Az ötlet rendkívül egyszerű volt: csak szerettem volna valami igazán tavaszias posztot készíteni, ha már itt tombol körülöttünk ez az évszak, minden szépségével együtt. Aztán, mint amilyen gyorsan kipattannak rügyek, olyan hirtelen ugrott bele az arcomba László Luca Gerda legújabb sorozata, a 100 days of Spring. Összekötve a kellemest a hasznossal, ma az ő képeire szeretném felhívni a figyelmeteket, és egyúttal arra inspirálni titeket, hogy ne bujkáljatok a lakásban, hanem irány a természet!

Ma kirándultunk, és ismét New Yorkba, közelebbről az Upper West Side környékére, hogy körbenézzünk, egy sárgairigységet csípőből kiváltó tőtéri triplexben. A tulaj neve Marcus Nispel. Rémlik valakinek ki lehet ő? És ha azt mondom: A texasi láncfűrészes, Péntek 13, vagy Pathfinder? Esetleg a 2011-es dzsézonmomoás Conan remake...? Jah..., ezeket ő rendezte!

Szinte észrevehetetlenül, egyik pillanatról a másikra kezdenek zöldbe borulni a fák, tegnap először csapott meg az utcán a virágillat. Ahogy az előző posztban is érzékeltettük, végképp itt a tavasz, és most már kimondható az is, hogy ezerrel közeleg a nyár, vele együtt pedig nem csak a kerti mulatságok, hanem a kempingezés, és persze a szabadtéri programok, a fesztiválok ideje is.

Hamarosan eljön a kerti mulatságok ideje, már ha valakinek van kertje vagy olyan barátja, akinek van kertje. Azért ez gyakran előfordul. Manapság nem kell megelégedni az egyszerű, hagyományos tűzhelyekkel, ha hűvösre fordul az éjszaka, igaz, egy designtűzhelyhez megvásárlásához azért mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Rick Wittrig földgömbjéért például körülbelül 370 ezer forintnak megfelelő dollárt kell kicsengetnünk, hacsak nem készítjük el magunk vagy valamelyik ismerősünk olccsóba'.

Kissé régen írtunk az idén 65. életévét betöltő Judith ann Braun-ról és az ő hihetetlen ujjfestményeiről, de talán volt annyira emlékezetes a számotokra, hogy újabb alkotása láttán pillanatok alatt eszetekbe jusson a munkássága.

Kódold a tavaszt! Erre néhány nappal ezelőtt kezdtünk el komolyabban rámozdulni mi is, és most is csak biztatnánk mindenkit arra, vegyen egy mély levegőt, álljon a sarkára és vágjon bele! De, ha semmi ötletünk nincs, akkor se essünk kétségbe, hiszen a net tele van sziporkázóan kreatív példákkal! Mai tippünket például a dallasi Katie Katzenmeyer-től hoztuk.

60 kiló krumpli. Első körben erről biztos nem valami művészeti alkotás jut eszetekbe, sokkal inkább éhesek lesztek. Valószínűleg Peter Root-ból is hasonló érzéseket vált ki ez a zöldség, azonban egy rejtélyes okból kifolyólag továbbgondolta a funkcióját.

Épp itt az ideje, hogy valami nyárias dologgal foglalkozzunk, előregondolkodjunk, tervezzünk valami hűsítőt a hőséggel teli hónapokra. Inspirációnak ma tengerpartot hoztam, mert egy ilyen helyszínen még csak gondolatban is jó tobzódni.

Három hónap híján két évvel ezelőtt ő volt a Manzárd történetének első interjúalanya. Addigi munkáit látva már akkor sem volt kétséges: vele kell kezdenünk. Majd az azóta eltelt időszak folyamatos szakmai sikerei, például a tavalyi hg.hu Design Award  grafikai kategóriájának megnyerése is bizonyította, jól döntöttünk...!

Szeretjük! Ezt így simán ki lehet jelenteni! A Yarn Bombing-ról (Fonalbomba, Nagyi-graffiti vagy Gerilla kötészet? - mondjatok valami frappáns magyar megfelelőt, mert ezek borzadályosak!) van szó, amelyről korábban már itt, vagy egyik jeles képviselőjéről, Agata Oleksiak-ról itt, itt és itt áradoztunk. Most Magda Sayeg került a látóterünkbe, akit a műfaj anyukájának szoktak nevezni.

Kaarina Kaikkonen finn művésznő helyspecifikus installációkat készít újrahasznosított ruhákból, ami önmagában még nem biztos, hogy túl érdekfeszítő, közben pedig valahol mégis az. Hatalmas területet lefedő, szárítókötélen lógó férfi és női kabátok, ingek, nyakkendők cipők és egyéb kiegészítők tömegével próbálja elvarázsolni a nézelődőket.

Csávás Roland Nagykunság fővárosában, Karcag city-ben éli a mindennapjait. Közhely, de tulajdonképpen már az oviban elkezdett foglalkozni a grafikával a jelenleg 22 éves tervezőgrafikus, igaz, állítása szerint akkor még általában a zsírkréta volt a „gondolat továbbító eszköze”. A nyíregyházi művészeti suliban kezdett magára lelni, ekkor váltott a különböző grafikus szoftverekre. Először képgrafikával foglalkozott, sokszorosító eljárásokkal ismerkedett, ezért is volt nagy feladat számára megbarátkozni az elektronikus képalkotással a tervezőgrafika szakon.

Drága barátosnénknek Ottonédes' Szonjának sok unszolásába nem került, hogy rábírjon bennünket egy örömteli hír kapcsán egy - persze csakis minőségi - közös borgőzös allelúja elzengésére, meg mosmátélleg esküszünk, a következő magyART-os megnyitón befékezünk a szokásos hat deci irsai után, de csak azért, hogy aztán az Odeonból egyenesen hozzájuk, a DiVino-ba vezessen az utunk a továbbiak miatt...! :)

Ma több dolog miatt is rá esett a választásunk. Egy: a tojáshéj ott van még a fenekén. Kettő: alig másfél éve kezdte! Három: marhajó képeket küldött! Négy: mert szívesen lenne rajzfilm hős, ahogy mi is...!

Brian Mock Portland-i szobrász egy hegesztő virtuóz. No, persze ezt a kijelentést mindenki máshogy értelmezi, azonban mi most kizárólag a művészről és újrahasznosított szobrairól beszélünk. Több száz eldobott csavar anyából, csavarokból, zsanérokból, villákból és hasonló dolgokból életnagyságú kutyákat, madarakat, sőt, robotokat, valamint elektromos gitárok hű másolatait hegesztgeti össze.

Rob Mulholland erdei installációja kicsit olyan, mintha az 1987-es Ragadozó című film jelenetei elevenednének meg. Persze erről szó sincs, Mulholland nem a földre érkező idegen faj randalírozásával akar foglalkozni, hanem a saját nemtörődömségünkre akarja felhívni a figyelmet. A skót kortárs szobrász és installációs művész plexi tükörből készített emberi alakokkal hozza rá a frászt az emberekre, miközben elgondolkodtat.

A mai reggelt nem bonyolítom túl, hisz nagyjából úgyis mindenki képben van, hogy ki Pantone, a sütemények világáról nem is beszélve. Emilie de Griottes étel dizájner a Fricote című francia gasztronómiai magazin számára készített süteményeket, ahogy a képeken is látszik, a Pantone színskála jó néhány darabját megjelenítve a különböző finomságokkal.

Nesze neked Ron Ulicny...Hát nem pont tegnap áradoztam azon, hogy a művész milyen intelligensen próbál a megszokott dolgokból valami újra észrevehetőt készíteni? Erre tessék, ma meg Nancy Fouts szobraival kellett szembesülnöm, és újra átélnem a rajongáshoz közeli állapot édes ízét.

A budapesti elektronikus és underground zene egyik központja, az 1991 óta működő, komoly hírnévre szert tett Merlin az egy ideje már folyamatban lévő és a napokban kiteljesedő metamorfózison átesve, Dürlin néven újjászületve végleg átköltözik az Ajtósi Dürer sor 19-21. alá. Az új multifunkcionális befogadóhely, minden szempontból kielégíti a budapesti éjszakai és akár nappali élet igényeit is, egyben hiánypótló vállalkozás is, ahol helyet kapnak a legjobb saját szervezésű bulik, a Merlinben megszokott színvonalon, de a Dürer Rendezvényház keretein belül befogadó komplexumként is szolgál majd. A tervezés köszönhetően a korábbi jó emlékű Merlini együttműködéseknek, ismét POS1T1ON kollaborációban valósult meg...

Üdvözöllek titeket Ron Ulicny furcsa, de csodálatosan kiszámíthatatlan világában! Az Oregon-i művész és kézműves olyan szobrokat készít, amivel első pillantban nehezen tud mit kezdeni az ember, de a következőben már csak bámulná és csodálná az ötletességet, a művész csavaros észjárását.

Melyik házimunkát szereted a legjobban? Nálam a portörlés, porszívózás éppen nem tartozik a favoritok közé. Olyan hiábavalónak tűnik. Miután gondosan végignyalom a szobát a törlővel és a porszívóval, a por gonoszul azonnal újratelepszik mindenre a pillanat tört része alatt. Lehet, hogy Allison Cortson hasonló cipőben járt, csak ő még okos is.

Ez év elején egy egészen egyedülálló új gasztro-kult létesítménnyel bővült a dán főváros, Koppenhága szerénynek eddig sem nevezhető kulináris élvezeteket nyújtó helyeinek száma. Egy 18. századi raktár alsó szintjén 200 négyzetméteren január 12-én nyitotta meg kapuit a 3XN Architect építészei által jegyzett NOMA FoodLab. Alapfunkcióját tekintve ugyan ez egy étterem, ám ennél sokkal többről van szó... 

Baptiste Debombourg 360 fáradtságos munkaóra alatt hagyta maga után a folyamatban lévő Aggravure című sorozat harmadik darabját. A képeken látható Hendrick Goltzius, Jan Harmensz és Cherubino Alberti ihlette műalkotás több mint 450 000 tűzőkapocs segítségével rajzolódott ki a falfelületen, Debombourg szerint pátoszt, szépséget és a manierizmus természetellenességét megjelenítve.

Bodzás Erzsébet nem maga jelentkezett nálunk. Igazából egy ajánlást kaptunk az egyik barátjától, amelyben pár kedves sort és két linket találtunk. Az oldalára kikattintva aztán egyértelművé vált, hogy róla írnunk kell. A 36 éves művészlélek, polgári foglalkozását tekintve táj-és kertépítészmérnök, aki szabadidejében a család (szerető férj, három gyerek, egy Füge névre hallgató kutya és egy lusta macska) terelgetése mellett egy egészen apró világban találja meg a kiteljesedést.

Ezeknek az apró mediterrán városoknak azért van egy olyan tulajdonságuk, hogy ha csak egyszer, de megvolt a keskeny macskaköves utcák, a pici főtér kávézójának teraszán elszürcsölt fekete, vagy a helyi népek barátságos, teljesen más időszámítás szerinti életritmusa, főleg a minden idegent megillető mosolyának az élménye, onnantól kezdve egy életre kódolt a függőség! Szóval ez kemény drog a javából és kész...!