Már a Manzárd Café indulásának pillanatában egyértelmű volt, hogy szeretnénk offline formában is megjelenni valamikor, ezért is szerepel a nevében a Café szó, megelőlegezve a tényt, ami irányába haladunk.

Daishi Luo és Zhipeng Tan designerek elképesztő bútorai olyanok, mintha valamelyik H.R. Giger festményből léptek volna elő, vagy esetleg egy (sajnos) sosem látott Alien film díszletének darabjai lennének.

Az életem folyamán rengeteg rossz főnökkel kerültem kapcsolatba, gyakorlatilag 99%-os ez az arány, és rajtuk keresztül mindig formálódott bennem a kép, hogy én milyen főnök szeretnék lenni, ha egyszer úgy alakulnak a dolgok.

Izgalmas és egyedi lakberendezési kiegészítőket, ezen belül is lámpaburákat elég nehéz találni, de ha rálelek egy-egy darabra, mindig elönt a boldogság (igen, nekem ennyi is elég). Yael Akirav izraeli ipari formatervező és Conductive Origami című sorozata például ebbe a kategóriába tartozik.

Ha már nagyon unod a Herendit, Zsolnait, vagy az uncsi kütyüket, szobrokat a polcaidon, akkor Dan Lam különleges lényeit ajánlom megvásárlásra és a hagyományos designtárgyak, családi ereklyék közötti elhelyezésre.

Mit jelent az, hogy legyél pozitív, vagy hogy élj a pillanatban? Olyan frusztráló, hogy sokan csak ezeket az elkoptatott gondolatokat, vagy más instant, máshonnan lopott okosságot bírják csak hangoztatni, mindenféle lényegi tartalom, mélység nélkül.

Mindig imádtam firkálgatni, de olyan szintre sosem jutottam el vele, mint Adam Riches brit művész, aki tökélyre fejlesztette ezt az elfoglaltságot, egyszerű tollak és mérhetetlen kreativitás segítségével.

Bár a jelen helyzetben, amikor a nyitás ellenére is gyakorlatilag egyre fontosabb szerepe van az online jelenlétnek és elérhetőségnek, a gyors és könnyed kapcsolatteremtés lehetőségének, akár a személyes, akár az eladó és vevő oldalról nézve, mégis fontos beszélni azokról a problémákról, ami ebből fakad. Probléma pedig akad bőven!

Szeretem az olyan alkotásokat, amelyek más szemszögből láttatják a világot, és nem csak átvitt értelemben, hanem akár szó szerint is. Éppen ilyen az AZIMUT, amelyet az olaszországi Velencében helyeztek ki.

Majdnem 40 évig hajlandó voltam feláldozni önmagamat annak érdekében, hogy egy kicsit is úgy érezzem, szeretnek. Súlyos megfeleléskényszerből gyógyulok jelenleg, próbálom előcsalogatni a valódi énemet még úgy is, hogy rettegek mások ítéleteitől és utálatától. Gyakorlatilag nem emlékszem, hogy lenne olyan huzamosabb periódus az életemben, amikor egyáltalán nem szorongtam.

Dana Wyse és az általa megálmodott Jesus Had a Sister Productions gyógyszeripari cég minden vágyunkat teljesíti és minden problémánkat megszüntetni az általuk előállított gyógyszerekkel.

Egész életemben azt hallgattam, hogy túlságosan érzékeny vagyok, hogy nem szabad ilyennek lennem, nem lehet, hogy minden apróságnak kiszolgáltatom magamat, és hagyom, hogy bármi megcibáljon. Aztán rájöttem, hogy én egy orchidea vagyok...

Amióta az eszemet tudom, mindig érdekeltek a kisebb nagyobb vallások. Nem azért, mert vallásos neveltetést kaptam, hanem azért, mert kíváncsi vagyok a hit mibenlétére. Szerencsére a szüleim nem erőltettek rám semmit, így ez az érdeklődés ösztönösen jelent meg bennem. Ha meg kellene fogalmaznom, az én hitem emiatt egy mix, amelynek vezérelve a szeretet, maximális elfogadás, nyitottság és az olthatatlan kíváncsiság.

Ayumi Shibata japán művésznő elképesztő, néha tenyérben is elférő, máskor embernagyságú, de minden esetben végtelenül aprólékosan kidolgozott és bonyolult papírszobrokat készít, ráadásul semmilyen számítógépes, lézeres megoldás, csalás, trükk nincs a dologban...

Ezekben az ínséges időkben, amikor kedvenc film-, tévé-, könyv- és képregénysorozataim kényszerpihenőn vannak - mármint jobb esetben csak kényszerpihenőn vannak és nem megszüntették őket -, minden új megjelenésnek sokkal jobban örülök, és nagyobb becsben tartom, mint korábban. Többek között ilyen felfedezéseket is lehet tenni a koronavírus hatására, ha megpróbálom a jó oldalát nézni ennek a frusztráló helyzetnek.

Egyelőre lehetetlenség pontosan megjósolni, hogy milyen változásokat és új trendeket fog hozni a koronavírus a divatban, de egyre több designer mutatja meg a helyzetre optimalizált koncepcióját. Vajon a hétköznapjaink része lesz a maszk vagy egyfajta arcpajzs?

Bár nem tudom megmondani az idejét, hogy mikor hallottam először a bennünk élő gyermeki énünkkel létrehozható harmonikus kapcsolat, az évtizedek alatt szerzett korlátok, elfojtások megértésének és feloldásának kiemelt fontosságáról, de évek óta kutatom azokat a könyveket, amelyek segítenek ebben a folyamatban.

Senki sem tudja pontosan, hogy vajon mennyire fogja megváltoztatni az élethez, túléléshez, fontos és felesleges dolgokhoz fűződő viszonyunkat és gondolkodásunkat a COVID-19 koronavírus. Az ezt firtató a kérdésekre egyelőre csak elnagyolt válaszokat lehet találni, hiszen soha nem tapasztalt helyzetben vagyunk.

Bár a COVID-19 világjárvány nem igazán teszi lehetővé a városnézést, de muszáj hinnem abban, hogy egyszer úgyis újra lesz lehetőségünk a szabadban lenni, sétálgatni, meginni egy kávét a barátokkal, úgyhogy az előretervezés jegyében ma Tittel Kinga A Várnegyed titkai című zsebkönyvét ajánlom figyelmetekbe.

Karantén idején minden apró kreatív elképzelés felvillanyoz, kiváltképpen azok, amelyeket leutánozva, ha csak kis időre is, de szebbé tehetjük az életünket.

Amikor José Manuel Ballester spanyol művész pár évvel ezelőtt nekilátott projektjének megvalósításához, amelyben híres festményekről tünteti el az emberi alakokat, még nem gondolta, hogy egyszer annyira aktuális lesz ez a látvány, mint manapság...

A sorozatpremiernél aktuálisabb pillanatot keresve sem lehetett volna találni arra, hogy Szvetlana Alekszijevics - Csernobili ima című könyvét (és persze a belőle készült sorozatot is) figyelmetekbe ajánljam, hacsak nem a mostani csernobili erdőtüzet. Aztán megjelent a COVID-19 koronavírus, és bár a témáját tekintve teljesen más drámáról szól a könyv, rengeteg áthallást lehet felfedezni a jelen helyzettel kapcsolatban. A láthatatlan veszély szorongató élményét, a kiszámíthatatlan sorozatgyilkos miatti rettegést most gyakorlatilag az egész emberiség átéli.

A koronavírus nálunk is teljesen új gondolkodásmódot követel meg, de az első pánik után, pár nap alatt átszerveztük a munkafolyamatokat, kialakítottuk az új kereteket, létrehoztunk egy helyszínt, és útjára indítottuk az online kurzusainkat konferenciahívásos rendszerben, valamint elkezdtük felvenni a videókat, összevágni a snitteket, zenét írni a készülő online rajz-tanfolyamainkhoz.

Már többször hallottam vagy olvastam azt a véleményt, hogy fölösleges az Akaraterő-höz hasonló önsegítő könyveket olvasni, mert úgysem működnek azok a tanácsok, amelyeket az írók adnak. Az én tapasztalatom azonban az, hogy bennem a gyakran mások véleménye alapján kialakított és saját magam által fenntartott, akár évtizedek óta hordozott akadályok miatt nem mennek simán a dolgok. Azonban, ha belekezdek valamibe és közben kétségem sincsen, hogy végig is viszem a dolgot, akkor minden esetben sikerül elérni a vágyott célt. Ez ilyen egyszerű.

Pontosan úgy éreztem magam egész életemben, ahogy Brené Brown a Bátran a vadonban című könyvében megfogalmazta, ő sem tartozott igazán sehová sem, mindenhol kilógott a sorból, és rengeteget küzdött, hogy ezt megváltoztassa.