A magyART mai főszereplője Tóth Hajnalka, közismertebb nevén Csakhajnalka. Festményei valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag megfogtak minket az első pillanatban, pedig az általa megjelenített témák nem tartoznak a könnyen emészthető kategóriába. Nem fest lengedező búzamezőket, paplan alól kikandikáló cicamancsot, munkái inkább elgondolkodtatóak, felszínesség helyett a mélység jellemzi őket. Az emberek foglalkoztatják. Művészete két vonalon mozog: az egyiken valamilyen nyilvános térben megjelenő idegeneket fest, akik közelednek-távolodnak, mozognak körülötte vagy éppen ő mozgok körülöttük, amit elmosódottsággal, homályos foltokkal jelenít meg. A másik vonalon olyan emberekkel foglalkozik, akiket a társadalom valahogyan kirekeszt magából; konkrétan kövér nőket fest. És hogy miért Csakhajnalka a beceneve? Erre ő adja meg a választ a folytatásban:

Néhány éve, mikor a Medgyessybe kerültem (szakképzésre), elég szégyenlősen álltam az aktrajzoláshoz. Festegettem csendes magányomban, mikor egyik tanárom odajött, és mondta:

-Hajnalka, menjen aktot rajzolni!

-Nem Hajnalka! Csak Hajni!

-Jólvan, Csakhajni, menjen festeni!

Ettől a naptól egy rövid ideig Csakhajninak hívott, majd közölte, hogy a Hajnalka szép név, kár lenne Hajninak csúfítani, a Csakhajni viszont egy zseniális ötlet volt, azt is kár lenne elhagyni, így legyek Csakhajnalka! Azóta nem csak ő, hanem azóta szinte mindenki, akit ebből a közegből ismerek (és sokan mások is), így hívnak. Ez egy kivételes helyzet volt, hogy valamilyen módon közel engedtem magamhoz valakit. Közel engedtem, hiszen "elneveztek," és ez a név utána szerves része lesz az létemnek. CSAK én vagyok fontos magamnak, CSAK Hajnalka. Csakhajnalka.

Tömegek

A tömeg most egy gyűjtőfogalom, mely az egy időben, egy térben lévő idegeneket jelenti, akiknek az összekerülése többnyire esetleges, ezeknek az embereknek nincs köze egymáshoz. Jönnek, mennek, távolodnak egymástól. És tőlem. Homályos alakok körülöttem, személytelenek, alaktalanok, elmosódottak, nem fontos az arc, a nem, a tulajdonságok. A soha nem látott, és meg sem jegyzett arcok között mozgunk, így minden folyton változik, új részletet látunk a világból, vagy van egy viszonyítási pont, ami mozdulatlan, állandó, és innen tekintünk körbe?

Ezen a két gondolati vonalon haladtam, mikor az tömegeket ábrázoló munkáimat készítettem. Eleinte az egész tér bemozdult, hiszen én, mint a szemlélő „mozogtam.” A későbbieknél „megálltam”, és egy adott pontból tekintettem a környezetre. Ezáltal a képeknek lett egy mozdulatlan, statikus, illetve egy dinamikus, mozgásban lévő része. A kevés szín használata és lazúros anyagkezelés is hidegebbé, személytelenebbé teszi a munkáimat.

Tömegem

A tömegek-témához kapcsolódóan -mintegy ellenpontként- készült a Tömegem című installáció. Hét, fóliára festett, életnagyságú alakot ábrázol. Az modelljeim hozzám közelálló emberek voltak, akikkel napi szinten találkozok. Az alakok a kiállítótérben a plafonról alálógatva lettek installálva, elrendezésük véletlenszerű volt – távolról szemlélve, első pillanatra valóságos alakoknak tűntek. A címadás mutatja, hogy egy személytelen szóból, mint amilyen a tömeg, egy egyszerű nyelvtani forma segítségével egy személyes vonatkozású fogalmat lehet alkotni.

Amodellek

Vékony. Csinos. Kecses. Karcsú. Kategóriák, elvárások, melyeket a társadalom felállított, és sokan igyekeznek követni őket. Nekem valami szélsőséges kell, valami olyat, ami nem illik bele ebbe az egységesen elfogadott, és – a tömeg által – követendőnek tartott rendszerbe. A kövér alakok pont megfelelőek. Ők nem tartoznak bele a „modell”-kategóriába, mondhatni antimodellek. Viszont az én alakjaim épphogy nem rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amik a modelleket modellé teszi a társadalom szemében. Ilyen szempontból tehát helytállóbb az „amodell” kifejezés, hiszen a közmegegyezés miatt ők meg vannak fosztva attól, hogy belekerüljenek a modell kategóriába.

A termetes alakok személytelenek, nincs arcuk, csak egy test, egy nagy hústömeg mind. Hatalmas méretben megfestve még inkább szélsőségesnek, normálistól eltérőnek tűnnek. A zsírpapír hordozófelületként való használata ad egy enyhe iróniát, mely még inkább kifejezi az alanyok tárgyként való kezelését.

Ha te is hasonlóan tehetséges magyar művész, designer, kreatív ember vagy, olvasd el a felhívásunkat és jelentkezz nálunk!