Mióta az eszét tudja, Brian Marshall robotkészítő kisiparos mindig szenvedélyesen építgetett különböző alapanyagokból új dolgokat. Míg gyerekként a legót részesítette előnyben, a későbbiek folyamán mind a felhasznált anyagok, mint a készítési technika finomodott; aztán egy filmnézős lusta délutánon jött az ihlet egy szokatlan lámpa elkészítésére, így indult a művész karrierje.

Fredrik Färgs designer neve (Färgs) svédül annyit jelent, hogy színes, az általa tervezett berendezési tárgyak meglepően visszafogott színhasználata viszont nem feltétlenül árulkodik színes egyéniségről. A látszat persze csal, az igazi csettintés a formavilágban és az anyaghasználatban rejtőzik.

A dohányzóasztal a nappali központja, de nem a főszereplője. Köré gyűlünk, eszünk, iszunk, dumálunk, emlékezünk, akár előkerülhetnek a fotóalbumok is, hogy segítségével rengeteg elfeledett érzelem kíséretében idézzük fel a szívünknek kedves múltbéli eseményeket. Látszólag két különálló tárgyról beszélünk (melyek általában pozitívan befolyásolják társas kapcsolatainkat), pedig sokkal több közös van bennük, mint azt gondolnánk. Mitch Steinmetz designertanonc óriási fotóalbumasztalával erre szeretne rávilágítani.

Christopher Lee Sauvé szerint a punkok még ma is itt élnek közöttünk, kockás hasú pasikból álló divatrendőrségre lenne szükség, Isten nem szereti a rút embereket, New York és Terry Richardson egyformán „megérintette” őt, a nyomtatott sajtó halálra van ítélve, egyszer és mindenkorra – ha úgy akarjuk – vége lehet a terrorizmusnak, védjük meg Donatellát [Versace] és a férfi nemet…

Pár pillanat erejéig csodáljátok meg legújabb haverblogos válogatásunkat, mert van benne minden, mi szem szájnak ingere. Blogger tervezte párnakollekció, fogyókúrázóknak vegatányér, csipetnyi Star Wars, egy új haverblogger és az ő színfürdője, vonalkódfilmek, némi megszemélyesítés, modern matyóhímzés, izlandi divat és egy kevés programajánló a szexuális függőséggel kapcsolatban. Mondom, hogy érdemes hatodszor is mazsolázni. Nem? De.

Szóval, ezek azok a pillanatok, amikor úgy érezzük, mégis van értelme a sokszor fájdalmasan hiábavalónak tűnő és éjszakákba nyúló fárasztó gép előtti görcsölésnek. Ezek azok a pillanatok, melyekre oly kiéhezve várunk már – másokkal együtt mi is –, és közel egy évvel ezelőtti posztjában a Dulux zseniális Let’s Colour világméretű gerillakampányáról írva várt Darqo is, amikor lelkes keserűséggel vegyes reménnyel így fejezte be akkori bejegyzését:

Az a neves brazil építész, David Guerra lett megbízva ennek a 80-as évek elején épített villának a teljes körű felújításával, akinek a Nova Lima körüli hegyekben álló és általa tervezett családi házról korábban – itt – már írtunk.

Az épület tulajdonosa, aki egy brazil vállalat londoni irodájában dolgozott, egy évvel szolgálati idejének lejárata előtt, hosszas keresgélés után talált rá erre a házra,...

Végre ismét péntek, lassan az utolsó lantok is a helyükre kerülnek, és kezdetét veheti az örök másodiknak számító péntek esti „kulturális programok” tervezése, majd a „zenéstáncos” helyek egymás utáni felkeresése egészen szombat...vasárnap hajnalig, vagyis tulajdonképpen ez a része is teljesen szabadon választott. 

Milyen furcsa már, hogy itthon ezidáig még nem igazán jöttek rá a kommunikációért felelős szakemberek arra, hogy a "flaszter", mint alternatív üzenethordozó felület, valójában mekkora lehetőségekkel bír, amikor egy kampánynak szeretnének valami baromi ütős helyszínt találni.

Azt mondják, egy kép többet mond minden szónál. Ez a gondolat a spanyol amatőr művész, Juan Osborne esetében érdekes színezetet kap, ugyanis a spanyol építész, dizájner, programozó több százezer szóból készíti el híres képek és ikonok újragondolt változatait. Kizárólag saját fejlesztésű szoftverét alkalmazva az időigényes feladathoz, a legismertebb, gyakran használt szavak segítségével próbál hozzátenni valamit az eredeti alkotásokhoz.

A kortárs művészeket, jelen esetünkben a fotográfusokat a nagy elődökhöz hasonlóan rendszeresen foglalkoztatja az egyéniség kontra csoporthoz tartozás kérdése. A különböző társadalmi osztályok, kultúrák, földrajzi régiók és foglalkozások archetípusainak portréfotókon történő megjelenítése nem új keletű témakör, Fabricius Anna fotóművész azonban kishazánkban próbálja feltérképezni a magyar valóságot.

A szabadság az egész teremtett világnak alapvető dimenziója. A szabadság fogalmilag paradoxon dolog, filozófiai értelemben ugyanis úgy, amint Kant meghatározta, azt a képességet jelenti, hogy egy tevékenykedni tudó valóság, az ember, önmagától egy oksági sorozat elindítója lehet, vagyis valami újat hozhat a világba, olyasvalamit, ami azelőtt még nem volt. A szabadság, minden szabad tett, valamilyen értelemben a létfelülmúlás képességét jelenti...

Sebastian Errazuriz chilei születésű, New Yorkban élő művész és dizájner Dél-Amerikában jól ismert különleges installációiról, melyekkel rendre megdöbbenti a közönséget. A Londonban nevelkedett 28 éves Sebastian nagyszabású avantgárd műveiért számtalan elismerésben részesült már, alkotásaival több mint 40 kiállításon vett részt, többek között Tokióban, New Yorkban, Párizsban és Barcelonában.

Egyed Ufó Zoltán székelyföldi, azon belül is küküllőkeményfalvi fotográfus emberábrázolás-portré kategóriában a Faluszépe sorozatával második (valamint építészet és környezet kategóriában a Digimánia sorozattal első) díjat nyert a Magyar Országgyűlés által kiírt és a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház által szervezett Együtt-Lét pályázaton. A pályázat célja megmutatni a magyar EU-elnökség ideje alatt a Kárpát-medencében élő közösségek életét.

Az írás megteremtésében nagy szerepet játszottak az őskori barlangrajzok, melyet a vadász rótt fel a falra. A barlangok sziklafalára, kődarabokra, csontokra, fákra vésett képek célja a közlés, valaminek az elmondása volt. A kezdeti korokban ilyen képek, rajzok írásával történt a kommunikáció. Az írásnak ezt a fajtáját képírásnak, azaz piktográfiának nevezzük. Ez az az írásrendszer, amelyben a gondolatok írására képeket használtak, melyek tárgyakat vagy cselekményeket ábrázoltak...

Ha ez nem egy blog lenne, valószínűleg azt írnám: „nókomment”. De ez egy blog.

A hangzatos reklámszlogenek világában élünk. Manapság egyre fontosabb, hogy gondolatainkat, mondanivalónkat, céljainkat gyorsan, ütősen, félreérthetetlenül és a lehető legvilágosabb módon fogalmazzunk meg. Ezt pedig sokkal nehezebb megvalósítani, mint azt elsőre gondolnánk. Milyen egy jó szlogen? Nem vagyok szakértője a témának, sőt, de azt tudom, hogy én például utálom a kínlódásból született, izzadságszagú szójátékokat. A legjobb persze az, ha az ember akár tízen x év múlva is emlékszik rájuk.

Az átlagember életének 85-90 százalékát zárt térben, leginkább a saját négy fal között tölti. Ebből nagyjából 30 százalék ágyban, párnák között alvással, míg életmódtól és egyéb személyes tényezőktől függően a nagy földi kaland 12-16 százaléka bizony a konyhában telik el. Gondolom, nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, közel sem mindegy milyen körülmények, illetve használati tárgyak vagy akár apró és egyszerű konyhai kiegészítők között éljük meg nap mint nap ezt a tekintélyes időmennyiséget.

Tévedünk, ha azt hisszük, hogy az újrahasznosítás során mindenképpen meg kell hagynunk az adott tárgy eredeti funkcióját és használhatóságát, sőt, még csak értelmesnek sem kell lennie az elkészült alkotásnak. Éppen elég, ha egy csepp fantáziával megpróbálkozunk életet lehelni a korábban teljes fényében pompázó, mára csak egy eldugott sarokban porosodó használati tárgyunkba. Lényeg, hogy ne vesszen kárba az, ami egyszer örömet okozott, és rengeteg emléket hordoz magában.

...a 20. század egyik legnagyobb hatású építőművészeti személyisége, egyben leghíresebb mexikói építésze. Arról a mesterről van szó, aki szembe menve a funkcionalista irányzattal, munkásságában egyértelműen az érzelmi alapú építészetet részesítette előnyben. Minimalista felfogásban épített munkáit, a természettel való abszolút kölcsönhatás és tradicionális mexikói színpompa jellemzi.

Úgy élünk, ahogy szeretünk. Úgy dolgozunk, ahogy helyesnek hisszük. Szarunk a vállalati értékekre. Minden elnyert díj a vécénkben köt ki. Irtózunk az olyan divatos szakkifejezések kombinációjától, mint például a „kreatív megoldás”, és „az üzleti folyamatok optimalizálása”. Az általunk küldött ajánlatok terjedelme ritkán haladja meg az egy oldalt. Az egyetlen elv, amit követünk, csak két szó: semmi süketelés. Így nyilatkozik magáról az orosz kreatív stúdió, az Art.Lebedev.

Vasárnapi kultúrmazsolázásunk 5. állomásán azonnal egy örömhírrel kell kezdenünk. Pár hetes, hónapos előkészület után – melynek szerves része a hétvégi posztajánló is – végre megalakult a minket, designbloggereket tömörítő kezdeményezés, és a héten elindult a hozzákapcsolt weboldal is, Trend Guide néven. Itt remélhetőleg egyre több és több saját tartalom mellett kedvenc blogjaink legérdekesebb írásai közül lehet válogatni. Érdemes ellátogatni és szeretni nagyon, mert mi is szeretjük! Ettől persze még nem kímélünk titeket, és ma is kaptok egy szubjektív válogatást a haverblogok legérdekesebb heti cikkeiből.

Semmi különös nincs abban, ha hasonlóan a világ többi giga-metropoliszához, japán fővárosa, Tokió prefektúra alsó hangon 13 milliós népességével szintén kitermelte a maga sajátos multi és szubkulturális közösségét. Összehasonlítva azonban az itt élő minoritást más, hasonlóan borzasztó méretűvé duzzadt városokban élő társaikkal, mégis differenciált képet kapunk...

Pontosan két nappal ezelőtt tettem említést Dave Hakkens holland dizájnerpalánta borsmenta ízű ehető tolláról, és most ismét ő került a figyelem központjába jópofa szappankoncepciójával. A higiéniamániások legnagyobb örömére (az említett tollhoz hasonlóan) darabokra törhető formában tervezte meg az egyszerűen csak „Break Soap”-nak nevezett koncepciót.

Az organikus design kezd befurakodni az autótervezésbe. Nem tekergő indákra kell gondolni, hisz a száguldás és a növényzet úgy passzolnak össze, mint szandál és szőrmekabát. Csak rá kell pillantani Arturo Arino kis kétüléses örömautójára, hogy egyből leessen, mire gondolok. Persze nem ebből a nézetből.