A téma adott, a téma aktuális. Olimpia van, csak a hülye nem vette észre, mi pedig, ahogy szoktuk, amolyan Manzárdos módon csatlakozni fogunk a jeles eseményhez néhány alkalommal. Itt van rögtön az olimpiai lángot éltető fura szerkezet, amitől sokaknak kikerekedett a szeme, és amelynek lényegére igazából csak a megnyitóünnepség alatt derül fény. A látványos sziromcsoport tervezője Thomas Heatherwick, mi pedig hoztunk néhány képet a készítési folyamatról.
Grégoire Guillemin egy nagy gyerek, de lehet, hogy ő csinálja jól. Még mindig a szuperhősök (és számítógépes játékok, és...és...és...) bűvkörében él, olyannyira, hogy a művészetet is ennek a rajongásnak a megjelenítésére használja fel. Nem hazudok, tessék megnézni a weboldalát és tobzódni a jobbnál jobb alkotásokban!
Jó áron kínálunk egy minőségi terméket, mégsem úgy fogy, ahogy szeretnénk? Kétségbeesve keressük a fenntartható versenyelőny titkát, merthogy túl sok a versenytárs? Felismerve a kihívást, mindössze egy dolgunk van; márkánkat kőkeményen meg kell "dolgoztatnunk"...
Időről időre jó visszatérni egy-egy alkotóhoz. Nem csak azért, mert ez azt jelenti, hogy a Manzárdnak már van némi történelme, hanem azért is, mert újra fel lehet fedezni a kedvenceket, figyelni a kisebb-nagyobb idő eltelte alatt végbemenő változásokat is. Ilyen Ran Hwang is, akiről még 2010 végén írtunk.
Nem ő jelentkezett, ajánlották, mi pedig már akkor tudtuk, hogy írni fogunk róla. Távoli barátjának elmondása szerint, Novák Péter János a jég hátán is megél. Az elmúlt 10 évben Európa 10 különböző pontján próbálkozott a szerencséjével, mert idehaza nem tudott volna megélni; nem sokkal több mint háromnegyed évvel ezelőtt pedig rájött, hogy ő bizony rajzolni és festeni fog.
A Wind and Willow Home konyhai dizájn kollekciója kizárólag egyedi kézműves termékek gondosan összeválogatott gyűjteménye. A vizuális ingereinket simogató darabokat egytől egyig a természet ihlette, amennyiben pedig vágyat éreznétek - most ismét magunkból indultunk ki - némelyikre, innen, nem is rossz árban spájzolhatók a szépségek... :)
A képeken látható Solar Tree nevű napenergiával működő városi világítási rendszert a technológia, az anyagtudomány és a természetes formák iránt elkötelezett walesi tervező, Ross Lovegrove álmodta meg és az Artemide nevű cég készítette el.
Merre voltál a legutóbbi álmodban? Egy erdőben? Netán a városban kóboroltál? Vagy az iskolában jártál? Ezekkel az egyszerűen megválaszolható kérdésekkel bombázta a barátait Nemcsik Dávid, aki a Lebegés című fotósorozatához kereste a válaszokat.
A gólyalábakon álló épület megtévesztésig olyan, mintha egy esőerdőben állna, valahol Indonéziában. Az Egyenlítő két oldalán elhelyezkedő, a trópusi éghajlat szeszélyeinek jócskán kitett délkelet-ázsiai országban, az özönvízszerű égi áldást menetrend szerint követő árvizek kivédésére az ott élő népek évezredek óta így építkeznek. A látszat azonban csal, és nem, nem kell tartani a dzsungelből lesből támadó jávai tigrisektől sem, legfeljebb egy malacait féltő vaddisznómama kergetheti meg az embert.
Egyszerűen csak imádom az olyan művészeket, akik a megszokott helyszínekre valami szokatlant varázsolnak. Itt is van egy rendkívül jó példa az iménti kijelentésemre: Paola Pivi-nek hívják az illetőt, aki nem volt rest és egy kéthajtóműves, 6 férőhelyes Piper PA-34 Seneca repülőgépet állított ki a Central Parkban.
Az internetről való letöltés nem csak nálunk nemzeti sport. Egy-egy jövőheti premierfilmet szinte diadalittas üvöltések közepette, szemernyi lelkiismeret furdalás nélkül szakítunk le a hálóról az otthoni merevlemezekre, nem gondolva arra, valakinek a vérrel verejtékkel alkotott szellemi terméke a zsákmány, persze a lényeg: ingyé! Jah, hogy ezért állnak a csatában vesztésre...?
Annak reményében, hogy a Szimpla-kertben kiállított képei még ott lógnak a falakon, gyorsan szeretnénk nektek bemutatni a magyART mai főhősnőjét, Zsófit. A lényegretörően rövid bemutatkozásból alább olvashattok. Mi, némi utánjárással kiderítettük továbbá azt is, hogy tavaly egy stockholmi táncversenyen Lindy-Hop Jak & Jill kategóriában 3. helyezést ért el...
Chuck Close amerikai fotós, festő leginkább hagyományos eszközökkel készülő fotórealisztikus festményeiről híresült el, én most mégsem ezekkel kapcsolatban fejezném ki a rajongásom, hanem a művész ujjai miatt morzsolnék el egy apró könnycseppet. Mert ezek bizony aranyat érnek.
Ugye milyen nehéz megválni a kedvenc ruhadaraboktól, főleg, ha azt kinézetétől függetlenül is még hordhatónak találjuk? És ugye egyre többen tudják már, ha vérző szívvel bár, de mégis meg kell szabadulni tőlük, nem muszáj felmosórongyként használni vagy végső esetben a kukába dobni őket, hisz annyi lehetőségünk van az újrahasznosításukra...amennyiben persze egy fokkal kreatívabban közelítjük meg a dolgot és hajlandóak vagyunk újragondolni a létét, újraformálni az alakját.
A képeken látható X-Times People Chair egy helyspecifikus performansz Angie Hiesl német művésznőtől. A jópofa ötlet lényege egyértelműen látszik, különböző épülethomlokzatokra, jó magasra, körülbelül 3-7 méter magasra felhelyezett székeken pihengetnek és múlatják az időt a bátor nyugdíjasok.
A Holdat és más, távolabbi égitesteket célzó küldetések tervezése során igen sok technikai kihívással kell szembenéznünk. Ugyanakkor felmerül egy másik, legalább ennyire fontos kérdés is: mit egyenek az űrhajósok? Az emberes űrmissziókra szánt ételek fejlesztése közben azonban nem kizárólag a táplálkozási szempontokra, de az űrhajósok pszichológiai állapotára is figyelemmel kell lenni!
Az emberi haj évente átlag 18 centivel nő. Kilenc millió svéd ez alapján kb. 1 620 000 méter hajat termel, arányosítva ez a szám itthon nagyjából 1,8 millió méter, melynek nagy része egyszerűen a kukákban, illetve valahol egy szemétégetőben végzi. Ola Giertz stockholmi formatervező a számok láttán először megdöbbent, aztán rámutatott az egyik divatosnak számító helsingborgi borbélyműhelyre [Studio Västra Sandgatan], majd újragondolva ezt a dolgot, hajmeresztő vállalkozásba kezdett...
A Dulux-féle Let's Colour projektjéért korábban itt és itt rajongtunk. A kezdeményezés a szívünk egyik csücske, tavalyi (2011. március 21.) magyarországi indulásánál pedig végtelenül örültünk. Nem is olyan rég ismét kaptunk egy sajtóanyagot, hogy bizony idén már második alkalommal írtak ki pályázatot a szürke és lehangoló közösségi területeink kiszínesítésére, a számos jelentkező közül nyerteseket is választottak, és az elmúlt hetekben el is kezdődött a csúnyaságok kicsinosítása.
Vik Muniz mindent újrahasznosító alkotássorozataiból korábban már bemutattunk párat, de természetesen az elmúlt időszak alatt sem tétlenkedett a brazíliai születésű, jelenleg New Yorkban élő ökoművész.
Isabelle de Borchgrave belga művésznő megszállottja a ruháknak, olyannyira, hogy készíti is őket. Ez persze önmagában még nem olyan furcsa dolog, sőt, első pillantásra akár úgy is tűnhet, hogy drága anyagokból készültek, de korántsem erről van szó.
Pro - Huffington hír, június 16.:
Egy austini ügyvédnő, Stacy Zoern aktív közreműködésével a Community Cars [Pflugerville, Texas] nevű vállalkozás megvásárolta az eredetileg a szentendrei székhelyű Rehab Zrt. által kifejlesztett, Kenguru névre keresztelt elektromos hajtású rokkantautó gyártási jogát, az óriási érdeklődés miatt pedig azzal a gonddal küzd, hogy nem tud elég autót gyártani, ezért befektetőket keres...
Bruce Campbell akár egy csodálatos házat is vásárolhatott volna magának abból a pénzből, amit jelenlegi otthonára költött, de ő inkább az álmát valósította meg. Nem kellett neki jómódú, lilaakácközszerű környék, unalmas szomszédok, a fényűzés, csillivilli bútorok és egyéb lakberendezési kiegészítők, ő csak távol mindentől, az oregoni erdő közepén egy repülőgépből kialakított egyszerű otthont akart. Sikerült neki elérni!
Régebben ez nem volt probléma. Megboldogult harminchatötvenesem ugyanis egy feltöltéssel szó nélkül, akár négy napig is bírta, mióta felvettem a ritmust, és androidos telóra váltottam, azóta van az, hogy a nap végén – az esetek többségében, inkább már este tíz körül – jajgat a vas, hogy azonnal és tüstént áramot neki, merkülönben...!
Amikor My Dog Sighs szemetet talál a járdán – ami valljuk be, nem is annyira nehéz dolog –, kihasználva az élet, az emberi hanyagság, nemtörődömség adta lehetőséget, különleges lényeket varázsol belőlük. Nyilván itt az újrahasznosítható dolgokról van szó, jelen esetben például az alumíniumdobozokról.
