A Sárik Péter Trió 2010-ben indította nagy sikerű koncertsorozatát, a Jazzkívánságműsort, amelyben közönségük kedvenc dalait, műveit dolgozzák át a saját stílusukra. Így születtek sorra a Trió klasszikus zenei átiratai és két Jazzkívánságműsor CD is, melyekből az első 2014-ban Fonogram-díjat kapott, mint “Az év jazz albuma”, a második pedig 2016-ban volt jelölt ugyanerre az elismerésre.

A megmagyarázhatatlan idő előrehaladtával annak a gondolatnak a lényegére is egyre jobban rálátok, hogy vannak olyan dolgok, témák az ember életében, amelynek megértéséhez vagy éppen értékeléséhez idő és/vagy kellő mennyiségű tapasztalat megszerzése szükségeltetik. Ilyen például a jazz is, amely bár azóta jelen van az életemben az édesapámon keresztül, amióta az eszemet tudom, mégis lassan, apró adagokban tudtam csak befogadni és értelmezni.

Előttünk az év, a felfoghatatlan mennyiségű előre nem látható történés és lehetőség, és hogy mit hozunk ki belőlük, csak rajtunk múlik. Mindenki számára megadatott a lehetőség, hogy a képességeihez és esélyeihez mérten olyan aprólékossággal dolgozza ki a jövőjét, amely a legjobb és legszebb végeredménnyel kecsegtet, és amelybe a legkevesebb hiba csúszhat a megvalósulás során.

December elején indítottuk el a Facebook oldalunkon a Best of 2017 sorozatot, amelyben minden nap bemutattunk egyet az idei év legemlékezetesebb, legkülönlegesebb, legmeglepőbb, legérdekesebb művészeti és design témái közül. A mai blogposztban összegyűjtöttük ezt a 30 posztot, hogy azok is megtalálják őket egy helyen, akik nem követik az oldalunkat vagy csak lemaradtak róluk. Megköszönve az egész éves figyelmeteket, 2017 (szerintünk) legjobbjait találjátok a folytatásban...

Azok táborába tartozom, akik már látták a Star Wars - Az utolsó Jedik című filmet, és akiknek tetszett is, sőt! A meglepően megosztó epizód részleteiről semmilyen infót nem találtok a posztban, úgyhogy nyugodtan tovább olvashatjátok!

A környezetemben is ezt látom és magamon is tapasztalom, hogy manapság a mindent vagy semmit elve érvényesül a leginkább. Mindent akarunk, amire vágyunk, a leglazább munkahelyre, a legtöbb fizetésre, a legjobb párkapcsolatra, a legboldogabb családra, a legjobb kocsira, a legjobb autóra, a felsorolást pedig a végtelenségig lehetne folytatni.

Most már a sokadik alkalommal tapasztalom, hogy egy délután alatt kiolvasom a BOOOK Kiadó gondozásában megjelent könyveket, és nem tudom csak arra fogni, hogy a DIY, kreativitás és a gasztronómia témáit, receptjeit könnyű átnyálazni, sőt arra sem, hogy a blogoszférából kiemelt szerzők érintettségem okán nyilván közel állnak a szívemhez.

A hiedelmek egész életünket behálózzák: hiszünk ideológiákban, politikai pártokban, hiszünk Istenben, szellemekben, angyalokban és ördögökben is. Vannak egyszerű hiedelmek, mint például hogy hány percig kell a lágy tojást főzni, vagy mely gyógymódok hatásosak.

Ha jobban belegondolok, a félelem és a szorongás túlságosan is gyakori vendég nálam, mindig görcsölök valamin, mert valamit biztos nem úgy csinálok, ahogy azt kellene vagy elvárják tőlem. Félni gyakorlatilag bármitől tudok, attól is, hogy mi van, ha valami nem sikerül, attól is, hogy mi van, ha sikerül. Mi van, ha nem vagyok elég egy feladatra, mi van akkor, ha elég vagyok arra a bizonyos feladatra, és a felsorolást hosszasan tudnám folytatni...

Néha úgy érzem, hogy én vagyok az egyetlen, aki még nem látott egyetlen részt sem és nem olvasott egyetlen könyvet sem a Trónok harca sorozatból, pedig ha nem is vagyunk sokan, de azért biztos található még rajtam kívül is néhány ember, aki hasonló cipőben jár.

Nem tudom elégszer hangsúlyozni, mennyire fontosnak tartom, hogy foglalkozunk a félelmeinkkel, szorongásainkkal, traumáinkkal, mert ez vezet a gyógyulás irányába. Az elfojtás előbb vagy utóbb mentális vagy testi betegségek formájában manifesztálódik, amitől senki nem menekülhet, amit senki nem kerülhet el, és aminek bekövetkezése után még rosszabbul érezhetjük magunkat.

Pár héttel ezelőtt úgy kezdtem a Star Wars képregényeket bemutató sorozatomat, hogy nem kellenek a filmek ahhoz, hogy lázba hozzam magamat, ha a Star Wars-ról van szó. Az elmúlt időszakban számos olyan kiadvánnyal enyhítettem a várakozást, ami remek alternatíva bármilyen rajongó számára, de persze az a tény, hogy pár napon belül bemutatják Az utolsó Jediket, már nem különösebben csillapítható semmivel, mert most már a filmet akarom látni.

Ha valaha is gondolkoztál azon, hogyan terjed a siker, hogy bizonyos elképzelések vajon miért terjednek el jobban másoknál, vajon mitől válik elsöprően népszerűvé néhány téma, mások pedig miért nem érdekelnek gyakorlatilag senkit, pedig rengeteg munka van mögöttük, akkor Jonah Berger könyvét mindenképpen el kell olvasnod!

Ha megvan a számodra legjobb szoftver és a hozzá szükséges tudás, megvannak az elinduláshoz elengedhetetlen kütyük, elkészültek a jobbnál jobb dalok, amelyek persze profi minőségben szólnak, a feladatok nagy részével készen vagy, épp' csak még nem jutott el senkihez a zenéd...

Ahogy a hétfőn indult, számítógépes zeneszerzéssel kapcsolatos új posztsorozat első részében már kiemeltem, bármit is szeretnénk elérni az életben, nem lehet, de nem is szabad megúszni a tanulást. A sikeres zenei karrier sem pottyan csak úgy az ölünkbe, felfoghatatlan mennyiségű idő, munka, kitartás, alázat, tanulás és persze némi tehetség is kell ahhoz, hogy ez hosszú évek alatt létrejöhessen.

Hétfőn indult sorozatunkban a számítógépes zeneszerzéssel foglalkozom érintettségem okán. Ahogy ígértem, megmutatom nektek, hogy mik azok a kiadványok, szoftverek és hardverek, amelyek szükségesek a hatékony munkához, és melyek azok az iskolák, ahová érdemes beiratkozni, ha még tovább szeretnétek csiszolni a témába vágó tudásotokat.

A mai napon elevenítettük fel a Facebookos oldalunkon közelmúltban elindított Best of 2017 sorozatunkban január egyik kedvencét, a Popup Lighting különleges, elegáns és minimalista lámpáit, amelyek ügyes átmenetet képeznek a felnőttek és a gyerekek világa között.

A Manzárd Café rendszeres olvasói sem tudják, mert idáig nem igazán beszéltem róla, hogy gyerekkoromtól kezdve kitölti az életemet a zene és a számítógépes zeneszerzés. Nem tudom, hogy miért és honnan jött ez a kattanás, de tizenévesen tudtam, hogy a zenével akarok foglalkozni egész életemben, és ezt halálosan komolyan is gondoltam.

A legjobb dolgok közé tartozik számomra egy hideg, fáradtan napos téli napon egy bögre kávéval és egy jó könyvvel bekuckózni a hintaszékbe és hagyni, hogy az idő csak úgy észrevétlenül elillanjon. Nekem most ráadásul sikerült egy olyan kiadványt választani, amely a kedvenc évszakommal, pontosabban annak kiemelkedő eseményével, a karácsonnyal foglalkozik.

Clay Alexander 2010-ben alapította az Ember fantázianevű márkát, amely nagyot dobbantott a közelmúltban a világ első olyan hőtartó bögréjével, amelyben bizony mindig forró maradhat a kávé/tea/kakaó, az első kortytól az utolsó cseppig. De tényleg!

Múlt héten az Érző férfiak című könyvvel kapcsolatban írtam, hogy sem a férfiak, sem a nők nem tartoznak a robotok közé. Azt is írtam, hogy szerintem nem lehet külön kezelni a fájdalmat nemek szerint, nincs olyan, hogy a nők érzelmesebbek a férfiaknál, de erre az említett könyv is ráerősített.

Nem gondoltam volna, hogy valamire is azt fogom mondani, hogy "KELL!"-kategóriás, ami összekapcsolható a politikával, de a stílszerűen Political Lamp-nek nevezett lakberendezési kiegészítő mégis ide tartozik. Az egyedi lámpa Donald Trump tweetjeire reagálva valós időben villámlik.

Az ébredő erő hype-jához képest meglepően visszafogott marketingkampány kíséri az új Star Wars film érkezését. Nem zavart a két évvel ezelőtti őrület sem, de azért nekem ez most sokkal szimpatikusabb. Már csak azért is, mert egyre inkább próbálom tudatosan kontrollálni vagy akár távol tartani magamtól a megnézésre kerülő filmekről szóló információkat, trailereket. Szeretnék a moziban meglepődni a történeteken, a látványvilágon, a zenén, amit az előzetes, feltüzelt, irreálissá váló elvárások nélkül könnyebben meg lehet élni.

Korábban egy remek gyerekkönyv kapcsán említettem már, hogy imádom az olyan grafikákat, illusztrációkat amelyek annyira részletgazdagon vannak ki dolgozva, hogy órákra el lehet veszni bennük, mert ilyenkor teljesen kikapcsolódom és újra gyerek lehetek. Ezt az érzést sikerült felkeltenie bennem Mattias Adolfsson művésznek is.

A társadalmi sztereotípiák szerint a nők mélyebb érzésűek, jobban megkínozza őket a veszteség, a gyász és nehezebben, lassabban tudnak kilábalni a nehézségekből. Nem vagyok szakértője a témának, csak annyit tehetek hozzá ehhez a gondolatmenethez magamból kiindulva, hogy szerintem a férfiak ettől nem különösebben térnek el.