Persze létezhetnek spirituális elméletek, amiket megpróbálok - ugyan affinitás hiányában, ám a téma iránt fogékonyan - magamévá tenni, kitartóan hiszem: egyszer, akár még kozmikus erőket is igénybe véve, de sikerülhet nekem is egy ilyen snájdig tetőtéri kecó…
Különleges látványosságot álmodott meg Adam Niklewicz lengyel művész a Connecticut államban nagy népszerűségnek örvendő City Canvas Public Art Program keretén belül. Hartford-ban, a 215 Pearl St.-en található egykori zsinagóga téglafalára ugyanis egy tölgyfát varázsolt, ami csak akkor rajzolódik ki, amikor víz éri a környezetét.
Robin Protz, türelmes amerikai művész készítette a képeken látható sárkányszobrot, nem kevesebb mint 40.000 darab arany színű gombból. A különleges és légies alkotással az idei ArtPrize Top25-ös listájába is bekerült a közönség által, de aztán a legnagyobb művészeti verseny szervezői kizárták a megmérettetés további részéből, mert a művésznő korábban (a megengedett határidőn kívül) már elkészítette a sárkányt.
Ebben ez a legszebb, de legizgalmasabb is. Kibontasz egy a magyART-ra beérkezett mailt, végigfutod az esetek döntő többségében - mint utóbb szinte mindig kiderül -, szerényre megfogalmazott néhány sort, majd kattintasz a mellékelt linkre. Aztán a szájad marad tátva magától, csak úgy… a látottaktól! Meg ismét, és ismét… és ismét, és nem először, meg nem is utoljára a felismeréstől, hiszen újra ott az orrod előtt a bizonyíték: a színskála két szélső értéke közötti kurvanagy szivárványpacában - nyilván tehetségtől függően -, de kódolva van mindenki sikere! Csak tudni kell játszani a pipettával…
...sokat. Vagyis sosem hagyta abba, az eredmény pedig lélegzetelállító, mint mindig. A francia művész, akire már többször felhívtuk a figyelmet, új alkotásokkal jelentkezett, a főszereplők pedig ismét a tűzőkapcsok. Debombourg most sem tért el a megszokottól, a folyamatban lévő Aggravure című sorozat legújabb darabjai továbbra is a pátoszt, szépséget és a manierizmus természetellenességét jelenítik meg.
Viszonylag ritkán találkozni olyan alkotásokkal, amelyeknek az alapanyagát a játékautók teszik ki valamilyen formában. A Manzárdon is csak egyszer érintettük a témát, és akkor sem arról volt szó, hogy valaki beleépítette volna a művébe ezeket a játékokat, igaz, a mai napig emlékszem a meglepő ecsethasználatra. A ritka alkalmak egyike azonban most jött el a Miss Bugs nevű angol művészduó képében.
Olyan jó néha elbújni a világ elől, egész nap pizsamában maradni, ágyból nézni a tévét (bár ez opcionális), nem csinálni semmi különöset, és úgy nagy általánosságban ez azért a legtöbbünknek sikerül is hétvégén. Tessék megengedni magunknak, hogy kilépjünk a mókuskerékből, mert az nagyon jó lesz nekünk! Ma Carolyn Roper sminkmester, testfestő camouflage alkotásait hoztam inspirációnak a rejtőzködéshez.
Nagyonpéntek lévén most lazítunk a nadrágszíjon. Esti kiadás+napi dizájn+WTF... jahh, meg még divat rovatunk is büszkén mutatja be a tetőtől talpig "csúcsragadozó férfiistenek" innentől kezdve kötelező kiegészítőjét, minden női szívek megolvasztóját...
…belebújva pedig kívánhatnál - de jól fontold meg -, mert mesebeli három helyett, most csak egyet lehet! Mi annak a titkos helynek a neve, ahová „Monotónia” szorgalmas polgáraként egy visszautasíthatatlan lehetőség erejéig kiszakítanád magad...?
Többek között. Merthogy nem csak a csúnyádat, hanem mindenedet nézegeti. De azt már nyilván magatok is észrevehettétek, hogy a vörös bársonyba bizony sok-sok műanyag szemgolyót ágyazott a készítő. Teszteljünk! Tegye gyorsan fel a kezét az, aki soha az életében nem leselkedett, kukkolt (hallgatózott) lélegzetvisszafojtva, a csendes homályba burkolózva! Nah, ugye, hogy nem tobzódnak a magasban a kezek...
Örömmel jelentjük be, hogy újraindul a magyART kiállítássorozat. Immár a második évadot kezdjük, és mivel sajnos az Odeon megszűnt, új helyszínen tesszük ezt. A Castro Bistro (1075 Budapest, Madách Imre tér 3.) fogadta be az offline kezdeményezésünket, amiért hálás köszönettel tartozunk a hely tulajdonosainak, és persze Győri Zsuzskának is, aki addig ment, ameddig meg nem találta a tökéletes helyszínt.
Németh Dóráról nem tudtam meg túl sokat. Jelentkezett, visszaválaszoltam – igaz, eltelt 2-3 hét a válaszomig –, de azóta, több mint két hónapja csend van. Levelében annyit írt, hogy nem tudja, hogy belefér-e a magyART-ba. Aztán kinéztem az oldalára és felmerült bennem a kérdés: basszus, pont az ilyen tehetségek kérdezik ezt?! Akik meg negyed ennyit nem tudnak, bőszen döngetik a mellüket, hogy ők milyen faszák, meg elvárásaik vannak. Fordítva vagyunk bekötve...
A székek széke. Még soha, senki nem vette a bátorságot, hogy megkérdőjelezze e cím jogosságát. A közel két évszázados múltra visszatekintő egykori manufaktúra, természetes, simára rajzolt íveivel, halk fa és fém kombinációival végérvényesen begravírozta nevét a dizájn történelmébe. A tradícióira méltán büszke cég egyik termékét, a 160 évvel [!] ezelőtt tervezett "Thonet 14" széket mind a mai napig gyártja!
Úgy tűnik, hogy Florentijn Hofman nem tud hibázni, alkotásait majdnem minden egyes alkalommal felkapják a blogok. Mi is. De hát nincs mit tenni, ha a hatalmas köztéri szobrairól híres művész mindig valami meglepővel rukkol elő! Így történt most is.
Nos, megint kaptunk ingyen jegyeket egy mozis vetítésre, pontosan 5 darab páros belépőt a Kertvárosi kommandó című film premier előtti vetítésére, amelyeket jól ki szeretnénk sorsolni köztetek. A film vetítése október 17-én szerdán este 19 órakor kezdődik az egyik budapesti moziban. A játék gyors és egyszerű lesz!
Nos, ez annyira rossz, hogy már jó. De a lényeg, hogy nem sokszor látni ilyet, ellenben nálunk most igen. mármint a blogon. Ha mindenképpen bele akarok szuszakolni valami mondanivalót, akkor azt mondom, hogy Carmichael Lynch amerikai művész Carmichael Collective névre hallgató, folyamatban lévő projektjében létrehozott butácska, viccesen szomorkás és egy kicsit elgondolkodtató bogár emlékhelye a tiszteletről szól...
Az idevonatkozó írások szerint: második emberes hónapunk közepe felé a rendes macckók javában készülnek már a zord téli hónapokra, hogy vastag bundájuk alatt mindenféle jósággal megtömött pocakokkal, hosszú téli szuszmákra hajthassák az egész évi hajtástól, bizony jócskán megfáradt buksijaikat.
Most, hogy már tényleg, komolyan, nagyon-nagyon és végérvényesen búcsút kell inteni a nyárnak, valamint kényszerűen jól hozzászokni az őszhöz, épp itt az ideje a ráhangolódásnak. Tudom, ezt már korábban is meg lehetett volna tenni, de nálam csak mostanában tudatosul a dolog, pont akkor, amikor a mínuszhoz közeli éjszakai hőmérsékletek ellentmondást nem tűrően bújnak befelé a pólóm alá.
Nos, amennyiben festő vagy és unalmasnak találod a hagyományos festékeket, tessék kísérletezni! Tuti a siker (a hozzánk hasonló oldalakon mindenképpen), ha mondjuk sörrel, borral, kávéval próbálkozol, de lehet akár teával, vodkával, brandy-vel, whiskey-vel. Egyszerre. Pont úgy, ahogy Carne Griffiths teszi.
Négy hónapja, hogy barizni kezdtünk. Kezdődött azzal, hogy itt a Manzárdon is közvetlenül elérhetővé vált műsorfolyamuk, illetve fb. falunkra rendszeres időközönként átemeltük a tőlük „lopott” zenéket. Az azóta eltelt idő tapasztalatai persze visszaigazolták, az igényes zenékre vágyók körében van létjogosultsága a platformnak. Két nappal ezelőtt aztán ez érkezett tőlük:
A papírból készített női ruhák világa már nem lehet annyira ismeretlen a számotokra, hiszen Sopi Su végtelenül szép papírcsíkruhájáról, valamint Isabelle de Borchgrave divattörténelmen átívelő papírruhaköltemény-kollekciójáról már beszámoltunk korábban. Hozzájuk hasonlóan Kelly Murray, más néven Jolis Paons is papírból képzelte el a ruháját, de ő ráadásul még egy csipetnyi újrahasznosítással is megfűszerezte a történetet.
Ha belegondolok abba, hogy mennyi videokazetta porosodik a szekrényemben, összeszorul a szívem. Szerencsétlenek a jobb jövőt várják, hogy újra lejátszásra kerülhessenek, épp csak videomagnóm nincs már, úgyhogy a szebb jövő csak az újrahasznosításukon keresztül köszönthet rájuk. Nem mondom, hogy pont úgy, ahogy Noah Scalin gondolta újra a létüket, hiszen ennél praktikusabb megoldások is léteznek, de inspirációt azért gyűjthetünk belőle.
Mai magyar művészünkkel kapcsolatban ismét zavarban vagyunk. No, távolról sem az átküldött portfólió minősége, sokkal inkább maga a jelentkezés ténye, ami meglepett bennünket. Amint az a posztba beválogatott fotókról is lejöhet [számunkra mindenképp], egy ízig-vérig profi fotósról van szó, vénába kódolt tehetséggel, melyhez makulátlan őszinteség párosul! Ráadásul kolléga is, hiszen írásai rendszeresen megjelennek, egyik nagykedvenc oldalunk a Kísérleti Adás oldalán...
Anyagfelhasználásban mindenképpen hasonlít Vik Muniz munkáira, stílusában azonban inkább a Golpeavisa grafikai stúdió nem olyan régen bemutatott és általatok is nagyon szeretett terített asztalára az, ami Bernard Pras munkásságát jellemzi. A francia művész újrahasznosított anyagokból készíti térbeli „festményeit”.
