Ilyen felvezető néhány sorra, de még csak hasonlóra sem volt esélyünk, ezáltal persze példa sem! Egészen mostanáig! Ma azonban megtörjük a jeget, hiszen feleségétől Lilitől kapott bemutatkozó anyaga kizárja, hogy bármi mással kezdjünk! A feladvány tehát a következő: mi – ezzel most lehet, sokat segítünk – vagy inkább ki lehet vajon a közös a Tenkes kapitánya című sorozat, Kovács Margit szobrászművész és a fluoreszkáló festék között? Hajtás után minden kiderül...
Nevem Farkas Róbert, grafikus vagyok. Tulajdonképpen már az anyatejjel magamba szívtam a kreativitást és a művészi hajlamot: anyai ágon több jó kézügyességgel megáldott, alkotószellemű felmenőm is volt és van.
Nagyapám, Fejér Tamás filmrendező volt. Ő rendezte többek között a Tenkes Kapitányát és a Tüskevárt. Testvére, Fejér Kázmér festő, aki Spanyolországban élt, ő találta fel a fluoreszkáló festéket. De a néhai Kovács Margit szobrászművész is a rokonom. Édesanyám fotóművész, aki hamar meglátta bennem a tehetséget. Már alsós koromban elküldött rajzolni.
A szabadkézi rajzolás amúgy sosem volt a kedvencem, elég hamar a digitális grafika irányába indultam el, a középiskola után webdesigner-ként helyezkedtem el. Később a mozgóképes animációt is kitanultam, a szabadidőmben pedig pólókat tervezek. Jelenleg a BKF elektronikus ábrázolás szakán vagyok hallgató.
Volt kiállítva két plakátom (2000-ben és 2010-ben) az ARC-on, illetve volt egy kiállításom a feleségemmel (aki fotózik és ír) a Kossuth Klubban. Eddig 4 pólómat nyomtatták ki a Threadless-en, megjelentem a NewWebPick e-magazinban és lesz egy gyerekruha kollekcióm Dániában, 2013-ban. Ezekre vagyok legbüszkébb. Célom, hogy a grafikáim minél több emberhez eljussanak szerte a világon.
American ninjas like Bloody Mary
black horses
Captain Europe
Colour City
Daylight Moon
Dark Side
elegant forest
alone as a wolf
kiss of a rabbit
no more signal
kiss of a panda
slide on stripes
wolf rocks
The Hungry Hungarian