Mondhat tőlem bárki bármit, ez a világrend, amiben élünk, baromira nincs bebetonozva. A “made in china” szkeptikusoknak ideje lenne belenézni a kristálygömbbe, majd megbékélni a gondolattal, a Nagy Fal országa már nem csak a klónok földrésznyi sorozatgyártó műhelye. Az olcsó, kétes minőségű másolatok persze most és még jó ideig továbbra is szorgos apró kínai kezek munkájának gyümölcseként jutnak el a nagyvilágba, egyre markánsabban körvonalazódik azonban egy másik “kinakép”. Egy olyan, ami a jövőbe mutató innovációkról, csúcstechnológiáról, vagy a mezei otthoni felhasználó mindennapjait megkönnyítő újdonságokról szól. Ennek egyik itthon is kézzelfogható példányát próbálgattuk bejglimajszolások közepette a napokban.

A történet 2001-ben kezdődött, amikor Eszter és Nedda a megboldogult Station Guesthouse, Budapest második hostelének recepcióján dolgoztak. A munka inkább szórakoztató volt, mint nehéz, és bár az éjszakai műszakokat sokszor a turisztokkal átbulizva töltötték, Eszternek maradt energiája, hogy mikor mindenki kidőlt, ő rajzolni kezdjen. Nedda a reggeli műszakba érve lenyűgözve bámulta a hihetetlen rajzokat, cuki őrülteket és félelmetes primadonnákat - klasszikus festőiskolán nevelkedett, leginkább pasztell színű csendéletekhez szokott. Aztán 10 évig nem történt semmi. Eszter bevágta a rajzokat egy fiókba és cirkusziskolába ment, Nedda pedig Londonba költözött belsőépítészetet tanulni. Majd 2009-ben egy hideg, sötét téli szezonban, mikor épp a cirkusz sem dübörgött, Nedda pedig épp itthon telelt és nem tudta mi újba fogjon, Eszter elővette a fiókból és azt mondta: nem volna kedved megfesteni őket...? 

A Viking egy olyan cég, amely nem fél attól, ha a dolgozói jó kedvűek, kreatívak (fura, de vannak ilyenek) és nem utolsósorban rajonganak a Star Wars-ért, sőt kifejezetten támogatja őket. A közelmúltban például pontosan 3597 darab Post-it felhasználásával elstarwarsosították az irodájuk falait a vicces kedvű munkatársak (ami persze egy „kis” energiaráfordítással remek reklámként is szolgál a brit cégnek).

Elisa Insua alkotásai nem csak azért érdemlik meg a figyelmet, mert Star Wars karakterek is megjelennek közöttük. Az argentin művész környezetbarát formában, csak és kizárólag újrahasznosított alapanyagok felhasználásával építgeti különböző, mérhetetlenül igényesen elkészített, popkulturális ikonokat felvonultató portréit, szobrait.

A Travis Durden álnév mögött rejtőző francia művész szokatlan és figyelemfelkeltő formában ötvözte a múltat és a jelent, amikor ókori görög szobrok stílusában jelenítette meg a Star Wars karaktereket.

Mit nem adtam volna gyerekként, ha olyan lehetőségeim lettek volna, mint a mai fiataloknak. Ez nagy általánosságban is elmondható, de a heti témánkat, a Star Wars-t illetően is igaz. Mert bizony manapság bármihez hozzá lehet jutni, ami ugye a 80-as években nem igazán volt így.

Már csak pár napot kell várni és bemutatják Star Wars legújabb részét a mozikban, de ezzel semmi újdonságot nem mondok, hacsak nem a világtól teljesen elzárva élted az életedet az elmúlt hónapokban. Arra gondoltunk, hogy egy kicsit mi is fokozzuk a várakozást és bemutatóig fennmaradó (munka)napokon néhány poszt erejéig megmutatjuk, hogy az elmúlt időszakban milyen hatással volt a művészetre, designra a kultikus filmsorozat.

Amikor Ceylan Sahin Eker török grafikus, illusztrátor, festő életet adott a fiának, Timurnak, eldöntötte, hogy valamilyen kreatívabb formában örökíti majd meg a fejlődését. Saját és családja szórakoztatására csütörtökönként – merthogy ezen a napon született Timur – készített róla egy fotót az iPhone-jával a kis srác legújabb, vicces ruhájában és feltöltötte Instagram profiljára.

Két évvel ezelőtt egy minden valószínűség szerint forró augusztusi napon jelent meg a bejegyzés a dinnyéről, amit ehetetlenségétől függetlenül is jó szívvel ajánlottunk figyelmetekbe. Nem véletlen, hiszen egy végtelenül igényesen és élethűen kidolgozott gyertyáról volt szó a dinnye képében, amelyet egy litván hölgy, bizonyos Asta készít a legjobb anyagokból és természetesen kézzel.

Érdekessé és izgalmassá lehet tenni számunka és az utánunk következő generációk számára is olyan egyszerű és hétköznapi használati tárgyakat, mint például a ceruzák? A válasz, igen, még akkor is, ha egyre kevésbé használunk hagyományos írószereket.

Idén nyár elején fedeztük fel magunknak a Szakállasembert és egytől egyig remek szakállápolási termékeit, amelyeket jól le is teszteltünk. Már akkor biztos volt, hogy egy tesztposztnál kicsit jobban bemutatjuk majd nektek a kitalálóját, Almát, aki egy szakállas pasas és nem a Szomszédok szereplője. Feltettünk neki néhány kérdést, és most jött el az idő, hogy az izgalmas fejleményekkel teli interjút bemutassuk nektek a folytatásban.

Alexey Kondakov ukrán művész „Art History in Contemporary Life” című folyamatban lévő sorozata idén nyáron keltette fel először a figyelmünket, és reméltük, hogy amikor majd hónapok múlva visszanézünk rá, újabb vicces képekkel találkozunk. Így lett!

Pár héttel ezelőtt írtunk az HBO új, sorban a harmadik saját gyártású sorozatával, az Aranyélettel kapcsolatban egy kiadós elemzést arról, hogy a benne látható enteriőrök vajon mennyire tükrözik a szereplők felszínességét. Annyira beleástuk magunkat a dologba, hogy komolyan érdekelni kezdett minket, hogy a megérzéseinknek van-e valami valóságalapja.

Ahogy karácsonyi IKEA-s posztunkban már jeleztük nektek, különálló bejegyzésben méltatjuk egy kicsit a LATTJO játékkollekciót, mert megérdemli. A címben olvasható szlogennel hirdeti az IKEA a játékait és esetükben nem csak üres szavakról van szó, erről saját tapasztalatot is szereztünk.

Az elmúlt hetekben két olyan témával is találkoztam, ami az erkélytelen lakásokhoz kínál igencsak figyelemreméltó alternatív megoldást. Az egyik egy jól ismert dán cég, a másik pedig egy argentin építész ötlete.

Hihetetlen, hogy idén még csak kettőt pislogtunk és máris itt van a karácsony. Erre akkor eszméltünk, amikor megkaptuk a meghívót az IKEA karácsonyi kollekciójának bemutatójára. Örömmel mondtunk igent a részvételre.

Alison Moritsugu amerikai művész különles „vásznakat” használ festményeihez, puzzle-szerűen összerakott festmény-installációihoz. Különböző méretű fadarabok szolgáltatják az alapot a 18. és 19. századi tájképek hangulatát idéző alkotásaihoz, amelyek az ember és a környezete közötti, átlagosnál bonyolultabb és bizonytalanabb kapcsolatról beszélnek.

A füzetből kitépett papírlap nem mindig az idealisztikus elképzeléseink szerint válik el a füzet gerincétől; valószínűleg kevés olyan ember él a Földön, aki ne tapasztalta volna már meg ezt a meglehetősen idegesítő dolgot.

Ha szereted a növényeket (életben is tudod tartani őket) és éppen valami különleges megoldást keresel üres falaid díszítésére, akkor Kim Fisher amerikai designer a te embered, aki különleges „virágcserepeivel” lophatja be magát a szívedbe.

Az igen magas cukiságfaktor miatt nem csak macskabarátok figyelmét keltheti fel a képeken látható tojássütőforma, amelyhez hasonlóról egy november legjópofább konyhai kiegészítőjének megválasztott magyar termék kapcsán már írtunk két héttel ezelőtt.

Egy asztallal meg egy telefonnal kezdődött minden. Mitsuru Hashimoto (Glen Clyde) 1992-ben ezzel a szerény infrastruktúrával, ám egy annál erősebbnek tűnő ötlettel indította útjára zokni-manufaktúráját. A Tokió Horifune negyedében egy apró szobát bérlő furcsa szerzeményben a szomszédos műhelyek mesterei kezdetben csak egy ikszedik konkurenciát láttak, aki néhány erőtlen próbálkozás után úgyis becsukja majd a boltot. De nem így lett...

Nagyon rendszeres olvasóink már pontosan tudják, hogy még tetkószűz vagyok, csak szemezgetek és nagyon válogatós vagyok, de ebben a témakörben talán érthető az a fajta több mint másfél évtizede tartó kényeskedés, amit művelek.

Ana Enshina brit művész látványos, szemkápráztató és vibrálóan színes formában prezentálja számunkra állatportréit. Akvarell technikát alkalmaz a képek megfestésénél, de nem a leghagyományosabb formában használva azt.

A koreai Tale design stúdió elhozta számunkra november első „KELL!”-kategóriás termékét, a Holdfázisokat szemléltető csészét. A maga egyszerűségében is zseniális kerámiacsésze nem annyira titkos trükkje a megvastagított falban keresendő.

Különleges és érdekes felkérést kaptunk a közelmúltban. Az HBO új, sorban a harmadik saját gyártású sorozatával, az Aranyélettel kapcsolatban kérték ki a véleményünket, pontosabban a sorozatban bemutatott enteriőröket kellett górcső alá vennünk és felkutatnunk, elemeznünk, hogy vajon a „Minden rohad, ami fénylik” szlogen mennyire köszön vissza a szereplőket körbevevő környezetben. A folytatásban enyhén spoileres elemzés következik. Mi szóltunk.