Minden egy kiadós antibiotikumos kúra után kezdődött, gyakorlatilag teljesen újra kellett alkotnom minden elképzelésemet az emésztésről. Akkoriban még nem tették hozzá automatikusan az orvosok a kezelés megkezdésekor, hogy valami kiegészítő, emésztést segítő terméket is kell szedni, ha nem akarok rosszul járni...vagy csak az én orvosom nem tette hozzá, erről sajnos nincsenek behatóbb ismereteim...a lényeg úgyis az, hogy velem megtörtént, és egy életre megtanultam, hogy hogyan kell cselekedni hasonló kezelés közben/után.

Valamikor a gimnáziumi évek alatt fedeztem fel magamban az érdeklődést a különböző nyelvek és a kommunikáció iránt, amit azóta is meglehetősen furcsának tartok, hiszen introvertáltként nem tartozik a kedvenceim közé a laza dumálgatás bárkivel, ha tehetem, inkább kerülöm ezeket a lehetőségeket. Végül rájöttem, hogy inkább a megérteni akarás hajt ebben a folyamatban.

Szerintem nem túlzás azt állítani, hogy idehaza A képek története című könyv az utóbbi évek legjobb, legátfogóbb, leginspirálóbb, legizgalmasabb kiadványa művészeti témában. Legalábbis számomra biztosan az! Igaz, a közel 400 oldalas értekezés rengeteg információt tartalmaz, amit első olvasatra képtelenség memorizálni, de így is képes arra, hogy teljesen átalakítsa nem csak a művészethez való hozzáállásunkat, hanem a világlátásunkat is.

Május kedvenc témái között féldrágakövekkel kirakott ál-penészes ál-gyümölcsöket, gyönyörű kátyúmozaikokat, és elképesztően aprólékosan kidolgozott papírszobrokat találtok, valamit egy általunk létrehozott, csábító balatoni alkotótábor felhívását.

Múltkor a jelenlegi helyzetben megtépázott lelkünk és elménk újrahuzalozásához, a gyógyuláshoz és újjászületéshez ajánlottam néhány könyvet segítségül, ma pedig ismét ezen a vonalon mozgok tovább, de inkább a filozofikusabb oldalról megközelítve, a bennünk rejlő kreativitást megbolygatva és a jövő lehetőségeit fürkészve.

Nem is értem, hogy a világot felforgató és teljesen megváltoztató koronavírus okozta nehézségek miért nem taszítottak ismét a pánikbetegség karjaiba, sőt, hogyan lehetséges, hogy éppen ebben az időszakban másztam ki a gödör mélyéről, de azt hiszem a válasz a megküzdés folyamatában és a győztes csaták számában keresendő. Az, hogy ezt túléltem, ráadásul önerőből, felvérteztek, és megértették velem, hogy bármilyen nehézségből képes vagyok kikászálódni.

Tavaszi zsongás mellé összeállítottuk nektek április kedvenc művészeti és design témáit. Vannak közöttük magyar steampunk pókok, felbontott homlokzat-festmény, darabjaira szedett, majd újra összeállított cipő, egy designer, aki száz különböző fülű bogrét készített, és a New Yorkot ellepő szörny-illusztrációkat is megmutatjuk nektek.

Milliónyi árnyalat van a felszínesség alatt, felett, mindenütt, amire ha nem nyitott az ember, a világ, a mindenség java részét zárja ki az életéből. A zártságra lehet úgy tekinteni, hogy az a legnagyobb jó, amit valaki cselekedhet, de csak a maga fogyatékosságáról állít ki bizonyítványt az, aki másokat gyűlülni tud a másságukért.

Újabb hónap, újabb "best of" poszt. Március kedvenc témáit találjátok a folytatásban, köztük például szivárványosmacskás puzzle-t, szív-vázát, sárkányos padot, és ez csak néhány kiragadott példa abból, amikkel sokkoltuk a követőinket a Facebookos oldalunkon.

Akár hiszünk a földönkívüliek létezésében, akár nem, Avi Loeb Földönkívüli – Egy idegen civilizáció első nyomai című könyvében érdekes és izgalmas gondolatkísérletre invitál minket. Sokszor, sokan próbálták meg különböző bizonyítékok segítségével alátámasztani annak lehetőségét, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban, de úgy még senki sem, ahogy az említett könyv szerzője. Ő ugyanis a naprendszerünkön átszáguldó, meglehetősen furcsa, szivarszerű objektumra mondja azt, hogy mesterséges tárgyról van szó.

Iszonyatosan gyorsan pörögnek a hónapok, koronavírus és karantén, programnuku és bezártság ide vagy oda. Két pislogás közben gyorsan február vége lett, úgyhogy gyorsan összeszedtük nektek a hónap kedvenc témáit, amelyekre a napi böngészések közben találtunk.

Ez az első alkalom, hogy nehezen bírom a hideget, pedig mindig nagy rajongója voltam a télnek. Alig várom, hogy beköszöntsön a jobb idő, rügyet fakasszanak a fák és a bokrok, virágillat terjengjen (és érezhessem is, maszkmentesen). De legalább a karanténnal súlyosbított téli bezárkózásban sem olyan nehéz megtalálnom a feltöltekezéshez szükséges hozzávalókat, halleluja introvertáltság.

Annyi zseniális téma van és annyira kevés időnk ezek bemutatására most, hogy egyre több időt töltünk a saját tárgyak alkotásával a műhelyünkben, hogy egy kicsit újra kellett gondolnunk a "hogyan továbbot". Ezentúl minden hónapban egy "best of" poszttal jelentkezünk a blogon, amelyben összegyűjtjük a kereséseink során talált és a Facebook oldalunkon egyébként általában napi rendszerességgel megosztott kedvenc témáinkat. A lényeg, hogy a Facebookos oldalunkon aktívabbak leszünk, a blog követői pedig minden hónapban kapnak egy színes és érdekes válogatást a szerintünk figyelemre méltó alkotókról és alkotásaikról. A Manzárd Café idén január 20-án betöltötte a 11. életévét, úgyhogy amúgy sem árt egy kis vérfrissítés. Íme a januári összesítés.

Milyen érdekes, hogy múltkor arról írtam, hogy ritkán varázsolnak el felnőttként a puzzle-ök, erre most rövid idő leforgása alatt két olyan példát is találtam, ami igazán felkeltette a figyelmemet.

Egyik kedvenc spanyol művészünk, Pejac a koronavírus miatt karanténba kényszerült emberek lelkivilágán próbál finomhangolni a járvány kirobbanásakor indított, azóta világszerte nagy sikert arató projektjével.

Ez a furcsa és embert próbáló év sem múlhat el Best of poszt nélkül, amelyben összegyűjtjük nektek az év kedvenc témáit a blogon. Ezúttal 10 favorittal találkozhattok újra, illetve van egy plusz poszt is, hiszen idén végre elindult a Manzárd Workshop, ahol kiélhetitek a festéssel és agyagozással kapcsolatos kreativitásotokat. Igaz a koronavírus sok tervünket meghiúsította, de a lelkesedésünk töretlen, és reméljük, hamarosan személyesen is tudunk majd találkozni veletek a műhelyünkben. Addig is érdemes elmerülni az idei év kedvencei között a folytatásban, vagy úgy általában a több ezer bejegyzéssel rendelkező blogunkon.

Megjelent a közelmúltban a világ egyik legrokonszenvesebb sztárjának tartott Matthew McConaughey memoárja, amely annyira inspiráló, hogy akár motivációs könyvnek is tekinthetjük. A kötet címe Zöldlámpa, és azt üzeni az olvasóknak, ha elkezdünk zöld lámpát adni másoknak, egyszer csak azt vesszük észre, hogy mi is egyre többet kapunk az élettől. Bár első olvasatra ez a gondolat nem tartogat sok újdonságot a témában jártas embereknek, de az egyedi látószög miatt igazán ösztönzővé válik.

Soha nem fogom megérteni, hogy mi alapján érzik magukat jobbnak, normálisabbnak, felsőbbrendűnek azok az emberek, akiknek minden sejtjét megfertőzte a gyűlölet, akik képesek bármilyen módon másokat bántani, ne adj Isten eltiporni vagy kiirtani. Az előítélet, megkülönböztetés, gyűlölet soha nem felsőbbrendű, a legalantasabbak közé húzza le az embert.

Gyerekként imádtam a puzzle-t, felnőttként viszont már nem annyira. Sokkal türelmetlenebb vagyok annál, hogy hosszasan töprengjek a különböző elemek megfelelő elhelyezésén. Persze kivételek mindig akadnak, néhány izgalmas verzióról mi is beszámoltunk a blogon, és most itt van egy újabb kedvenc.

Pao Hui Kao eindhoveni székhelyű designer lenyűgöző bútorkollekciót készített papír és rizsragasztó felhasználásával. Igen, jól olvastad, az alapanyag valóban a papír, amit ennek a ragasztónak a segítségével az eredeti állapotához képest sokkal masszívabbá tesz, így alkalmas lesz arra, hogy többek között székként, dohányzóasztalként, vagy éppen polcként funkcionáljon.

Minden okos ember azt javasolja, hogy vedd körbe magad olyan gondolatokkal, érzelmekkel, tárgyakkal, emberekkel, amelyek a vágyott céljaid elérésében segítenek. Persze elég nehéz mondjuk milliomosok társaságában időzni, de nem kell mindent szó szerint venni, az elején elegendő az is, ha olyan emberek élettörténetéről nézel dokufilmet/filmet/sorozatot, olvasol könyvet, cikket, akik megosztják a sikerhez vezető útjukat.

Eddig még nem próbáltam nyugtató hatású feltétekkel finomhangolni a kenyérszeletek, de Manami Sasaki japán művész alkotásai felkeltették a figyelmemet a téma iránt. Miért is nem indítom vagy éppen zárom a napomat olyan, megdizájnolt kajákkal, amelyek segítenek a nyugalom állapotába átvezetni, de legalábbis eszembe juttatni, hogy akár le is lazulhatnék a folyamatos pörgés helyett?

Ez az év és benne a rengeteg történés, megoldandó feladat, feldolgozandó változás pillanatok alatt lefáraszt szellemileg, lelkileg és testileg egyaránt. Introvertáltként a legnagyobb öröm és feltöltődés számomra, ha bezárkózhatok a saját kis kuckómba, és szabadon, minden korlát nélkül azt csinálhatok, amit akarok. Ez a téli időszakban megy a legkönnyebben, nem mintha a fura, koronás tavasz, nyár, ősz és tél olyan sok külsős és kihagyhatatlan programmal kecsegtetett volna...hacsak a saját műhelyünk izgalommal és rengeteg munkával járó beindítását külsős programnak nem veszem.

Steeven Salvat francia művész elképesztően aprólékosan kidolgozott alkotásokat készít. A gazdagon díszített rovarokat bemutató, rengeteg türelmet és odafigyelést igénylő, minden bizonnyal végtelenül meditatív munkafolyamaton keresztül létrejövő lenyűgöző sorozata egyesíti a természet, a történelem és a tudomány iránti szenvedélyét a mi legnagyobb örömünkre.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

new woven blanket available now at the link in my bio. wishing you all the best.

zouassi (@zouassi) által megosztott bejegyzés, Ápr 22., 2020, időpont: 5:38 (PDT időzóna szerint)

Ha faliszőnyegről van szó, akkor azt inkább csak a szükséges helyen és mennyiségben tudom elképzelni, éppen annyira, hogy a fej vagy más testrész ne érintkezzen közvetlenül a fallal, de azért Zouassi fraktálszőnyegei elgondolkodtattak azon, hogy nem csak vintage hangulatú verziók rettentettek el idáig a használatuktól?!