Csuzdi Juditot még szeptemberben kerestük meg az egyik ismerősének felhívására. Az oldalán látott táskák láttán egyértelművé vált számunkra, hogy a magyART-ban mindenképpen helyet kell neki szorítani. Olyat még nem láttunk, amit készít; kábelekkel felcicomázott egyedi táskái az ötletesség mintapéldányai, sőt, enyhe, újrahasznosítással összekapcsolható érzés is hatalmába kerített minket. Judit kis időt kért tőlünk, mire össze tudja szedni a megjelentetni kívánt képeket, ennek pedig most jött el az ideje. És mivel állítása szerint nehézkesen szedi össze a gondolatai önmagáról, egyik kedves újságíró barátnőjének interjúját küldte el számunkra, amelyben főleg róla és a háttérről, inspirációkról van szó. Ez és sok remek fotó következik a különleges kábeltáskákról.
Mesélj kicsit, mikor kezdtél el kézműveskedni, és hogy jutottál el a táskákig?
Mindig jelen volt az életemben valami ilyesmi, például gyerekkoromtól rajzolok, rajzversenyekre jártam, sokat varrtam magamnak. Nem művészcsaládból származom, úgyhogy sokáig eszembe sem jutott, hogy ilyesmit szakmaként is választhatnék. Meghatározó volt az életemben, hogy elkezdtem lovagolni, nyaranta pedig lovászkodtam. Ebből nőtte ki magát az első pályaválasztós irány: 14 évesen lovas akadémiára jelentkeztem, mellette pedig mezőgazdasági szakközépiskolába, Kaposvárra, hátrahagyva a Belvárost, ahova születtem. Elég nagy váltás volt. Lassan kiderült számomra, hogy ez (is) egy könyöklős szakma, úgyhogy kisodródtam belőle. De mivel Kaposvárt megszerettem, ott maradtam állattenyésztő agrármérnöknek. Három évet nyomtam le az egyetemen, összesen megvolt a nyolc évem vidéken. Ezután költöztem vissza Budapestre, és ezzel el is indultam egy új irányba. Mivel szerettem varrni, először jött a divat. Tervezni kezdtem, pályázatokra adtam be a dolgaimat. Volt egy izgalmas időszak, amikor a Bábszínházban dolgoztam. Egyszerűen csak bekopogtattam, hogy bejárhatok-e a műhelybe segíteni, ingyen. Sok mindent tanultam ott, szerettem ezt a munkát, de lassan elfogyott a pénzem és muszáj volt elmenni pénzért dolgozni. Egy bútorboltba kerültem, vele párhuzamosan pedig divattervezést tanultam. A két éves képzés mellett is folytattam a pályázást, és megrendelésre különböző ruhákat készítettem, még esküvőit is. A táska nem is tudom, hogy jött… A varrás mellett mindent elvállaltam, amit csak lehetett, egészen a babyszitterkedésig. Ruhákból ugyanis nagyon nehéz megélni, mert hatalmas konkurencia a konfekció. És olyan kreativitás sincs benne, amit én szerettem volna. Van, aki nagyon jó ebben a műfajban – megtalálja azokat a határokat, ami hordható, élvezi, illetve bírja, hogy korlátok közé van szorítva, és ebből nagyon sokat tud kihozni. Nekem ez nem megy. Így esett a választás a táskákra, ami, ha igazán jó, az emberek áldoznak rá. Egyszer munka közben elromlott a vasalóm, és akkor jött az ötlet, hogy szétszedjem és kicsit máshogy rakjam össze.
Ráálltál a táskakészítésre. Hogy lett ebből megélhetés?
Eleinte két srác volt a segítségemre, akik fotózták a kész cuccokat, és együtt agyaltunk, mit lehetne ebből kihozni. Csak úgy barátilag volt mindez, de mégis ezek voltak az első lépések. Lassan érett meg bennem, hogy komolyan foglalkozzam a kábeles táskákkal, és fokozatosan leépítettem minden mást. Elkészült az első logó is, és szépen épülgetett az egész. Valamiért kicsiben akartam megtartani, és idő kellett hozzá, hogy kilépjek a bulik, haverok szintjéről és kezdjem el komolyan forgalmazni, vásárokba, viszonteladókhoz vinni a táskáimat. Ezek nagy mérföldkövek voltak. Addig minden bulin elkelt pár táska a vállamról és ez nekem elég volt. Aztán jött a WAMP. Eleinte inkább csak tetszettek az embereknek a kábeles táskák, de nem merték megvenni őket. Nagyon örültem, de közben kis híján, klasszikus módon, majdnem éhen haltam, mint régebben a költők a padlásszobáikban. Aztán jött egy olyan WAMP, amikor a délelőtt vége felé hazatelefonáltam, hogy „baj van, mindent eladtam”. Délutánra már nem volt mit árusítanom. A vásárok sokat segítettek népszerűsíteni a táskáimat. Mára már nem egy 60 fölötti vevőm is akad, aki be meri vállalni a táskámat a vagány szokatlanságával együtt. Igaz, ők jórészt külföldiek.
Tartasz attól, hogy valaki lemásol, vagy koppintja az ötleteidet?
Különféle művészeti alkotóközösségekben dolgoztam, és érdekes volt megtapasztalni, mennyire féltik a művészek az ötleteiket. Én úgy vagyok ezzel, hogy ha valaki koppintja, amit csinálok és az övé jobb, vigye. Úgyis jön majd egy másik ötlet és születik valami, amit csak én tudok megvalósítani. Nem tartok attól, hogy ne tudnék megújulni, vagy elfogynának az ötletek, mert rengeteg van. Alig várom, hogy foglalkozhassam a táskák mellett mással is, ami mégis szorosan összekapcsolódik velük, stílusban, életérzésben.
Mik a további terveid?
A hosszú távú tervekben a táskák mellé szeretnék kiegészítőket is forgalomba hozni, gondolok itt ékszerekre, lámpákra, egyedi bútorokra, de még sok egyéb ötletem is van. De jelenleg a táskákba fektetem az energiámat, hiszen rengeteg lehetőséget látok benne. Ezzel párhuzamosan nyitott vagyok más tervezőkkel való együttműködésre, mert meggyőződésem, hogy könnyebb többen együtt mozogni, és nagyon sokszor különös módon inspirálhatjuk egymást, mi alkotók. Irtó bizakodó vagyok, sok-sok jó tapasztalattal a hátam mögött az elmúlt majd két évről. Azt érzem, hogy most csak jó dolgok történhetnek velem.
Csuzdi Judit weboldala.
Ha te is hasonlóan tehetséges magyar művész, designer, kreatív ember vagy, olvasd el a felhívásunkat és jelentkezz nálunk!
Ha tetszett a poszt vagy szereted a hasonló témákat, csatlakozz hozzánk a Facebookon!
