Biztos vagyok abban, hogy sokan emlékeztek még Joshua Renouf brit designer remek ötletére, hiszen nálunk is nagy sikert aratott az ébresztőórával egybeépített kávé-és teafőzőgép ötlete. Tavalyelőtt még csak koncepcióként mutathattuk be nektek a szerintünk zseniális ötletet, idén pedig már arról számolhatok be, hogy Kickstarter kampány indult a megvalósítására.

A Vivid Sydney című eseményért nagyjából minden évben rajongunk egy kicsit, és kifejezzük, hogy jó lenne egyszer élőben is megnézni, ez idén sincs másképpen, és biztos vagyok abban, hogy Laci hevesen bólogat erre a kijelentésre ott a valahol. Azok a szerencsések, akik 2016. június 18-ig éppen Sydneybe látogatnak vagy éppen ott tartózkodnak, számos extravagáns és látványos fényinstallációval találkozhatnak.

Arra a kérdésre, hogy az idő a világmindenség alapvető tulajdonsága-e, vagy egyszerűen érzékelésünk terméke, számtalan válasz létezik pró és kontra. Az idő mérése kitalált eszközök, valamint ezek fejlődése az idő folyamán sokat fejlődött, és ki tudja, hogy hol van ennek a határa vagy egyáltalán van-e ilyen. Abban viszont semmi kétségünk se legyen, hogy 2016 egyik, ha nem a legkülönlegesebb időmérő eszköze minden bizonnyal Scott Thrift designeré, aki újragondolta az órát.

Zachary Bennett-Brook ausztrál művész megtalálta annak a módját, hogy figyelemre méltó formában ötvözze két szenvedélyét, a festészetet és a szörfözést. Ráadásul mindezt úgy, hogy miközben a kulturális gyökerei és a hagyományok előtt tiszteleg, a fiatalabb generációk számára is érdekessé teszi ezeket a témákat.

John Bisbee amerikai szobrászról és brutál látványos alkotásairól tavaly év elején számoltunk be először. Mérhetetlen mennyiségű szög felhasználásával készített lenyűgöző szobrai a tömör és a légies, geometrikus és organikus formák világába kalauzolják el a nézőt.

Ashish Patel amerikai művész lenyűgöző és végtelenül részletesen kidolgozott portréi – amelyek gyakran különböző hírességeket ábrázolnak – általában alig nagyobbak pár centiméternél. Legyen szó akár Audrey Hepburnről, Charlie Chaplinről vagy éppen Robin Williamsről, a képek körülbelül akkorák, mint egy pénzérme vagy egy ceruza vége.

A száraz falevelekre festett tájképek a tavalyi ősz egyik kedvenc témája volt a blogon (nem csak számomra), Ruby Silvious alkotásai pedig hasonlóan jó érzéseket váltottak ki belőlem. Az amerikai művész is szokatlan „vásznakat” használ aprólékosan kidolgozott festményeihez, a leforrázott, természetesen üres és kiszárított teafiltereket.

A biciklitárolás, főleg ha kicsi a lakás, a legtrükkösebb bűvészmutatványok közé tartozik. Néhány jópofa, elegáns és használható alternatív megoldást más bemutattunk a blogon (katt ide, ha érdekel), ma pedig egy újabb kreatív ötletről adunk hírt a folytatásban.

Miután születésünktől kezdve mindenki megmondja, hogy mi a jó nekünk, elég nehéz megtalálni a saját válaszainkat a kérdéseinkre. Sok-sok-sok-sok, brutálisan sok munkával persze kifejleszthető, hogy ne mások véleménye alapján próbáljuk meghatározni magunkat, de ehhez tényleg iszonyatos mennyiségű munka kell, amit nem lehet elégszer és eléggé hangsúlyozni, viszont legalább megéri a belefektetett energia...

A School of Art Institute of Chicago művészei és a PANTONE együttműködésében Szöul szürke utcáit szeretnék egy kicsit vidámabbá tenni. A Project Monsoon című különleges közösködés harmadik főszereplője a monszun, hiszen nedvesség hatására aktivizálódó festményekkel tervezték megbolondítani az utcákat.

Ismerőseim közül sokan szeretik és méltatják az elektronikai cikkeket gyártó Bang & Olufsen termékeit, köztük Laci is odáig volt értük. Nekem nem volt szerencsém közelebbi kapcsolatba kerülni a Peter Bang és Svend Olufsen által 1925-ben alapított cég termékeivel, egészen mostanáig, amikor is egy egészen kicsinek nevezhető, viszont a maga apróságában is brutálisan jól teljesítő BeoPlay A1-et bluetooth hangszórót kaptam pár napos tesztelésre.

A Corbé nevű amerikai cég szokatlan és látványos tál-kollekcióval hívta fel magára a figyelmet pár évvel ezelőtt egy sikeres Kickstarter kampány keretén beül. Ryan és Kaitlyn Lawless tulajdonosok azt találták ki, hogy az Amerikai Egyesült Államok 50 államát formázzák majd meg porcelánból. Hamar összegyűlt a pénz az ambiciózus projekt megvalósításra, kis idő elteltével pedig azt is megoldották, hogy bárki hozzájuthasson a kollekcióhoz.

David Oliveira portugál drótszobrász 2012-ben kápráztatott el minket könnyen felismerhető és kifejező stílusban készített légies alkotásaival. Ő az, akinek a szobrai első körben könnyedén, megerőltetés és gondolkodás nélkül papírra vetett egyszerű firkáknak tűnnek, azonban közelről nézve kiderül, hogy végtelenül bonyolult, aprólékosan kidolgozott szobrokról van szó.

Nem vagyok szakértője a témának, úgyhogy akár tévedhetek is, de elnézve őket, mindennél jobban szeretett állataink küszködés és kérés nélkül már alapjáraton egységben vannak önmagukkal és környezetükkel. Vajmi kevéssé érdekli őket, hogy milyen alapanyagból és milyen formavilággal készült az a hely, ahol lakhatnak/alhatnak, ha tehetik és kedvük is úgy hozza, úgyis velük, rajtunk csüngnek.

Abban a pillanatban, hogy befejeztem az első OCTOGON magazin lapozó megírását, szembe jött velem a hivatalos Facebookos oldalukra kitett hír, hogy már kapható az újságárusoknál a következő szám – egy kissé még szét vagyok csúszva az magamra találás bonyolult folyamatában. A helyzettel kapcsolatos pár percnyi nyűgösködés után azonban átbillent a mérleg nyelve, hiszen egy újabb kellemes, olvasgatással teli szombat délelőtt képe jelent meg a lelki szemeim előtt. Csak azért, hogy jó legyen nekem, meg is valósítottam ezt az álomképet.

A dél-franciaországi Aix-en-Provence-ben található, limitált kollekcióiról híres szörf-és gördeszka forgalmazó Boom-Art és az európai szörfóriás, az UWL összeállt egy különleges, természetesen csak néhány darabból álló sorozat elkészítésére. Híres festők alkotásai jelennek meg az együttműködésükben életre keltett deszkákon, én pedig imádom az ötletet, hogy ezen a felületen is a művészetet népszerűsítik.

A szürreális, szokatlan művészeti alkotások, design tárgyak, épületek általában megtalálják a szívemhez vezető utat. Sokat gondolkodtam már azon, hogy milyen hozzávalókat kell ötvöznie az alkotóknak ahhoz, hogy megszerettessék velem az átlagostól különböző mértékben, de mindenképpen eltérő műveiket, ám egyelőre még nem jöttem rá a megoldásra.

Bár úgy tűnhet, de a most következő képeken egyetlen egy valódi élőlény sem szerepel, minden „csupán” festményillúzió. Azok, akik rendszeres olvasói a Manzárdnak, ehhez hasonlóval már többször találkozhattak nálunk, úgyhogy nekik nem lesz újdonság, ha azt mondom, hogy hiperrealisztikus, háromdimenziós festményekről van szó.

Tavaly nyáron jelent meg a blogon a bejegyzés Anna Mo ukrán designerről és különleges, szuper vastag fonalból készített divat-és lakberkiegészítőiről, de a többször is ránk támadó hőség ellenére mégis szerettétek a minden bizonnyal elképesztően meleg és pihe-puha ruhadarabokat és lakásdíszeket.

A cím nem pontosan fedi a valóságot, mert nem maguk a fotóművészek, hanem az alkotásaik költöztek be az IKEA-ba idén tavasszal. Tavaly írtunk először lelkesedve a lakberendezési áruházlánc kezdeményezéséről, amelyben különböző tematikában minden évben művészeket támogat a megjelenéssel.

James Doran-Webb brit szobrász a környezetvédelem irányába tanúsított példaértékű elkötelezettséggel éli az életét és készíti lenyűgöző aprólékossággal kidolgozott alkotásait. A mozdulatba fagyasztott állatok, fantázialények mindegyike uszadékából készül, de nem csak ez az egyedüli érdekes és értékes momentum a művész életében.

Ameddig lehetett kapni idehaza, minden példányát megvettem a magyar Elle Dekor magazinnak, sőt azóta is féltve őrzöm a példányokat. Persze sok remek lakberendezéssel és belsőépítészettel foglalkozó magazinnal lehet találkozni az újságosnál, nekem mégis ez volt a kedvencem a fiatalos megközelítés, változatos stílus és a sokszínű témafelhozatal miatt.

Az elmúlt hónapok folyamatos változásai mellett szépen lassan megtanulok örülni minden apróságnak, például annak is, ha valami állandó vagy legalábbis most annak mutatkozik. Ilyen a minden évben megrendezésre kerülő tavaszi IKEA bemutató/sajtótájékoztató is, amely egyfajta indítójaként funkcionált a jó időnek, még akkor is, ha magán az eseményen eddig még egyik alkalommal sem igazán volt tavaszias hangulata az időjárásnak.

Megrögzött akciófigura-gyűjtögető vagyok, tavaly például abba a kategóriába tartoztam, akiket magával rántott a Star Wars hype, úgyhogy nagyjából minden szereplő itt díszeleg már a polcomon a különböző szuperhősök, mese és/vagy animációs film szereplők mellett. A japán Good Smile Company kezdeményezése pedig elgondolkodtatott, mert a The Table Museum című sorozatukban híres művészeti alkotásokat "akciófigurásítottak".

Abba a kategóriába tartozom, aki nagyon nehezen tud kilépni a mókuskerékből, a napi feladatok megoldásával képes vagyok még akkor is foglalkozni, amikor rajtam kívül már mindenki más alszik. Ha szabadidőről, szabadságról van szó kifejezetten sokat kell dolgoznom azon (is), hogy a kikapcsolódás valóban a semmittevésről szóljon. Egyik trükk, ami egy jó átlagemberhez méltóan mindig beválik, hogy a kedvenc elfoglaltságaim valamelyikére fókuszálok, és amikor sikerül belecsúszni az adott témába, úgy illannak el az órák, hogy észre sem veszem.