Nem kell brit tudósnak lennünk, hogy megállapítsuk, a délutáni szunyókálásnak bizony nagyon-nagyon jótékony hatása van a szervezetünkre, attól függetlenül, hogy otthon vagy éppen munkahelyen vagyunk éppen. Ez utóbbiban nyújthat segítséget Studio NL építészeti-és design stúdió ötlete, az ágyasztal.
Amint beköszönt az ősz, eljön Joanna Wirażka lengyel művész ideje, ebben az időszakban ugyanis temérdek apró „festővászonra” tesz szert a lehullott falevelek képében. A gondosan kiszárított, törékeny levelekre aprólékosan kidolgozott, vibrálóan színes tájképeket fest.
Andrea Minini olasz művész alkotásai annyira gyönyörűek, hogy nem lehet szó nélkül elmenni mellettük, úgyhogy néhány mondat kíséretében muszáj megmutatnom nektek is. A Milánóban élő tehetség az úgynevezett Moiré-mintát (-effektust/-hatást) alapul véve minimalista grafikákat készít, többnyire állatokról.
Lassan két hete vége a Holland Design Hétnek Eindhovenben, de még mindig dolgoznak bennem az élmények. Rövid leszek; egyszerűen fantasztikus volt! Az is biztos, hogy nem lesz alapos és minden irányba kiterjedő ez a cikk, hiszen olyan sokoldalú információhullámba keveredtem, hogy azt talán még egy avatott újságírónak is nehéz feladat lenne megírni. Ezért arra törekedtem, hogy néhány képpel és mondattal megpróbáljak cseppeket kiemelni a tengerből, amolyan „hangulatposzt” következik az eseményről.
Azok a művészek, designerek, akik különböző eszközökkel háromdimenziós, anamorfikus optikai illúziókkal próbálják levenni az embereket a lábaikról, mindig kitüntetett figyelmet kapnak a Manzárd Cafén. Ezúttal Stefan Pabst német festő, illusztrátor, grafikusért rajongunk egy kicsit a folytatásban.
Egy legenda szerint a kávészemek élénkítő hatását egy Káldi nevű etióp pásztor fedezte fel, aki észrevette, hogy ha a kecskéi a piros bogyókat legelészik, sokkal élénkebbek lesznek. Ezt elmondta a közelben élő szerzeteseknek, akik rájöttek arra, ha a magokat megpörkölik, ízletes italt készíthetnek. Annyi biztosnak tűnik, hogy a kávét először a 15. században szerzetesek itták Jemenben. A 16. század első évtizedeiben már Szíria és Egyiptom lakói is ismerték a kávét.
Ki gondolná, hogy egy olyan végtelenül semmitmondó és hétköznapi használati tárgyat is érdekessé lehet tenni, mint a befőttes gumi? Sőt mi több, nem csak érdekessé, hanem kifinomulttá és elegánssá is lehet varázsolni, és ezzel együtt arra ösztönözni a felhasználót, hogy ne fiókokban vagy spájzokban rejtegesse, hanem a nagyvilág szemei elé tárja a látványt.
Nehéz szavakat találni Calvin Nicholls munkásságával kapcsolatban, mert teljesen letaglóz az az aprólékosság és érzékenység, ahogy a papírral bánik, és ahogy kidolgozza ebből a törékeny alapanyagból a lélegzetelállító térbeli szobrait.
Matthias Jung német grafikusművész furcsán harmonikus épületkollázsokat készít, amelyeket szokatlan térbe helyez el, így az elkészült alkotások minden részletükben szürreális és izgalmas fantáziavilágba kalauzolják el a nézőt.
Számtalan hasonlóan érdekes projekttel találkozhattatok már a Manzárd Cafén, egészen egyszerűen azért, mert mindig földhöz vág minket, ha valaki képes heteket, hónapokat tölteni azzal, hogy létrehozzon egy komplex, minden részletében aprólékos kidolgozást igénylő és ráadásul gigantikus méretű művészeti alkotást.
Az Electrolux jóvoltából az elmúlt héten három, élményekben bővelkedő napot tölthettünk Finnország fővárosában, Helsinkiben, az idei Design Lab döntőjén, ahol idén ismét, egy félig hazai színekben induló versenyzőért szoríthattunk. A feszesre szabott program ellenére maradt időnk szerencsére a belvárosban is barangolni kicsit. A lánykülönítménnyel – Pais Pannival (a magyar–német színeket képviselő Tobias mentora) és Juhász Edinával (Dívány) – összeállt kvartett rögtön az első napon három figyelemre méltó felfedezést tett.
Eltartott egy darabig, amíg értelmezni tudtam Matthew Chambers alkotásait. Mármint, nem vagyok hülye, látom, hogy szépséges, hipnotikus, koncentrikus izékről van szó, de hogy ezek funkcióval rendelkező használtai tárgyak, például vázák, vagy „csak” önmaguk szépségéért létező szobrok, az nem derült ki számomra az első pillanatokban. Érdekelni kezdet, és imádom, amikor egy művész, designer eléri ezt az állapotot nálam.
A képeken látható magával ragadó helyspecifikus installációt Jonathan Latiano amerikai művész késztette. A súlyosan veszélyeztetett, valószínűleg kihalt kínai folyamidelfineket ábrázoló alkotás kizárólag uszadékfából készült és a Baltimore-i Művészeti Múzeum falai közt állították ki.
Nem tudom magamnak sem megmagyarázni, hogy miért a szexi szó jutott egyből eszembe Ramon Todo különleges szobrairól. Ahogy próbáltam felfejteni a meglepő érzet és gondolat miértjét, rájöttem, hogy számomra izgalmas, ahogy a művész segítségével a különböző tárgyak bepillantást engednek magukba.
Haejin Lee keramikus alkotásai nem nevezhetőek könnyen emészthetőnek. Egyediek, emlékezetesek és meglehetősen szürreálisak, a kissé félelmetes kategóriából. Erőteljes szobrokról van szó, amelyek belefészkelik magukat az elménkbe, és ezáltal könnyen beazonosíthatóvá teszik az alkotót.
A hónap legcukibb designkiegészítőinek egyértelműen Duncan Shotton öntapadós könyvjelzőkollekcióit kellett megválasztanunk. A Tokióban élő brit designer nem először szerepel a blogon, korábban a szintén hatalmas sikert arató szivárványos ceruzával kapcsolatban írtunk róla.
Az idén július végén megrendezésre került Malta Street Art Festival-nak sikerül világszintű figyelmet elérnie egy bizonyos alkotással, a hatalmas, térhatású gumimacikkal. A róluk készült képek a nyár/ősz folyamán végigsöpörtek a művészeti és design blogokon, teszem hozzá, szerintem joggal.
A Ludwig Goes Pop a kölni Ludwig Múzeum és a bécsi MuMoK után érkezett a budapesti Ludwig Múzeumba, a nagyközönség számára pedig múlt hét csütörtöktől látogatható, egészen 2016. január 3-ig. Hogy miért fontos megnézni a két emeletet is magába foglaló testes és élménydús, pop arttal foglalkozó kiállítást? Egyrészt, mert a stílus emblematikus művészei (többek közt Roy Lichtenstein, Claes Oldenburg, Andy Warhol, stb.) és kevésbé ismert alkotói mellett európai, kelet-európai és ezen belül magyar alkotói is képviseltetik magukat.
Az Artori Design izraeli design stúdió a jópofa lakberendezési tárgyakra specializálta magát. A közelmúltban ötletes szuperhősös könyvtartó duójával hívta fel magára a figyelmet, és nem csodálkozom azon, hogy vírusszerűen terjednek róluk a képek…
A mindig meglepő formában újragondolt lakberendezési tárgyairól híres chilei születésű, New Yorkban élő művész, designer, Sebastian Errazuriz ismét elvarázsolta az designérzékeny közönséget egyik legújabb bútorával.
Szeptember közepén hoztuk a jó hírt, miszerint egy hazai diák bekerült az Electrolux Design Lab idei döntőjébe. Tobias Tsamisis, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ösztöndíjas hallgatója egy interaktív jövőbeli osztályterem ötletével jutott a legjobbak közé. Tobias mellett 5 további pályázó van versenyben a fődíjért, a 10.000 euró összegű jutalomért és a 6 hónapos fizetett gyakornoki állásért az Electrolux globális tervezőközpontjában.
Mi történne, ha a digitális óra és a lávalámpa szerelméből gyermek foganna? Olyan különleges, gyönyörűséges óra látna napvilágot, amelyben a pontos idő szó szerint a helyére folyna. Ez a meglehetősen szürreális gondolat kerített hatalmába Zelf Koelman designer elképesztő órája láttán.
Az Ella et Pitr művészduó minden évben képes felhívni magára a figyelmet, igaz, ehhez évről évre nagyobbat kell dobnia a francia párosnak. Az idén szeptember elején kezdődő, 15 éves NuArt street art fesztiválra például a „világ legnagyobb kültéri festményét” készítették el.
Szeptember eleje óta Párizs különböző épületeiről köszönnek vissza a fénygraffiti-emberállatkert élőlényeinek hatalmas, kedves, szürreális és ideiglenes portréi, rövid életű ajándékokat adva ezzel a járókelőknek. Az ötletgazda és kivitelező Julien Nonnon és az általa társ-alapított Le3 kreatív stúdió.
Tavaly tavasszal írtunk a Tel Aviv-i Studio Cheha különleges lámpáiról, amelyek úgy néznek ki, mintha háromdimenziósak lennének, pedig „csak” ügyes trükkel, lézeres technikával varázsolják rá az illúziót az akril üvegtáblákra.