Felice Varini alkotásai nem valami photoshopos vagy egyéb digitális babrálás eredményeként születnek, az 1952-ben Svájcban született, párizsi székhelyű művész bizony falra és különböző tereptárgyakra festegeti a geometrikus formákat, amelyek csak egy bizonyos nézőpontból válnak értelmezhetővé, a tökéletes szemszögből mutatják meg valódi lényegüket.
Bárcsak volna már annyira jó idő, hogy kipróbálhassam, nekem vajon megy-e valami hasonló, mint ami a fotókon látható. Persze a valódi vágy most igazából csak az időjárással kapcsolatos részre igaz, hogy a tavasz végre a klasszikus értelemben vett tavasz legyen; hogy bárki kiszabadulhasson a szabadba, ha éppen kedve tartja, mert nyilván ahhoz, hogy valaki Calvin Seibert kézügyességéhez és kreativitásához hasonlóval bírjon, több kell a mondat többi részében olvasható egyszeri és egyszerű sóhajnál.
Maico Akiba művész, amikor éppen nem gyerekkönyveket illusztrál, folyamatban lévő projektjével tölti az idejét. A festészetben és szobrászatban elsajátított tudását felhasználva, úgynevezett „öregítő technikát” alkalmaz a 100 Years Later címre keresztelt alkotássorozatban.
Gianfranco de Gennaro Gilmour, profi gördeszkás és zenész mindig is szenvedélyes gyűjtője volt a gitároknak, aztán egy napon gondolt egy nagyot, hogy mi lenne, ha a két szenvedélyt valahogy elegyítené egymással. A végeredmény a képeken látható, használt gördeszkalapokból készített elektromos gitár-kollekció.
Mindennek célja van az életben! Tudom, közhelyes, de akkor is így van. Minden bizonnyal Pae White is helyeslően bólogatna az iménti mondatomra, hisz ő például saját álmatlanságának témáját, a hosszú, éber órák alatt létről és mulandóságról, az élet értelméről megszülető tengernyi gondolatát használta fel arra, hogy egy lélegzetelállító alkotást készítsen, rengeteg fonal és sok-sok kreativitás segítségével.
Az előkelő skót családból származó különleges szépségű, utánozhatatlan stílusú színésznő, Tilda Swinton 1995-ben volt először kiállítási tárgy Cornelia Parker „The Maybe” című alkotásában. Ekkor a londoni Serpentine galériában egy héten keresztül napi nyolc órán át aludt, vagy csak tettette az alvást egy üvegvitrinben, miközben az érdeklődők körbejárhatták és megbámulhatták a művészt.
José Guízar furcsán megnyugtató „The Windows of New York” című honlapján találtuk az alábbi illusztrációkat. A Soho polírozatlan mátrixában felnőtt, ma főállásban mobil alkalmazásokat fejlesztő 26 éves grafikus, az Upper East Side, East Village, Chinatown vagy Soho utcáin - másokkal ellentétben - soha nem lehajtott fejjel magába roskadva barangol.
Federico Uribe konceptuális művész Bogotában született 1962-ben, jelenleg Miamiban él és készíti az igazán különleges alkotásait. A szokatlan anyagfelhasználásról ismert művész gyakran feszegeti a fájdalom, bűntudat és a szexualitás kérdéskörét.
Fazekas Levente alkotásai egyáltalán nem könnyedek. Egy problémamentes, boldog világban biztos más lenne a helyzet, de mivel nem ilyenben élünk, a témák és a megjelenítésük helyénvalónak minősülnek. Kérdéseket vetnek fel, elgondolkodtatnak, megijesztenek, akár elborzasztanak. Nem öncélúan, hanem a mi érdekünkben. Inkább egyfajta jóleső atyai gondolatpofonként hatnak, rajtuk keresztül felerősödhet bennünk az akarat a változtatásra, az első lépések megtételére, hacsak nem beletörődve a dolgok állásába inkább a langyos húgyban úszkálunk tovább, mert ezt a helyszínt és helyzetet már ismerjük. A mai magyART főszereplője az 1985-ben Budapesten született képzőművész-tanár és az ő alkotásai.
Valamivel több mint két hete írtunk a szerb származású performansz művészről, Maria Abramovicról. A nem mindennapi életút egyik legemlékezetesebb pillanata egy 2010. március 14-i naphoz kötődik. A művésznőnek a New York-i Museum of Modern Artban ezen napon nyílt meg az a retrospektív kiállítása, > The Artist is Present <, melynek legfontosabb „eleme” maga Marina volt.
Most legszívesebben csak egyetlen, izgatottsággal teli „húúú”-val fejezném ki az érzéseimet, de nyilván ez elég semmitmondó volna. Nem tudom, hogy miért, de azok a művészek, akik a drótot használják alapanyagul az alkotásaikhoz, mindig lenyűgöznek. Ebbe a kategóriába tartozik CW Roelle is, akinek brutálisan aprólékos, precíz és igencsak látványos drótrajzolatai láttán kikerekedett a szemem.
A képeken látható ikonikus bútorok másolatai, egyéb hétköznapi használati tárgyak papírból készültek. Bármennyire is hihetetlen a dolog, de tényleg így van! Minden egyes bútort, inget, farmert, pénztárcát aprólékosan, kézzel készített, a színeket, a textúrákat kézzel festette, nem támaszkodik semmilyen digitális technika használatára a jelenleg Los Angelesben élő és alkotó amerikai művész, Vincent Tomczyk.
A THEO az optikai szakma kócos fenegyereke. A Wim Somers és Patrick Hoet által 1989-ben alapított brand, mely tulajdonképpen egy anagramma [házifel: kitalálni miből-hogyan] ma már világszerte jól csengő név. A két exlátszerész „a világ legönfejűbb márkájaként” definiált cégükkel, kitartóan ragaszkodva a kavics egyszerű, ám annál fülbemászóbb szlogenhez „ Theo szeret téged”, masszív behódolásra kényszerítette a szemüveg-fogyasztó társadalom innovatív, merészebb formákra nyitottabb részét…
Cerkahegyező, ismertebb nevén Cerkahegyező, magyar művész sikere jellemzően nem magyar oldalakon, blogokon kezdte meg rögös útját. Ezen változtatva valamicskét, most az ő, nem titkoltan Dalton Ghetti (róla itt találjátok a bejegyzésünket), Misuta Tasogare és Kato Jado művei által inspirált alkotásait, ceruzákból aprólékosan kifaragott szoborkáit hoztam.
„A leopard cannot change its spots.” Habár egy az egyben lefordítva jóízű rötyögést vált ki az emberből, legyen prestoni, warringtoni vagy londoni az illető, a Brit-szigeteken ugyanabban az összefüggésben használják a kifejezést, mint idehaza. Kutyából se ott, se itt nem lesz szalonna. Üdítő kivételek persze törvényszerű, hogy léteznek. Sőt, a kivételt erősítő szabályoknak esetenként egészen pikáns bukéja is lehet…
Nem, kérem alássan, ez nem valami elbénázott, zavaros kép egy bútorról...vagyis az és mégsem. Ez a bútor ugyanis bizony így fog a valóságban is kinézni, amikor a megálmodója és készítője bemutatja majd az április 9–14. között megrendezésre kerülő Salone Del Mobile nemzetközi bútorkiállításon, Milánóban.
Emlékeztek még Pawel Kuczynski-ra? Tudjátok, ő az a lengyel művész, akinek alkotásai nagyon sok olvasót gondolkodóba ejtettek közületek, miközben a róla szóló poszt a blog történetében az egyik legnagyobb sikert aratta még 2011-ben. Nem csoda, hiszen úgy tudja megfogalmazni az igencsak kritikus mondanivalóját az emberiséggel kapcsolatban, hogy az közben nem ellenérzéseket vált ki belőlünk, hanem segít magunkba nézni. Nem mondja meg, hogy mit csináljunk, csak görbe tükröt állít elénk, hogy elgondolkodhassunk, jó-e az úgy, ahogy most van?! Ez a kérdés egyébként még nem vesztette aktualitását...sajnos...
A mai magyART-ban szakítunk az eddigi hagyománnyal. A szokásos formula – portfólióból a teljesség igénye nélkül kiemelt, néhány figyelemreméltó darab bemutatása – amiatt borul, mert Varga János Gábor ékszerész/ötvös mester olyan titkokat árult el nekünk, melyet úgy érezzük, tovább kell osztanunk…
Johnson Tsang hongkongi művész szobrai már a részletek megfigyelése nélkül is igen látványosak. A pohárból éppen kiömlő folyadék pillanatba fagyasztása engem legalábbis lenyűgöz, és valami különös, megmagyarázhatatlan okból kifolyólag megnyugtat. Belassít, segít a jelenben tartani, a „most”-ra figyelni. Ha pedig azt is hozzáteszem, hogy az emberi arcok (amelyeket például a felső képen is láthattok) minden esetben részét képezik a kiszámíthatatlanul fröccsenő folyadékoknak, talán még nagyobb a varázslat.
Red, Red, Red és Red, vagyis eredeti nevén Ji Hong...megunhatatlanul! Most éppen az egész márciust átívelő, naponta új képpel jelentkező Instagramos fotóprojektjét hoztam el nektek. A Malajziában született, jelenleg Sanghajban élő és dolgozó, elképesztően kreatív művész korábbi alkotásaihoz hasonlóan ez is túlcsordul az ötletességtől, humortól és persze néha a mélyebb mondanivalótól. A főszereplők ezúttal mindenféle élelmiszer felhasználásával egy egyszerű fehér tányéron jelennek meg. Például tojáshéjcsirkék, rizshullámok, répatigris várnak a folytatásban...
Steve Casino művész a popkultúra ikonikus hírességeiről és kitalált karakterekről készít miniatűr szobrokat földimogyoróból. Tulajdonképpen "csak" ráfest ezek héjára (néhány apró trükk kíséretében), de a végeredmény minden esetben meggyőző erővel hat. A mogyoróhíreséggek között megtalálhatjátok James Bondot, Wonder Womant vagy éppen Alfred Hitchcockot és Elton Johnt is.
Mikor szembetalálkoztunk az Ottoverstein márkával, azonnal tudtuk, hogy szeretni fogjuk az általuk készített old school felsőket, hisz a stílus közel áll a szívünkhöz. Aztán egyből kiderült az az örömteli tény is, hogy bár a neve nem ezt tükrözi, de egy magyar vállalkozásról van szó, amely még csak 2011-ben alakult, és amely a rövid idő ellenére is szép sikereket tudott elkönyvelni. Megértjük! A hetvenes, nyolcvanas évek hangulatát idéző, minőségi magyar alapanyagokból kishazánkban készített felsőkkel az Ottoverstein egyedi stílust képvisel a hazai piacon. Ruháikat olyan közismertebb személyiségek is hordják már, mint például az Óriás vagy a Fish! zenekar tagjai. Reméljük, a határ a csillagos ég, mert szerintünk megérdemlik! Megkerestük az Ottoversteint és Balogh Borsát, a tulajdonost találtuk, akivel készítettünk egy interjút.
Kapil Bhagat indiai grafikus masszívan minimalista printjeiről ugyanaz jutott eszembe, amit vele kapcsolatban máshol ma egyszer már leírtam: "...stabilan nem főemlős érzelemvilág. Inkább el tudnám képzelni egy magasan fejlett intergalaktikus civilizáció, Mariana-árokban évmilliókkal ezelőtt elrejtett, most kikelő spórájából születő életformának, aki humanoid testben, posztereivel injektálja agyunkba "AZ ÁTADÁSRA VALÓ TUDÁST"...
Nincs abban semmi ellentmondás, ha egy tanult szakmájára nézve könyvkötő többszöri kitérőt követően - újra és újra visszatérve saját koordináta rendszerének origójához - most mégis merőben új területen próbálja ki magát. A vágány csak látszólag párhuzamos. A legkisebb közös többszörös: a matéria feltétlen tisztelete által mégis keresztezik egymást…
Március 2-án mutatta be a képeken látható hatalmas, egyszerű és diszkrét tükörmennyezetet a Foster + Partners nevű építészeti cég a franciaországi Marseille-ben. A Port Vieux című könnyűszerkezetes létesítményt közel 46 méter hosszúra, 22 méter szélesre tervezték és polírozott rozsdamentes acélból készítették el.