Az április 9-14. között megtartott idei Milánói Design Hét egyik meglepetése a Bruno Geppi, Luca Scopel és Gianpietro Vigorelli nevével fémjelzett elektromos kerékpár, a Cykno volt. Az innovatív technológia, valamint a vintage vonalak ötvözéséből újragondolt elektrobringa nem holmi úri passziók, hanem az előzetes piackutatás eredményeként felmerülő, meglepően nagy vásárlói igény eredménye. Stílusos megjelenésével egy pillanat alatt meg tudja győzni az embert.

Bernard Pras szemkápráztatóan színes és végtelenül változatos anamorfikus alkotásaival került a figyelmünk középpontjába még tavaly októberben. A francia művész maradt ugyanezen a területen, viszont sokkal nagyobbat álmodott a korábbiaknál, mikor megvalósította az afrikai Maliból származó színészről, Sotigui Kouyaté-ról készített különleges illúzióját, hiszen az óriási portré jelen esetben egy egész szobát betölt.

A csavarkirály, Andrew Myers legújabb műve a korábbiakhoz hasonlóan ismét egy mesterien összefurkált fatábla, amelyen ezúttal egy hanyagul vállfára helyezett inget jelenített meg. A németországi Braunshweig-ben született, spanyolországi Ciudad Real-ban nevelkedett, jelenleg Amerikában, Laguna Beach-en élő és dolgozó 3D-s alkotásokat készítő művész 6 500 darab csavar felhasználásával formázta meg a hétköznapi használati tárgyat.

Egy jó habos kávé (vagy más forró ital persze) apró örömöt csempészhet az általánosan érezhető nem túl vidám hét elejei hangulatba, főleg, ha mondjuk a felszolgáló olyat tesz eléd, amelynek habjába egyedi, egyszeri festményt varázsol.

Soha nem tagadta, hogy a ’B’ filmek felé húz a szíve. Az ő világában kényelmesen megfér egymás mellett a művészfilmek világából ismert Tim Roth és az atlétás macsó Bruce Willis. Ami Quentin Tarantinot a szakma nagyjainak egyikévé teszi, az a gyilkosan ironikus, pofátlan őszintesége...

Meglátni egy oldalon és megszeretni csak egy pillanat volt számunkra a WeWood faórákat. Nincs mese! Létezik szerelem első látásra! Szépek, kifinomultak, elegánsak, természetesek, férfiakat és nőket egyaránt könnyen levesznek a lábaikról, ráadásul egy olyan filozófiát képviselnek, ami egyedülálló a világon. Legnagyobb örömünkre nem is olyan régen felbukkantak idehaza is, megkönnyítve azok dolgát, akik hozzánk hasonlóan rajongójává váltak a WeWood óráknak és a cég filozófiájának. Merthogy minden egyes eladott WeWood óra után egy fát ültetnek, ami nem kamu! Külön kiemelendő, hogy az órák készítése miatt egyetlen fát sem vágnak ki, mindig maradék faanyagokból, kidobásra ítélt darabokból készítik őket, ellenben, valóban minden eladás után egy új fával szaporodik a természet. A cég 2010-es alapítása óta Amerikában 126 ezer fát ültettek már, az idehaza tavaly november óta kapható órák eladása után pedig áprilisban rendezik meg az első ültetést. Külföldön olyan hírességek hordanak WeWood órát, mint például Daryl Hannah, Jason Bonham a Led Zeppelin legendás dobosa vagy éppen a Black Eyed Peas tagjai, idehaza pedig ismert zenészek/együttesek, mint Karányi Dani, ByeAlex vagy éppen a Compact Disco. Egy kicsit utánajártunk a részleteknek a hazai forgalmazónál, így a folyatásban a velük készített interjú következik.

Gabay Gergely, ismertebb nevén GG, a hazai street art egyik legkedveltebb és legtehetségesebb alkotója, ismeretlen ismerőse. Mondom ez utóbbit azért, mert bár a művész arcát érthető okokból nem igazán ismerhetjük, alkotásaival nap mint nap találkozhattunk már a legkülönfélébb helyeken. Felismerhető, könnyen beazonosítható stílusa van, mi pedig már az első pillanatban tudtuk, hogy írnunk kell róla a magyART-ban.

Minden kezdetek kezdetén a televíziózás úttörőjének tartott Paul Nepkow sem gondolta volna, hogy korai kísérleteinek kiteljesedése, a képek elemenként és sorokban történő átvitelének mechanikus megoldása...

Mark Wagner amerikai művész nagyra tartja a pénz szimbolikus erejét, ugyanakkor fel is hívja a figyelmet arra, hogy végül is csak fémdarabokról és papírról van szó, minden mást mi magunk teszünk hozzá. Cafatokra vágja a bankjegyeket és bonyolult kompozíciókat hoz létre belőlük, hogy egy kicsit megdolgoztassa a fantáziánkat.

Mari Kamei, kiotói művésznő tulajdonképpen nem csinál mást, mint csíkokra vágja a mindenki által jól ismert hétköznapi papírtárgyakat, közben meg mégis. Az egyértelműség kedvéért meghagyva egyfajta „keretet” a tárgyaknak, apró ollóval random, spirálisan vágja vékony csíkokra a tejes dobozokat, kekszes dobozokat, papírpoharakat és társaikat úgy, mintha csak a szél fútta volna szanaszét bizonyos részeiket.

Dennis Crowley a Foursquare egyik alapítója az ismert Brooklyn-i belsőépítész iroda [Designer Fluff] tulajdonosát Audra Canfiled-t kérte fel, hogy új New York-i főhadiszállásuk számára dolgozzon ki egy dinamikusan kényelmi koncepciót, amelynek egyedüli célja, hogy az…

Yulia Brodskaya, Moszkvában született orosz művésznő, a textilfestésen keresztül az origamin át egészen kollázsok készítéséig rengeteg különböző kreatív technikát kipróbált, míg rátalált saját magára a Quilling, avagy papírcsíktechnika alkalmazásában.

Tulajdonképpen gőzöm nincs, miről szólnak, mi születésük oka vagy üzenete. Sokat kéne gondolkodnom azon is, milyen térben alkotnának harmonikus - persze az sem biztos, hogy kell olyan - egységet más tárgyakkal. Ami biztos! Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy megkérdőjelezzem Németh László keramikus jogát, hogy a valóságot a saját nyelvére lefordítva így értelmezze…

Ne tévesszen meg senkit a látvány, ezek a virágok valójában nem dacolnak a gravitációval és nem lebegnek a víz felszínén apró fodrozódást hagyva maguk után, csak azt az illúziót keltik. Viszont egyértelműen ki tudom jelenteni, hogy az a kütyü, amivel ezt próbálják elhitetni az emberekkel, azonnal a „KELL” kategóriába került!

Kristal Romano ötvös Clifton városában [New Jersey] található műhelyéből kikerülő ékszerek – részben - közel sem hagyományos „ékszer anyagokból” készülnek, viselőjüket kitartóan ösztönözve, hogy addig vallott értékrendjén elgondolkozzon, vagy akár felülbírálja azt.

Néhány nappal ezelőtt számoltam be a Bogotában született konceptuális művész, Federico Uribe kábelekből és különböző kütyükből kirakott „festményeiről”, most pedig újra az ő egyik műve kerül terítékre. Megunhatatlan az újrahasznosítás ilyen profi megnyilvánulása, ráadásul a Tapete (Szőnyeg) című alkotás megérdemel egy külön posztot...

Larry Kagan, New York-i szobrász olyat művel, amire a legszívesebben csak annyit írnék, hogy lélegzetelállító! Szerepeltek már hasonló alkotásokat készítő művészek a Manzárdon, de most vele kapcsolatban is azt érzem, hogy a szó szoros értelmében elszállak a szavak. Ha ki akarnék préselni magamból valamit, akkor is csak maximum szuperlatívuszok jutnak eszembe a képeken látható alkotásairól.

Wang Yue, 23 éves, jelenleg éppen művészeti egyetemre járó kínai művésznő tájképekkel, különböző élőlényekkel lepi meg Shijiazhuang város járókelőit. A fiatal tehetség nem máshová, hanem az utcai fák kérgének kisebb-nagyobb réseibe festi mulandó alkotásait, amelyeket (és persze magát a munkafolyamatot is) hű barátja, Li Yue, más néven Belladrops dokumentálja az utókor számára és nyilván minden érdeklődő legnagyobb örömére.

Nyugati határaink - labanc felmentő seregekre várva - ismét hó, ezúttal az áprilisi alatt. A totál zakkant időjárás ellenére, teljes egyetértésben Erdély Miklós gondolatával: „Ami van, azt a törvény ismétlődésre kényszeríti, ami által megszünteti”,  nekiálltunk hát napszemüvegeket csekkolni…

Lorenzo Quinn olasz szobrász a tolerancia, a megértés és a harmónia irányába szeretné terelni az embereket látványos alkotásaival. Előszeretettel készít óriási testetlen karokat, amelyek életnagyságú szobrokat, köztük autókat, motorokat, embereket fognak a kezükkel, játszadoznak velük. Namostan, ez a játék sokszor nem játék, mint ahogy azt különösebb magyarázat nélkül is egyértelműen az arcunkba tolja a képeken látható, 54.Velencei Biennálén (2011) kiállított „Esto no es un juego” című szoborcsoport is.

A közelmúltban meghívót kaptunk az IKEA-tól egy sajtótájékoztatóra, amely a tavaszi bútor-és kiegészítőkollekciót volt hivatott bemutatni. Azt gondoltunk, hogy miután szeretjük az IKEA-t, ráadásul ez a lehetőség pont tökéletes lesz arra, hogy ebben a hosszan elhúzódó télben egy kicsit finomhangoljuk magunkat a régóta vágyott tavaszra, így ellátogatunk a helyszínre.

Az itthon forgalomban lévő tejes dobozok sokkolóan unalmas külcsínén ideje végre bütykölni valamit, mert egyáltalán nem kizárható, hogy a bennük lötyögő tejségek megelégelve a dögunalmas szerkót, épp' emiatt döntenek úgy, hogy jól besavanyodnak a megadott szavidő lejárta előtt. Az a tej meg a mi jól felfogott érdekünk is…

Jeppe Hein dán művész, designer egyetlen dolgot szeretne az általa megálmodott girbegurba, izgő-mozgó, meghajlított, megtört, ám egyik esetben sem unalmas sémát követő ülőalkalmatosságaival, interakciót kiváltani az emberek és a közösségi terek között. Újragondolt, szokatlan padjai játszi könnyedséggel hívják fel magukra a figyelmet, bevonzanak és megpróbálnak magukra ültetni, ami az emberi leleményességnek köszönhetően többször sikerül, minthogy kudarcot vallanánk.

Tegnap próbaképp' bedobtuk a „manzárdköztudatba” egyik munkáját, majd a számunkra is meglepően szépszámú felfelé mutató hüvelyk láttán gyorsan eldöntöttük, hogy az Észtország fővárosában, Tallinban alkotó grafikus Eiko Ojala (ploom.tv) portfóliójából bemutatunk néhány további illusztrációt, melyek közös jellemzője az, hogy a művész mindenféle 3D program segítsége nélkül > RAJZOLTA <  a laikus szemnek egyszerű, ám technikájában (pl. árnyékok) annál összetettebb műveket…

Saeri Kiritani művész készítette a képeken látható életnagyságú szobrot a közelmúltban, amelyet állítólag több mint 1 millió rizsszem felhasználásával formázott meg. Saeri eredetileg Kanazawa-ban (Japán) született, jelenleg New Yorkban él és dolgozik, a szoborral pedig a saját kulturális örökségét szerette volna megmutatni az embereknek.