Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Dekortippek Ran Hwangtól 2.0

Dekortippek Ran Hwangtól 2.0

2012. július 27. - Darqo

Időről időre jó visszatérni egy-egy alkotóhoz. Nem csak azért, mert ez azt jelenti, hogy a Manzárdnak már van némi történelme, hanem azért is, mert újra fel lehet fedezni a kedvenceket, figyelni a kisebb-nagyobb idő eltelte alatt végbemenő változásokat is. Ilyen Ran Hwang is, akiről még 2010 végén írtunk.

 

Az 1960-as születésű koreai, New Yorkban élő és dolgozó művész továbbra is az apró és színes gombok, gombostűk, flitterek, gyöngyök és kristályok bűvkörében él, és csodálatos alkotásokat készít belőlük a falra. Meghatározni lehetetlen (bár biztos vannak nálam okosabbak), hogy miről is szól az ő művészete, hisz van benne egy hangyányi festészet, egy csipetnyi szobrászat, közben meg minden egyes darab a szövött faliszőnyegek hangulatát idézi; és még mindig zseniálisak!

 

A fenti képen látható egyik legújabb műve, a több mint 8 méter széles Healing Blossoms (még el lehet csípni) július 30-ig kerül kiállításra az Art Southampton nevű nemzetközi kortárs-és modern művészeti fesztiválon a Leila Heller Galériában.

via: colossal

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr704677753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása