Régen találkoztam olyan jópofa dologgal, mint amit Tim Knowles talált ki, a művész segítségével ugyanis végre a fák is tudnak rajzolni! Nyilván nekik erre nincs igényük, bár ugye ki tudja, hogy miről álmodnak a fák?! A lényeg, hogy nekünk, a lelkünknek csak jót tesz az, amit a Tree Drawings című sorozatban láthatunk.

Nem a korabeli falusi sarokgarnitúrás, sokkal inkább a bájos, polgártársias városi garzonok miliőjét idézi, tervezett parazitabútor-sorozat első tagjaként az > acceptable <, Hajdók Ákos legújabb munkája. A 60-as 70-es és talán még a 80-as évekre is oly jellemző közép-európai, az adott világból való elvágyódást tükröző [Kádár barokk] bútordarabot - eredeti az ötlet - a számítógépes játékok bugjai > It is only a computer game error < inspirálták.

Charlie Layton valamiért úgy gondolta, hogy a hűtőjét fogja vászonként használni. Szó se róla, figyelemfelkeltésnek tökéletes! Persze ez még nem volna elég, ha béna lenne, de nem az... kifejezetten élvezetes illusztrációkkal gyönyörűzi fel a frigót péntekenként!

A többségében francia és németajkú Wallis kanton-ban járunk, a fővárostól Sion-tól rolival laza félórányira fekvő Chamoson-ban. Ahol a hátborzongató szépségű, egekig érő sziklák tövében 1814 óta áll a fotón látható ház. A közel két évtizedes magárahagyatottságot annak ellenére, hogy kétszáz évvel korábban strapabíró terméskőből emelték, erősen megsínylette az épület. A nyomorúságos állapotban a művészlelkű új tulaj megjelenése azonban gyökeres változást hozott…

Néhány alkalommal érintettük csak idáig a szemüveg/szemüvegesség témakörét itt a blogon, ami tiszta hülyeség, hiszen Laci és én is szemüvegesek vagyunk, ráadásul a szemüveg design témaköre is a kimeríthetetlen lehetőségek tárháza. Hogy mi indította el a folyamatot, a tetteket, magyarán a „Szemüvegszerda” létrejöttét? Az, hogy a közelmúltban szemvizsgálaton voltunk és szemüveget cseréltünk, hosszú idő óta először. Rendkívül rossz poénnal élve: szembe jött velünk a téma...Úgyhogy azt tudjuk mondani, szemüvegesek (és persze nem csak ők) ide, mostantól szerdánként (és/vagy más napokon) egy kicsit rólatok/rólunk szól majd egy-egy poszt a Manzárdon, manzárdosan. Első körben egy kicsit utánajártunk a szemüveg-történelemnek, ez következik a folytatásban.

A Sony nevéhez fűződő, hétköznapi életünkhöz évtizedek óta hozzátartozó walkmantől a PS-ig tartó relikviákat napestig sorolhatnánk. Valószínű kevesen tudják azonban, hogy...

Bár romkocsma nagyhatalmi pozícióinkat, amennyiben persze az égiek is úgy akarják féltenünk még / már / talán nem kell, vigyázó tekintetünket nem árt, ha Bukarest felé időnként azért odafordítjuk. Keleti szomszédaink a jelek szerint ráéreztek ugyanis az Európában már-már hungaricumként definiált jótékonyfélhomályba boruló helyekben rejlő lehetőségekre.

Sudarsan Pattnaik indiai szobrászművész gyerekkora óta szeret a homokkal játszani. A felnőtté válás rögös útján is elkísérte ez az anyag, olyannyira, hogy művészi pályájának meghatározó szereplőjévé is vált, sőt, a Sudarsan Sand Art Institute megalapításával végül meg is koronázta ezt a mániát. A suliban a homokművészet különböző ágainak elsajátítására ácsingózó diákokat oktatja a hosszú évek alatt megszerzett tapasztalatok alapján.

A magyART mai főszereplője Tóth Hajnalka, közismertebb nevén Csakhajnalka. Festményei valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag megfogtak minket az első pillanatban, pedig az általa megjelenített témák nem tartoznak a könnyen emészthető kategóriába. Nem fest lengedező búzamezőket, paplan alól kikandikáló cicamancsot, munkái inkább elgondolkodtatóak, felszínesség helyett a mélység jellemzi őket. Az emberek foglalkoztatják. Művészete két vonalon mozog: az egyiken valamilyen nyilvános térben megjelenő idegeneket fest, akik közelednek-távolodnak, mozognak körülötte vagy éppen ő mozgok körülöttük, amit elmosódottsággal, homályos foltokkal jelenít meg. A másik vonalon olyan emberekkel foglalkozik, akiket a társadalom valahogyan kirekeszt magából; konkrétan kövér nőket fest. És hogy miért Csakhajnalka a beceneve? Erre ő adja meg a választ a folytatásban:

Tavaly október óta látogatható az a különleges „művészeti ösvény”, ahol nemcsak érdekes installációkat nézegethet az ember, hanem parázhat azon is, hogy akár boszorkányok riogatják majd a jóízű sétálgatás közben. A Pendle Sculpture Trail tulajdonképpen egy egyedi szobrászati kiállítás, amely azon a helyszínen kerül megrendezésre, ahová Anglia egyik leghíresebb boszorkányhistóriája is köthető.

Az Into the Great Wide Open zenei és művészeti fesztiválon Tamar Frank művész egy lenyűgöző installációval kényeztette a látogatókat. Vlieland nevű holland sziget partján 500 darab zöld színű LED lámpát helyezett el a természetben úgy, mintha szentjánosbogarak lepték volna el a környéket.

Próbatétel, önismeret, szerelem, sport, szórakozás. Mindenkinek valami mást jelent és mindenkiben nyomot hagy. Fájdalmas, embert próbáló, izzasztó. Szeretném veletek ma megosztani életem eddigi legnagyobb kihívását.

Igaz érintőlegesen, de a másiknak feszülés tárgya ma épp' az ismeretlen tartományok „legje”, a fekete lyuk volt. Egymásra rontottunk két, látszólag markánsan eltérő állítással - sötétség vs. idő -, majd Stephen Hawking gondolatai és Bakonyi Bence fotói után elgondolkoztunk…

Bár a cicatartás 12 pontját nem ismerem, makkás barátaimtól tudom, van néhány megfontolandó alapszabály, melyre az új családtag érkezése előtt célszerű rákészülni. A lakáson belüli szerepek ugyanis egy cirmos érkezésével földrengésszerűen borulnak,

Michael Murphy brutálisan látványos többrétegű szobrairól/optikai illúzióiról ismert, mi is írtunk róla korábban. Az amerikai művész egyik legutóbbi munkája a Time magazin felkérésére készült, akik az évente megjelenő „Person of the Year” című kiadványuk iPad változatához kértek Obamáról egy lélegzetelállító alkotást. Nos, a művésznek ismét sikerült valami igazán különlegeset alkotnia!

Nálunk laposabb országot // szigorúan geológiai értelemben... // Európa nem igazán hord a hátán! Egy kezünkön megszámolhatnánk a kivételeket, de lehet, elég lenne oda három ujj is. Az egyik ezen országok közül Hollandia, ahol mérhetetlenül sok víz, ellenben hegy egy sem található. A királyság egekbe törően legmagasabb pontja a német határ mellett vitézkedő Vaalsergberg, amely 321 méterrel domborodik a tengerszint fölé, ami épp' egy méterrel még így is kevesebb, mint az Eiffel-torony magassága. Persze a "narancsok" egy köztudottan innovatív népség. Félteni nem kell őket, mert gyakran és előszeretettel feszegetik a saját határait...

A blog rendszeres olvasói számtalan alkalommal találkozhattak már nálunk szokatlan anyagokból készült művészeti alkotásokkal. Jim Victor és felesége, Marie Pelton csak egy azok közül, akiknek a közelmúltban sikerült meglepnie a netes társadalmat, de legalább sikerült nekik és már ez is valami...

Esküszünk, hogy jóleső az a kozmopolita buké, ami egy 13.kerületi, a loftok közt is különlegességnek számító eklektikus jegyekkel gazdagított, ám alapvetően markánsan ipari jellegű budapesti tetőtéri lakásból árad…

Nirit Levav, izraeli művész, designer különböző bringaalkatrészekből készít kutyaszobrokat. Egyébként semmi nem indokolja, hogy pont házi kedvenceket formáljon belőlük, de a közízlés ilyen erős kiszolgálása megbocsátható, amennyiben megpróbáljuk az újrahasznosítás ügyes megvalósítását látni a dologban.

Corey Corcoran, Bostonban élő és alkotó művész szokatlan vásznat választott az illusztrációihoz. Konkrétan Deres tapló (Ganoderma applanatum) gombák felületét használja arra, hogy különböző bonyolult mintáit, történeteit, életképeit megjelenítse.

Lassan már fél éve, hogy összebarátkoztunk a Nestonnal. Mint biztos rengetegen tudjátok már, a zenei platformot, vagy ahogy ők nevezik magukat: hangos blogot a szerkesztők, Nesta (Machán Frigyes) és Gensi (Genser András), hazánk külföldön egyik legtöbbet foglalkoztatott producer/dj-je, valamint Bíró Attila médiavállalkozó 2011. október 3-án indították. A Nestonnal a két kultusz csatorna, az EstFm és a radiocafe 98.6 zenei univerzumába vezetik be az érdeklődőket az interneten.

Az ünnepek után felőlem akár azonnal jöhetne a tavasz és minden velejáró finomság! Ilyenkor már nem vágyom a hidegre, a szürkeségre, a korai sötétségre és a hóra sem igazán...bár ha ez utóbbiból elfelejt a természet karácsony környékén küldeni egy nagyobb adagot, február végéig még elnéző tudok lenni a téllel szemben, amennyiben kárpótol legalább egy darab giccsesen szépséges, óriáshavas tájjal és időszakkal. Ha mégsem, akkor így jártam, és marad a sóvárgás, no meg a fotók nézegetése...

Év végi összegző, „Best of” sorozatunk befejezéseként ma az építészettel kapcsolatos témák közül válogattunk. A folytatásban a számunkra legemlékezetesebb/legkedvesebb 10 témát elevenítjük fel az idei évből. Sorrendet ezúttal sem állítottunk. Az adott képre vagy az ajánlóban lévő linkre kattintva olvashatjátok a teljes posztot!

Mire ezt a posztot olvassátok én már úton leszek megint. Nekem most még minden nap karácsony, így ez a poszt is ennek jegyében íródik, kicsit személyesebb hangvételű is lesz, úgyhogy ezúttal bepillanthattok kis családom életébe is. Két éve nem jártam már otthon, szeretném most nektek bemutatni dióhéjban a hófödte Egert és a karácsonyi életérzést nálunk.

Ma a város és a környezetvédelem került terítékre az év végi összegző posztsorozatunkban. A folytatásban a számunkra legemlékezetesebb/legkedvesebb 10 témát elevenítjük fel az idei évből. Sorrendet ezúttal sem állítottunk. Az adott kép alatt megtaláljátok a hozzá tartozó poszt linkjét.