Az utóbbi idők egyik legötletesebb mozgásra ösztönző kezdeményezésével találkoztam a most következő téma képében. A kínai Csöcsiang tartományban található Hangcsou város egyik terén megvalósított installációban ugyanis a járókelők a mozgólépcsőnél sokkal szórakoztatóbb dolgot használhatnak manapság a közlekedésre, a sima lépcsőt. Naná, hogy azt használják...

Mára tartogattunk még nektek valami egészen furiságos dolgot. Az ausztrál Freya Jobbins alkotásait, melyek láttán gondolkodás nélkül soroltam volna szegényt az "ennek valami tragikusan kimaradt az életéből" kasztba, egészen addig, míg tovább olvasva ki nem derült a Dollfaces címre hallgató groteszkek miértje... 

Szeretem, amikor a bolttulajdonosok valami extra különlegességgel próbálják meg odacsalogatni a vásárlókat az üzletükhöz. Nem muszáj nagy dolgot csinálni, éppen elég valami apróság, lényeg, hogy figyelemfelkeltő legyen! David Goldberg éppenséggel az előbbit valósította meg, amikor lakberendezési kiegészítőket és egyéb alkatrészeket árusító boltjának homlokzatára egy hatalmas Csillagos éj-másolatot készített.

Majdnem olyan ötletes, mint a portugáliai Águeda utcáira kihelyezett temérdek esernyő, csak itt talán egyszerűbb dolga volt a művésznek a telepítéssel. Nem fent, hanem lent, nem kifeszítve, hanem úsztatva, Luke Jerram brit művész több mint 1000 esernyőt helyezett egy Rotterdam-i kanálisba a Witte de With Festival keretén belül.

Három emelet a föld felett, egy a föld alatt. A tulaj kérésére a 150 négyzetméterbe integrált, hardcore gurulásokra csábító vályú, egy zenestúdió zug, zongoraterem, valamint az ide-oda csusszantható nagyméretű tolóablakoknak köszönhető lux cunami, mindez masszív vasbeton keretbe foglalva, az egész egy éjszakai buliknak ideális helyszínt nyújtó tetőterasszal megkoronázva…

Az ágy, ahol alszunk, kapuja egy másik világnak; ahol álmunkban gyakran egyértelmű, de leginkább homályos, zavaros képeket láthatunk, világos vagy éppen összefüggéstelen gondolatok járhatnak a fejünkben, könnyed és felszabadító vagy nehéz és mélyről feltörő érzelmek áraszthatják el a szívünket. Ez a másik világ a maga bonyolultságában is szabad, egy hely, ahol bármit megtehetünk, bárkik lehetünk; csak épp’ nem tudunk róla, amikor ott vagyunk.

Tavaly nem voltunk, idén mindenképpen ellátogatunk. Ha nem is vásárolunk, mert meg kell gondolni, hogy mire költünk, úgy gondoljuk, hogy nézelődni azért nem fáj, sőt, jó! Az Art Market Budapest nevű rendezvényről van szó, amely 2011-ben első alkalommal jött létre Közép- és Kelet-Európa nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáraként. A rendezők állítása szerint, már az első évben is sikeresnek nevezhető eseményt hoztak össze, amely tízezer fő feletti látogatottságot és teltházas kiállításokat eredményezett, ráadásul rengeteg szakmai elismerésben is részesültek.

…ami - számomra - Kerekes Gábor alkotásaiból árad. A csipetnyi kémiától fátyolos objektíven átszűrt fények és színek különös hangulatú világba vezetnek. Olyanba, ahol az ötven láb magas Daryl Hannah bármikor átléphet a hegyek fölött a völgybe. Időtlen, szuggesztív, befogadhatóan kísérleti. Épp ide való…

A Los Angeles County Museum of Art területén az érdeklődők egy 340 tonnás sziklatömb alatt sétálgathatnak kedvükre, amit egy körülbelül 142 méter hosszú betonárok felett, nagyjából a táv közepén, az oldalfalakhoz (biztonságosan!) odacsavarozott polcokon helyezett el a művész, Michael Heizer (nyilván nem a kezeivel).

Daniel Popper, Dél-Afrikában született, jelenleg is itt élő és alkotó művész olyan nagyszabású installációkat készít, amelybe a nyilvánosságot is szereti bevonni. A tavaly év végén megrendezésre került COP 17 (Conference of the Parties, 17.ülés) nevű éghajlatváltozással kapcsolatos konferencián Daniel Popper és csapata létrehozott egy hatalmas, raklapokból és acélból készült baobab fát...

Kicsivel több mint 1 évvel ezelőtt írtunk a Niagara vízesés kanadai oldalán található Nightmares Fear Factory-ból előkerülő fotókról, amelyeken minimum egy jóízű mosolyoghatunk, jobb esetben pedig egy-egy röhögés is feltörhet belőlünk a rémült arcot vágó emberek láttán.

Sokan sokféleképpen vagyunk a tegnapi, mai és holnapi nappal. Vannak - egyre többen -, akik Halloween-dilemmáiknak hangot adva kérdéseket fogalmaznak meg. Vannak sokan olyanok is, kiknek e pogány kelta hagyomány nem több mint mélyebb okozati összefüggések ismereteiknek már-már kóros hiányán tort ülve, csupán egy újabb ok a bebaszásra. Nem feladatom, hogy bántsam őket…!

Tetőtereket pásztáztak, ahogy mi is. A nem elhanyagolható különbség csupán annyi, …ők rá is találtak! Egyik kedves olvasónknak köszönhetően egészen pontosan be tudtuk határolni a Rue Choron nevű utcácskát, ahol a 8-as számú épület legfelső szintjén, az egykor egy 30 négyzetméteres széntárolónak helyt adó padlásrész, illetve a közvetlenül alatta, évek óta üresen álló 40 négyzetméteres garzon egybenyitásából alakították ki a csepp terasszal együtt kb. 75 négyzetméteres duplexet. Az ambiciózus projekt a L'Atelier d'Archi építészeinek munkáját dicséri.

Ray Villafane és az általa terelgetett Villafane Studios alkotásai mindig előkerülnek így Halloween-kor. Mert megérdemlik. Egyszerűen képtelenség szó nélkül hagyni azt, ahogy a Ray Villafane, Andy Bergholtz, Trevor Grove, Chris Vierra és Alfred Parades által alkotott csapat hozzááll a tökfaragás művészetéhez. Profik, efelől nincs kétség. Szeretem a stúdió által készített nyers, néha brutális, máskor csak szimplán ámulatba ejtő, azonban mindig tökös tököket, úgyhogy ma a legújabb alkotásokból válogattam. Külön felhívnám a figyelmet, hogy a posztban a nyugalom megzavarására alkalmas képek is vannak!

Ma Halloween van. Igen, egyre inkább itthon is, úgyhogy mielőtt valaki megint nyűgösködne amiatt, hogy miért kell ezt az angolszász országokban megtartott dolgot erőltetni, kijelentem, hogy én azok táborát erősítem, akik szeretik, úgyhogy az egyszerű válasz az, hogy: CSAK! Kerestem a tökfaragáson kívül eső (pedig ez is lesz ma) témát, és adta magát az ötlet, hogy ma Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész, animációsfilm-rendező koponyaillúzióit hozom nektek reggelihez, mert egyszerűen lenyűgözőek!

Gőzöm sincs, mit látunk! Linómetszet vagy digitális szobrászat...? Esetleg egy aberrált vizuális ingerküszöb teszt ez, vagy mi? És miért, meg egyáltalán ki a célközönség? Najó, ...arról mondjuk vannak elképzeléseim. Marha sok kérdésem lenne még, Nicolas Obery francia grafikus határtalan képzelőerőről tanúskodó digitális agymenései azonban ledöntöttek a lábamról...

Peter McFarlane, vegyes technikát alkalmazó szobrász, installációs-és konceptuális művész az újrahasznosítás nagy barátja, és én ezért máris nagyon szeretem! Az már csak hab a tortán, hogy igen figyelemreméltó alkotásokat is készít a hulladékok gyűjtögetése közben. Számítógépes kütyüket, konyhai eszközöket, barkácsoláshoz szükséges szerszámokat használ fel a szobraihoz, festményei felcicomázásához.

A Tim Noble és Sue Webster által alkotott brit duó 2006 óta az első egyéni kiállítását nyitotta meg a londoni Blain|Southern-ben pár héttel ezelőtt. Nihilistic Optimistic címmel hat nagyméretű szobrot építettek, amelyek egészen addig úgy néznek ki, mintha esetleges, értelmetlen katyvaszai lennének a fadaraboknak, amíg egy egyszerű megvilágítást nem kapnak.

Nincs új a nap alatt. Ramon Bruin térhatást keltő alkotásai megszólalásig hasonlítanak a blogon korábban bemutatott japán művész, Hideyuki Nagai varázslatos vázlatfüzetében rejtőző 3D-s csodákra, de ezzel semmi gond sincsen. Nézegetni ettől még jó őket, úgyhogy a hétfő reggeli kómás kávézáshoz most az akril-és olajfestmények készítésében is jártas 31 éves holland szabadúszó művész munkáit hoztam.

Kedves Manzárd Café olvasók! Először is engedjétek meg, hogy köszönetet mondjak az oldal tulajdonosainak, barátaimnak, hogy lehetőséget biztosítanak számomra a blogjukon. Röviden rólam annyit, hogy a nevem Lia, a barátaim viszont csak Kis Vuknak hívnak (ki tudja miért) és egy külföldön élő magyar vándor vagyok, aki az utazás megszállottja. Szeretném megosztani az élményeimet, tapasztalataimat az emberekkel, ráadásul szeretem jól, olcsón és minél praktikusabban intézni a dolgaimat, úgyhogy az oldal mostantól új rovattal bővül, melynek címe Bagman. Itt próbálom meg majd összegyűjteni az utazás szerelmeseinek, hogy hova és hogyan érdemes ellátogatni, mit érdemes megnézni, mi legyen a hátizsákban, mire készüljünk fel, hogyan kerüljük el a buktatókat, mely oldalak lehetnek segítségünkre a neten, tehát tulajdonképpen praktikus ötletek gyűjtőhelyéről van szó a Bagman képében.

Prológ: Emlékszem arra az általános iskolai olvasókönyvre (valami korai osztályból, amikor még nem is nagyon tud az ember olvasni) - volt benne egy kis olvasmány: Pista Pesten. És mellette egy középgagyi rajz egy mézgaaladár fejű gyerekről (bizonyára Pista), aki egy mozgólépcsőn ereszkedik alá a pesti metró transzcendens poklába, arcán pedig az rémület, ahogy az újdonsült és rutintalan gyermekpsziché szétcsúszik a kegyetlen ingeráradatban.

A TBWA Italy reklámügynökség részét képező First Floor Under nevű digitális popkulturális magazin számára készítette el a képeken látható zenészportrékat Moreno De Turco és Mirco Pagano. Az alkotók kifejezetten az adott előadó cédéiből formálták meg az alakokat, hogy ezek végül egy kalózkodás elleni kampány részei legyenek.

Paul Mutant egy igazán titokzatos ember. Nem kérkedik a sikereivel, nem úgy küldte el a levelét, hogy „ez és ez vagyok, ezt és ezt értem el”, egyszerűen csak 1 darab képet mellékelt egy brightoni teaház faláról, ahová ő festett. Körülbelül a szöveg is annyiból állt, hogy nézzük meg, hátha. Tetszett a festmény, úgyhogy kértem, hogy írjon magáról néhány mondatban, majd félretettem a levelet, bízva abban, hogy megérkezik a válasz. Nem jött, de valószínűleg elfoglalt emberről van szó. Aztán most derült csak ki, ahogy utána kutattam, hogy bizony igazán szép sikereket ért el (külföldön) és már több kiállítást is tudhat a háta mögött.

Mióta rátaláltam a Bukarest óvárosában tavaly kinyitott helyről, az Atelier MECHANIC-ról készült fotókra, egyfolytában azon töprengtem, milyen okosságokat írhatnék a látottakról, mindezt személyes tapasztalatok híján, persze ügyelve arra, hogy – szakmai szemmel se legyen nagyon gáz – az idevetett néhány sor…

Imádom az esőt. Persze így ősszel már nem szeretek megázni, úgyhogy csak az ablakon keresztül élvezkedem. A Random International kortárs művészeti stúdió által létre hívott esőszoba azonban még ebben az egyre hűvösebb időjárásban is felkeltette az érdeklődésemet. Főleg, mert ebben sem lehet megázni...