Nos, ha legközelebb kiöntenétek valami italt, folyékonyabb nyalánkságot, jusson majd eszetekbe Vivi Mac hírességekről, ismert karakterekről készített festménysorozata, és a zsörtölődés helyett próbáljátok meg kihozni a legtöbbet a kényelmetlen helyzetből!

A Manzárdos munkánk miatt sok király helyre hívnak minket. Namostan, a Szputnyik Shop nem ilyen volt, ide magunk tértünk be, de egy különleges helyre érkeztünk, ahol csak kapkodni tudtuk a fejünket. Hirtelen nem is tudtuk eldönteni, hogy hol is vagyunk valójában, mert a Szputnyikban a használt, vintage ruhák és kiegészítők mellett különleges, egyedi és idehaza máshol nem kapható tervezői darabok is beszerezhetőek. Ráadásul a Bakáts téri bolt kialakítása a legmogorvább emberből is újra előhozhatja a gyereket, hiszen annyi impulzus éri az innen-onnan előbújó divatkellékek miatt, hogy úgy érezheti, valami divatjátszótéren jár, ahol azonnal ki/fel kell próbálnia mindent, már csak a poén kedvéért is. Úgy döntöttünk, hogy felkeressük és egy kicsit kifaggatjuk őket a részletekről, a mára bolthálózattá növő Szputnyik történelméről. Sok érdekes dolgot tudtunk meg, amelyről egy interjú keretén belül a folytatásban olvashattok.

Henrique Oliveira brazil művész és lelkes csapata készítette a képeken látható Baitogogo című brutálisan látványos, bonyolult és kibogozhatatlannak tűnő gordiuszi csomót. A párizsi Palais de Tokyoban nemrégiben bemutatásra került elképesztő alkotásban az általában mindenkit hidegen hagyó, totálisan átlagos tartóoszlopok/fagerendák keltek önálló életre az éjszaka csendes magányában...

Nem vagyok nagy rajongója a műnövényeknek, de abból, amit a képeken láttok, minden íróasztalra tennék legalább egy vázányit! Hogy miért? Mert tulajdonképpen egy okos és rendkívül ötletes designtermékről van szó, a fűszáltollakról.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Red, vagyis polgári nevén Ji Hong idén tavasszal ideiglenesen átköltözött az Instagramra (vagyis itt publikálja legújabb képeit), nyilván azért, hogy idáig sem kicsi rajongói táborát még nagyobbra duzzassza.

Ha már ebben a remélhetőleg egyre inkább múló hőségben úgyis minden szanaszét olvad, próbáltam a hangulathoz illő témát választani. Ekkor jött szembe velem Livia Marin és az ő különleges kerámiaszobrai, amelyek, hogy, hogy nem, pont olyan tárgyak, amit a dolog elméleti oldalát nézve valami megolvasztott...a gyakorlati oldalon nyilván az anyag ügyes formázása áll.

Miután nagy rajongói vagyunk a természetes anyagokból készített napszemüvegeknek, automatikusan felkaptuk a fejünket a már a nevében is gyanús Rozi Sunglasses által forgalmazott divatkiegészítőkre. Amikor pedig megtudtuk, hogy itt bizony két lelkes magyar designer, Kis Arnold és Németh Paula készíti őket, ráadásul kézzel, azonnal tudtuk, hogy róluk mindenképpen be kell számolnunk a blogon! A még csak pár hónapja indult vállalkozásról egyre több helyen jelennek meg a honlapjukon is megtalálható információk, de mi egy picit tovább is mentünk és készítettünk velük egy interjút. Jól kifaggattuk őket a részletekről, az indulásról, névválasztásról, a munkafolyamatról, és persze arról is, hogy kik is ők valójában. Ezt találjátok a folytatásban sok-sok kép kíséretében.

A békejelet (remélhetőleg) nem kell bemutatni senkinek sem, bár a keletkezéséről nem biztos, hogy mindenki tudja a részleteket. A jelet Bertrand Russel angol matematikus, filozófus, szociológus felkérésére készítette el Gerald Holtom, szintén angol művész, designer, a Campaign for Nuclear Disarmament nevű angliai aktivista szervezet nevéből származó két betű, két katonai jelzés, az N és a D összevonásával, és először egy nukleáris fegyverkezés elleni felvonuláson bukkant fel 1958-ban.

A Mosaïcultures Internationales de Montréal (MIM) nevű, élő virágokból és növényekből készült szoborcsodákat felvonultató nemzetközi versenyt és kiállítást 1998-óta rendezik meg Montreálban. Az úgynevezett „mozaikultúra” a weboldaluk szerint egy kifinomult kertészeti művészet, amelyben a műkertészek fémkeretbe ültetett, elsősorban (egynyári, esetenként évelő) színes lombozatú növények és virágok segítségével gyönyörűséges háromdimenziós szobrokat készítenek.

Sándor-Nagy Tünde grafikus egy barátja tanácsára jelentkezett a magyART-ba, és milyen jól tette! Bár az elmúlt időszakban nem jött válasz tőle, egy rövid bemutatkozást és blogjának linkjét már az első levélben megkaptuk tőle. Kinézve az oldalára, aztán egy végtelenül hangulatos dimenzióba csöppentünk. A számos egyéni-és csoportos kiállítást a háta mögött tudó székelyudvarhelyi tehetség világa csak úgy, mint bárki másé is, örömmel és szomorúsággal, kitárulkozással és visszahúzódással teli. Egy rendkívül személyes, érzékeny és törékeny univerzum, de hála Istennek, ő meg is meri mutatni nekünk lelkének legmélyebb titkait! Figurái egyediek, akik egy könnyen felismerhető fantáziavilágban élik hétköznapi, ám mérhetetlenül szeretetteljes és őszinte életüket.

Adott egy a Monarchia vaniliáscukor illatában és békebeli hangulatában merengő egykori főnemesi nyaralóhely. Egy csodaszép tengerszem-szerű tó, a Traunsee, mely Felső-Ausztria legmélyebb tava. Továbbá a part mentén elegánsabbnál elegánsabb szecessziós stílusban emelt villák. Ebbe az idilli képbe nincs az a vakmerő, aki venné magának a bátorságot, hogy odakanyarítson egy a vászon évszázados harmóniáját megtörő monogramot, jelezve nézzétek! Itt vagyunk!

Chadwick Gray és Laura Spector művészek a testfestés egy igazán különleges formáját választották, eltorzított történelmi képeket mutatnak be. A Chadwick & Spector néven ismertté vált duó az elmúlt tíz évben folyamatosan újabb és újabb alkotással örvendezteti meg a nézőket a Museum Anatomy című sorozatban.

Alessandro Diddi olasz művész nem csak képzett illusztrátor, hisz ilyen nagyon sok van, de egy hihetetlenül kreatív elme is egyben, akinek anamorfikus alkotásai a pillanat tört része alatt terjedtek el a neten. A blogon korábban bemutatott két művészhez, Hideyuki Nagaihoz és Ramon Bruinhoz hasonlóan ő is egyszerű papírlapokkal, na jó, nem csak ezzel, hanem a rájuk rajzolt, háromdimenziós érzetet keltő figuráival cibálja ki a megszokott valóságból a nézőket.

Kyle és Liz von Hasseln Los Angeles-i építészek agyszüleménye a „The Sugar Lab”, amely high-end ehető tárgyak gyártására szakosodott a modern 3D-s nyomtatási technológia segítségével. Ahogy a címe is elárulja, cukorból (plusz víz és alkohol hozzáadásával) készülnek a különleges dizájndarabok, a hagyományos 3D nyomtatáshoz hasonló eljárással.

Ha már reggel is hajas téma volt, legyen ebédre is ilyesmi, bár az az oldala, ami alapjáraton kisebb rajongást válthat ki belőletek. Életünk velejárója a hajhullás (már akinek van haja), és egyáltalán nem tartozik a kedvenc dolgaink közé, pláne, ha valaki más elhullott hajszálait találjuk meg itt-ott-amott. Viszont ezt a gusztusosnak egyáltalán nem nevezhető eseményt, a talált hajszálak létét is újra lehet gondolni, célt lehet adni nekik, csak némi kreativitás kell hozzá!

Hogy mit lehet kezdeni a fésűkkel fésülködésen és hátvakaráson kívül? Sonya Clark amerikai művész például szobrokat, installációkat készít belőlük. Ez az első meglepetés után akkor válik igazán értékelhetővé, ha egy fokkal több figyelmet szentelünk az elsőre hülyeségnek hangzó dolognak. A Virginiában élő szobrász lenyűgöző alkotásokat készít a több száz, gyakran több ezer vékony fogú fekete műanyag fésű segítségével, a folytatásban be is bizonyítom az igazamat...

Az idehaza is jelen lévő Hansgrohe nevű fürdőszobai eszközökkel foglalkozó céghez tartozó Axor márka számára készítette el az általunk oly kedvelt Nendo a képeken látható szürreális fényfürdőt. A világ leghíresebb designereivel is együttműködő, egyedi termékeket forgalmazó német cég azért kérte fel a japán designstúdiót, hogy a jövő fürdőszobájával kapcsolatos kérdéseikre adják meg saját válaszukat.

Jeff „Jeffro” Uitto művész középiskolás kora óta nem bírja elviselni, hogy Washington állam partjai mentén szanaszét hevernek a felhasználásért kiáltozó uszadékfák, ezért kitalálta, hogy gyönyörűséges szobrokat készít majd belőlük. Bár esetenként hónapokig is tart egy-egy tökéletes darab megtalálása, a szobor elkészítése pedig évekbe telhet, azóta lelkesen fűrészeli, faragja és újra összeilleszti őket, műhelyéből pedig életnagyságú és valóban lenyűgöző alkotások kerülnek ki!

Domenico Crolla, Glasgow-ban élő olasz séf meglehetősen kreatív módját választotta annak, hogy Bella Napoli nevű éttermének egy kis hírnevet szerezzen. A hobbiművész ugyanis az alap pizza összetevőket használja celebportréinak megjelenítésére.

A poszt tulajdonképpen egy kreatív pályázatról szól, melynek témája mindannyiunk elemi érdeke; hogyan, mi módon lehetne azt a fránya villanyszámlát valahogy csökkenteni. A pályázatról lejjebb részletesebben is írunk, előtte azonban, néhány sokatmondó adat, tény, csak hogy képben legyünk…

Mit lehet csinálni az iszonyatos mennyiségű, építkezésekről származó bontási törmelékkel, acél gerendákkal, munkaeszközökkel és a munkások mindennapi életéhez szükséges használati tárgyakkal? Lehet például főnixmadarakat építeni belőlük úgy, ahogy Xu Bing kínai művész tette.

Gondolom, ti is szerettetek/szerettek játszani a kenyérbéllel, bár, ami engem illet, a kreativitásom a dobókockán túl még sohasem mutatott, azonban lehet, hogy azok után, amit Milena Korolczuktól láttam, megpróbálom továbbfejleszteni ezen irányú képességeimet is!

Régen az még úgy volt, hogy napokig csengett a fülem egy-egy csattanós atyai pofont követően, miután lázadásom jelképei, a falamat utolsó négyzetcentiméterig beborító idol-plakátok száma jól láthatóan, ismét szaporodott eggyel. Hogy a mai „megnemértettek” hol, miért és milyen sallerekbe futnak bele, ha egyáltalán, elképzelésem sincs, abban biztos vagyok: ha én nyitnék be egy olyan „bűnbarlangba”, mint az egyik brit tehetségkutatóban két évvel ezelőtt feltűnt Olly Murs zeneszobája...

A régi óraalkatrészek nagyon menők a steampunk stílust képviselő művészek között, ebben a kijelentésben semmi újdonság nincs, viszont időről időre előkerül egy-egy tehetséges alkotó, akinek a munkáira mindenképpen érdemes odafigyelni. Ilyen például Susan Beatrice, New Jerseyben élő és dolgozó művész, más néven All Natural Arts, aki társaihoz hasonlóan szintén látványos szobrokat teremt régi óra alkatrészek felhasználásával, igaz, a stílus követelményeinek nem feltétlenül vagy nem minden esetben felel meg.

Ti voltatok már úgy, hogy egy puzzle képet nem tudtatok kirakni és a feladás pillanatában arra gondoltatok, hogy bárcsak tökmindegy lenne a darabkák sorrendje? Én bizony igen, de javarészt azért, mert a szüleim intelmeire figyeltem, miszerint „vigyázzak a játékra”, soha nem is gondoltam a további lehetőségekre.