A zemberes „forradalmi” kokik meg sallerek hangzatos, ám annál idiótább, szerencsére eddig csak verbális csattanásai általában erőtlenül szoktak privát enyészettarsolyomba aláhullva kimúlni. Ám most esélyes, hogy azokat testközeli élményekben is „something real” megtapasztaljam. Két dolog miatt is. Egy: alkalmanként gyógyszer tovagurul, ilyenkor pedig képtelen vagyok - minden ígéretem ellenére - nem vitriolosan megfogalmazni a véleményemet bizonyos dolgokról. Kettő: a magyART ma bemutatásra kerülő delikvensét gátlástalanul megplagizálom. Mentségemre legyen szólva, annyira intellektuálisan vicces szövegekről, oly egyszerű és mégis nagyszerű munkákról van szó, melyek mellett nem mehetek el szó nélkül. Tegnap színekkel próbáltam némi vidámságot csempészni ebbe a – szerintünk továbbra is depi – szürkeségbe, most szó és kép együtt próbál mosolyt csalni az arcokra: Wittmann Blanka