Első pillantásra azt hittem, hogy egy méteráruboltban vásárolt, nagy darab gyűrött anyaggal próbálnak manipulálni, aztán kiderült, hogy nem erről van szó. Daniele Papuli Olaszországban élő és dolgozó művész helyspecifikus installációkat készít papírból, úgyhogy ami ezután eszembe jutott, az bizony a „varázslatos” szó volt.
Naszóval! Amit erről a kunyhóról tudni kell: a gazdi tipikusan alpesi - lélegzetelállító csipkés sziklák közé ékelődött mélykék alpesi [Wallensee] tó partját szemelt ki magának. A fából, fémből és üvegből emelt 170 négyzetméteres, háromszintes épület - szemben a 2306 méter magasságba törő Churfürsten szinte egész évben havas csúcsaival -, a tóparttól néhány méterre egy tarka virágokkal teli mezőn figyel, és a KM Architecktur építészei követték el. Ez bezony álomcsapda a javából..., meg bicskanyitogató is, a kegyetlen svejci fajtából... :)
Eric Franklin Portland-i szobrász szeret molyolgatni, pepecselős és unalmas munkafolyamatokban részt venni, olyan alkotásokat készíteni, amiről első körben nem az jön le a néző számára, hogy „húdebonyolult”, hanem egyszerűen csak annyi, hogy látványos.
Városból hazafelé tartva, a kapu előtti betonlépcsőn baktattam felfelé, mikor észrevettem. Szerencséje volt, mert legendásan bamba tekintetemnek az utolsó pillanatban tűnt csak fel, hogy ott van. Fittyet hányva az őt körülvevő betontengerre, úgy döntött, márpedig élni fog. Nem máshol, ott! Hirtelen nagyon bölcs, ám halálosan unalmas kérdés villant: mi is képesek lennénk hasonló..., bármilyen szituban így alkalmazkodni?
A kérdés válaszra várva a levegőben, helyette inkább egy történet.
Két barát megy mezítláb a szavannán, kezükben a cipőjük, amikor egyszer csak egy oroszlán kezd futni a távolból feléjük. Az egyik azonnal lehajol és a cipőjét kezdi felhúzni, a másik pedig rákiált: Észnél vagy? Az oroszlánnál úgy sem lehetsz gyorsabb, minek húzod azt a cipőt? Mire a másik nagy nyugodtan feleli: Az oroszlánnál nem, de nálad igen...! :)
fotó: Gyarmati László
Úgy néz ki, mintha egy alacsony költségvetésű Transformers filmváltozat díszletei közé csöppennénk, de nem erről van szó. Zhu Kefeng egy élményparknyi robotot álmodott és valósított meg a kínai Zhejiang tartományban található Jiaxing városban.
Tény, hogy a városi mezőgazdaság kihívásokkal teli műfaj, de minden probléma legyőzhető. A legfontosabb akadály az emberek fejében van: hogy tudniillik a városi mezőgazdaságot nem lehet megcsinálni, mégpedig azért, mert nem lehet, és kész. Így vagy úgy sem lehet megcsinálni, mert még sose csináltuk és nem is fogjuk, mert nem lehet megcsinálni – hiszen pont ezért nem is csináltuk meg eddig. Persze lehet, hogy máshol működik, de itt biztosan nem fog, és ezért nem is kell megcsinálni...
Ali Golzad már gyerekkorában tudta, hogy művész szeretne lenni, de hamar megtanulta, hogy az „éhező művészek” világa nem annyira csábító. Tanulni kezdett, grafikai tervezést és fotózást, hogy a későbbiek folyamán ebben kamatoztathassa a tehetségét.
Egy dolgot megtanultam: a kreativitás nem csak néhány kiváltságosnak adatik meg az életben, hanem mindenkiben benne van. De vajon hagyjuk ezt megnyilvánulni? Talán, ha a befeszülés és a szabályok folyamatos követése helyett megpróbálunk kiengedni és játékosan hozzáállni az élethez, akkor menni fog. Játszani igenis bőven van mivel, csak körül kell nézni! Ha pedig hajlandóak vagyunk játszani, akkor előhozhatjuk az alapfelszereltségként jelenlévő kreativitásunkat, merészek, impulzívak, nyitottak leszünk arra, hogy változtassunk a dolgokon, és egyre gyorsabban, rugalmasabban reagálunk majd a minket körülvevő helyzetekre. Én próbálkozom. A minap éppen néhány csík dekortapasz és egy játékmackó felhasználásával hülyültem, amiben semmi különös nincs, de próbálkozni márpedig lehet, kell, muszáj!
Kedves Mindenki! Ez a poszt egy blogger-versenyben is részt vesz, így megjelenik a Live Inspire oldalon is, ahol szavazni lehet rá.
- Erre a posztra itt tudtok szavazni.
- Itt találjátok meg Tibi első posztját.
- Laci posztjára ide kattintva tudtok szavazni.
Kérünk titeket, hogy dobjatok egy szavazatot a szív vagy a "vote" gombra kattintva! Köszönjük! Míg el nem felejtjük, ugyancsak az inspiráció témájában májustól egy mindenki számára nyitott fotópályázat is indul, úgyhogy ezen pedig érdemes lesz indulni. Részletek itt.
Fotó: Gerlai Tibor
Az első nyertes: Molnár Liza
Háttal nem kezdünk..., de hát..., most szóhoz sem jutunk! Első fészbúkos borítókép-pályázatunkra, ugyanis rengeteg remek fotó érkezett!!! Jó alaposan fel is adtátok nekünk a leckét! Az első naptól kezdve azon tanakodtunk, vajon mit kellene kezdenünk azokkal a képekkel, amelyek ugyan nem kaptak annyi szavazatot, hogy ott egy héten át a billboard-on feszítsenek, ám legalább annyira zseniálisak, mint az az egy. Majd - nyilván a becsókolt házivegyigyümi - áldásos hatásának köszönhetően egymás homlokára csaptunk, mert villant a legjobb megoldás: mostantól kezdve a pályázók előtti tiszteletünk jeléül, heti rendszerességgel az összes beérkezett fotót bemutatjuk itt is!
Tudom, koponyákat nézegetni nem a legüdítőbb foglalatosság, főleg nem pénteken, amikor úgy általában habkönnyed témákat várnátok, amelyek felkészítenek a hétvégére, ami most ráadásul hosszú is és húsvétolós is lesz egyben. De legyünk most egy kicsit formabontóak, mert Maskull Lasserre (korábban) legújabb alkotása mindenképpen megérdemel néhány szót.
Alexander Belozor Guinness-rekorder és amúgy az első ukrán víz alatti festőművész. Az 1963-as születésű, Kijevben élő és dolgozó Belozor a Vörös-tengerben és a Fekete-tengerben készülő festményeivel szerzett magának hírnevet.
A ZOA Építész irodától Ónodi András barátunk, alig egy napja dobta át a kérdést egy fotó kíséretében: " ez a szekrény szerinted elférne a Manzárd Cafén?" Megnéztük, majd igen gyorsan válaszoltunk: "ide vele!" Hát tessék...
Ez nem egy megkésett április elsejei tréfa, hanem egy egészen komolyan gondolt koncepció! Tervezője, Jinyoung Choi a napokban villantott vele a hálón. Az alap telefon, Choi finomhangolásainak köszönhetően már iPhone 5 PRO fantázianévvel - amennyiben persze megvalósul -, cserélhető merevlemezével, a 4,5"-os (1280x800 pixel felbontású) retinaérzékeny kijelzővel, a beépített projektorral, az 1,2 megapixeles 3D kamerával, továbbá az opcionális, DSLR objektívek csatlakoztatási lehetőségével kéjes szívdobogásokat válthat ki az almás vas rajongóiban..., és őszintén? Még néhány droidfüggőben is...
Yoan Capote kubai művész mindenféle szokatlan anyagok összjátékával kíván hatást elérni az embereknél, ami a most bemutatott alkotást elnézve nem csak a jelen pillanatban, de a múltban és a jövőben is sikerülni fog neki. Ha a tengerre gondolunk a halászat egyből beugrik, de az, hogy egy művész a tengert mondjuk horgokból vigye vászonra, keveseknek jut eszébe. Capote viszont pont ezt csinálta.
Ha épp nem szerencsés Várnegyed lakó az ember, a másik, pesti oldalon az élményért egyre mélyebbre kell merülni a Belső-Erzsébetváros magára hagyott bugyraiba, és ritka kivételektől eltekintve sajnos a történelmi vidéki óvárosok sikátoraiból is eltűntek ezek a döntően a Monarchia idején lerakott, vulkáni kőzetből szabálytalanra faragott kövek.
Annyira dög, hogy képtelen vagyok szó nélkül elmenni mellette! Sőt! Bár utálok egy helyben topogni, vállamon békebeli, vasfüggönnyel körbezárt cocom listás kazettás magnetofonommal, napi egyszer könyörtelenül lötyögnék rajta egy negyed órácskát! A Trompe L'Oeil Floor Mat fotorealisztikus lábtörlőt [innen] hidegvérrel adnám hozzá...! :)
Alicia Martín 1964-es születésű, Madridban élő és dolgozó spanyol művésznő valamilyen megmagyarázhatatlan okból különösen vonzódik a könyvekhez. A korai 90-es évek óta jelen lévő és kiállító művész alkotásaiban mindenhonnan az irodalom bújik, ömlik, folyik elő.
Jeff Ivanhoe Arizona-i művész mestere az újrafelhasználásnak. Barátoktól és a családtól kapott üdítős-és sörös dobozokat gyűjtöget, rendszerez és hasznosít; egészen lenyűgöző és inspiráló mozaikokat készít belőlük.
A 80-as évek elején született Madridban. Gyermekkora meghatározó hőse Michael J. Fox, képzeletben ezerszer mentette meg álmai hercegnőjét a sárkány karmai közül. Képtelen megérinteni egy hüllőt, és utálja a hangyákat. Imádja a kalapot, mellénnyel és nyakkendővel. Négy évesen átment rajta egy autó, háromszor a karja is eltörött, mindezek ellenére hét éve bokszol és kiválóan játszik kedvenc hangszerén, az ukulele-n.
Mark Jenkins amerikai művészről és az ő sokkoló városi szobrairól errefelé írunk korábban. A 42 éves művész ezúttal Rómában próbálja kicsapni a biztosítékot a járókelőknél, ruhákkal kitömött, illetve zsugorfóliából összeálló emberi alakokat formázó "bábuival" és egyéb installációival.
Van egy amarilliszem. Mindig beszél hozzám, de csak néha hallom meg, amit mond, pedig csupa érdekes gondolat árad belőle az életről. Múltkor így szólt: „Minden tavasszal újra bimbózom, virágba borulok, majd elszáradok. Rendületlenül. Nem félek a változástól, tudom, hogy szükséges, így bátran állok elébe. Nem félek a jövőtől sem, mert az mindig odébb van, pont akkor, amikor eljön az ideje. Mindig a jelenben élek. Van önbizalmam is, hisz virágozni akarok, a cél elérése közben pedig nem foglalkozom más virágok véleményével, nem gondolkodom, nincsenek bennem kétségek, egyszerűen csak teszem a dolgom. Mindig csak egy lépéssel előrébb, sem többel, sem kevesebbel. Persze nekem könnyebb, mondhatnátok, hisz én csak egy virág vagyok; de melyikünk az igazibb?”
Kedves Mindenki! Ez a poszt egy blogger-versenyben is részt vesz, így megjelenik a Live Inspire oldalon is, ahol szavazni lehet rá. "Laci & Tibi" név alatt találtok meg minket pontosan itt. Kérünk titeket, hogy dobjatok egy szavazatot! Köszönjük! Az inspiráció témájában májustól egy mindenki számára nyitott fotópályázat is indul, úgyhogy ezen pedig érdemes lesz indulni. Részletek itt.
Fotó: Gerlai Tibor
Általánosan elfogadott gondolat, hogy a pénz számos rossz forrása lehet, de ez baromi nagy tévedés. A számos rossz forrása bizony nem lehet egy bankjegy vagy a fémpénz, ezt ugye nem gondolja senki sem komolyan! Hajlamosak vagyunk nagyvonalúan elsiklani a gondolat felett, miszerint a minket körülvevő, saját magunk által teremtett tárgyaink használatáért csak mi vagyunk a felelősek. Erre a körhelyre a művészek tudják a leginkább felhívni a figyelmünket.
Volt már sör, bor, sajt, korom és korom, égetés és Molotov-koktél, szmog, porszívóból származó por, a változatosság kedvéért ebben a posztban pedig a lőpor lép elő főszereplővé, mert festeni tényleg bármivel lehet. Kína „legkirobbanóbb” művészének is nevezik Cai Guo-Qiang-ot, ami az előző mondatban tett kijelentés alapján abszolút érthető!
Szóval, az úgy volt, hogy megkeresett minket a Heller Consulting kommunikációs cég, hogy vegyünk részt egy versenyben, mi pedig igent mondtunk rá. Hogy miért? Nem árulunk zsákbamacskát, úgyis mindenki számára hamar kiderül, hogy itt tulajdonképpen a Intesa San Paolo új terméke, a 11 országban forgalomba került Visa Inspire bankkártya népszerűsítése a cél, de mindenképpen csábító erejű az, hogy ötletes, kreatív formában valósították meg ezt az egészet.
A tegnapi napon, hogy jól felcsigázzunk mindenkit, fb. falunkon közzétettünk egy fotót, csatolva mellé egy kérdést is: ez vajon hol lehet? A válaszok - várakozásainknak megfelelően -, elég változatos képet mutattak. Volt, aki szerint egy skandináv vagy benelux loft látható a képen, más szerint "monnyuk" német, esetleg francia, aztán valaki az Ó utcai Páternoszter mulatót vélte felfedezni a fotón, ám, ami mindent vitt az szó szerinti idézetben a következő volt: " Valahol Baja és Szeged közt egy volt Tsz major tehenészeti telepe. Bikaistálló volt a vasoszlopból kiindulva. Most Hara Mya klub. Stimmt?