehet a nyár, ráadásul egy hónappal rövidebb a tél. Az ok: a globális felmelegedés…
Csuzdi Juditot még szeptemberben kerestük meg az egyik ismerősének felhívására. Az oldalán látott táskák láttán egyértelművé vált számunkra, hogy a magyART-ban mindenképpen helyet kell neki szorítani. Olyat még nem láttunk, amit készít; kábelekkel felcicomázott egyedi táskái az ötletesség mintapéldányai, sőt, enyhe, újrahasznosítással összekapcsolható érzés is hatalmába kerített minket. Judit kis időt kért tőlünk, mire össze tudja szedni a megjelentetni kívánt képeket, ennek pedig most jött el az ideje. És mivel állítása szerint nehézkesen szedi össze a gondolatai önmagáról, egyik kedves újságíró barátnőjének interjúját küldte el számunkra, amelyben főleg róla és a háttérről, inspirációkról van szó. Ez és sok remek fotó következik a különleges kábeltáskákról.
A gyorsan közeledő szürke és lehangoló téli időjárás finomhangolására egyre több fényforrást szoktam aktivizálni itthon, és ha észreveszitek, ebben az időszakban a blogon is temérdek olyan téma kerül terítékre, ami a fényhez, színekhez köthető. Így talán semmi meglepő nem lesz abban a kijelentésben, hogy végtelenül szívmelengető látványban volt részem, amikor végignéztem a japán fényalagútról készített képeket.
A Facebookos üzenőfalunkra nem olyan régen kitett videóhoz szorosan kapcsolódik a mostani téma is, mind a két esetben az elgyűrűkurásított új-zélandi légiközlekedés adja az alapot. Ezzel kapcsolatban csupán az volt inkább a kérdés, hogy mikor valósítják meg, nem az, hogy egyáltalán megvalósítják-e.
A képeken látható On Space Time Foam című különleges installáció segítségével bárki megtapasztalhatja, hogy milyen a biztonságos talajtól elrugaszkodva a térben sétálgatni, már ha van elég bátorság is hozzá. Tomás Saraceno argentin művész ugyanis egy épület aulájában három rétegben helyezett fel átlátszó fóliát, amire kedvükre mászhatnak rá a merészek.
...a pszichopátia 14 jellemzője: normalitások, indirect speech, speciális nevelési igény, ideges gyerekek intézete, perceptual decision making, nevelőotthoni ártalmak, agnózia, kevert agyfélteke dominancia, empátia és altruizmus, montessori, waldorf, fals belief, theory of mind, self reprezentációk, kötődés elmélet, gardner iq, frostig, moduláris rendszerek, ocd, énkép-korrekció, halmozottan hátrányoshelyzet, small for date, apgar, pac, sorsanalízis, genotropizmus, multisensory learning, facial expressions…
Az építészek számára gyakori és nagy kihívás, amikor a felkérés tárgya egy évtizedek, esetleg évszázadokkal korábban emelt épület teljes körű rehabilitációjára szól. Még izgalmasabb a dolog, ha az eredeti funkciótól gyökeresen eltérő feladatok ellátására kell újrahangolni az akár védett, műemlékjellegű épületet...
Nos, erre valóban csak annyit tudok mondani, hogy az egész készletet elfogadnám! Meg persze azt is, hogy a képeken látható kávéscsészéket, amelyeknek az aljában más-más állat pihenget, a brooklyni székhelyű Yumi-Yumi készítette, akik designerek egy lelkes csoportjának mondják magukat.
A dél-Québec-i Mont Saint-Hilaire nevű kisvárosban idén immár hatodik alkalommal megrendezésre került kulturális esemény, a Land Art Mont Saint-Hilaire díjnyertes óriás mandalájáról hoztam képeket „Egészséges reggelek” jeligére.
Nem is olyan régen az esőszobáért rajongtam, most pedig az esőhintáért teszem ugyanezt. Mondhatni, hogy semmi különös nincs abban, ha valaki az esőben hintázik, de az már egy fokkal érdekesebb, ha azt mondom, hogy hiába ömlik az „eső”, ezen a hintán bizony nem ázik meg senki!
Amiket a képeken láttok, bizony nem vázlatok és nem is fotómanipuláció eredményei. Olyanok, mintha befejezetlen rajzok volnának, pedig nem erről van szó, hanem a készítő zsenialitásáról. A gyertyatartó, váza, üvegek és tálak ugyanis valódi, használható tárgyak Maya Selway designer jóvoltából.
Ha megkérdeznéd a melbourne-i székhelyű művészt, Daniel Agdag-ot, hogy tulajdonképpen mit is csinál, az egyszerű válasza az volna, hogy kartonlapokból készít különböző alkotásokat. Persze ez a válasz leginkább a szerénységéről árulkodna és nem fedné a teljes valóságot, az abszurd összetettséget és részletességet, azt, ami egyébként valójában jellemzi a műveit.
Párizsba régi vágyam volt már eljutni, annyiszor hallja élete során az ember, hogy „Párizst látni és meghalni”, hogy lecsaptam egy speciális ajánlatra amit a neten találtam. Ez egyfajta kuponos oldal, azoknak akik olcsón szeretnék bejárni a világot...vagy edény készletre fáj a foguk, nyelvet tanulnának, esetleg kiskutyafülére vágynak és a többi és a többi.
Fótligetiek! Kérünk, jelezzetek már vissza egy komment, ne adj isten fotó formájában, hogy jók az információink, miszerint arra felétek, valahol a Tündér utca – Csodaszarvas utca által határolt sarokparcellán valóban ott áll e a felettébb pazar épület, mely leginkább egy itt ragadt Oszmán bej 21. századi palotájára hasonlít…!
Pedro Reyes mexikói művész az Imagine című alkotássorozatában 6 zenész segítségével 50 darab megsemmisített fegyvert (köztük revolvereket, pisztolyokat, géppuskákat) használt fel és alakított át hangszerekké. Az Imagine-t a korábbi, 2008-as Palas por Pistolas nevű projekt továbbgondolásának is vehetjük, hiszen ebben 1527 darab fegyvert olvasztottak meg és formáltak át 1527 darab lapáttá, hogy ugyanennyi fát ültessenek velük.
Körülbelül 1 évvel ezelőtt indult az önhibájukon kívül talán kevésbé ismert, de annál tehetségesebb magyar művészeket, designereket bemutató sorozatunkhoz kapcsolt kiállítássorozat. A magyART-ban idáig több mint 120 figyelemreméltó alkotóról készült bejegyzés a blogon, és bár a kiállítássorozatban Győri Zsuzska és manapság már Polgár Móni támogatásával, segítségével is csak tizenkettőnek tudtunk az első évadban az Odeon-Lloyd moziban, mostantól pedig a Castro Bistro-ban bemutatkozási lehetőséget biztosítani, a lelkesedésünk óriási. Az új helyszín felavatására, valamint az elmúlt 1 év és a kiállító művészek megünneplésére hoztuk össze közösen az „1 éve magyART” című csoportos kiállítást.
Szeretni való az a fiatalos lazaság és játékosság, amivel Agnieszka Mazur, lengyel designer elkészítette a képeken látható bútordarabot. A Ladder névre keresztelt, minimalista formavilággal megáldott ruhatartó éppen középen helyezkedik el a szanaszét dobált ruhák és a totális rendszerezettség világában, alternatív megoldást nyújtva a szétszórtságból pont kinövő, de a precízséget még el nem érő fiatalok körében.