Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Nagy téli könyvajánló

Nagy téli könyvajánló

2020. november 05. - Darqo

affirmations-441457_960_720.png

Ez az év és benne a rengeteg történés, megoldandó feladat, feldolgozandó változás pillanatok alatt lefáraszt szellemileg, lelkileg és testileg egyaránt. Introvertáltként a legnagyobb öröm és feltöltődés számomra, ha bezárkózhatok a saját kis kuckómba, és szabadon, minden korlát nélkül azt csinálhatok, amit akarok. Ez a téli időszakban megy a legkönnyebben, nem mintha a fura, koronás tavasz, nyár, ősz és tél olyan sok külsős és kihagyhatatlan programmal kecsegtetett volna...hacsak a saját műhelyünk izgalommal és rengeteg munkával járó beindítását külsős programnak nem veszem.

Most már kérlelhetetlenül kopogtat a tél, és a vírus második hulláma is brutálisan tombol az emberi butasággal egyetemben, úgyhogy muszáj olyan szellemi táplálékkal feltölteni magunkat, ami a elkövetkező, minden tekintetben példátlan karácsonyi és évkezdős időszakban kellő mennyiségű tartalékot képez majd. A mai könyvajánlóban végtelenül ösztönző, pozitív energiával, gyakran világmegváltó gondolatokkal teli, máskor elgondolkodtató, a mélységben tett utazáson keresztül éteri magasságokba emelő könyveket válogattam, hiszen muszáj már most a vírusmentes időszakra és benne megújult és erőteljes önmagunkra gondolnunk, merthogy az is eljön egyszer.

Ebben a válogatásban többek között önsegítő, önfejlesztő könyveket is találhattok arról, hogy hogyan változtathatsz a berögzült negatív gondolkodáson annak érdekében, hogy megvalósítsd az álmaidat, megfelelő, de legalábbis megfelelőbb életet teremts magad számára. Elmerenghettek az élet értelmén és az idő relativitásán. Elmerülhettek a jóga rejtelmeiben is, majd később a saját konyhakertetek gondozásával, természetes gyógymódok felfedezésével finomhangolhatjátok a kikapcsolódást, és ha ez nem volna elég, gondolatutazásra is indulhattok egy nagyon érdekes országba, Japánba. És ez tényleg csak néhány a sok közül.

Igyekszem mindig olyan könyveket bemutatni / megmutatni nektek, amelyek elolvasása után ti is egy kicsit vagy nagyon másképp láthatjátok a világot, és a mai válogatásban is zömmel ilyen műveket találtok. Mindegyik könyv végtelenül értékes, számomra kiemelkedik az idei (vagy általános) könyves felhozatalból. Elgondolkodtatók, gyakran felkavarók, máskor viccesek, néha csak kikapcsolnak a hétköznapi rohanásból, de mindig inspirálók és tanulságosak.

 

00giordani_jarvany_idejen_borito_honlapra.jpg

Paolo Giordano - Járvány idején

Nem félek, hogy megbetegszem. Akkor mitől félek? A járvány következményeitől. Attól, hogy kiderül, az általam ismert civilizáció építménye csupán kártyavár. Félek a lenullázódástól, de az ellenkezőjétől is: hogy hiábavaló lesz a félelem, elmúlik, és utána nem változik semmi.

A CoVid-19-járvány talán korunk legjelentősebb egészségügyi vészhelyzete. Feltárja világunk összetettségét, társadalmi, politikai, gazdasági, interperszonális és lélektani logikáját. Amit most átélünk, az túlmutat az identitáson, a kultúrákon. Olyan erőfeszítést kíván a képzeletünktől, amilyenhez normális körülmények között nem vagyunk hozzászokva: látnunk kell, hogy megbonthatatlanul kötődünk egymáshoz, és az egyéni döntéseinkben is tekintettel kell lennünk másokra. A járványban egységes organizmus vagyunk, közösség, amely a teljes emberiséget magában foglalja. Járvány idején a szolidaritás hiánya mindenekelőtt a képzelet hiányossága.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

01franklve_azeletertelmerol_72.jpg

Viktor E. Frankl - Az élet értelméről

1946-ban, tizenegy hónappal azután, hogy túlélte a holokausztot, Viktor E. Frankl pszichiáter Bécsben bemutatta később világhírűvé vált terápiás módszerét, a logoterápiát, amelynek középpontjában az élet alapvető értékei állnak.

Frankl megfigyelte, hogy azok a foglyok találták meg legnagyobb valószínűséggel a túléléshez szükséges erőt, akik még láttak valamilyen értelmet az életükben. De vajon mi az élet értelme?Az élet különféle helyzetekbe sodor bennünket, de saját döntésünk, hogy ezekre miként reagálunk. Frankl logoterápiájának célja ennek a döntési szabadságnak a megélése, mert ha ezzel tisztában vagyunk, megérthetjük saját, személyes célunkat is. A világ alakulása időről időre bizonyítja, hogy Frankl gondolatai minden körülmények között aktuálisak.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

02kishimiichiro_kogafumitake_vallaldfelbatranmagadat_72.jpg

Ichiro Kishimi, Fumitake Koga - Vállald fel bátran önmagad

A Vállald fel bátran önmagad már több, mint 4,5 millió példányban eladott sikerkönyv, amely megmutatja, hogyan válhatunk azzá, akik valójában lenni szeretnénk.

A boldogság valóban csak rajtunk múlik? Vállald fel bátran önmagad egyszerű és egyenes választ ad erre a kérdésre: igen. A rendkívül olvasmányos és közérthető kötet egy filozófus és egy fiatalember megvilágosodást hozó, öt napon át tartó beszélgetésén kíséri végig az olvasót. Ez idő alatt megértjük, hogyan emelkedhetünk felül a múlt traumáin vagy mások elvárásain, és miként irányíthatjuk a saját életünket.

A Vállald fel bátran önmagad bölcsességeit olvasva világossá válik, miért fontos, hogy megbocsássunk magunknak, s hogy testi és szellemi értelemben is törődjünk magunkkal. A kötet által képviselt felszabadító erejű gondolkodásmód lehetővé teszi, hogy merjünk változni és figyelmen kívül hagyni a korlátokat, amelyeket magunk elé állítunk.

A milliók életét megváltoztató Vállald fel bátran önmagad című könyv sokkal több egyszerű önsegítő kötetnél: megvilágosító erejű gondolatai a pszichiáter Alfred Adler nézetein alapulnak, és amellett, hogy valóban könnyen érthetők és világosak, összetett és filozófiai mélységekkel rendelkező rendszert alkotnak, amely segít a boldogság megtalálásában.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

03duckworth_grithatas_72dpi.jpg

Angela Duckworth - Grit – Hogyan vezet sikerhez a kitartás és a lelkesedés

Mi a kiemelkedő teljesítmény titka? Miért vallanak egyesek kudarcot, mások pedig miért sikeresek? Angela Duckworth amerikai pszichológus megmutatja, hogy a titok nyitja az ún. Grit-hatás. Ez az erő akkor lép működésbe, ha az elszántság, a kitartás, az állhatatosság és a szenvedély hosszú távú célokkal párosul.

Legyen szó diákokról, sportolókról, zenészekről, cégvezetőkről, alkotóművészekről vagy bármilyen egyéb hivatásról, a grit felfedezhető minden nagy teljesítményt elérő ember életútjában. A szerző saját személyes élettörténetét felhasználva kutatási eredményekkel és érdekfeszítő esettanulmányokkal mutatja be, hogy alapvetően nem a szerencse és a veleszületett tehetség határozza meg lehetőségeinket és teljesítményünket. Sokkal fontosabb tényező az akaraterő, a kitartás és az állhatatosság. A tehetséggel szemben ráadásul ezek fejleszthetők.

Angela Duckworth könyve megmutatja, hogyan győzhetjük le saját korlátainkat, hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobb teljesítményt, és miként emelkedhetünk ki az átlagból.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

04rubike_amikockank_72-1.jpg

Rubik Ernő - A mi kockánk

A Rubik-kocka sokkal több, mint pusztán egy lebilincselő rejtvény: igazi világjelenséggé vált. Könyvek, színdarabok és hollywoodi szuperprodukciók állandó szereplője, egyetemi kurzusok tárgya, világversenyek sporteszköze. Közel fél évszázados története során így lett közel egymilliárd ember játéka.

A Kocka mára a gondolkodás örömének és a látszólag lehetetlen problémák megoldásának közismert jelképévé vált. Erről a csodálatos tárgyról és alkotójáról több ezer cikk és számtalan könyv jelent már meg világszerte, de Rubik Ernő – aki világéletében kerülte a nyilvánosságot – még soha sem mesélte el, milyen volt számára végigkövetni e kis tárgy minden várakozást felülmúló sikerét és különös kalandjait a nagyvilágban.

A mi kockánk – mely a világ számos pontján a magyar kiadással egy időben jelenik meg – tanulságos utazásra invitálja az olvasót a matematika, a pszichológia, az oktatás, a képzőművészet, a design, az építészet és a popkultúra területén. Elgondolkodtató, magával ragadó, álomszerű kirándulás ez modern korunk egyik legkülönlegesebb kreatív elméjével.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

05swansona_ajogatudomanya_72.jpg

Ann Swanson - A jóga tudománya

A jóga tudománya részletesen bemutatja, miként hat a jóga a testre, és mi kell ahhoz, hogy a jóga valamennyi jótékony hatása érvényesülhessen. Akár kezdők, akár gyakorlottabbak vagyunk, A jóga tudománya segít a tudatos és eredményes jógagyakorlásban, a jóga anatómiájának megértésében és a szükséges technikai tudás fejlesztésében, hogy megfelelően végezhessük a gyakorlatokat, és ezáltal tökéletes harmóniába kerülhessen egymással a testünk és az elménk.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

06rovelli_avalosagnemolyan_650px.jpg

Carlo Rovelli - A valóság nem olyan, amilyennek látjuk

Az idő, a tér, az anyag is minden jel szerint elemi kvantumesemények nyüzsgő sokasága.  A kvantumgravitációs kutatások a valóságnak ezt a mélyszövetét igyekeznek feltárni; tudásunk itt megint kétségessé válik.

Carlo Rovelli, ennek a kalandnak az egyik legfőbb szereplője egyszerűen és megnyerően kalauzolja el az olvasót e kutatás lényegéig. Elmondja, hogyan változott meg a világról alkotott képünk az ókortól a legújabb felfedezésekig – annak felismeréséig, hogy a fekete lyukak párolognak, hogy lehetett ősrobbanás előtti univerzum, hogy a tér szemcsés szerkezetű, hogy az információnak is lehet szerepe a fizikában, hogy az idő nem játszik szerepet a részecskefizikában.

A szerző a világ fizikai látásmódjának széles freskóját vázolja fel, tisztázza az általános relativitáselmélet és a kvantummechanika tartalmát, felvisz bennünket a mai tudás hajójának fedélzetére, eredeti módon és jól érthetően ismertet meg bennünket a ma még nyitott legfontosabb kérdésekkel. S ami talán a legfontosabb: átadja az olvasónak a kutatás adta varázslatos érzést, a kutatást ösztökélő szenvedélyt és a tudomány által a szemünk elé tárt új távlatok szépségeit.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

07barabasial_behalozva_72dpi.jpg

Barabási Albert-László - Behálózva – A hálózatok új tudománya

-Koktélparti.

-Terrorista sejt.

-Baktériumtenyészet.

-Nemzetközi csoportosulás.

Mindegyik hálózat. A 21. század elejének talán legfontosabb tudományos felfedezése annak meglátása, hogy minden hálózat, rendszer azonos szervezőelv alapján jön létre, és egyszerű, de hatékony szabályok révén működik. Barabási Albert-László azt vizsgálja, hogyan kapcsolódik minden egymáshoz, és ez mit jelent a tudományban, az üzleti és a mindennapi életben. A világunkban létező hálózatok valódi természetének megértése segít a vírusok leküzdésében, a gazdasági válságok kezelésében, a terrorizmus visszaszorításában vagy az emberi társadalom szociális gondjainak megoldásában.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

 

08barabasial_villanasok_72dpi.jpg

Barabási Albert-László - Villanások – A jövő kiszámítható

-Vajon elkerülhető lett volna a Dózsa-féle parasztfelkelés?

-Van-e összefüggés a madarak röpte és az emberek mozgása között?

-Mennyire kiszámítható az emberi viselkedés?

-Megjósolható-e tudományos módszerekkel a jövő?

Ezekre a kérdésekre is keresi a választ Barabási Albert-László, a hálózatok tudományának világhírű kutatója. Napjaink digitális eszközei a világot hatalmas kutatólaboratóriummá változtatták. A használatuk során hagyott elektronikus nyomok – a hangüzenetektől a netes rákeresésekig – olyan gazdag adatbázis összeállítását tették lehetővé, amilyet korábban elképzelni se tudtunk volna. Követhetővé vált a mozgásunk, a döntéseink, az egész életünk. Ezeknek a nyomoknak az elemzése fontos felfedezéshez vezetett: a véletlen korántsem uralja oly mértékben az életünket, mint ahogy eddig gondoltuk. A könyv ennek a meglepő kutatásnak az eredményeivel ismerteti meg az olvasót. Miközben elméletét magyar és egyetemes történelmi példákkal is alátámasztja, a szerző megmutatja, hol ér véget az emberi viselkedésben a spontaneitás, és hol kezdődik a kiszámíthatóság.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

09vespignania_lalgoritmoeloracolo_72dpi-1.jpg

Alessandro Vespignani - A jóslás algoritmusa – Hogyan befolyásolható a jövő a tudomány segítségével

2014 augusztusában a hálózatkutató Alessandro Vespignani váratlan telefonhívást kap: példátlan járvány pusztít Guineában, amely hamarosan a világ többi részén is szétterjedhet. A vírus nevét ma már mindenki ismeri: ebola. Vespignani és csapata rákapcsolódik egy szuperszámítógépre, és algoritmusoknak, valamint szimulációknak köszönhetően sikerül a vírus terjedését hónapokkal előre megjósolni.

Az idők hajnala óta megszállottan igyekszünk megjövendölni az elkövetkezendő eseményeket. Mi történne, ha lehetséges lenne jó előre látni nem pusztán az olyan jelenségeket, mint az időjárás, hanem egész életünket? Az új, mesterséges jövendőmondók már ezt teszik.

Alessandro Vespignani jövendőmondó tudományával nem bízza magát a természet jelzéseire – a datifikálás matematikai módszereit alkalmazza. És hogy kik látják őt el adatokkal? Mi magunk. A bankkártyánkkal kiegyenlített összegek elárulják, mit engedhetünk meg magunknak, és hogy mi tetszik nekünk. Az okostelefonunkba beépített GPS rögzíti minden helyváltozatásunkat, a Facebookban lévő algoritmus megtanulja, milyen az ízlésünk filmek és zene, divat és ételek tekintetében, sőt, a megszerzett adatok birtokában képes kikövetkeztetni, kire szavazunk majd a következő választáson.

A mindenfelé széthintett információk jelentik a kiindulási pontot, a forrást, amelyből a jövő szimulációja érdekében meríteni lehet. Olyan fontos jelenségek megjövendölésére lehetünk ezáltal képesek, mint  a világméretű járványok, a háborúk, a gazdasági és politikai összeomlások, vagy épp a természeti katasztrófák. A jóslás algoritmusa nem azt árulja el, mindez hogyan következhet be egy napon, hanem arról számol be, hogy miként működik ez meg már most is – anélkül, hogy tudomást szereznénk róla.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

10roslingh_tenyek_uk_72.jpg

Hans Rosling, Ola Rosling, Anna Rosling Rönnlund - Tények – Tíz ok, amiért tévesen ítéljük meg a világot, avagy miért állnak jobban a dolgok, mint gondolnánk

-Hányan élnek mélyszegénységben a földön?

-Vajon növekszik a világ népessége?

-Ugyanannyian halnak meg természeti katasztrófák következtében, mint száz évvel ezelőtt?

Ki gondolná, hogy ezekre a kérdésekre egy csimpánz is pontosabb válaszokat ad, mint a meginterjúvolt tanárok, újságírók, Nobel-díjasok vagy befektetési bankárok?

Hogy ez miként lehetséges, arra ad megdöbbentő magyarázatot szerzőtársaival együtt a svéd orvos-kutató és akadémikus, Hans Rosling. Óriási nemzetközi figyelmet kiváltó könyvükben bemutatják azt a tíz ösztönös késztetést, amely eltorzítja az érzékelésünket, és amely miatt tévesen és rosszul ítéljük meg a világot, amelyben élünk.

A legfőbb probléma, állítják a szerzők, hogy nem tudjuk, mit nem tudunk. Emiatt a feltételezéseinket öntudatlan előítéleteinkre alapozzuk. Ha azonban kilépünk a tévhitek világából, és a tényeket vesszük górcső alá, rájövünk, hogy a világ sokkal jobb hely, mint gondolnánk. Ami persze nem jelenti, hogy ne lenne bőven aggódnivalónk. A problémák megoldása azonban csak akkor lehetséges, ha tisztában vagyunk a tényekkel. A Tények című könyv nem csupán a világszemléletünket formálja át, de azzal az erővel is felruház, hogy megoldjuk a válságokat, és felismerjük a jövőben rejlő lehetőségeket.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

11allawayz_konyhakertalakasban_72.jpg

Zia Allaway - Konyhakert a lakásban

Szeretnél növényeket termeszteni, de nincs kerted? Semmi gond! A Konyhakert a lakásban bemutatja, hogyan termeszthetünk ízletes és csodaszép zöldségeket, gyümölcsöket és fűszernövényeket – a saját otthonunkban.

-Hogyan használhatjuk ki legjobban a teret és a fényeket

-Milyen növényt termesszünk, és hogyan gondozzuk őket

-Beltéri növénydekorációs ötletek és kompozíciók

Az áttekinthető ábrák és a részletes útmutatók segítségével könnyedén nevelhetünk otthon epret, csilipaprikát vagy akár narancsfát is. A felfüggesztett befőttesüvegekben pompázó fűszerektől a muffintartóban zöldellő vízitormáig a könyvben bemutatott kompozíciók legalább annyira finomak, mint amennyire szépek.

A saját lakásunkban kialakított konyhakertnek köszönhetően egész évben friss és biztonságos forrásból származó zöldségeket, gyümölcsöket és fűszernövényeket ehetünk.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

11-2chow_walker_termeszetesorvossagokkezikonyve_72.jpg

Victoria Chown - Kim Walker - Természetes orvosságok kézikönyve

A Természetes orvosságok kézikönyve olyan természetes házi kúrákat mutat be, amelyekkel a köhögéshez, illetve a lábficamhoz hasonló egyszerű, hétköznapi bajok, illetve az olyan összetettebb állapotok is kezelhetők, mint a szorongás, az álmatlanság vagy éppen az akné.Betekinthetünk a gyógynövénytan alapjaiba, és megismerhetjük a legnépszerűbb, klasszikus házipatika-recepteket. Az egyes tünetcsoportok köré szerkesztett fejezetekben számtalan gyógyecet, tonik, krém, balzsam, szirup és tea elkészítési módjával megismerkedhetünk. Legyen szó akár elsősegélyről, akár légúti vagy emésztési gondokról, az immunrendszer erősítéséről vagy fertőzésekről, a Természetes orvosságok kézikönyvének segítségével hatékonyan gondoskodhatunk saját és családunk egészségéről.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

12feldmand_unortodoxamasikut_72dpi.jpg

Deborah Feldman - Unortodox – A másik út

A külvilágtól mereven elzárkózó szatmári zsidó közösség tagjaként Deborah Feldman szigorú szabályok szerint nevelkedett Brooklynban. Előírták számára, mit viselhet, kivel beszélhet, mit olvashat. Az oktatásával alig törődtek, az egyetlen elvárás vele szemben az volt, hogy engedelmes lány és jó feleség váljon belőle. Mindössze tizenhét éves volt, amikor hozzáment a családja által kiválasztott férfihoz, akit alig ismert.

Deborah fuldoklott a mind érzelmi, mind testi értelemben diszfunkcionális házasságban, és a közösségben, amely nagyon szűk teret hagy a nőknek, legyenek bármennyire tehetségesek. Deborah-t pánikrohamok gyötörték, és elképzelése sem volt arról, hogyan enyhíthetne szorongásán.

Kilátástalan helyzetében fokozatosan találta meg a kiutat: miután megszületett a fia, egyre világosabbá vált számára, hogy képtelen megfelelni a haszid zsidó közösség elvárásainak, és maga mögött kell hagynia addigi életét. Egy bátor elhatározással feláldozott hát mindent, amit addig ismert, hogy szabad lehessen, és gyermekét is szabad embernek nevelhesse.

Deborah Feldman kötetének megjelenése óriási vihart kavart, korábbi közössége üldözte és számtalan alkalommal megfenyegette. Ő mégsem bánja, hogy mindenki számára elérhetővé tette történetét, mivel hisz abban, hogy könyvével párbeszédet kezdeményezhet a zárt vallási közösségekben tapasztalható gyakori elnyomásról és bántalmazásról, és hangot adhat azoknak, akikre korábban senki sem figyelt. A könyv alapján készült sorozat 2020 márciusától látható a Netflixen.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

13valtozasok-konyve-2.jpg

Sheila Heti - Változások könyve

„Amikor anyám először látott holttestet, orvostanhallgató volt Magyarországon. Felnyitva feküdt előtte a boncasztalon, és ahogy ránézett, valamiféle szédülés fogta el. Nem várta, hogy több lesz ott, mint vér, csontok és zsigerek, mégis, valami miatt tovább kutakodott. Bár nem kapott vallásos nevelést, nyugtalanította, hogy semmi egyebet nem talált – a léleknek nem volt nyoma.

Ugyanígy félek az első pillanatoktól is a szülőszobában, miután a mellemre teszik a babámat, hogy azokhoz a pillanatokhoz hasonlóan ráébredek majd, itt sincs semmi mágikus, csak a jó öreg élet zajlik, ugyanúgy, a jól ismert és rettegett mederben.”

„Hogy akarok-e gyereket, vagy sem, azt magam előtt is titokban tartom – ez a legnagyobb titok előttem.”

Mit jelent pontosan az anyaság? Mit nyerünk, és mit veszítünk, ha a gyermekvállalás mellett döntünk?

Sheila Heti nagy port kavaró, különleges regénye ezeket a kérdéseket feszegeti. Az elbeszélő egy harminchat éves nő, aki a társadalmi és a belső nyomás hatására is úgy érzi, döntésre kell jutnia. De biztos elképzelések híján mi segíthet? Mi történik, ha elménk és ösztöneink között nemhogy összhang, de jóformán kapcsolat sincs? A narrátor vívódása és döntésképtelensége időnként szívbe markoló, máskor humoros, miközben a szöveg szenvedélyessége magával ragadja, a tűpontos megfigyelések pedig zavarba ejtik az olvasót.

Felszabadító hatású, inspiráló és bölcs – nem véletlen, hogy a Változások könyvét a New York Times és a Financial Times is az év legjobb könyvei közé sorolta.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

14-0szvetlana_elhordott.jpg

Szvetlana Alekszijevics - Elhordott múltjaink

Milyen embert hozott létre a "szocialista" társadalom? Milyen, akár pozitív, akár negatív ösztönöket épített belénk a szabadság elementáris hiánya évtizedeken keresztül? Meg tudtunk, meg akartunk-e változni a bukása óta, vagy továbbra is makacsul magunkban hordozzuk az akkor kialakult reflexeinket? És milyen emberi tragédiák rejtőznek az egyszerű szókapcsolat, "a kommunizmus bukása" mögött? Efféle kérdésekre keres választ a szerző, de nem száraz fejtegetésekben, hanem számtalan emberi sorson keresztül. Évtizedek óta gyűjti ezeket a történeteket a közelmúlt fáradhatatlan krónikásaként, és az emberek megnyílnak neki, mert látják, hogy igazi empátiával szólítja meg őket.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

14fifieldanna_kimdzsongun_72dpi.jpg

Anna Fifield - Kim Dzsongun – Az észak-koreai diktátor felemelkedése és uralma

Dzsongun, mintha önmaga paródiája lenne. Kim Dzsongun azonban nem egy vicc, hanem egy, a világpolitikában megkerülhetetlen, nem mellesleg nukleáris fegyverekkel rendelkező diktatúra kiszámíthatatlan vezetője.

Miközben a világ nagyhatalmai kénytelenek nagyon is komolyan venni az észak-koreai diktátort, a hírszerző szolgálatok és a közvélemény szinte semmit nem tudnak róla. Az információhiány pedig a legjobb táptalaja a képtelen találgatásoknak: tényleg odadobta a nagybátyját egy falka kiéheztetett kutyának, hogy azok falják fel? Valóban kivégeztette az exbarátnőjét?Nem. Ugyanakkor az ezekhez hasonló kompilációk miatt is itt az ideje, hogy összegyűjtsük a megbízható információkat, és áttekintsük, mit tudunk valójában Kim Dzsongunról. Ki ez a hivalkodó luxusban felcseperedő, a legnevesebb svájci magániskolát kiváló eredménnyel elvégző diktátor, akinek legfőbb példaképe Clint Eastwood, Jackie Chan és Michael Jordan, és aki habozás nélkül végezteti ki alkalmatlannak talált vezetőit? Hogyan tudta az apja által az összeomlás szélére sodródott, népét pusztító éhínségbe taszító rezsimet rövid idő alatt kivezetni a krízisből, miközben a rendszer, amit kiépített, súlyos ellentmondásokkal és félelemmel terhes?

Anne Fifield könyve az észak-koreai mindennapok borzalmain túl egyedülállóan részletes portrét fest Kim Dzsongunról, és betekintést nyújt egy egyedülálló uralkodói dinasztia groteszk világába.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

15ezerarcujapan_72.jpg

Ezerarcú Japán – A japán kultúra útikalauza

Japán a világ egyik legkülönlegesebb kultúrája, ahol tökéletes egyensúlyt képez múlt, jelen és jövő. Ez a hiánypótló kötet lebilincselő áttekintést nyújt a felkelő nap országáról, miközben sorra veszi annak ezerféle szépségét és örömét, az építészettől a harcművészetig, az ősi kézművességtől a sintó szentélyekig, az ikebanától a kavaii-ig és tovább.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

16lehmiller_mondd_el_b1.jpg

Justin Lehmiller - Mondd el, mire vágysz! - A leggyakoribb szexuális fantáziák és ami mögöttük  van

Mire vágyunk a szexben? Merjünk-e beszélni legtitkosabb fantáziáinkról? Lehetséges, hogy megkapjuk, amit akarunk? Egyáltalán: mit árulnak el rólunk a vágyaink, és miért fontos, hogy megértsük őket? És vajon miben különböznek a férfiak és nők szexuális fantáziái?

Justin J. Lehmiller amerikai szociálpszichológus az elmúlt években átfogó kutatást végzett a szexuális fantáziák tárgykörében, hogy választ találjon ezekre a kérdésekre. Mondd el, mire vágysz! című könyve páratlan leplezetlenséggel tárja fel az olvasók előtt az emberi szexualitás világát. Nem csupán saját szexuális vágyaink természetébe nyújt bepillantást, de azt is megérthetjük, hogy partnerünk vágyai miért különböznek annyira a mieinktől.

Lehmiller szerint sokszor azért nem merünk beszélni vágyainkról, mert abnormálisnak hisszük őket, és ez a fajta elfojtás aztán kihat nemi életünkre is. A szerző ezért arra buzdít, hogy bontsuk le magunkban a szorongás és szégyenérzet falait, merjünk bátran beszélni szexuális fantáziáinkról, és tekintsünk úgy rájuk, mint nemi életünk szerves részére. Támpontokat nyújt azzal kapcsolatban is, hogy mikor, miért és hogyan érdemes, egyáltalán szabad-e kiélni, valóra váltani fantáziáinkat. Lehmiller úgy véli, ha jobban megértjük vágyaink természetét, sokféleségét és a mögöttük rejlő pszichológiai hátteret, az sokat segíthet abban, hogy megszabaduljunk szorongásainktól, szégyenérzetünktől, és így nemi életünk, házasságunk, párkapcsolatunk is gazdagabbá válhat.

Lehmiller tudományos alapokon álló, pozitív hangvételű és intelligens könyve megtöri a leplezett szexuális fantáziák mérgező csendjét. Tanácsait követve sokat tehetünk szexuális életünkért, a párkapcsolatunkért és önmagunk elfogadásáért.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

17hogyan_fotozok_en.jpg

Joel Meyerowitz - Hogyan fotózok én

Joel Meyerowitz generációja egyik leghíresebb fotóművésze. Az úttörő és innovatív szellemű alkotó, nagy hatású tanár munkásságával hozzájárult, hogy az 1960-as, 1970-es évektől másképp tekintsenek a színes fotózásra. Kiállításai voltak az egész világon, többek között ő képviselte az Egyesült Államokat a Ground Zerón készített képeivel a 2002-es Velencei Biennálén. Több mint 25 könyv szerzője, munkáit a MoMA, a Whitney Museum of American Art, a Getty, a Tate Modern és számos más múzeum őrzi világszerte.

„Amint fényképezőgép kerül a kezedbe, fel vagy jogosítva, hogy láss.” – Joel Meyerowitz

A Hogyan fotózok én felfed mindent, amit mindig is tudni akartál arról, hogyan gondolkodik, hogyan lát, hogyan fényképez Joel Meyerowitz, a legendás fotós. Az utcai fotózási tippektől kezdve kompozíciós gondolatokon keresztül egészen addig, hogyan vedd észre a mindig jelenlévő inspirációt. Meyerowitz húsz rövid, könnyen befogadható fejezetben osztja meg olvasójával a képek iránti szenvedélyét és lelkesedését.

A könyvet ide kattintva vásárolhatjátok meg.

 

A recenziós példányokért hálás köszönet a kiadóknak!

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr416261118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása