Az István, a király rockopera 30 éves évfordulójára egy vadiúj, átdolgozott változatával készülnek a szervezők 2013. augusztus 30-án a Budapest Sportarénában, amely keretében a közönség és a rendező Alföldi Róbert rója le tiszteletét Szörényi Levente és Bródy János műve előtt!
Ron Arad, az 1951-ben Tel-Avivban született, Londonban élő nemzetközi hírnevű művész, designer, építész a közelmúltban visszatért a tel-avivi Holon Design Múzeumba, hogy elkápráztassa a nézőközönséget In Reverse című egyéni kiállításával. A brutálisan látványos kiállításon többek között azt is megtekinthetjük, hogy mi történik az autókkal hatalmas nyomás hatására...
Ahogy korábban is írtuk már, Jeremy Mayer amerikai szobrász meglehetősen mélyen vonzódik a régi írógépekhez, amely vonzalom egyértelműen megjelenik alkotásaiban is, olyannyira, hogy tulajdonképpen kizárólag az írógépek alkatrészeiből épülnek fel azok. Az embereket, állatokat és egyéb élőlényeket formázó, újrahasznosított anyagokból készített remekművek ragasztó, forrasztás, hegesztés nélkül nyerik el végleges, bizarr és néha horrorisztikus formájukat.
Ha szélesebb kontextusba helyezzük a dolgot: mostanában helyénvaló divat felfedezni a gyökereket és helyretenni azt, ami valaha kisiklott. A punk-mozgalom gyökerei között turkálva például sokféle vélemény létezik. A téma iránt érdeklődő, ám felszínes kultúrafogyasztók tetemes hányada leginkább a Ramones vagy a Sex Pistols első fellépését tekinti a zászlóbontás időpontjának, a tájékozottabbak David Bowie, Jim Morrison vagy a Velvet Underground tájékán vélik felfedezni a gyökereket. Pedig a tudatos polgárpukkasztás már a Rolling Stones korai időszakában is tetten érhető volt, így hát akár Jaggeréket is kinevezhetnénk az önmagukat a popzene főáramával szemben meghatározó punk zenészek előfutárainak.
Tavaly már beszámoltunk arról, hogy portugáliai Águeda nevű városban egy színpompás ernyő-installációval díszítettek fel néhány utcát. Akkor két fotós Patrícia Almeida és Diana Tavares jóvoltából jutottak el a képek a nagyközönséghez, de nem halmoztak el túl sok egyéb információval a dologról.
A képen, gif-eken és a poszt végén található videóban a Trinity című interaktív audiovizuális táncelőadásból láthattok részleteket. Az Oscar Sol által megálmodott előadást az Electronic Performers nevű spanyol csapat állította össze és adja elő.
1983 augusztusában mutatták be az István, a király c. rockoperát, Budapesten a városligeti szánkózó dombon. Ez a hely a bemutató előtt rendezvényre, illetve színpadi előadásra nem adott teret és a szánkózó dombot is ettől az időtől kezdve keresztelték át Királydombbá, később hivatalosan is. A magyar politikában 1990-ben volt rendszerváltás, ugyanez a kultúrszférában már 1983-ban megtörtént az első nagyszabású rockopera az István a király színrevitelével. A bemutató - 1983-at írunk - igazi áttörést jelentett. Az István, a király a hagyományos színházi gyakorlat, a kemény rock zenével és a pop műfajjal való szembenállását törte meg, hiszen Pelsőczy László, Berek Kati, Sára Bernadett, Hűvösvölgyi Ildikó, Balázs Péter, Balázsovits Lajos színészek mellett az akkori "lázadó" rockerek: Varga Miklós, Vikidál Gyula, Nagy Feró, Deák "Bill" Gyula, Victor Máté kaptak főszerepet. A szerzők Szörényi Levente és Bródy János zenei múltja is a pop zenében gyökerezik. Az István, a király zenei stílusa, amelyben a populáris zene, a népzenével, valamint az egyházi gregorián zenével ötvöződött, az első ilyen volt a hazai zenés színjátszás történetében. A nagyszabású művet 1983 augusztusában 6 előadásban 120.000 néző látta, mozifilm, bakelitlemez, CD és kazetta is készült róla. Talán nem túlzás, hogy az István, a király valamilyen formában fellelhető minden 3. családnál.
A június elején megnyitott Figment NYC szabadtéri fesztivál keretén belül készítették el a képeken látható hatalmas, felhő alakú pavilont kizárólag újrahasznosított és újrahasznosítható anyagokból a Studio Klimoski Chang Architects lelkes tagjai, Jason Klimoski és Lesley Chang tulajdonosok, valamint csapatuk.
Mona Caron, San Franciscóban élő művész a közelmúltban megbízást kapott a San Franciscó-i Tömegközlekedési Ügynökségtől, hogy az egyik nem túl vágykeltő kinézetű elektromos dobozt gondolja újra és alakítsa át a kénye-kedve szerint.
A budapesti Architecture Uncomfortable Workshop (Boronkay Péter, Demeter Lilla, Ghyczy Dénes Emil, Szabados Karolina, Szederkényi János, Szederkényi József, Szederkényi Lukács) már az április 9-14. között megrendezésre került 52. milánói nemzetközi bútorkiállításon is feltűnést keltett egyszerű, természetes anyagokból, kézműves munkával készült dizájnbútoraival.
Lehet, hogy tendencia lesz abból, ha az IKEA hív minket, Svédországra jellemző időjárás köszönt be idehaza, de amikor június végén újra meginvitáltak bennünket az IKEA legújabb, Stockholm névre keresztelt kollekciójának bemutatására, a tavaszi kollekcióhoz társult jeges tavaszhoz hasonlóan most ismét hűvösebb, szeles időjárás köszöntött ránk a nyár kellős közepén. Ezúttal azonban zárt térben, az IKEA Örs vezér téri áruházában, jó melegben, segítőkész és lelkes munkatársak bemutatójával fűszerezve nézhettük meg a több mint 70 darabból álló kollekciót.
Nyilván minden alapot nélkülöz, hiszen hasonlókkal majdnem minden környező vagy távolabbi országban is találkozhatunk, valami miatt a fejemben mégis összegémkapcsolt a két dolog. Lehet a világ leghosszabb nevű vasútállomása – Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrndrobwllllantysiliogogogoch -, vagy a helyi turizmust fellendítő ősi legendák egyike, Nagy Llywlyn hűséges kutyájáról a képzettársítás kiváltója, gőzöm nincs.
Biztos vagyok abban, hogy a Manzárd olvasói közül sokan emlékeznek még Leandro Erlich argentin művész Bâtiment (Épület) címre keresztelt, először 2004-ben bemutatott installációjára. Azoknak, akik a poszt megjelenésekor még nem követték a blogot, ez egy olyan alkotás, amelyben a tükrök segítségével bárkiből lehetett Pókember és szabadon mászkálhatott a házfalon.
Kyle Bean, a blogon többször is szereplő tehetséges brit művész, designer egyik legújabb aprólékosan kidolgozott, rendkívül kreatív alkotása egy több mint 60 centiméter magas, papírfecnikből összeragasztgatott szobor. A különleges alkotást az Intercontinental Hotels Group (IHG) felkérésére készítette el, akiknek külön kérésük volt, hogy a kiadásaikkal kapcsolatos számlákból készítsen valami kifejező művet.
Astro és Kanos graffiti művészek 2009 óta készítik ideiglenes graffitijeiket. Igen, ideiglenes, mivel egy ügyes technikát alkalmazva tetszés szerinti időpontban eltávolíthatóak a különböző alkotásaik. A mulandó graffitikkel, amelyek tulajdonképpen különböző tereptárgyak vagy fák közé kifeszített celofánra kerülnek felfestésre, megoldották, hogy sosem károsítják a közvagyont és nem hágnak át semmilyen szabályt.
A graffiti az esetek többségében nem az műfaj, amit otthon négy fal között művelnek. Az önmegvalósítás általában az utcán – szűkebb, gyakran tágabb miliőben – történik. Művelői között vannak, akik moccannak távolabbi helyekre is, de van olyan is, aki falfestményei karaktereit az adott országban élő „utcaemberéről” - kvázi kölcsönhatásban a modellel és annak közvetlen környezetével - mintázza meg.
Hollie Paxton brit ékszertervező legalábbis ezt szeretné elérni az embereknél, és tulajdonképpen a felszólítás az ő esetében valós igényt válthat ki belőlünk! Rubbish Jewellery című sorozatában ugyanis olyan hordható ékszereket tervezett, amelyek különböző hétköznapi szemetet formáznak.
Chad Wright amerikai művész, designer „Master Plan” című többrétegű, elgondolkodtató installációjában a homokból felépített egyenházak a készítő számára tulajdonképpen az „amerikai álom” szimbólumai. Az egyébként bútor-és világítástervezéssel foglalkozó művész szándékosan olyan alapanyagból készítette el és olyan környezetbe helyezte ki a pillanatépítményeket, hogy azokat könnyen lerombolhassák a természet erői.
Bár valószínűleg neki is azt tanították, hogy az étel nem játék, Dan Cretu román művész felnőttkorára ennek pont az ellenkezőjét próbálja bizonyítani számunkra. A tehetséges művész az őt körülvevő élelmiszereket potenciális szobrászati alapanyagként kezeli, többek között gyümölcsök, zöldségek, napraforgómagok, vékonyra szeletelt szalámik segítségével készíti látványos és vicces szobrait. Tízóraihoz hoztam nektek belőlük párat...
Kevin LCK illusztrátor, designer csaknem kizárólag a fekete-fehérben látja az általa elképzelt valóságot. Ez persze nem jelenti azt, hogy unalmas dolgok kerülnének ki a kezei alól, sőt! Itt van például mindjárt az „Ordinary Behavior” című folyamatban lévő projektje, amelyben kartonból készíti különböző diorámáit. A szobrok a hétköznapi kütyüinket formázzák...bennük az életünkkel...
A Let's Cafe nevű tajvani kávézólánc, amely jelen pillanatig több mint 2.000 üzlettel, vagyis inkább kioszkkal rendelkezik a helyi Family Mart kisboltokban, saját maguk promózására egy meglehetősen ötletes és innovatív nyomtatóval álltak elő, hogy mostantól eláraszthassák a Facebookot vagy az Instagramot az önarcképes kávé-fotók. Az általuk kifejlesztett egyedülálló technika tulajdonképpen profi módon rámásolja az okostelefonokkal készített képeket a tejhab felszínére.
Milyen érzések kerítenének hatalmukba, ha mondjuk a margitszigeti lejárónál egy hatalmas, partra vetett ámbráscetet vennél észre az egyik álmos reggelen? Sokk, értetlenkedés, meglepettség? Nos, a londoniak egy ilyen helyzetben találták magukat, nem is olyan régen, pontosabban június 21–29. között, amikor egy életnagyságú (17 méter hosszú) és totál élethű, üvegszálas műámbráscettel találkoztak a Temze partján.
A cégen belül a Peugeot Design Lab azért jött létre, hogy az oroszlános márka hírnevét tovább öregbítse. A stúdiónak persze esze ágában sincs négykerékben gondolkodni, arra ott van „Anya”, ellenben minden más eddig elsősorban outdoor szegmensben igen. Legyen az bringa vagy deszka, kapitálisan nagyot tudtak alkotni. Legutóbbi műalkotásukkal azonban egészen új terepre merészkedtek, a Peugeot Piano-val egyenesen a koncerttermeket készülnek meghódítani…
Köves Viktória ékszereket készít. Úgy, hogy az még a magamfajta ékszermentes életet élő kívülálló figyelmét is felkelti. Hogy miért? Mert olyan alapanyagokat használ, amelyek különlegesnek nevezhetőek – gondolok itt például leginkább a villára –, és mert a formavilág, amit képvisel, egyedi érzetet kelt bennem. A kalandos életúttal rendelkező tervező outsidernek vallja magát, az ékszerkészítést nem tanulta, nincsenek mesterei sem, helyette újságírással foglalkozott, majd novellákat írt és filozófiát hallgatott az ELTE-n. Négy éve esett szerelembe az acéllal, azóta pedig számtalan különleges ékszer került ki a kezei alól. A mai magyART főszereplője tehát Viktória és az ő „kócos ékszerei”.
Azért mert gyengén látó vagy roma, vagy, mert gyengén látó roma, mert 9 másodperc alatt futja a százat, mert kalap helyett kipa a viselet, vagy a miatt, mert nő létére nőt, pasiként meg pasit szeret elfordulni, hátat fordítani, cinikusan újjal mutogatni baromi GÁZ! Bigott böfögéssel butítani bamba zombikat, démonizálni valakit… bárkit a MÁSSÁGA miatt meg egyenesen bűn! A megbocsáthatatlan fajtából! Nyitottnak lenni ellenben érdekes, színes, izgalmas, vidám. Ergo: kúúl…