Edgar Artis örmény művész sokakhoz hasonlóan szokatlan alapanyagokat, pontosabban különböző élelmiszereket, hétköznapi használati tárgyakat, egyéb, természetes alapanyagokat használ divatillusztrációi felturbózásához, azonban figyelemreméltó formában hívja fel a figyelmet saját magára és tehetségére.

A szuperhősfanatikusok pénztárcájának, bankszámlájának tartalmáért óriási harc folyik a gyártók részéről. Az – egyébként általam is gyűjtött – ágyneműhuzatok, bögrék, hátizsákok akciófigurák és más hasonló, tömeggyártással viszonylag könnyedén előállítható tárgyak tengeréből azért szerencsére időről időre felbukkan valami egyedi, amire örömmel csodálkozik rá a nem rajongók többsége is. Jelen esetben Burak Doğan nem közelmúltban indított sorozatára gondolok.

Ha nagyon gazdag lennék, akkor a pillanat tört része alatt a rendelés gombra kattintanék Eduard Locota román designer delMare fantázianevű asztalának aloldalán, úgyhogy számomra ez a lakberendezési kiegészítő "szerelem első látásra" kategóriába tartozik.

Ha úgy döntenél, hogy különleges bútorokkal töltenéd meg a lakásodat, ezen belül is kifejezetten vonzanak a kiszuperált közlekedési eszközökből, ezek darabjaiból, alkatrészeiből készített lakberendezési kiegészítők, ja és nem mellesleg még sok-sok pénzed is van, akkor a Fallen Furniture egy remek alternatíva lehet a számodra!

A villanypóznára, drótra dobált cipőknek számtalan értelmezést adnak az emberek; költözés, ballagás, leszerelés, szex, drog, territórium kijelölés, politika, művészet, gyilkosság, a mondanivaló talán annyi, ahány ember létezik a Földön, de egy biztos, úgy még senki nem láthatott ilyen cipőket, hogy azok a gravitációt meghazudtolva az ég felé lógnak. Idáig.

Las Vegastól nem túlságosan messze délre, a sivatag közepén áll hét tarka sziklahalom. A 3-6 embernagyságú, festett mészkőszikladarabból felépített 9-10 méter magas alkotások óhatatlanul is a nyugat-európai megalitikus kultúra kiemelkedő jelentőségű építményegyüttesét, a Stonehenge körkörösen elrendezett kőtömbjeit idézik lelki szemeink elé, de a készítőjüknek nem az volt a célja, hogy egy 2.0-ás változatot készítsen.

Ha szivárványszínű ételekről és italokról van szó, a fantáziában és ötletességben a csillagos ég a határ. Hamarosan elérjük azt az állapotot, amikor majd minden poént jól ismerünk, de szerencsére egyelőre még nem tartunk ott, így érdekes lehet az is, ha valaki szivárványszínű tejhabbal hívja fel magára a figyelmet.

Simon Morris svéd tudós több mint egy éve kísérletezik a növények lebegtetésével, pontosabban azzal, hogy hogyan lehet a levegőben tartani egy olyan kaspót, amelyben kisebb növényeket nevelünk. Sikerült a lehetetlennek tűnő varázslat, és nem olcsó optikai illúziót próbál ránk tukmálni a mágus.

Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy a környezetvédelem nem csak egy lehetőség a sok közül, hanem az egyedüli megoldás, amennyiben élni szeretnénk a jövőben is, így minden olyan kezdeményezés, amely ennek fontosságára hívja fel a figyelmet, a szívemnek kedves. Ma például az a futócipő ragadta meg a fantáziámat, amely a kiselejtezett halászhálók és más, óceánokból összeszedett szemét újrahasznosításával készül.

Walter Van Beirendonck volt az első divattervező, aki megjelent a Manzárd Cafén még 2010-ben. A belga zseni egyik kiemelt kedvence volt Lacinak és rajta keresztül nekem is favorittá nőtte ki magát az elmúlt években az a fajta jó értelembe vett nagyon színes szürrealizmus, polgárpukkasztás, amivel a tervezőasztaláról lekerülő, valósággá váló kollekciók jellemezhetőek.

Miközben azzal telnek a napok, hogy próbálok egyedül helytállni a kétemberes munkában, terelgetem a blogokat, bejegyzéseket írok, pr-és marketingszakemberekhez hasonlóan, ám laikusként a közösségi oldalak bugyraiban kalandozom és nyomatom az elmúlt években felépített brandeket, ide-oda rohanok, ügyet intézek, egyeztetek, tárgyalok, reprezentatív eseményeken veszek részt, egyre nagyobb az igényem a pihenésnek nevezett izére, amit egyre kevésbé tudok élvezni.

Biztos vagyok abban, hogy sokan emlékeztek még Joshua Renouf brit designer remek ötletére, hiszen nálunk is nagy sikert aratott az ébresztőórával egybeépített kávé-és teafőzőgép ötlete. Tavalyelőtt még csak koncepcióként mutathattuk be nektek a szerintünk zseniális ötletet, idén pedig már arról számolhatok be, hogy Kickstarter kampány indult a megvalósítására.

A Vivid Sydney című eseményért nagyjából minden évben rajongunk egy kicsit, és kifejezzük, hogy jó lenne egyszer élőben is megnézni, ez idén sincs másképpen, és biztos vagyok abban, hogy Laci hevesen bólogat erre a kijelentésre ott a valahol. Azok a szerencsések, akik 2016. június 18-ig éppen Sydneybe látogatnak vagy éppen ott tartózkodnak, számos extravagáns és látványos fényinstallációval találkozhatnak.

Arra a kérdésre, hogy az idő a világmindenség alapvető tulajdonsága-e, vagy egyszerűen érzékelésünk terméke, számtalan válasz létezik pró és kontra. Az idő mérése kitalált eszközök, valamint ezek fejlődése az idő folyamán sokat fejlődött, és ki tudja, hogy hol van ennek a határa vagy egyáltalán van-e ilyen. Abban viszont semmi kétségünk se legyen, hogy 2016 egyik, ha nem a legkülönlegesebb időmérő eszköze minden bizonnyal Scott Thrift designeré, aki újragondolta az órát.

Zachary Bennett-Brook ausztrál művész megtalálta annak a módját, hogy figyelemre méltó formában ötvözze két szenvedélyét, a festészetet és a szörfözést. Ráadásul mindezt úgy, hogy miközben a kulturális gyökerei és a hagyományok előtt tiszteleg, a fiatalabb generációk számára is érdekessé teszi ezeket a témákat.

John Bisbee amerikai szobrászról és brutál látványos alkotásairól tavaly év elején számoltunk be először. Mérhetetlen mennyiségű szög felhasználásával készített lenyűgöző szobrai a tömör és a légies, geometrikus és organikus formák világába kalauzolják el a nézőt.

Ashish Patel amerikai művész lenyűgöző és végtelenül részletesen kidolgozott portréi – amelyek gyakran különböző hírességeket ábrázolnak – általában alig nagyobbak pár centiméternél. Legyen szó akár Audrey Hepburnről, Charlie Chaplinről vagy éppen Robin Williamsről, a képek körülbelül akkorák, mint egy pénzérme vagy egy ceruza vége.

A száraz falevelekre festett tájképek a tavalyi ősz egyik kedvenc témája volt a blogon (nem csak számomra), Ruby Silvious alkotásai pedig hasonlóan jó érzéseket váltottak ki belőlem. Az amerikai művész is szokatlan „vásznakat” használ aprólékosan kidolgozott festményeihez, a leforrázott, természetesen üres és kiszárított teafiltereket.

A biciklitárolás, főleg ha kicsi a lakás, a legtrükkösebb bűvészmutatványok közé tartozik. Néhány jópofa, elegáns és használható alternatív megoldást más bemutattunk a blogon (katt ide, ha érdekel), ma pedig egy újabb kreatív ötletről adunk hírt a folytatásban.

Miután születésünktől kezdve mindenki megmondja, hogy mi a jó nekünk, elég nehéz megtalálni a saját válaszainkat a kérdéseinkre. Sok-sok-sok-sok, brutálisan sok munkával persze kifejleszthető, hogy ne mások véleménye alapján próbáljuk meghatározni magunkat, de ehhez tényleg iszonyatos mennyiségű munka kell, amit nem lehet elégszer és eléggé hangsúlyozni, viszont legalább megéri a belefektetett energia...

A School of Art Institute of Chicago művészei és a PANTONE együttműködésében Szöul szürke utcáit szeretnék egy kicsit vidámabbá tenni. A Project Monsoon című különleges közösködés harmadik főszereplője a monszun, hiszen nedvesség hatására aktivizálódó festményekkel tervezték megbolondítani az utcákat.

Ismerőseim közül sokan szeretik és méltatják az elektronikai cikkeket gyártó Bang & Olufsen termékeit, köztük Laci is odáig volt értük. Nekem nem volt szerencsém közelebbi kapcsolatba kerülni a Peter Bang és Svend Olufsen által 1925-ben alapított cég termékeivel, egészen mostanáig, amikor is egy egészen kicsinek nevezhető, viszont a maga apróságában is brutálisan jól teljesítő BeoPlay A1-et bluetooth hangszórót kaptam pár napos tesztelésre.

A Corbé nevű amerikai cég szokatlan és látványos tál-kollekcióval hívta fel magára a figyelmet pár évvel ezelőtt egy sikeres Kickstarter kampány keretén beül. Ryan és Kaitlyn Lawless tulajdonosok azt találták ki, hogy az Amerikai Egyesült Államok 50 államát formázzák majd meg porcelánból. Hamar összegyűlt a pénz az ambiciózus projekt megvalósításra, kis idő elteltével pedig azt is megoldották, hogy bárki hozzájuthasson a kollekcióhoz.

David Oliveira portugál drótszobrász 2012-ben kápráztatott el minket könnyen felismerhető és kifejező stílusban készített légies alkotásaival. Ő az, akinek a szobrai első körben könnyedén, megerőltetés és gondolkodás nélkül papírra vetett egyszerű firkáknak tűnnek, azonban közelről nézve kiderül, hogy végtelenül bonyolult, aprólékosan kidolgozott szobrokról van szó.

Nem vagyok szakértője a témának, úgyhogy akár tévedhetek is, de elnézve őket, mindennél jobban szeretett állataink küszködés és kérés nélkül már alapjáraton egységben vannak önmagukkal és környezetükkel. Vajmi kevéssé érdekli őket, hogy milyen alapanyagból és milyen formavilággal készült az a hely, ahol lakhatnak/alhatnak, ha tehetik és kedvük is úgy hozza, úgyis velük, rajtunk csüngnek.