Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Orosz nyugdíjasok tündérmeséje

Orosz nyugdíjasok tündérmeséje

2011. október 12. - Darqo

Mivel pénzük nem igazán volt arra, hogy egy kacsalábon forgó épületben öregedjenek meg, ezért úgy gondolták, hogy felépítik maguknak. Alekszej és Valentina Krivov, nyugdíjas orosz házaspár 16 éven keresztül dolgozott azon, hogy egyszerű, hétköznapi házukat átalakítsák a tündérmesékből jó ismert kastélyformájú épületté. A különleges ház nem az üveghegyen túl, egyszerűen csak Artyom-ban található, és kizárólag az utcán, illetve a környező hulladéklerakóban talált építőanyagokból készült. Alekszej élete nagyobb részében építkezéseken, míg Valentina dekoratőrként dolgozott, így nem volt túl bonyolult dolguk az álmaikban elképzelt kastély elkészítésével, sőt, az 1995-ben kezdett építkezés után egyre csak formálódó furcsaság láttán a szomszédok is hozzásegítettek a munkálatokhoz, ahogy csak tudtak. Extra poén: a csodapalota tornyai és kupolái a házaspár 14 macskájának és 3 kutyájának adnak lakhelyet.

Orosz nyugdíjasok tündérmeséje

megosztás komment tovább
Sajtból formált celebek

Sajtból formált celebek

2011. október 12. - Darqo

cheese-portraits03.jpg

A Brit Sajt Hét keretén belül Faye Halliday egy sor celebportrét készített a Primula sajtmárka felkérésére. A cég bízva a britek által közkedvelt sajt minőségében és sokoldalúságában, szabad kezet adott a művésznőnek, aki végül úgy döntött, hogy a hatékony figyelemfelkeltés érdekében olyan hírességekről készíti el a képeket a fekete vászonra, mint például Marilyn Monroe, Justin Bieber, Barack Obama, London polgármestere, Boris Johnson vagy éppen az írek egyik kedvenc popduója, a Jedward. Az attrakcióra a London egyik belső kerületében, Islington-ban található N1 bevásárlóközpontban került sor. Sajnos az október 2-ig tartó fesztiválról már igencsak lekéstünk...

Sajtból formált celebek

megosztás komment tovább
Rágógumirajongó szobrász

Rágógumirajongó szobrász

2011. október 11. - Darqo

Lehet mentolos is, mert kell a kiegészítőkhöz, de a gyümölcsös a legjobb. Mármint akkor, ha rózsaszín. Az sem baj, ha szétrágták már, sőt, talán ez a legjobb, mert szájmeleg állapotban könnyebben formázható, mint az érintetlen társaik. Maurizio Savini, híres olasz művész legalábbis így gondolkodik, hiszen szobrainak egyik alapanyaga, a bőr, szőr, ruha megjelenítésére használt rágógumi. Életnagyságú bivaly, grizzly medve vagy éppen akrobatikus jelenetekbe függesztett, szépen felöltöztetett üzletemberek jellemzik a 49 éves szobrász többek között Londonban, Edinburghben, Rómában és Berlinben is bemutatott különleges portfólióját, amelynek egyes darabjait 40 ezer fontért sikerült eladni néhány őrült rajongónak.

Rágógumirajongó szobrász

megosztás komment tovább
Karen Eland most éppen sörrel fest

Karen Eland most éppen sörrel fest

2011. október 11. - Darqo

Karen Eland amerikai művésznő elmúlt 30 évét teljesen áthatotta a művészet, ezen belül is a festészet, amelynek egészen különleges formáját választotta, legalábbis az anyagfelhasználást illetően. 14 éves koráig minden átlagos volt, aztán miután családjával látogatást tett egy New Orleans-i kávéházban, megpecsételődött a sorsa. Ezután kezdett kísérletezni a kávéval, mint „festékkel”, körülbelül 14 évig, majd teával, és végül az alkoholos italok, azon belül is a sör mellett döntött. Oregoni stúdiójában manapság a sörfestés határait próbálja feszegetni, olyan nagy sikerrel, hogy több neves sörmárka (pl. Guiness) és étterem számára is készített már az egyedi alkotásokból.

Karen Eland most éppen sörrel fest

megosztás komment tovább
Arcok a Rémálomgyárból...

Arcok a Rémálomgyárból...

2011. október 10. - Mocca

A félelem egy negatív érzelem. Önvédelmi reakció, mellyel körülvesszük saját atmoszféránkat. A neves pszichológus Gavin de Becker szerint az ember „hiperszorongó lény, aki akkor is okot talál a szorongásra, ha semmi oka sincs rá”. Egyes vélekedések szerint a félelem nem kívülről jön, hanem bennünk van. Így félhetünk bármitől, ami saját helyzetünket bizonytalanná, fájdalmassá vagy esetleg kiszámíthatatlanná teszi.

Arcok a Rémálomgyárból...

megosztás komment tovább
Bakelit ikonok

Bakelit ikonok

2011. október 07. - Darqo

Pavel Sidorenkohoz hasonlóan a spanyolországi Madridban élő designer, illusztrátor és kreatív igazgató, Alejandro de Antonio Fernández a bakelitlemezt találta megfelelő anyagnak, innovatív és exkluzív lakberendezési kiegészítőjéhez. Az UNCO_MA (Unconventional Materials) projektben, ahogy a címe is egyértelművé teszi, a nem szokványos anyagok kreatív felhasználását tűzte ki célul, így készülhetett el a formára vágott alumínium hátlapra applikált bakelit koncepciója. Az extra csettintés természetesen a formavilág, hiszen Jim Morrison, Michael Jackson, Jimi Hendrix, Robert Smith vagy éppen Slash portréjával díszíthetnénk a falunkat, de persze egyedi igények alapján is lehetne rendelni a gyártótól.

Bakelit ikonok

megosztás komment tovább
Egy kiállítás képei [RE]

Egy kiállítás képei [RE]

2011. október 06. - Mocca

Az alkotói szabadság jegyében manapság egyre népszerűbb téma művészkörökben a múlt behelyettesítése valamilyen/bármilyen formában a jelenbe, illetve vica versa a jelen mixelése a múlttal. A napóleoni háború eredetileg George Dawe angol festő által vászonra festett 326 orosz tábornokának a szentpétervári Téli Palota egyik galériájában látható portréja - a [Re] hullám szellemében - ihlette meg Steve Payne kanadai művészt, amikor némi fotosopp segítségével elkészítette az eredetihez nagyban hasonlító díszes rámával bekeretezett saját arcképcsarnokát...

Egy kiállítás képei [RE]

megosztás komment tovább
Dante (strand)pokla

Dante (strand)pokla

2011. október 06. - Darqo

Bár Ray Villafane korábban sosem dolgozott homokkal, 2008-ban mégis elutazott az olaszországi Jesoloba, a június közepétől július végéig zajló hagyományos nemzetközi homokszobor fesztiválra. A New York-i Queensben született szobrász leginkább tökök társaságában érzi jól magát, de természetesen a strandon is tudta kamatoztatni tudását, így következő évben újra meghívták az eseményre, ahol brutális szobra immár központi szerepet kapott. A Dante pokla strandra optimalizált változata nem az egyetlen kifogástalan alkotása a művészeti iskolát végzett, hosszú ideig tanárként is dolgozó szobrásznak. Érdemes megnézni a lenyűgöző tökszobrokkal teli galériát is!

Dante (strand)pokla

megosztás komment tovább
Életképek cérnából

Életképek cérnából

2011. október 06. - Darqo

Debbie Smyth, brit textil-művész milliónyi gombostűt és mérhetetlen hosszúságban felhasznált cérnát emésztett fel eddigi munkája során. A gombostűk közé kifeszített, bonyolult hálózattá alakított cérnaképek egyszerű, játékos és mégis kifinomult kortárs élet-és városképeket, csendéleteket ábrázolnak. Munkái elmossák a határokat rajz és textil művészet, illusztráció és hímzés, valamint a különböző dimenziók között. Együttműködve belsőépítészekkel, építészekkel és más kreatív szakemberekkel, Debbie különleges művei olyan hazai és nemzetközi vállalatokhoz jutottak el, mint például az Ellesse, a The New York Times, a Kanadai Vöröskereszt, a Sony és a Dorchester Hotel Group.

Életképek cérnából

megosztás komment tovább
Szimpatikus üvegházhatás - Villa 4.0

Szimpatikus üvegházhatás - Villa 4.0

2011. október 05. - Mocca

A klímaváltozással kapcsolatban az a baj, hogy már mindenki meg akarja menteni a Földet, és ebbe lassan belepusztulunk. Egyre többen figyelmeztetnek élő-és ivóvizeink sebezhetőségére. Mond mindenki mindent, a tudatos - időnkénti - népbutításáról nem is beszélve, de valóban lehetetlen meghatározni a ránk, de leginkább utódainkra váró következményeket. Nem lehet olyan modellt csinálni, ami mindent magába foglalna, az előrejelzések bizonytalansága miatt pedig nem tudni, hogy mire kellene felkészülnünk. Rizstermesztés vagy narancsliget? Globális felmelegedés... Oszt' ha megáll a Golf-áramlat?

Szimpatikus üvegházhatás - Villa 4.0

megosztás komment tovább
Tömegközlekedő kert

Tömegközlekedő kert

2011. október 05. - Darqo

A Mobile Garden ötletét az UIC Art and Design iskola egyik hallgatója, Joe Baldwin találta ki, diplomamunkája részeként. Az ötlet egyszerű, kellemesebbé téve a Chicagói tömegközlekedést, a CTA (Chicago Transit Authority) 8 felszíni vasútvonalán közlekedő vonatkocsik egyikében szeretne egy kertet berendezni. A legnagyobb gondot a Chicago tömegközlekedéséért felelős cég engedélyének megszerzése jelentette, amit idén januárban meg is kapott.

Tömegközlekedő kert

megosztás komment tovább
Sienna Morris a számok bűvöletében

Sienna Morris a számok bűvöletében

2011. október 05. - Darqo

Sienna Morris szerencsés embernek mondhatja magát. A 27 éves Portland-i művész élete legnagyobb részében festőként és designerként kereste a kenyerét, de a művészetben csak 2008-ban találta meg a számára legkedvesebb irányvonalat. Ekkoriban az idő és az ehhez kapcsolható örök megválaszolatlan kérdés, miszerint „mennyi időnk van még hátra?” foglalkoztatta megszállottan, úgyhogy jól kitalálta magának a pointilizmus után szabadon elnevezett, ennek alapjait felhasználó technikát, a numberizmust.

Sienna Morris a számok bűvöletében

megosztás komment tovább
Röntgenképek újragondolva

Röntgenképek újragondolva

2011. október 04. - Darqo

Matthew Cox, Philadelphia-i művész sötét humorral megfűszerezett alkotásai nem tartoznak az egyszerű kategóriába. Orvosi röntgenképekre hímzett művei meglehetősen ambivalens érzelmeket válthatnak ki az emberekből, bár be kell vallanom, személy szerint szeretem a bizarr dolgokat. A férfiasnak nevezhető, hideg és érzelemmentes gépekkel pillanatok alatt készített képek összeboronálása a nőies elfoglaltságok közé sorolt, aprólékosan kidolgozott hímzéses technikával, élesen különválasztható, hátborzongató, mégis finom elegyet alkotnak. Kívül és belül, ismerős és ismeretlen, külsőségek és valóság, könnyű és nehéz, Jin és Jang, tetszik és mégsem.

Röntgenképek újragondolva

megosztás komment tovább
Egyszerűen firkálni a térben

Egyszerűen firkálni a térben

2011. október 04. - Darqo

Kovács Ágota karikatúraszerű és komplex alkotásaihoz hasonlóan Gavin Worth is drótból készíti el a szobrait. Ágota bonyolult és éppen ettől egyedi műveivel ellentétben azonban az autodidakta módon tanult illusztrátor és designer az egyszerű, könnyen értelmezhető és befogadható vonalvezetés híve. A Zimbabwéban született, Új-Mexikóban nevelkedett, hosszabb ideig San Franciscóban, jelenleg Egyiptomban élő 30 éves multikulti művész egyébként korábban színésznek tanult és sokáig ezzel, illetve zenével foglalkozott, míg végül valódi szenvedélyének, a rajznak, a festészetnek és a képeken is látható drótszobrászatnak kezdett élni. Jól tette!

Egyszerűen firkálni a térben

megosztás komment tovább
Játék a Molotov-koktélokkal

Játék a Molotov-koktélokkal

2011. október 04. - Darqo

Nos, a Molotov koktélt másra is lehet használni, nem csak pusztításra. Legalábbis erről tesz tanúbizonyságot az Oroszország 4. legnagyobb városában, Jekatyerinburgban élő orosz street art művész, Radya. Egy produkciós stáb, és egy archivált fotókkal és dokumentumokkal teli könyv segítségével II. világháborús szovjet katonáról (szám szerint 6 fő) készített óriási portrét az arcok textúrájának megfelelően formált kötözőanyaggal bevont fa panelekre, majd hozzájuk vágta a Molotov koktélt. Az elkészült műveket egy elhagyatott, II. világháborúban kórházként funkcionáló épület homlokzatán állították ki. Arra a titokra, hogy hogyan érte el a tökéletes árnyalatot az arcokon, természetesen nem derült fény, de mindent nem lehet ugye...

Játék a Molotov-koktélokkal

megosztás komment tovább
Borfoltművészet

Borfoltművészet

2011. október 03. - Darqo

Amelia Harnas természetesen művésznek született, legalábbis így szól a biográfia. Gyerekkorától kezdve kora 30-as éveiig, számtalan kreatív művészeti ágat kipróbált. Táncolt, énekelt, városokat épített a babáinak, majd rajzolgatott, akvarelleket festett, fotóinstallációkat készített, varrogatott. Aztán végül úgy gondolta, hogy a nem túl energia-és költséghatékony mosógéphasználatot kiküszöbölve, értelmet kellene adnia a bosszantó borfoltoknak. „Rossz” háziasszonyként, jó művészembörként így saját eljárást dolgozott ki a foltok megtartására, valamint az árnyalatok tökéletes használatára, és azt csinálta, amihez a legjobban értett: portrékat készített belőlük. A Wine Stains kollekcióban a borfolt-hímzés lenyűgöző példáival találkozhatunk.

Borfoltművészet

megosztás komment tovább
Hátrányból előny

Hátrányból előny

2011. október 01. - Darqo

Látáskor a tárgyakról mindkét szemünk ideghártyáján keletkezik kép. A két képet azonban csak akkor látjuk egynek, ha azok a két szem ideghártyán egymásnak megfelelő pontokra esnek. A kancsalság (strabismus) a kétszemes együttlátás hiányát jelenti. Hogy miért fontos ez most? Mert a mai poszt Pakayla Rae Biehn amerikai művésznőről szól, aki történetesen kancsal. Dupla expozíciós fotóknak tűnő, fényképek alapján készülő lenyűgöző fotorealisztikus festményei azonban soha nem jöhettek volna létre a kancsalság hiányában. Felhasználva, előnyt kovácsolva ebből az állapotból, a lehető legtöbbet tudja kihozni önmagából. Segítségével ráadásul szó szerint vehetjük (és megérthetjük a lényegét): „azt látjuk, amilyennek a művész látja a világot”.

Hátrányból előny

megosztás komment tovább
A papám megpróbált lebeszélni róla - Nemesi Anna

A papám megpróbált lebeszélni róla - Nemesi Anna

2011. szeptember 30. - Mocca

A családi mesterség átadása a népmesékben általában apa és fia között szokott megtörténni. A mi történetünk abszolút értelemben ugyanerről szól, egy kicsit azonban mégis másképp. A magyART sorozatban ma bemutatásra kerülő tehetség ugyanis egy ifjú hölgy, aki ötvös édesapja nyomdokait követve, szintén a kézművesség nehéz, de annál szebb hivatását választva készíti saját műhelyében egyedi dizájn ékszereit.

A papám megpróbált lebeszélni róla - Nemesi Anna

megosztás komment tovább
Gigaelefánt az Union Square-en

Gigaelefánt az Union Square-en

2011. szeptember 30. - Darqo

A Marlborough Galéria jóvoltából New Yorkba érkezett Miquel Barceló, spanyol művész gigantikus szobra. Az eredetileg 2008-ban készült monumentális, Gran Elefandret névre keresztelt bronz elefánt 2011. szeptember 13-tól egészen 2012. május 29-ig tekinthető meg a Union Square-en. A megereszkedett bőrű, 9 méter magas, 5 tonnás jószág úgy egyensúlyozik az ormányán, mintha számára ez a legegyszerűbb feladat volna a világon, bárhol használható instant mondanivalóként most éppen New York egyedülálló energiáját és erejét kifejezve ezzel a gravitációt meghazudtoló testtartással.

Gigaelefánt az Union Square-en

megosztás komment tovább
Hip Hop Heads by DEM

Hip Hop Heads by DEM

2011. szeptember 29. - Mocca

A londoni DALE EDWIN MURRAY aka DEM egy meglehetősen elfoglalt szabadúszó grafikus/illusztrátor. Kliensei között olyan cseppet sem meghatározó kákávékat találhatunk, mint az Easyjet, Sunday Telegraph, a Wired Magazin, a BBC, a Toyota vagy a Microsoft. Irodájában a bakelitről reggeltől késő estig repeszt - fanatikus lévén – a hiphop. E műfaj iránti rajongásának bizonyítéka, kedvenceit ábrázoló legutóbbi munkája, a HIP HOP HEADS, és miután mi is odamegvissza vagyunk az efféle, jófajta "feka" hangokért, most jól meg is mutatjuk nektek a 12 fejből álló sorozatot.

Hip Hop Heads by DEM

megosztás komment tovább
Mercedes ócskavasból

Mercedes ócskavasból

2011. szeptember 29. - Darqo

Egy csapat autómániás, név szerint Armin Ciesielski, Peter Brakel és Walter Willer úgy döntöttek, hogy elkészítik kedvenc sportkocsijukat, saját ízlésük szerint. Az 50-es évek leggyorsabb autóját, egy Mercedes 300 SLR-t építettek fel a nulláról, és hogy teljes legyen a gyönyör, kizárólag ócskavastelepekről gyűjtött anyagokból. A hosszas előválogatás alkalmával több mint 10.000 alkatrészt szedtek össze, majd 7 hónap kemény és megfeszített munka eredményeként végül elkészült a különleges változat. Ha valakinek van potom 60 ezer fontja, akár meg is vásárolhatja az 1 tonnás verdát, ugyanis ennyi a kikiáltási ára.

Mercedes ócskavasból

megosztás komment tovább
Méregdrága művészkedés eldobható poharakkal

Méregdrága művészkedés eldobható poharakkal

2011. szeptember 29. - Darqo

Bizonyos Cheeming Boey lakása tele van eldobható hungarocell poharakkal. Nem valami különös fétissel van dolgunk, bár ha úgy vesszük, akár nevezhetjük ennek is. A poharakkal célja van, rajzkészségét csiszolgatja és ká meg akar gazdagodni rajtuk. A Malajziában született, jelenleg Oaklandben élő művész/illusztrátor 2006-ban készítette az első prototípusokat, mára a helyzet úgy áll, hogy megszámlálhatatlan mennyiségben tobzódnak a művészi poharak. Sőt, akár vásárolhatunk is belőlük, igaz, nekem kikerekedett a szemem az árának láttán. Egy-egy darab 80-340 ezer forintnak megfelelő dollárért kínálgatja magát...amúgy szépek!

Méregdrága művészkedés eldobható poharakkal

megosztás komment tovább
Kid Casting

Kid Casting

2011. szeptember 28. - Mocca

Számtalan tematikus, alkalmanként lököttebbnél lököttebb fotósorozatra lehet bukkanni a hálón, amit azonban a vancouveri - elsősorban - az Egyesült Államokban és hazájában Kanadában népszerű közéleti és médiaszemélyiség, Dave Shumka művel 2009 decemberében indított Kid Casting nevű oldalán, bátran kijelenthető, abszolút kuriózum! Ígérhetem, időről időre be fogunk tekinteni még hozzá! Jófajta flesbekségek a hajtás után...

Kid Casting

megosztás komment tovább
Lenyűgözővé faragott gumiabroncsok

Lenyűgözővé faragott gumiabroncsok

2011. szeptember 28. - Darqo

A kortárs képzőművészet belga fenegyerekének tartott Wim Delvoye művész és dekoratőr, sokkoló (mint például a tetovált disznók) és megdöbbentő (mint például a csipkézett munkagépek) alkotásai mellett néha egyszerűbb dolgokkal is foglalkozik. Ilyen például a gumiabroncs. Az 1965-ben született, Gentben élő és dolgozó neo-konceptualista művész 2007-óta tölti unalmas perceit a gumiabroncsok művészi farigcsálásával. Igaz, hogy annyira nem komplex és brutális a végeredmény, mint mondjuk Ji Yong-Ho futurisztikus vadállatainál, de mindenképpen említésre és nézegetésre érdemes alkotásokról van szó.

Lenyűgözővé faragott gumiabroncsok

megosztás komment tovább
Önarckép kupakokból

Önarckép kupakokból

2011. szeptember 28. - Darqo

Mary Ellen Croteau előszeretettel foglalkozik a társadalmi normák abszurditásával, a kultúránkat nagyban befolyásoló előítéletekkel és szexizmussal. Legújabb alkotásában egy árnyalattal finomabban ugyan, de a jövőnket mindenképpen meghatározó kérdés került terítékre, a környezetvédelem, az újrahasznosítás fontosságára hívja fel a figyelmet. A chicagói művész meghökkentő önarcképet készített a közelmúltban több ezer újrahasznosított műanyag kupak segítségével. Nem használt festéket a tökéletes színárnyalatok megalkotásához, csak és kizárólag a háttérként szolgáló fehér táblán, ezen is csak ott, ahol a kupakok között szükséges volt az „árnyékolás” az áttetszőség megszüntetéséhez.

Önarckép kupakokból

megosztás komment tovább
süti beállítások módosítása