Őszinte leszek. Egészen addig, ameddig pár héttel ezelőtt szembe nem jött velem az ArtZept idei pályázata, a képkeretek világa teljes mértékben hidegen hagyott. Tudom, hogy van, ráadásul sokféle stílusban, formában, színben, méretben, de ennyiben ki is merült nálam a dolog, a lényeg úgyis az, ami a képkereten belül van, az emlékeink, amelyeket közé szorítunk. Annyira nem izgalmas téma, hogy arra szavak nincsenek.
Ritkán érzem úgy a fából készített szobrok láttán, hogy a saját lakásomban is örömmel látnám valamelyiket, de néhanapján azért előfordult már ilyen. Legutóbb 2014-ben, Martin Tomsky brit művész szobrai láttán éreztem azt, hogy bármelyiket elfogadnám, illetve most, Joshua Abarbanel művei rabolták el a szívemet.
Danielle Clough fokvárosi fotós, designer, vj, hímzőmester egészen szokatlan vásznakat használ hímzéseihez, de nem csak az emeli ki őt a társai közül, hogy többek között újrahasznosított teniszütők húrjai közé, csirkehálóra, kerítésre, cipőkre is készített már a hagyományos, népies motívumoktól kezdve a hétköznapi jeleneteken át egészen a popkulturális ikonokig sok mindent, hanem az is, hogy elképesztően igényes és végtelenül aprólékosan kidolgozott művekről van szó.
Jaime Molina amerikai művész saját állítása szerint valahol a 2,5 és a 3 dimenzió között érzi jól magát, festményei, domborművei, szobrai jellegzetesek, könnyen felismerhetőek az aprólékosan kidolgozott elnagyoltságuk, gyakran bájos, már-már gyermeki esetlenségük miatt.
Egyre kevésbé lepődünk meg azon, hogy különböző újrahasznosított alapanyagokból készített lakberendezési kiegészítőket vagy más tárgyakat, esetleg ilyen anyagokkal megbolondított, feltuningolt kütyüket látunk, ami nem baj, mert azt is jelenti, hogy a hétköznapjaink részévé kezd válni a környezetvédelem. Persze azért az emberi leleményesség még mindig képes gyönyörködtetni és ezzel együtt még többeket rávenni a természettel való harmonikusabb együttélésre.
Julie Alice Chappell brit művész megszállottan gyűjti a különböző újrahasznosítható kütyüalkatrészeket, hiszen sosem lehet tudni, melyik darabka lesz majd alkalmas építőelem a különleges robot rovar-és bogárnemzetség teremtményeinek készítése közben.
Az elmúlt hónapok változásai áttörték a tetoválások felvarratásával kapcsolatos félelmeim, elvárásaim egészen vastagra és magasra épített falrendszerét is. Rájöttem, hogy mint ahogy sok minden mással, így a tetkókkal kapcsolatban sincsen tökéletes minta vagy időpont, egyszer csak érzi az ember, hogy mit és mikor akar megjeleníteni és örökké viselni a bőrén, legalábbis nálam így volt.
A határozottan sárguló nyár és egyre hangosabban károgó ősz felemás és visszavonulásra vágyó hangulatában élénkítő meglepetésként hatott rám, hogy még le sem tettem az előző lapszámot, máris itt van az OCTOGON 129. és egy újabb adag érdekes és inspiráló építészeti téma. A folytatásban a korábbiakhoz hasonlóan most is egy laza válogatás, néhány kiemelt kedvenc következik a vaskos, 150 oldalas, rengeteg cikket magába foglaló magazinból.
Egy újszülöttnek minden vicc új, így vagyok én az ArtZept formatervezői pályázatával is, amiről most hallottam még csak először, pedig idén immár 13. alkalommal rendezik meg, de persze jobb később, mint soha. A Madlena Zepter által alapított ArtZept pályázat a tehetséges fiatal formatervezők és képzőművészek munkájának elismerése, mely során minden évben a legjobb munkákat tényleg komoly díjakkal és publicitással jutalmazzák. Új év, új téma, ezúttal a „A keretek művészete – Szépség keretei” című témát járhatjátok körbe és jeleníthetitek meg a saját elképzeléseiteket.
Lisha Simpson ausztrál művész arc-és testfestőként keresi a kenyérre valót és „két gyönyörű gyermek édesanyja”. Ennél többet nem igazán árul el magáról, így az sem derült ki, hogy mi indította el azon az úton, hogy optikai illúziókat fessen a karjaira.
Az égbe törő rakéta-lábú üvegasztalról egyből a Duffy London design stúdió ugrott be, ők azok, akik hasonló, szokatlan megoldásokkal fűszerezett lakberendezési kiegészítőkkel hívják fel a figyelmet magukra rendszeres időközönként. Nem lőttem mellé, a képen látható szokatlan asztalt a korábban a Duffy Londonnál is dolgozó desiger, Stelios Mousarris tervezte.
Minden évben, nagyjából mindig ugyanakkor, nyáron az új IKEA katalógus és ennek bemutatója vonja magára és a postaládákra a kiemelt figyelmet az egész világon. Rendszeres olvasóink már tudják, hogy mi azok közé tartozunk, akik várják az eseményt és az új katalógus átnyálazását 2-3 kávé és 4-5 ropogós péksütemény elfogyasztása közben, így természetesen örömmel számolok be most is a fejleményekről, újdonságokról és a kedvenc új termékekről.
A Rozi Sunglasses történetét a kezdetektől fogva követjük, fából készített napszemüvegeikre az első pillanatban felkaptuk a fejünket. A 2013-ban két lelkes kecskeméti designer által alapított márka minden évben előrukkol valami különlegességgel, amiről érdemes beszámolni, ez történt idén is.
Az elmúlt években rengeteg változás történt a Rozi háza táján, névváltozások mellett többek között az is, hogy már nem csak napszemüveglencsékkel, hanem dioptriás lencsékkel is meg lehet vásárolni a fakereteket. Ezekről a változásokról az Optikai Magazin által készített interjúban nyilatkozott bővebben Kis Arnold alapító, érdemes elolvasni.
A mostani apropó, hogy riói olimpiához kapcsolódva egy limitált kollekcióval jelentkezik az időközben Rozi Eyewear, sőt hamarosan Thinwood márkanéven tovább működő hazai manufaktúra. Kis Arnold az extravagáns tükrös arany lencsékkel, valamint természetesen továbbra is fából készített, vadonatúj formavilágú keretekkel megbolondított kollekció egyes darabjait az aranyérmeseink számára ajánlotta fel.
A kollekcióban a design mellett a kényelmet és a tartósságot helyezték a középpontba. A keret alapanyaga egy Arnold által fejlesztett titkos, speciális réteggel bevont 0.6 milliméter vastagságú fa lemez, amely könnyűvé, rugalmassá és erőssé teszi a szemüveget. A szemüveg súlya mindössze 6-7 gramm. A szemüveglencsét az Essilor Magyarország szállítja, 100% UVA és UVB védelmet biztosít. Kiváló színképe mellett tükröződésmentes, valamint karcálló réteggel is rendelkezik.
És hogy hogyan jött az olimpiai kollekció ötlete és miért csak az aranyérmesek, erről Arnold az alábbiakat árulta el:
„Az Essilor budapesti székhelyén volt alkalmam megtekinteni tükrös napszemüveglencse kollekciójukat. Az arany különösen tetszett, elkülönült a többitől. Akkor még nem tudtam mit is kezdhetnék vele, de folyamatosan ott volt a gondolataimban. Pár hetes műhelyemben történő kísérletezés eredményeként az arany hatású fa anyag remekül passzolt hozzá. Ekkor már igen közel volt az Olimpia kezdete, a hírek jó része erről szólt, és egyszer csak jött az ötlet, összekapcsolódott a kettő. Felvetettem az Essilornak az ötletet, alakítsunk ki egy külön kollekciót , és ajándékozzuk meg az aranyérmeseket egy-egy modellel. Ez mind színben, mind megjelenésben tökéletesen passzol kimagasló eredményükhöz. Ők gondolkodás nélkül igent mondtak. Ezt követően elkezdődött az új modellek tervezése. Az arany lencsébe szerettem bele, amelyhez arany hatású fát társítottam. Ez a megjelenés az aranyérmet tükrözi, így egyértelmű volt, hogy nekik fogom felajánlani.”
Érdemes követni a Facebookos oldalukat, mert itt naprakészek lehettek abban, hogy az olimpiai bajnokaink melyik modelleket választják majd, és persze abban is, hogy mikortól lesz elérhető az olimpiai kollekció a földi halandók számára, merthogy bizony bárki megvásárolhatja majd őket nem is olyan sokára.
Korábbi bejegyzéseinket itt olvashatjátok el.
Ian Stell New York-i designer bútorai a művészet, a precíz mérnöki munka és a funkcionális lakberendezési tárgyak ötvözésével jönnek létre. Most bemutatásra kerülő különleges, változtatható méretű és formájú bútorkollekcióját a Christoph Scheiner jezsuita pap által 1603-ban, eredetileg vonalas rajzok felnagyítására kitalált pantográf mozgási elve inspirálta.
A papír nőies finomságával, puhaságával, eleganciájával, végtelen törékenységével hódítja meg időről időre a szívemet, a drótból készített szobrok mellett a belőle formált alkotások is a kedvenc témák között kapnak helyet a Manzárd Cafén. Stratis Tavlaridis görög művész csipkézett papírszobraival kapcsolatban is egyértelmű volt már az első pillanatban, hogy felhívom rájuk a figyelmeteket.
Bár egyre inkább a valós vagy virtuális billentyűzetet nyomogatjuk, amikor a gondolatainkat fogalmazzuk meg valakinek, a kézírás, tollak, ceruzák remélhetőleg soha nem mennek ki a divatból. Andrew Pyza grafikus, designer is ebben reménykedett, amikor elkészítette praktikus irodai kiegészítőjét, a 3 az 1-ben ceruzát.
Dino Tomic tetoválóművész, grafikus, tanár otthonosan mozog a hiperrealisztikus alkotások világában. A művészek között egészen sokan járnak hasonló cipőben, így mindenki a maga módján próbálja meg felhívni magára a figyelmet, hiszen az ingerküszöbünk olyan távol került tőlünk, hogy sajnos manapság önmagában már nem elég az a tény, hogy mérhetetlen aprólékossággal készítik el az alkotásaikat.
Szerintem nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy a képen látható egyszerű környezetbe helyezett végtelenül szép medencébe azonnal belecsobbannék, ha lehetőségem adódna, legalábbis első pillanatban. Aztán persze hamar kiderül, hogy jó élményt egyáltalán nem okozna az ugrás, sőt sebesüléseken kívül semmi mást nem szereznék, hiszen ez nem is egy valódi medence. Ez csak egy illúzió, amit Mathieu Lehanneur francia designer készített.
Ran imád kenyeret sütni. Ez a tény manapság még önmagában nem lenne elég a figyelemhez, pláne nem a sikerhez, de Ran olyat csinál a kenyérrel, amit kevesen: végtelenül aranyos illusztrációkkal bolondítja meg a belsejüket, amelyektől öröm belevágni a legújabb remekműbe, csodálni a égeredményt és szomorúság elfogyasztani a cuki szelteket.
Küszöbön a hétvége, ráadásul kánikula van, ami a vízpartra csábít, a jégbe hűtött italok, három főtt kukorica és hat vagy nyolc lekváros palacsinta közé pedig érdemes beékelni az OCTOGON magazin legújabb, 128. számát, persze csak akkor, ha az aktuális pletykalapot már átnyálaztuk. Meg is mutatom, hogy miért.
Megmondom, hogy mi hiányzott az életetekből, a pin-up modellként pózoló szakállas, aputestű favágó! Nyilván hülyeséget beszélek, de ha esetleg azt is hozzáteszem, hogy a címlapmaci jótékony célokra gyűjt a fotókkal és a velük ellátott termékeket, azért egy kicsit árnyaltabb lesz az iménti kijelentés.
Johannes Stötter világhíres német testfestő, zenész lenyűgöző alkotásaira, optikai illúzióira már többször rácsodálkoztunk. Először akkor dobtunk egy hátast, amikor kiderült, hogy az általa bemutatott papagáj nem is papagáj, hanem egy tökéletesre festett és pozícióba állított, meg persze egy kis photoshopos utókezelésen átesett modell.
Nem csak a kis lakások, hanem bármilyen, ablakkal rendelkező enteriőr tulajdonosának szívét képesek elrabolni a képeken látható, (nem csak) ablakra cuppantható színes lények, akinek egyetlen életfeladata van, kisebb növényeket nevelgethetünk a segítségükkel. A Hooman Koliji designer által életre keltett „Livi” fantázianevű cukiságok engem legalábbis az első pillanatban kilóra megvettek.
Az elmúlt években számtalanszor írtam olyan fiatalokról, akik kreatív szabadidős tevékenységeket találnak maguknak, akik a fölösleges energiáikat non-stop bulika helyett mondjuk különböző, másokat is inspiráló önkifejezési formákban vezetik le.
A Twitter 2012 nyarán bemutatott új logóját, pontosabban a madarat 13 kör segítségével készítette el a tervezője. Dorota Pankowska Párizsban élő kanadai designer, művészeti igazgatót ez a tény inspirálta új sorozatának elkészítésére. Elhatározta, hogy megpróbál stílusosan 13 állatot hasonló elvek mentén, tehát 13 kör felhasználásával megjeleníteni.