Közel két évvel ezelőtt írtam először Sagaki Keita, japán művész lélegzetelállító részletességgel megrajzolt alkotásairól. A random méretű, szinte teljesen improvizált firkákból kialakuló nagyobb formák, jól ismert alakok, épületek és társaik már akkor is hosszú-hosszú időre el tudták venni a figyelmemet.

A kommüniké három órával ezelőtt érkezett, egyik legeslegesleg blogbarátunk tündéri főnökasszonya, Petra néhány soros levelével együtt:

Múltkor azt ígértük, hogy a mai posztba a szemüveg hazai megjelenéséről fogunk írni. Ez így is lesz, de azt hozzá kell tenni, hogy innen-onnan kellett összeszedni a részinformációkat, ami nagyban megnehezítette a helyzetet. Sajnos nem volt annyira egyszerű a dolgunk, mint előző posztunknál az általános történelmi adatok, érdekességek beszerzése közben, de talán így is sikerült néhány különleges dolgot begyűjtenünk.

Ma Philip Crangi, a gyerekkora óta az ékszerkészítő szakmára - titokban Asimov, Orwell és Vonnegut, de mindenek előtt H. G. Wells felé kacsintgatva  tudományos fantasztikus regényírónak is - készülő, két éve az 50 legstílusosabb New York-i közé választott hipszterikon műhely-lakásába nyitunk be…

Kedvenc spanyol művészcsapatunk, a Luzinterruptus tavaly szeptemberben Venezuelába kapott meghívást a spanyol nagykövetségtől a Por el Medio de la Calle nevű évente megrendezésre kerülő utcai művészeti fesztiválra. Ahogy már megszokhattátok, a tagok ezúttal is kitettek magukért.

You look cool. Your bike look cool, and finally...

Vizuális mindenható, melynek bizonyítottan új személyiséggel felruházó képessége van, ezáltal akár közvéleményt formáló manipulációkra is képes. Digitálisan kompenzál. Lehet vele elvenni, meg hozzátenni. Szenzitív, hozzáértő kezekből kikerülve vizuális orgia, minden további esetben mese a zöld disznóról…

Tovább folytatva az év állítólagosan legrosszabb napjának ellenpontozásaként tett reggeli kísérletemet, ebédre is könnyedséget és jókedvet hoztam. A jelszó most az egyszerűség, irigylésre méltó ugyanis az, ahogy OaKoAk meglátja a legapróbb dolgokban is a lehetőséget.

26 évesen én voltam a tékozló lány. Hónapokkal előtte magam mögött hagytam mindent és Írországban vártam a megváltást, ami nem jött el, mert nem voltam jól. Kerestem magam, a helyem, visszautasítottam mindent, amit addig kaptam, rengeteg emberrel a kapcsolatomat le is zártam. Valljuk be őszintén, legbelül szenvedtem, mint a kutya. És akkor jött az a bizonyos egy hónap, mikor se lakáskulcs, se múlt, se jövő nem volt már. Csak két repülőjegyem. Megint összepakoltam az életem, volt már rá néhányszor példa. Most egy 44 literes táskába bele kellett férjen minden. De legbelül tudtam, minden rendben lesz. Hit nélkül nincs út sem.

Egy új-zélandi férfi egyedülálló módon múlatta az idejét tavaly év végén a kanadai Edmontonban. Daniel Gray és barátnője, Kathleen Starrie elhatározták, hogy a lány családjánál töltik az ünnepeket, de a fiatal mérnökhallgató álmában sem gondolta, hogy leendő anyósa egy különleges feladatot bíz rá, hogy több időt tölthessen kettesben a lányával.

Régen találkoztam olyan jópofa dologgal, mint amit Tim Knowles talált ki, a művész segítségével ugyanis végre a fák is tudnak rajzolni! Nyilván nekik erre nincs igényük, bár ugye ki tudja, hogy miről álmodnak a fák?! A lényeg, hogy nekünk, a lelkünknek csak jót tesz az, amit a Tree Drawings című sorozatban láthatunk.

Nem a korabeli falusi sarokgarnitúrás, sokkal inkább a bájos, polgártársias városi garzonok miliőjét idézi, tervezett parazitabútor-sorozat első tagjaként az > acceptable <, Hajdók Ákos legújabb munkája. A 60-as 70-es és talán még a 80-as évekre is oly jellemző közép-európai, az adott világból való elvágyódást tükröző [Kádár barokk] bútordarabot - eredeti az ötlet - a számítógépes játékok bugjai > It is only a computer game error < inspirálták.

Charlie Layton valamiért úgy gondolta, hogy a hűtőjét fogja vászonként használni. Szó se róla, figyelemfelkeltésnek tökéletes! Persze ez még nem volna elég, ha béna lenne, de nem az... kifejezetten élvezetes illusztrációkkal gyönyörűzi fel a frigót péntekenként!

A többségében francia és németajkú Wallis kanton-ban járunk, a fővárostól Sion-tól rolival laza félórányira fekvő Chamoson-ban. Ahol a hátborzongató szépségű, egekig érő sziklák tövében 1814 óta áll a fotón látható ház. A közel két évtizedes magárahagyatottságot annak ellenére, hogy kétszáz évvel korábban strapabíró terméskőből emelték, erősen megsínylette az épület. A nyomorúságos állapotban a művészlelkű új tulaj megjelenése azonban gyökeres változást hozott…

Néhány alkalommal érintettük csak idáig a szemüveg/szemüvegesség témakörét itt a blogon, ami tiszta hülyeség, hiszen Laci és én is szemüvegesek vagyunk, ráadásul a szemüveg design témaköre is a kimeríthetetlen lehetőségek tárháza. Hogy mi indította el a folyamatot, a tetteket, magyarán a „Szemüvegszerda” létrejöttét? Az, hogy a közelmúltban szemvizsgálaton voltunk és szemüveget cseréltünk, hosszú idő óta először. Rendkívül rossz poénnal élve: szembe jött velünk a téma...Úgyhogy azt tudjuk mondani, szemüvegesek (és persze nem csak ők) ide, mostantól szerdánként (és/vagy más napokon) egy kicsit rólatok/rólunk szól majd egy-egy poszt a Manzárdon, manzárdosan. Első körben egy kicsit utánajártunk a szemüveg-történelemnek, ez következik a folytatásban.

A Sony nevéhez fűződő, hétköznapi életünkhöz évtizedek óta hozzátartozó walkmantől a PS-ig tartó relikviákat napestig sorolhatnánk. Valószínű kevesen tudják azonban, hogy...

Bár romkocsma nagyhatalmi pozícióinkat, amennyiben persze az égiek is úgy akarják féltenünk még / már / talán nem kell, vigyázó tekintetünket nem árt, ha Bukarest felé időnként azért odafordítjuk. Keleti szomszédaink a jelek szerint ráéreztek ugyanis az Európában már-már hungaricumként definiált jótékonyfélhomályba boruló helyekben rejlő lehetőségekre.

Sudarsan Pattnaik indiai szobrászművész gyerekkora óta szeret a homokkal játszani. A felnőtté válás rögös útján is elkísérte ez az anyag, olyannyira, hogy művészi pályájának meghatározó szereplőjévé is vált, sőt, a Sudarsan Sand Art Institute megalapításával végül meg is koronázta ezt a mániát. A suliban a homokművészet különböző ágainak elsajátítására ácsingózó diákokat oktatja a hosszú évek alatt megszerzett tapasztalatok alapján.

A magyART mai főszereplője Tóth Hajnalka, közismertebb nevén Csakhajnalka. Festményei valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag megfogtak minket az első pillanatban, pedig az általa megjelenített témák nem tartoznak a könnyen emészthető kategóriába. Nem fest lengedező búzamezőket, paplan alól kikandikáló cicamancsot, munkái inkább elgondolkodtatóak, felszínesség helyett a mélység jellemzi őket. Az emberek foglalkoztatják. Művészete két vonalon mozog: az egyiken valamilyen nyilvános térben megjelenő idegeneket fest, akik közelednek-távolodnak, mozognak körülötte vagy éppen ő mozgok körülöttük, amit elmosódottsággal, homályos foltokkal jelenít meg. A másik vonalon olyan emberekkel foglalkozik, akiket a társadalom valahogyan kirekeszt magából; konkrétan kövér nőket fest. És hogy miért Csakhajnalka a beceneve? Erre ő adja meg a választ a folytatásban:

Tavaly október óta látogatható az a különleges „művészeti ösvény”, ahol nemcsak érdekes installációkat nézegethet az ember, hanem parázhat azon is, hogy akár boszorkányok riogatják majd a jóízű sétálgatás közben. A Pendle Sculpture Trail tulajdonképpen egy egyedi szobrászati kiállítás, amely azon a helyszínen kerül megrendezésre, ahová Anglia egyik leghíresebb boszorkányhistóriája is köthető.

Az Into the Great Wide Open zenei és művészeti fesztiválon Tamar Frank művész egy lenyűgöző installációval kényeztette a látogatókat. Vlieland nevű holland sziget partján 500 darab zöld színű LED lámpát helyezett el a természetben úgy, mintha szentjánosbogarak lepték volna el a környéket.

Próbatétel, önismeret, szerelem, sport, szórakozás. Mindenkinek valami mást jelent és mindenkiben nyomot hagy. Fájdalmas, embert próbáló, izzasztó. Szeretném veletek ma megosztani életem eddigi legnagyobb kihívását.

Igaz érintőlegesen, de a másiknak feszülés tárgya ma épp' az ismeretlen tartományok „legje”, a fekete lyuk volt. Egymásra rontottunk két, látszólag markánsan eltérő állítással - sötétség vs. idő -, majd Stephen Hawking gondolatai és Bakonyi Bence fotói után elgondolkoztunk…

Bár a cicatartás 12 pontját nem ismerem, makkás barátaimtól tudom, van néhány megfontolandó alapszabály, melyre az új családtag érkezése előtt célszerű rákészülni. A lakáson belüli szerepek ugyanis egy cirmos érkezésével földrengésszerűen borulnak,

Michael Murphy brutálisan látványos többrétegű szobrairól/optikai illúzióiról ismert, mi is írtunk róla korábban. Az amerikai művész egyik legutóbbi munkája a Time magazin felkérésére készült, akik az évente megjelenő „Person of the Year” című kiadványuk iPad változatához kértek Obamáról egy lélegzetelállító alkotást. Nos, a művésznek ismét sikerült valami igazán különlegeset alkotnia!