Kettőnk közül Laci rajongott az építészetért, és ő az, aki kedvenc témáival, épületeivel és a róluk készített szenvedélyes, érzékletesen megfogalmazott írásaival végül bennem is felébresztette ezt az érzést. Biztos vagyok abban, hogy ha itt lenne még ebben a valóságban, ő írná meg a felfoghatatlanul sok árnyaltot rejtő gondolatait Bolla Zoltán - A magyar art deco építészet című könyvével kapcsolatban, de persze mivel örökül hagyta számomra az építészet iránti lelkesedését, képessé váltam arra, hogy hozzá hasonló odaadással járjam körbe a témát. Alig vártam, hogy a kezembe vegyem a szóban forgó igényes kiadványt, kinyissam, megérezzem az illatát és önfeledt virtuális sétára induljak a gyönyörűséges épületek között.

Az „itt jártam” jellegű, nagyjából semmilyen művészi értékkel nem rendelkező, átlagemberek számára leginkább olvashatatlan, primkó tag-eket, firkákat sokakhoz hasonlóan és sem szeretem. Azt nem tudom, hogy Mathieu Tremblin francia művész is ebbe a kategóriába tartozik-e, mindenesetre legutóbbi projektjében azt próbálja megmutatni számunkra, hogy ezek a feliratok hogyan néznének ki letisztult, értelmezhető formájukban.

Szabó-Lencz Péter, közismertebb nevén Petyka, képzőművész, designer azokhoz a hazai tehetségekhez tartozik, akikhez rendszeres időközönként visszatérünk, vagy azért, mert egy hosszabb hallgatás következtében ránk tör a kíváncsiság vagy azért, mert valami különleges újdonsággal hívja fel magára a figyelmet.

Nem csak kis lakással rendelkezők érdeklődését és elismerő biccentését válthatja ki Jongha Choi koreai designer ötletes kollekciója, hanem minden designérzékeny emberét is. Nekem legalábbis annyira tetszenek, hogy akkor is feltennék a falamra néhányat a szokatlan műalkotásként, installációként is remekül funkcionáló jópofa bútorok közül, ha gigantikus loft lakással rendelkeznék.

Beccy Ridsdel brit keramikusművészről már a blog indulásának évében írtunk, különleges, felszínt feszegető, azt orvosi pontossággal lehántó, valóságot megmutató szobrai egyszerű egyértelműségükben azonnal belopták magukat a szívünkbe.

Sohasem csináltunk titkot abból Lacival, hogy laikusként fogtunk bele a művészettel és designnal kapcsolatos témák megjelenítésébe, hiszen legelső blogposztunk is egy „mikérünkelnézést, hogy olyan témákról beszélünk, amihez nem értünk” volt.

Az elmúlt években rajongójává váltam azoknak a lakberendezési kiegészítőknek, amelyek úgy néznek ki, mintha az óceánok, tengerek, tavak, folyók kiragadott részletei lennének. Az akrilüveg, plexiüveg vagy gyanta, valamint különböző kövek, szikladarabok, fadarabok összevegyítésével létrehozott asztaloktól idáig minden esetben a "KELL!" kínzó érzése kerített hatalmába.

Yulia Brodskaya, Moszkvában született orosz művésznő a textilfestésen keresztül az origamin át egészen a kollázsok készítéséig rengeteg különböző kreatív technikát kipróbált, míg rátalált saját magára a quilling, avagy papírcsíktechnika használatában (feltekert és/vagy egymáshoz ragasztott papírcsíkok formázása, vágása és ragasztása). A Hertfordshire Egyetemen diplomázó, jelenleg Angliában élő és dolgozó tehetség innentől fogva rohamléptekben szerzett magának nemzetközi hírnevet a brutálisan részletes és látványos alkotásaival, innovatív illusztrációival.

Két évvel ezelőtt röhögtünk fel először Don Moyer amerikai író és grafikus ötletén és idén télen újra sikerült ezt a bravúrt elérnie. A vicces tervező dédszülei antik tányérjainak hagyományos mintáit olyan modern apróságokkal dobta fel 2014-ben, mint például zombik, zombi-szerű véruszkárok, repülő majmok, denevérek, gigantikus szörnyek, robotok, aligátorok, ufók.

Gyerekkorom óta imádom a könyveket. Ez az érzés olyan jelentőségteljessé vált az elmúlt időszakban, hogy amikor leszoktam a cigarettáról, nem édességekre és más rágcsálnivalókra költöttem a megmaradó igencsak nagy mennyiségű pénzt, hanem könyvek vásárlásába kezdtem. Coelho-s gondolatnak tűnhet, de elhatároztam, hogy inkább a tudásra költöm a pénzemet és ezt szívom magamba. Olyannyira bevált ez a gondolkodás nálam, hogy konkrét kielégülést okoz egy-egy könyv megvásárlása és a benne rejlő tartalom rendszeres "leslukkolása". Napi 1 dobozzal minimum elszívtam, így körülbelül 30 ezer forintot költöttem egy hónapban erre a szokásra, ehelyett most átlagosan legalább 10 darab könyvet tudok vásárolni, ha akarok.

Hiába trendi a különböző anyagokból, változatos formákban készített szépséges járólapok, padlóburkolatok használata, miután olyan családban nőttem fel, ahol a szobákban padlószőnyeg volt, így nekem ez a lakberendezési kiegészítő hozzátapadt az otthonosság érzéséhez. Ez az oka annak, hogy rendszeres időközönként különleges szőnyegkoncepciókról, megvalósult ötletekről olvashattok nálunk, ma például Alexandra Kehayoglou egyedi használati tárgyairól.

Hiába foglalkozom a művészettel, designnal, építészettel hosszú-hosszú évek óta, az Octogon Magazin legújabb, 131. kiadásának lapozgatása közben hasított bele a gondoltat a fejembe, hogy döbbenetesen sok különleges épület és/vagy belső tér van kis hazánkban, és hogy mennyire fontos lenne, hogy ne lehajtott fejjel, unottan, bosszúsan rohanjunk át a városon, lakóhelyünkön…

Szabadidőmben, éppen aktuális hangulatomtól függetlenül szívesen játszadozom azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha gazdag lennék és bármit megvehetnék, amit csak szeretnék, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Miután egyelőre anyagilag nem nevezhetem magam gazdagnak, így a különböző téli, nyári akciók, kuponnapok mellett a Back Friday alkalmával tudom megélni a költés könnyedségét.

Két hónap híján 3 éve "száraz" vagyok, vagyis semmilyen alkoholt nem ittam és baromira nem hiányzik, még ünnepek vagy bulik alkalmával sem. Mondjuk előtte sem voltam nagy ivó, de azért a bulikákon én sem vetettem meg a lerészegedés lehetőségét. Ebből kiindulva furcsa lehet, hogy pont egy borforgalmazó cég új termékére hívom fel a figyelmeteket, de a csomagolás ötletességét emelném ki inkább az üvegek tartalma helyett.

Ha színes, játékos művészeti alkotásként gondolnánk újra a zebrákat, az autósok jobban odafigyelnének a rajtuk áthaladókra? A gyerekek és felnőttek egyaránt nagyobb valószínűséggel választanák ezeket a műalkotásokat az átkelésre, mint más alternatív lehetőségeket? Vajon segíthet a baleset-megelőzésben vagy csak elvonja a figyelmet és pont az ellenkezőjét érnénk el velük, mert gyerek, felnőtt és autós egyaránt az művet bámulná ahelyett, hogy a környezetére figyelne?

Nincs mese, a Polygons mérőkanálból kell egy! Sokszor írtam már hasonlót a blogon más tárgyakkal kapcsolatban, a kívánságlista pedig egyelőre megvalósulás nélkül csak bővül, de az origami által inspirált mérőkanál tényleg KELL, így üvöltve!

Viszonylag ritkán írunk ékszerekről a Manzárd Cafén, de ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne miről írni, csak mindig van valami más, designnal kapcsolatos téma, ami elrabolja a figyelmünket. Persze néha azért felvillan egy-egy olyan különlegesség az ékszertervezők világából, ami miatt parkolópályára kerülnek azok a bizonyos "más" témák. A közelmúltban a Secret Wood-nak sikerült elérnie ezt az állapotot.

Agata Oleksiak, közismertebb nevén Olek, lengyel származású, Amerikában élő koronázatlan yarn-bombing/fonalbomba/nagyi-graffiti királynő körülbelül az összes érdekes és meglepő tárgyat beleburkolta már kedvenc alapanyagába. Nem csak egyszerű, hétköznapi használati tárgyakat, hanem köztéri szobrokat, autókat, aligátor alakú játszókomplexumot, sőt egy teljes vonatszerelvényt is felöltöztetett már a színes fonalakból kötött ruhába.

A Richard Clarkson Studio két évvel ezelőtt már egyszer elvarázsolt a villámló viharfelhőt mintázó lámpájával, de igazából nem volt nehéz dolga a „design laboratórium” tervezőjének, hiszen a viharok, különleges elképzelések és az elegáns, mégis játékos ötletek nagy-nagy rajongója vagyok. Ezúttal megint egy viharfelhővé alakított bluetooth hangszóróval vett le a lábaimról, csak az elképesztően látványos kütyü most nem a mennyezetről lóg alá, hanem egy fa talapzat felett lebeg.

A gyerekek rajzait sokan, sokféleképpen próbálják a papírlapnál vagy vászonnál esetleg tartósabb formában is megörökíteni, a szülők legnagyobb örömére. A lehetőségek közül az életre keltett gyerekrajzok, pontosabban firkababák azok, amelyek nagyobb figyelmet kaptak az elmúlt években. A Tasarım Takarım nevű török ékszerkészítő manufaktúra azonban próbál szintet lépni a dologban és asztali díszként, kitűzőként, ékszerként megformázni a firkákat.

A Design Hét Budapest 2016 kiemelt eseménye a Magyar Formatervezési Díjak és a Design Management Díj átadása volt szeptember végén. A díjazottakról és kreatív, innovatív ötleteikről szerintem mindenkinek hallania kellene, ezért úgy döntöttem, hogy készítek róluk egy terjedelmes, szöveges, képes, videós bemutató posztot. A magam részéről így tudom segíteni őket, megérdemlik a figyelmet!

Gondolkodtál azon valaha az utcán sétálva, hogy milyen jó lenne a szeretett városod bizonyos részleteit magadon viselned? Erről a kérdésről valószínűleg mindenkinek valami városfotóval ellátott póló vagy városnévvel kivarrt kapucnis pulóver jut eszébe, de én most ennél egy fokkal összetettebb és ötletesebb dologra gondolok.

Az óra üzletek előtt képesek voltunk Lacival hosszú-hosszú percekig ácsorogni és nyálcsorgatva válogatni, hogy melyik karórák is tetszenek igazán, és ezt vegyétek szó szerint. Ha egy plázában volt dolgunk, akkor kábé mindegyik ilyen üzlet előtt megálltunk, jócskán megnövelve az ott eltöltött időt. Komolyan! Nem tudom, hogy miért pont az órák lettek azok a divatkiegészítők, amelyek mindkettőnket ennyire elvarázsoltak, de nem is akartunk hadakozni a tény ellen, inkább megéltük.

Megszámlálhatatlanul sokszor játszottunk a családdal és a barátokkal egyaránt a kívánságcsonttal, és bár arra már nem igazán emlékszem, hogy valóra váltak volna a széttörése előtt megvágyott kívánságok, de amikor egész csirke került az ünnepi asztalra, sosem hagytunk ki egyetlen alkalmat sem a „mágikus” csontdarab félretételére, kiszárítására és felhasználására.

Mintha évről évre hamarabb indulna a karácsonyi láz az áruházakban. Idén még strandpapucsban flangálva, konkrétan az iskolakezdés után egy héttel akciós girlandokra csodálkozhattam rá az egyik áruház polcán. Bár meglepő és nem igazán értem, hogy hová mindig ez a sietség, de tulajdonképpen nem bánom, mert szeretem ezt az időszakot. Ahogy hűvösödik és szürkül az idő, bennem úgy növekszik a karácsonyi hangulat.