Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Pályakezdő milliárdosok

Pályakezdő milliárdosok

2020. november 12. - Darqo

yvonne_dederick3.jpg

Minden okos ember azt javasolja, hogy vedd körbe magad olyan gondolatokkal, érzelmekkel, tárgyakkal, emberekkel, amelyek a vágyott céljaid elérésében segítenek. Persze elég nehéz mondjuk milliomosok társaságában időzni, de nem kell mindent szó szerint venni, az elején elegendő az is, ha olyan emberek élettörténetéről nézel dokufilmet/filmet/sorozatot, olvasol könyvet, cikket, akik megosztják a sikerhez vezető útjukat.

Engem például ezek a történetek nagyon inspirálnak, az olvasás közben bekövetkező azonosulás, a saját vágyaim felidézése, tudatosítása és a bennük való fürdőzés a lényeg, szellemileg, lelkileg és érzelmileg ekkor hangolódok rá a siker hullámhosszára, és mindig feltöltődve indulok el a céljaim megvalósításának irányába.

Yvonne Dederickkel a Feleségek luxuskivitelben című realityben találkoztam először, amely sorozatot éppen azért néztem, hogy legalább vizuálisan a luxussal vegyem körbe magamat, megfigyeljem és összegyűjtsem a sikerhez, beteljesüléshez vezető apró élettörténet-morzsákat, átlényegüljek és azonosuljak a gazdagságtudattal. Nyilván egy reality nem igazán a valóságot mutatja, legalábbis nem minden momentumában, de így is könnyen átélhetővé teszi látottakat, esetünkben pedig a sikerhez szükséges attitűdöt.

Mivel ebben a sorozatban csak a dramaturgiának megfelelően elhintett morzsákat találni az egyedi élettörténetekből, így nagyon örültem, amikor megláttam, hogy az egyik szereplő, Yvonne Dederick könyvet fog megjelentetni az életéről és a sikerhez vezető útról, az ezen való, gyakran kegyetlen sétáról, kitartásról. Biztos voltam benne, hogy el akarom olvasni, hiszen éppen ez az, amire valójában kíváncsi lettem a luxifelik után.

Yvonne Dederick gazdasági igazgatóként évekig irányított cégeket, sőt a TV2 tulajdonosa is volt. Amikor szerepet vállalt a Feleségek luxuskivitelben című tévés realityben, elképesztő méretű rajongótábora lett. Meglepő módon leginkább a fiatalok körében. Azóta úton-útfélen faggatják őt életéről, és arról, hogyan látja a minket körülvevő világot, úgyhogy eldöntötte, a megszerzett tudást egy könyv formájában fogja átadni az embereknek, és milyen jól tette.

Yvonne Dederick kötete rendhagyó és hiánypótló kalauzt ad az olvasóknak, amely segítséget nyújt a sikeres jövőtervezéshez és az eredményesebb élethez, korosztálytól függetlenül.

Hogyan építsd fel a karriered? Mit csinál egy influenszer? Milyen a mai lányok, fiúk hozzáállása a szexhez? Mit adhat nekünk a sport, a kultúra? Miért fontosak a személyes képességek? Számos kérdés és tanács olvasható a könyvben, miközben a magánemberhez is közelebb kerülünk.

Kiderül, miért kellett Yvonne Dedericknek már tizenöt évesen férjhez mennie egy idegen országban, hogyan birkózott meg a zsarnoki férjjel, miként élte meg a nélkülözés éveit.Mesél arról, milyen stációk vezették a multinacionális cégek sűrűjébe, s milyen lépésekkel került igazgatói pozíciókba.

Elkalauzol a nagyvállalatok ismeretlen világában, miközben az újrakezdések nehézségeit sem hallgatja el, és arra is kitér, hogyan lehet ép ésszel túlélni a COVID 19 járványhoz hasonló kataklizmatikus változásokat.

Ezúttal is egy végtelenül inspiráló könyvről van szó, amelyet nem csak azoknak érdemes elolvasni, akik a siker irányába szeretné terelni az életüket, hanem azokank is, akik szeretnek tanulságos, gyakran drámai mélységekbe lehúzó, de ugyanakkor éteri magasságokba is felemelő életutak részesei lenni.

yvonne_dederick2.jpg

"Yvonne Dederick nemzetközi gazdasági és számviteli szakember, tehetségfejlesztő ügynökség tulajdonosa, volt média felsővezető, startup cégek befektetője és támogatója. Háromgyermekes édesanya. A sport és a mozgás mindig is élete szerves részét képezte. Vallja, hogy komoly üzletemberként is meg lehet mutatni az egyéni sokoldalúságot.

A Forbes Magazin 2015-ben, média kategóriában az 5 legbefolyásosabb magyar nő közé választotta, 2014-ben pedig a Marketing&Média „Top 50 – A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban” rangsorának 25. helyén szerepelt.

Az Egyenlítő Alapítvány társalapítója. Sok éve aktív a társadalmi felelősségvállalásban, amiért számos díjat és elismerést kapott; CSR Best Practice, valamint a BrandTrend Arany Aposztróf díjait.

Yvonne Dederick befektetőcége, a Media Investment Partners Kft. által a Grandioso International Talent Management tulajdonosa, ügyvezető igazgatója. Résztulajdonosa a RealMe Társkereső Kft.-nek és kizárólagos tulajdonosa az amerikai Mardoll Entertainment Inc. zenei kiadó cégnek. A Grandioso International Talent Management ügynökségben nemzetközi stratégia keretein belül teljeskörű kommunikációs startégiával és megvalósítással támogatja az előadóművészek hazai és nemzetközi karrierjét. A Grandioso ügynökség kommunikációs és rendezvény üzletága kampánytervezést, PR-, kommunikációs és marketingtanácsadást, rendezvényszponzorációt és rendezvényeket szervez a hazai és a nemzetközi piacon. Digitális edukáció területén működő fejlesztőcégekben befektető és kuratóriumi tag.

Korábban a TV2 Média Csoport Kft. társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója volt, miután 2011-ben gazdasági igazgatóként csatlakozott az akkor még ProSiebenSat.1 Media SE tulajdonában levő televíziócsoporthoz.

Médiatapasztalata immár közel 20 évre datálható, amikor az Emmis Communications (a Sláger Rádió anyavállalata) nemzetközi gazdasági igazgatójaként az európai rádiók teljes gazdasági és stratégiai fejlődéséért felelt. Ezt megelőzően az HBO közép- és kelet-európai üzletfejlesztési igazgatója volt, ahol több stratégiai változáson segítette át a vállalatot.

A média-iparági munkáját megelőzően az FMCG szektorban dolgozott, a Pepsico International Limited budapesti központjában üzletfejlesztési igazgatóként. Korábban az RJ Reynolds gazdasági igazgatójaként a magyarországi dohánygyár akvirálásában vett részt és segítette a cég magyarországi működését. A folyamatok kialakítását, a munkaerő szakmai felkészülését a vállalat pénzügyi és gazdasági működését biztosította.

Karrierjét egyesült államokbeli tanulmányai után az Arthur Andersen nemzetközi tanácsadó cégben kezdte meg Amerikában és a tanácsadó cég keretében került Magyarországra. Tanulmányait pénzügy- és IT-területen az Egyesült Állomokban végezte, miután amerikai könyvvizsgálói akkreditációt szerzett. Elvégezte a London Business School Senior Executive Leadership kiemelt szakmai kurzusát, valamint a Technical University of Munich Executive Digital Transformations and Entrepreneurship programot is."

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

A recenziós példányt a kiadó bocsátotta rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet!

yvonne_dederick1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr1116274590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása