Milliónyi árnyalat van a felszínesség alatt, felett, mindenütt, amire ha nem nyitott az ember, a világ, a mindenség java részét zárja ki az életéből. A zártságra lehet úgy tekinteni, hogy az a legnagyobb jó, amit valaki cselekedhet, de csak a maga fogyatékosságáról állít ki bizonyítványt az, aki másokat gyűlülni tud a másságukért.
A megtűrtség érzésének egész életet végigkísérő, vérző fájdalmával maximálisan azonosulni tudok, így soha nem fogom megérteni, hogy egyesek miért, milyen jogon gondolják magukról, hogy felsőbbrendűek másoknál...bárki miért gondolja magáról, hogy felsőbbrendű másoknál? Leginkább az ilyen gondolkodású embereknek kellene olyan könyveket olvasni, mint a Lovecraft földjén, illetve megnézni a belőle készült, döbbenetes sorozatot. Bár kétlem, hogy közülük mindenki értelmezni tudná, hogy micsoda bűnöket követ el emberekkel kapcsolatban, de talán volna menthető ember közöttük, akik képesek felfogni, nem lehet az irány a visszafelé haladás, előre kell menni, nyitottnak és befogadónak lenni, ez az egyedüli megoldás, ha boldog életet akarunk élni. A gyűlöletből kiindulva ez biztos, hogy nem fog működni.
A Lovecraft földjén című könyvet baromira nem könnyű olvasni, a belőle készült sorozatban pedig zseniális, szimbolikus és húsbavágó jeleneteken keresztül vizuálisan is átélni azokat a borzalmakat, amiket pusztán azért kell átélnie embereknek, mert más a bőrszínük, és mert a fehérek azt gondolják magukról, gyűlölettel a szívükben, hogy jobbak.
Matt Ruff könyve, és a belőle készült sorozat azonban sokkal több ennél, annyira zseniálisan mutatja be és ezzel érzékelteti az identitásválságot, amit az önmagukat felsőbbrendűnek tekintő emberek okoznak, és a harcot, amit a lélek átél minden egyes nap, ameddig fel nem vértezi magát az egyenrangúság érzésének csodájával, hogy azzal bármilyen kissebbségbe tartozó ember sírásig tud azonosulni.
Nem véletlen, hogy sokfajta identitásválság elegyedik és elevenedik meg a végtelen sok dimenzióval és réteggel szó szerint és átvitt értelemben is rendelkező történetben. A feketék helyzete, a nők helyzete, helye és szerepe, a melegség kérdésköre, a "halmozottan hátrányos" élet, és még sorolhatnám. A sokfajta megkülönböztetésben szenvedő embertömegek önkéntelenül is összeérnek és kapcsolódnak a kintrekedtség borzalmán keresztül. Mindez egy horrorisztikus környezetbe és történetbe ágyazva, ahol nehéz eldönteni, hogy mi a rosszabb a szörnyek vagy a fehér felsőbbrendűségnek nevezett torzszülemény.
A borzalmak között egy gyönyörű mondanivaló bontakozott ki a számomra. Ez a zseniális történet segít megérteni, hogy a megoldás, térféltől függetlenül mindig önmagunkban keresendő, hiszen hogyan tudnánk megérteni mást, ha még önmagunkat sem értjük? A többség nem hajlandó arra, hogy szembenézzen önmagával, pedig ez az egyedüli megoldás, ha a többi embert, és úgy általában az élet, a világ működését érteni szeretnénk.
A szembenézéshez őszinteség kell, elsősorban magunkkal szemben, aztán a külvilággal szemben. Ha hajlandóak vagyunk végigjárni ezt a göröngyös utat, sokkal tisztább lesz az életünk és kevésbé fogunk rettegni önmagunktól, az emberektől, az élettől és az ismeretlentől. Bár sokan hatékonyan dolgoznak azon, hogy közhellyé silányítsák az imént gondolatmenetet, de attól még mélységesen mély tartalommal bír.
Ha megismerjük önmagunkat és ezáltal minden rétegében és árnyalatában rálátunk az emberi észjárásra-és természetre, képesek vagyunk a nyitottságra, a kíváncsiságra, a befogadásra, az empátiára, arra is nagyobb esélyünk lehet, hogy megismerjük a másikat, és vele együtt az életet. Ez a valódi mágia! Az már egy kínzó kérdés marad, hogy ehhez a tudáshoz miért kegyetlen szenvedésen keresztül vezet az út?! Meg kell elégedni azzal a közhellyel, hogy a "teher alatt nő a pálma", amikor az a bizonyos pálma nem csak a saját terhét hordozza, hanem a mások által ráaggatott gyilkos súlyokat is?!
Nagyon aktuális regényről és tévésorozatról van szó, amely az egyik kedvenc az utóbbi időszakban.
Matt Ruff - Lovecraft földjén
1954, Chicago. A huszonkét éves leszerelt katona, Atticus Turner édesapjának nyoma vész, ezért felkerekedik, hogy megkeresse. Vele tart George bácsikája, a Néger útikönyv szerkesztője, és gyerekkori barátja, Letitia is. Útjuk Samuel Braithwhite vidéki kúriájához vezet New Englandben, arra a birtokra, ahol annak idején Atticus ősei rabszolgaságban senyvedtek. Menet közben nemcsak a fehérek Amerikájának hétköznapi borzalmaival szembesülnek, hanem olyan ártó szellemekkel is, amelyek mintha George kedvenc fantasztikus történeteiből lépnének ki.
Atticus az apja keresése révén rábukkan egy titkos szektára, melynek rejtélyes szertartásában történetesen ő maga hivatott kulcsszerepet játszani. Ahhoz, hogy élve megússza a kalandot, olyan dolgokra kényszerítik, amelyek a Turner-klán pusztulásához vezethetnek.
A Lovecraft földjén időn és téren átívelő, varázslattal, hatalommal, reménnyel és szabadsággal játszadozó, elsöprő erejű kaleidoszkópja két fekete család egymástól sokban különböző tagjain keresztül rajzolja meg a rasszizmus portréját, annak máig kísértő, szörnyűséges hatásait. Matt Ruff kozmikus horrorból, gótikus fantasyből és tudományos fantasztikumból táplálkozó regénye egyöntetű kritikai sikert aratott mind a szépirodalmat, mind a sci-fit/fantasyt olvasók körében, ráadásul 2020-ban sorozatra adaptálta az HBO.
A recenziós példányt a kiadó bocsátotta a rendelkezésemre, amelyért hálás köszönet!
