Alexander Belozor Guinness-rekorder és amúgy az első ukrán víz alatti festőművész. Az 1963-as születésű, Kijevben élő és dolgozó Belozor a Vörös-tengerben és a Fekete-tengerben készülő festményeivel szerzett magának hírnevet.

A ZOA Építész irodától Ónodi András barátunk, alig egy napja dobta át a kérdést egy fotó kíséretében: " ez a szekrény szerinted elférne a Manzárd Cafén?" Megnéztük, majd igen gyorsan válaszoltunk: "ide vele!" Hát tessék...

Ez nem egy megkésett április elsejei tréfa, hanem egy egészen komolyan gondolt koncepció! Tervezője, Jinyoung Choi a napokban villantott vele a hálón. Az alap telefon, Choi finomhangolásainak köszönhetően már iPhone 5 PRO fantázianévvel - amennyiben persze megvalósul -, cserélhető merevlemezével, a 4,5"-os (1280x800 pixel felbontású) retinaérzékeny kijelzővel, a beépített projektorral, az 1,2 megapixeles 3D kamerával, továbbá az opcionális, DSLR objektívek csatlakoztatási lehetőségével kéjes szívdobogásokat válthat ki az almás vas rajongóiban..., és őszintén? Még néhány droidfüggőben is...

Yoan Capote kubai művész mindenféle szokatlan anyagok összjátékával kíván hatást elérni az embereknél, ami a most bemutatott alkotást elnézve nem csak a jelen pillanatban, de a múltban és a jövőben is sikerülni fog neki. Ha a tengerre gondolunk a halászat egyből beugrik, de az, hogy egy művész a tengert mondjuk horgokból vigye vászonra, keveseknek jut eszébe. Capote viszont pont ezt csinálta.

Ha épp nem szerencsés Várnegyed lakó az ember, a másik, pesti oldalon az élményért egyre mélyebbre kell merülni a Belső-Erzsébetváros magára hagyott bugyraiba, és ritka kivételektől eltekintve sajnos a történelmi vidéki óvárosok sikátoraiból is eltűntek ezek a döntően a Monarchia idején lerakott, vulkáni kőzetből szabálytalanra faragott kövek.

Annyira dög, hogy képtelen vagyok szó nélkül elmenni mellette! Sőt! Bár utálok egy helyben topogni, vállamon békebeli, vasfüggönnyel körbezárt cocom listás kazettás magnetofonommal, napi egyszer könyörtelenül lötyögnék rajta egy negyed órácskát! A Trompe L'Oeil Floor Mat fotorealisztikus lábtörlőt [innen] hidegvérrel adnám hozzá...! :)

Alicia Martín 1964-es születésű, Madridban élő és dolgozó spanyol művésznő valamilyen megmagyarázhatatlan okból különösen vonzódik a könyvekhez. A korai 90-es évek óta jelen lévő és kiállító művész alkotásaiban mindenhonnan az irodalom bújik, ömlik, folyik elő.

Jeff Ivanhoe Arizona-i művész mestere az újrafelhasználásnak. Barátoktól és a családtól kapott üdítős-és sörös dobozokat gyűjtöget, rendszerez és hasznosít; egészen lenyűgöző és inspiráló mozaikokat készít belőlük.

A 80-as évek elején született Madridban. Gyermekkora meghatározó hőse Michael J. Fox, képzeletben ezerszer mentette meg álmai hercegnőjét a sárkány karmai közül. Képtelen megérinteni egy hüllőt, és utálja a hangyákat. Imádja a kalapot, mellénnyel és nyakkendővel. Négy évesen átment rajta egy autó, háromszor a karja is eltörött, mindezek ellenére hét éve bokszol és kiválóan játszik kedvenc hangszerén, az ukulele-n.

Mark Jenkins amerikai művészről és az ő sokkoló városi szobrairól errefelé írunk korábban. A 42 éves művész ezúttal Rómában próbálja kicsapni a biztosítékot a járókelőknél, ruhákkal kitömött, illetve zsugorfóliából összeálló emberi alakokat formázó "bábuival" és egyéb installációival.

Van egy amarilliszem. Mindig beszél hozzám, de csak néha hallom meg, amit mond, pedig csupa érdekes gondolat árad belőle az életről. Múltkor így szólt: „Minden tavasszal újra bimbózom, virágba borulok, majd elszáradok. Rendületlenül. Nem félek a változástól, tudom, hogy szükséges, így bátran állok elébe. Nem félek a jövőtől sem, mert az mindig odébb van, pont akkor, amikor eljön az ideje. Mindig a jelenben élek. Van önbizalmam is, hisz virágozni akarok, a cél elérése közben pedig nem foglalkozom más virágok véleményével, nem gondolkodom, nincsenek bennem kétségek, egyszerűen csak teszem a dolgom. Mindig csak egy lépéssel előrébb, sem többel, sem kevesebbel. Persze nekem könnyebb, mondhatnátok, hisz én csak egy virág vagyok; de melyikünk az igazibb?”

Kedves Mindenki! Ez a poszt egy blogger-versenyben is részt vesz, így megjelenik a Live Inspire oldalon is, ahol szavazni lehet rá. "Laci & Tibi" név alatt találtok meg minket pontosan itt. Kérünk titeket, hogy dobjatok egy szavazatot! Köszönjük! Az inspiráció témájában májustól egy mindenki számára nyitott fotópályázat is indul, úgyhogy ezen pedig érdemes lesz indulni. Részletek itt.

Fotó: Gerlai Tibor

Általánosan elfogadott gondolat, hogy a pénz számos rossz forrása lehet, de ez baromi nagy tévedés. A számos rossz forrása bizony nem lehet egy bankjegy vagy a fémpénz, ezt ugye nem gondolja senki sem komolyan! Hajlamosak vagyunk nagyvonalúan elsiklani a gondolat felett, miszerint a minket körülvevő, saját magunk által teremtett tárgyaink használatáért csak mi vagyunk a felelősek. Erre a körhelyre a művészek tudják a leginkább felhívni a figyelmünket.

Volt már sör, bor, sajt, korom és korom, égetés és Molotov-koktél, szmog, porszívóból származó por, a változatosság kedvéért ebben a posztban pedig a lőpor lép elő főszereplővé, mert festeni tényleg bármivel lehet. Kína „legkirobbanóbb” művészének is nevezik Cai Guo-Qiang-ot, ami az előző mondatban tett kijelentés alapján abszolút érthető!

Szóval, az úgy volt, hogy megkeresett minket a Heller Consulting kommunikációs cég, hogy vegyünk részt egy versenyben, mi pedig igent mondtunk rá. Hogy miért? Nem árulunk zsákbamacskát, úgyis mindenki számára hamar kiderül, hogy itt tulajdonképpen a Intesa San Paolo új terméke, a 11 országban forgalomba került Visa Inspire bankkártya népszerűsítése a cél, de mindenképpen csábító erejű az, hogy ötletes, kreatív formában valósították meg ezt az egészet.

A tegnapi napon, hogy jól felcsigázzunk mindenkit, fb. falunkon közzétettünk egy fotót, csatolva mellé egy kérdést is: ez vajon hol lehet? A válaszok - várakozásainknak megfelelően -, elég változatos képet mutattak. Volt, aki szerint egy skandináv vagy benelux loft látható a képen, más szerint "monnyuk" német, esetleg francia, aztán valaki az Ó utcai Páternoszter mulatót vélte felfedezni a fotón, ám, ami mindent vitt az szó szerinti idézetben a következő volt: " Valahol Baja és Szeged közt egy volt Tsz major tehenészeti telepe. Bikaistálló volt a vasoszlopból kiindulva. Most Hara Mya klub. Stimmt?

Az ötlet rendkívül egyszerű volt: csak szerettem volna valami igazán tavaszias posztot készíteni, ha már itt tombol körülöttünk ez az évszak, minden szépségével együtt. Aztán, mint amilyen gyorsan kipattannak rügyek, olyan hirtelen ugrott bele az arcomba László Luca Gerda legújabb sorozata, a 100 days of Spring. Összekötve a kellemest a hasznossal, ma az ő képeire szeretném felhívni a figyelmeteket, és egyúttal arra inspirálni titeket, hogy ne bujkáljatok a lakásban, hanem irány a természet!

Ma kirándultunk, és ismét New Yorkba, közelebbről az Upper West Side környékére, hogy körbenézzünk, egy sárgairigységet csípőből kiváltó tőtéri triplexben. A tulaj neve Marcus Nispel. Rémlik valakinek ki lehet ő? És ha azt mondom: A texasi láncfűrészes, Péntek 13, vagy Pathfinder? Esetleg a 2011-es dzsézonmomoás Conan remake...? Jah..., ezeket ő rendezte!

Szinte észrevehetetlenül, egyik pillanatról a másikra kezdenek zöldbe borulni a fák, tegnap először csapott meg az utcán a virágillat. Ahogy az előző posztban is érzékeltettük, végképp itt a tavasz, és most már kimondható az is, hogy ezerrel közeleg a nyár, vele együtt pedig nem csak a kerti mulatságok, hanem a kempingezés, és persze a szabadtéri programok, a fesztiválok ideje is.

Hamarosan eljön a kerti mulatságok ideje, már ha valakinek van kertje vagy olyan barátja, akinek van kertje. Azért ez gyakran előfordul. Manapság nem kell megelégedni az egyszerű, hagyományos tűzhelyekkel, ha hűvösre fordul az éjszaka, igaz, egy designtűzhelyhez megvásárlásához azért mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Rick Wittrig földgömbjéért például körülbelül 370 ezer forintnak megfelelő dollárt kell kicsengetnünk, hacsak nem készítjük el magunk vagy valamelyik ismerősünk olccsóba'.

Kissé régen írtunk az idén 65. életévét betöltő Judith ann Braun-ról és az ő hihetetlen ujjfestményeiről, de talán volt annyira emlékezetes a számotokra, hogy újabb alkotása láttán pillanatok alatt eszetekbe jusson a munkássága.

Kódold a tavaszt! Erre néhány nappal ezelőtt kezdtünk el komolyabban rámozdulni mi is, és most is csak biztatnánk mindenkit arra, vegyen egy mély levegőt, álljon a sarkára és vágjon bele! De, ha semmi ötletünk nincs, akkor se essünk kétségbe, hiszen a net tele van sziporkázóan kreatív példákkal! Mai tippünket például a dallasi Katie Katzenmeyer-től hoztuk.

60 kiló krumpli. Első körben erről biztos nem valami művészeti alkotás jut eszetekbe, sokkal inkább éhesek lesztek. Valószínűleg Peter Root-ból is hasonló érzéseket vált ki ez a zöldség, azonban egy rejtélyes okból kifolyólag továbbgondolta a funkcióját.

Épp itt az ideje, hogy valami nyárias dologgal foglalkozzunk, előregondolkodjunk, tervezzünk valami hűsítőt a hőséggel teli hónapokra. Inspirációnak ma tengerpartot hoztam, mert egy ilyen helyszínen még csak gondolatban is jó tobzódni.

Három hónap híján két évvel ezelőtt ő volt a Manzárd történetének első interjúalanya. Addigi munkáit látva már akkor sem volt kétséges: vele kell kezdenünk. Majd az azóta eltelt időszak folyamatos szakmai sikerei, például a tavalyi hg.hu Design Award  grafikai kategóriájának megnyerése is bizonyította, jól döntöttünk...!

Szeretjük! Ezt így simán ki lehet jelenteni! A Yarn Bombing-ról (Fonalbomba, Nagyi-graffiti vagy Gerilla kötészet? - mondjatok valami frappáns magyar megfelelőt, mert ezek borzadályosak!) van szó, amelyről korábban már itt, vagy egyik jeles képviselőjéről, Agata Oleksiak-ról itt, itt és itt áradoztunk. Most Magda Sayeg került a látóterünkbe, akit a műfaj anyukájának szoktak nevezni.