Ha ez nem egy blog lenne, valószínűleg azt írnám: „nókomment”. De ez egy blog.

A hangzatos reklámszlogenek világában élünk. Manapság egyre fontosabb, hogy gondolatainkat, mondanivalónkat, céljainkat gyorsan, ütősen, félreérthetetlenül és a lehető legvilágosabb módon fogalmazzunk meg. Ezt pedig sokkal nehezebb megvalósítani, mint azt elsőre gondolnánk. Milyen egy jó szlogen? Nem vagyok szakértője a témának, sőt, de azt tudom, hogy én például utálom a kínlódásból született, izzadságszagú szójátékokat. A legjobb persze az, ha az ember akár tízen x év múlva is emlékszik rájuk.

Az átlagember életének 85-90 százalékát zárt térben, leginkább a saját négy fal között tölti. Ebből nagyjából 30 százalék ágyban, párnák között alvással, míg életmódtól és egyéb személyes tényezőktől függően a nagy földi kaland 12-16 százaléka bizony a konyhában telik el. Gondolom, nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, közel sem mindegy milyen körülmények, illetve használati tárgyak vagy akár apró és egyszerű konyhai kiegészítők között éljük meg nap mint nap ezt a tekintélyes időmennyiséget.

Tévedünk, ha azt hisszük, hogy az újrahasznosítás során mindenképpen meg kell hagynunk az adott tárgy eredeti funkcióját és használhatóságát, sőt, még csak értelmesnek sem kell lennie az elkészült alkotásnak. Éppen elég, ha egy csepp fantáziával megpróbálkozunk életet lehelni a korábban teljes fényében pompázó, mára csak egy eldugott sarokban porosodó használati tárgyunkba. Lényeg, hogy ne vesszen kárba az, ami egyszer örömet okozott, és rengeteg emléket hordoz magában.

...a 20. század egyik legnagyobb hatású építőművészeti személyisége, egyben leghíresebb mexikói építésze. Arról a mesterről van szó, aki szembe menve a funkcionalista irányzattal, munkásságában egyértelműen az érzelmi alapú építészetet részesítette előnyben. Minimalista felfogásban épített munkáit, a természettel való abszolút kölcsönhatás és tradicionális mexikói színpompa jellemzi.

Úgy élünk, ahogy szeretünk. Úgy dolgozunk, ahogy helyesnek hisszük. Szarunk a vállalati értékekre. Minden elnyert díj a vécénkben köt ki. Irtózunk az olyan divatos szakkifejezések kombinációjától, mint például a „kreatív megoldás”, és „az üzleti folyamatok optimalizálása”. Az általunk küldött ajánlatok terjedelme ritkán haladja meg az egy oldalt. Az egyetlen elv, amit követünk, csak két szó: semmi süketelés. Így nyilatkozik magáról az orosz kreatív stúdió, az Art.Lebedev.

Vasárnapi kultúrmazsolázásunk 5. állomásán azonnal egy örömhírrel kell kezdenünk. Pár hetes, hónapos előkészület után – melynek szerves része a hétvégi posztajánló is – végre megalakult a minket, designbloggereket tömörítő kezdeményezés, és a héten elindult a hozzákapcsolt weboldal is, Trend Guide néven. Itt remélhetőleg egyre több és több saját tartalom mellett kedvenc blogjaink legérdekesebb írásai közül lehet válogatni. Érdemes ellátogatni és szeretni nagyon, mert mi is szeretjük! Ettől persze még nem kímélünk titeket, és ma is kaptok egy szubjektív válogatást a haverblogok legérdekesebb heti cikkeiből.

Semmi különös nincs abban, ha hasonlóan a világ többi giga-metropoliszához, japán fővárosa, Tokió prefektúra alsó hangon 13 milliós népességével szintén kitermelte a maga sajátos multi és szubkulturális közösségét. Összehasonlítva azonban az itt élő minoritást más, hasonlóan borzasztó méretűvé duzzadt városokban élő társaikkal, mégis differenciált képet kapunk...

Pontosan két nappal ezelőtt tettem említést Dave Hakkens holland dizájnerpalánta borsmenta ízű ehető tolláról, és most ismét ő került a figyelem központjába jópofa szappankoncepciójával. A higiéniamániások legnagyobb örömére (az említett tollhoz hasonlóan) darabokra törhető formában tervezte meg az egyszerűen csak „Break Soap”-nak nevezett koncepciót.

Az organikus design kezd befurakodni az autótervezésbe. Nem tekergő indákra kell gondolni, hisz a száguldás és a növényzet úgy passzolnak össze, mint szandál és szőrmekabát. Csak rá kell pillantani Arturo Arino kis kétüléses örömautójára, hogy egyből leessen, mire gondolok. Persze nem ebből a nézetből.

A kereskedelmi forgalomban kapható gördeszkák többségénél törekszenek a művészien megtervezett mintákra, hova tovább egyre többször az egyedi kivitelezésre, de míg az előbbinél nem igazán mernek túllépni a jól bejáratott kliséken, addig sajnos az utóbbinál a tervek legtöbbször megmaradnak koncepciószinten.

Lehet, hogy terhes már, ezért minden nem érintett olvasónktól elnézést és megértést kérünk, de az ezerrel tobzódó tavaszt a kerékpáros társadalom legalább annyira – ha nem jobban – várta már, mint általában persze mindannyiunk. Abszolút aktuális tehát a téma, hiszen több százezer bringás szakad ki ezekben a napokban a négy fal közül, mi meg egyszerűen képtelenek vagyunk szó nélkül elmenni olyan hasznos cuccok, kütyük mellett, melyekkel megkönnyíthetik/jük az életünket.

A legtöbb ember számára a szemét, mint anyag, olyan messze áll a művészettől, amennyire csak lehet. Néha bepróbálkozunk egy-egy témával szemnyitogatásképpen, hiszen manapság nem megengedhető, hogy félvárról vegyük a környezetvédelmet. Remek példákkal találkozhattunk korábban, és ez nincsen másképp Wang Zhiyuan kínai művész műanyag flakonokból készített tornádójával kapcsolatban sem.

...és egyéb misztikus lények között nőttem fel. A természet, az emberek, az álmok, a zene, a mágia, az UFÓ-k, az univerzum, Sasquatch és a szeretet, ami inspirál, vallja önmagáról a Los Angeles-i audiovizuális művész Dugan O'Neal.

Nos, ami az alábbi fotókat illeti, teljes joggal feltehető a kérdés, hiszen levadászni a zseniális kínai álcázó művészt – számomra mindenképpen – bizony komoly szemgúvadásokkal járó fejtörést okozott...

Kevés olyan embert ismerek, aki gyerekkorában nem rágott el legalább egy ceruzát vagy tollat. Sokunknál mind a mai napig megmaradt ez a kényszeres viselkedés, aminek nyilván rengeteg lelki oka lehet, de a mi esetünkben most fontosabb, hogy Dave Hakkens fiatal holland designer elkészítette a notórius íróeszköz-fogyasztóknak szánt ehető toll-koncepciót.

Ha már vadnyugat, lasszó és cowboy, akkor lovagoljuk meg ezt a maszkulin vonalat egy vagány urban cruiser hátán, amely a Dockers és a holland Johnny Loco Team kollaborációjának eredményeként került világszerte a márkaüzletekbe limitált példányszámban. A képeken látható gyönyörű Dutch Delight Men bringa – alap felszereltséggel – 549 euró ellenében volt elérhető az érdeklődők számára.

Amennyiben az én korosztályomhoz tartoznának cseppet sem lepődnék meg a két német designer, Johannes Hemann és Kai Linke ötletén, ők azonban annak ellenére, hogy jó ideig még a „harmincasok” táborát fogják erősíteni, mégis valami annyira meglepően eredeti cuccal tudtak előrukkolni, amit inkább várhatnánk azoktól, akik az anyatejjel együtt szívták magukba a klasszikus Karl May- féle indiános könyveket, egy generációval korábban...

Az 1964-es születésű kortárs kínai szobrász, Long-Bin Chen régi telefonkönyvek, magazinok, kiselejtezett könyvek és egyéb nyomtatott anyagok felhasználásával, kifaragásával készíti lenyűgöző alkotásait. Az első pillantásra fa vagy márvány hatású szobrok széles körű társadalmi, politikai és személyes témákat dolgoznak fel.

A több nemzetközi építészeti díjat is magáénak tudó spanyol ICA Arquitectura egy Madrid melletti, gránit sziklákkal bőven ellátott telekre álmodta meg a Pitch's House sokaknak minden bizonnyal szokatlan struktúrájú épületét...

Gyorsan telnek a hetek, a nyári időszámítással pedig visszavonhatatlanul be kell köszöntenie a jó időnek, még ha most nem is a szebbik oldalát mutatja a tavasz. Rügyfakadáshoz ajánljuk jó szívvel blogbarátaink e heti írásait, melyben posztertippeket, vízbe dobott metrókocsikat, bűvös csészét és sok más érdekességet találtok. Enjoy!

„Ezek az éjszaka settenkedő feketébe öltözött srácok semmi rosszban nem sántikálnak. Graffitiznek. De az ő alkotásaikat még csak nem is kell lemosni, hisz valójában ott sincs.”

„If that’s not real art, then I clearly don’t know what is.”...

Kisebb-nagyobb hétvégi kihagyásokkal bár, de végre igen erősen érezteti velünk az időjárás, hogy beköszöntött a tavasz. Egyelőre még jellemzően beltéri használatra ajánlott őrült designcuccok kerülnek terítékre a madárcsiporgós március havi válogatásunkban, de ez szerencsére nem von le semmit a tavaszi hangulat, a felszabadult röhögés, némely esetben pedig a jóleső rácsodálkozás értékén. Ebben a hónapban leginkább a konyháé a főszerep, levehető fejű macival, buta arcokat készítő kenyérpirítóval és egyéb nyalánkságokkal a folytatásban.

Kvíz of the nap: mi a közös a széncinege, a cralusso-féle intelligens horgászúszó, fél csésze túró, valamint Betti a hörcsöglány és a tokiói Thanko kínálatában szereplő „mame cam-dx” mikrokamera között?

Jómagam nem tudom átérezni a problémát, teljes qwerty-billentyűzetes telefonom van, mert nekem KELL a fizikai kontaktus; a tapifonoktól sikítófrászt kapok. Nincs gomb, ami beklattyan, maximum valami kis visszajelző rezgés van, de az nekem nem elég. Sung-Ching Chang az én emberem, ElasticPhone nevű koncepciója megoldást kínál arra az esetre, ha elfogynának az alternatívák, és kénytelen lennék érintőkijelzős készüléket venni.