Amennyiben a cél az volt, hogy a látogatóba érkező mama csak annyi időre maradjon, amíg ledobja a karácsonyi bejgliket, aztán hanyatt-homlok tépjen haza, akkor az olasz Studio Badini Createam dizájnos Pantone gömbjeivel feltétlenül érdemes teleaggatni az idei karácsonyfát! De ha - induljunk ki ebből - mégsem, mindössze egy csöppet dizájnosabbra szeretnénk varázsolni az ünnepet, abban az esetben is megfontolandó legalább egy doboz beszerzése...

Eugenio Merino 1975-ben született Madridban. Műveihez a közélet kifogyhatatlannak tűnő bugyraiból meríti az ihletet. Alakjait ironikusan, karikatúraszerűen ábrázolja, kicsit odaszólva mindenkinek. Nem bántóan, de elgondolkodtatóan, indulatokat kiváltva, ahogy azt kell. Gyakran ismert embereket, szórakoztatóipari-és rajzfilm karaktereket, szuperhősöket, politikusokat, művészeket ábrázoló szobrai, rajzai a mai társadalmi problémákat jelenítik meg és sokszor az égető kérdésekkel kapcsolatos válaszok hiányára próbálnak reagálni. Háborúk, környezetszennyezés, a Föld-és az emberek kizsákmányolása, vallási konfliktusok jelennek meg. Egy dolog biztos, érzelemmentesen nem lehet elmenni egyik alkotás mellett sem.

Jim egy autodidakta művész, aki Dél-Kaliforniában nőtt fel. Tinédzserként leküzdhetetlen izgalom kerítette hatalmába a régi órák, vintage játékok és a tudományos műszerek láttán, később pedig szét-és összeszerelésükkel, illetve összekombinálásukkal kapcsolatban. A természet és a történelem iránt is rajongó fiatal tehetség először 1980-ban állította ki műveit Floridában – leginkább egyedi ékszereket –, majd nem sokkal később saját üzletet nyitott a Pompano Beach-en.

Manuel Rodríguez Sánchez jelenleg grafikai tervezést tanul, szabadidejében pedig gyakran játszadozik fényképekkel a Photoshopban. A fiatal spanyol művészpalánta ilyenkor saját szürreális világot teremt, mint ahogy sok tehetséges alkotó szokta manapság. Az elvágyódó művészek közül ő ahhoz a csoporthoz tartozik, akik nem csak félelmetes környezet teremtenek a figuráiknak, az ő világában elférnek a könnyedebb és mágikus álmok is, Dalí-szerű elefántok, csónakból kinövő fák, szárnyas házak és más furcsaságok.

Roman Beybutyan, fiatal autórajongó lenyűgöző bölényszobrot épített kizárólag autóalkatrészek felhasználásával. A fehéroroszországi Hrodna város mellett egy vidéki tanyán élő srác édesapja segítségével hozta össze az életnagyságú állatszobrot.

Az elmúlt napokban többen kérdezték fb falunkon, tervezünk-e valami nagy karácsonyi meglepit? Nos, ahogy a hét elején már ígértük, a válaszunk igen! Egyik legjobb barátunk, Benedek blogján alig két napja ért véget egy játék. Ott ez már befejeződött, de csak azért, hogy itt és most a Manzárdon folytatódjon a bubibuli! Szolgálati közleményben csak annyit: saját jól felfogott érdek miatt, figyelmesen olvasd végig a posztot, mert a játékban részt venni azok tudnak, akik az egy szem kérdésre a sorok között jól elrejtett helyes választ visszaküldik! Van még egy apró feltétel, erről picivel majd lejjebb!

A kitömött állatoktól általában sikítófrászt kapok, azonban Julian Salaud francia művésznek sikerült elérnie, hogy ne görgessem azonnal tovább a forrásoldalt, sőt, lelassítva, meg-meg állva egy hangyányival többet foglalkozzak a témával. Persze így sem kötöttem életre szóló barátságot velük, pláne, hogy az elkészített alkotások úgy néznek ki, mintha valami óriáspók szőtte volna be őket jó vastagon. Mégis van valami megkapó a tökéletes pontossággal elhelyezett geometrikus formák és bonyolult minták mögött rejlő egykor volt állatokban. Hogy mi, azt még nem tudom. Egyszerre szép és zavaróan taszító, harmonikus és felkavaróan kusza az „Animaux Stellaires” című sorozat.

Az „fbFaces” Joern Roeder és Jonathan Pirnay projektje. A Kasseli Főiskola Művészeti és Design karán tanuló fiatalok ezzel szerették volna megfoghatóvá tenni, hogy naponta mennyi adat, mennyi kép áraszt el minket, különös tekintettel a közösségi hálókra. Egyértelműen leteszik a voksukat amellett, hogy manapság az adataink és ezen belül a fényképeink védelme is kiemelt fontosságú kell legyen, ha nem szeretnénk, hogy szó szerint kitapétázzák velünk a falat. Ők megtették a szemléltetés kedvéért, és ahogy a projekt nevében kendőzetlenül benne is van, itt bizony facebookos profilképeket használtak fel tapéta-alapanyagnak. Pontosabban 100.000 darabot. Nem hiszem, hogy külön magyarázatot igényelne ez a vibráló információáradat...

Bruce Munro brit fényművész legújabb installációját a bath-i Holburne Művészeti Múzeumban mutatta be. A november 26. és január 8. között megtekinthető ingyenes kiállításon – a jövőre elkészülő projekt előfutáraként szintén – egy fénykertben sétálhatunk, átadva magunkat a karácsonyi hangulatnak. A Field of Light címre keresztelt labirintussorozat jelenlegi változata a Múzeum területén, a Garden Cafe-ig vezető részen kihelyezett 5000 darab fénybuborékból áll. Ha valaki éppen Angliában jár ebben az időszakban, mindenképpen érdemes bepróbálnia az egyedülálló és magával ragadó élményt!

Senki se tagadhatja le a gyermeki énjét. Ajándékot kapni igenis mindannyian szeretünk, külön imádjuk, ha meglepnek minket, és legyünk őszinték, számoljuk a napokat karácsonyig. Az adventi naptár amellett, hogy szép hagyomány, még hasznos is, hiszen sohasem zavarodunk bele a számolásba.

Nem csak a ma extra mennyiségben bezabált csokoládé, hanem az elkövetkező ünnepi időszakban elfogyasztásra kerülő összes finomság okozta elhízásos tünetek kezelésére készülvén, ma egy olyan dizájnos konyhai kiegészítőt ajánlanék, ami úgy segít leadni a fölösleges kilókat, hogy közben nem kell lemondanunk a kajálásról. Sőt, segítségével minél többet és minél nagyobb mennyiségben eszünk, annál többet mozoghatunk.

Kétség sem fér hozzá, hogy a mai napot vele kell indítanunk. Ahogy a képekből is látszik majd, nem mindenki örül neki, de akkor is Mikulás van. Könnyed kezdésként pár igen jól sikerült 60-as évekbeli fotót gyűjtöttem össze a Life Magazin képtárából. Az egyik sorozat megilletődött gyerekekről (by the way miért van az, hogy sok gyerek sírva fakad a Mikulástól? Rólam is készült egy ilyen kép...), a másik pedig a „Mikulás-iskolák Harvardjában”, a Charles W. Howard-féle Santa Claus School-ban készült, ahol idén novemberben már a hetvenötödik évfolyam vehette át a Mikulás-diplomát. Remélem, minden olvasó kitisztította már a cipőcskéjét!

Gondolkodás nélkül ez a név jutott az eszünkbe. Mert olyan jólfésült, el is kereszteltük gyorsan a lurkót PÖTI-nek. Első pillanatban még azt hittük, egy újabb ovisoknak szánt felnőttjáték-mutációval van dolgunk, pedig dehogy! A látszat ellenére itt bizony egy nagyon is piacképes új sztenderdről van szó, nincs mese...

Dénes Istvánnal kapcsolatban viszonylag nehezen, bár inkább szövevényesen indult a magyARTos megjelenés tető alá hozása. Semmi rosszra nem kell gondolni, egyszerűen csak vicces helyzet alakult az egész köré. Először István két keresztnévből álló teljes neve és az ebből fakadó bizonytalanságom okozott kisebb derültséget, majd közvetlenül utána az, hogy a többszöri levélváltások alkalmával derült csak ki, nem is Istvánnal levelezek, hanem a feleségével, Zsuzsával, mert István nem rajongója a számítógépnek. Aztán később a jelenleg Új-Zélandon élő és dolgozó művész alkotásairól készült Szász Marcell fotók beszerzése hozott kisebb bonyodalmat. Nehéz szülés volt, de úgy gondolom, megérte! A rendkívül tehetséges faszobrász egyedi művei és bemutatkozása következik a folytatásban.

Biztos emlékeztek még Jaume Plensa tapizható szobraira. Nos, Cédric Le Borgne bonyolult drótszobrait hasonló formavilággal rendelkeznek. Nem annyira gigantikusak, mint Plensa művei, viszont lélekemelő alkotásokról van szó. A Les Voyageurs című sorozatban ücsörgő és/vagy repülő embereket, a La Biche sorozatban legelésző szarvast, és a Les Naufragés sorozatban guggoló, felegyenesedő majmokat néha különleges fényhatásokkal világítja meg.

Mai kedvencünk egy fiatal hazai grafikus Bátori Zsuzsa, akiről a hálón meglepően kevés - vajh' miért? - a mindenki által elérhető publikus információ. Pedig eddigi munkáit átnézve szerintünk ennél ő sokkal nagyobb publicitásra van predesztinálva...

Van pár olyan dolog, amit csak hosszas unszolásra mernék megtenni az életben. Korábban a barátokkal gyakran játszottuk a „Mennyiért?” című játékot, ami értelemszerűen a kellően brutális vagy gusztustalan dolgokkal kapcsolatban ösztönző erejű összegek elméleti bedobálását foglalta magába, a bevállalósság megkönnyítése érdekében. Nem tudom, hogy elegendő volna-e a bennem élő kalandvágy vagy csak pénzért vállalnám-e be azt az üvegsétányt, amit a Tianmen hegyi nemzeti parkban adtak át a közelmúltban?!

Sokszor elhangzott már, de most is igaz. Messziről nézve, Jason Sho Green golyóstoll portréi is úgy néznek ki, mint bármely más portré, azonban minél közelebb megyünk hozzá, annál több részlet rajzolódik ki. Az amerikai művész képein sosem találkozhatunk véletlenül húzott tollvonásokkal, mindennek fontos és elengedhetetlen szerepe és helye van. Ha már nagyon-nagyon közel vagyunk, minden világossá válik. Az arcokon belül emberek, állatok, fantasztikus lények, fák és házak tömkelege, sőt, még a Robotzsaru is felfedezhető, elérve, hogy akár órákon keresztül nézelődjünk, mindenféle unalomérzet nélkül.

Mára Herczeg Zoltán és Alexander McQueen [RIP] kollekciójából választottam ki egy-egy különlegesen szép darabot. A két 'kékvérű' tervező/divatház ugyanis olyan extravagáns surranókat tolt ki a karácsonyi piacra, amitől szem nem marad szárazon, főleg ha legalább egy pár nem figyel otthon a privát gardróbban. Sok közös ugyan nincs bennük, hiszen az egyiket a tavaszi-nyári szezonban, a másikat meg inkább az őszi-téli időszakban ajánlott viselni. Egyben azonban mégis egyformák. Boldogan hordanám mindkettőt.

Egészen pontosan huszonötöt kell már csak aludnunk, hogy a csengettyűk csilingelése után máris rávethessük magunkat a karácsonyfák alatti ajándékokra, a pillanat tört része alatt semmisítve meg a sokszor órák alatt elkészült csomagoláskölteményeket. Előttünk van még az arany, ezüst és bronz vasárnap, ezért talán nem késő még, ha szolgálunk néhány tuti tippel azoknak, akik az ünnepekig hátralévő három, négy hétre hagyták a meglepi beszerzését.

Az írországi Dublinban található Harlech Házat nem lehet éppen minimalista épületnek nevezni, sem belül, sem kívül. Az épület kevesebb, mint egy hektárnyi területen található, de ennek bizony minden szeglete tele van varázslattal. Az eredeti funkcióját tekintve hét hálószobás családi házként szolgáló otthon jellemzője a vallásos ikonográfia és a különböző mesemotívumok jelenléte, azonban a legnagyobb figyelmet mindenképpen az elképesztően részletesen és szépen megmunkált sárkány-kapu kapja a környékbeliektől és turistáktól.

Duzzogva bár, de Athén is azok közé a városok közé tartozik, ahol szeretnék csak úgy hazaérni, és valójában az is teljesen indifferens, hogy honnan. A lényeg, a saját kecó, meg a hely szelleme, meg az, hogy errefelé ez évezredek óta adott. Hát még, ha olyan falak közé érkeznék, ahol minden vérprofin rám - a férfira [sic!] - van szabva...

Greg Brotherton amerikai szobrász, designer, illusztrátor és számítógépes animátor acél, fa, üveg, beton, valamint antik pénztárgépek, telefon, sör csapok és egyéb hasonló, újrahasznosítható tárgyakból készíti különleges (leginkább Tim Burton és Edouard Martinet fantáziavilágának összeházasításából megszülető) szobrait. Az 1968-ban az Iowa-i Ames-ben született művész témái, aprólékosan kidolgozott szobrai általában mitológiai jellegűek, de műhelyének mélyéről gyakran előkerülnek saját karakterek is.

A skóciai születésű, párizsi székhelyű művész, Georgia Russell igencsak jártas a kétdimenziós nyomatok manipulálásában, amelyeket egy szike élességű kés segítségével tesz érzelmes és romantikus műalkotásokká. Újságok, térképek, folyóiratok, kották, használt könyvek lapjaira, és nem egyszer aktképekre, különböző fényképekre műt rá organikus vonalakból és pontokból álló könnyed és röpke réteget.

Mint látható, David Herbert amerikai művész „Monarch” című különleges szobrát H. R. Giger kultikus lényei inspirálták. A festő, képzőművész, szobrász illusztrációit alapul vevő Alien-másolat meglehetősen lazán ücsörög egy széken, de hát teheti is, hiszen az ember vs Alien harcban általában mindig ő áll nyerésre. A szobor ártalmatlanságot tükröz, ezt bizonyítandó, Herbert még egy lepkét is ráhelyezett a kezére, ami ne tévesszen meg senkit, főleg ne a kis cipőcskék. A közel 2 és fél méter magas teremtmény csirkeháló, purhab, gipsz, króm festék, színes papír, rétegelt lemez és acél felhasználásával készült 2 hónapon keresztül.