Legyen szó digitális úton készített összetett és egyedi motívumrendszerű, fotóalapú tapétákról, 3D-tapétákról, egyedi falmatricákról, perforált burkolatokról vagy éppen egyedileg dekorált falszakaszokról, a holland Muurbloem Design Studio mindig valami különlegeset alkot. Az elmúlt hetek a hazai sajtóban is a kortárs holland design elismert képviselőjéről, a 2010-es holland Design Award nyerteséről és új, Floorfashion fantázianevű padlószőnyeg-kollekciójukról szóltak, én azonban még véletlenül sem ezt emelném ki most.

Zavart érzek az Erőben, mert olyanról kell írnom, ami már az első pillanatban magával ragadott, ugyanakkor elképzelésem sincs kinek, miért és valójában miről is szól. Zavart érzek az Erőben, mert Josh Keyes portlandi művész festményei szinte semmi, általam ismerthez nem hasonlíthatók. Az öko-szürrealizmus talán, amire asszociálni tudnék, de a virtuális díszletekben gyermekkorom klasszikus mesehőseinek feltűnése, fejemben további interferencia zavarokat okoznak. Csupa kérdőjel, de később, talán majd megértem, ugye...?

Nem vicc, valóban az! Szerencsére nem valódi élőlényről van szó, hanem egyszerű lufipókról, de akkor is lenyűgöző méretekkel rendelkezik. Készülvén a közelgő Halloweenra, Adam Lee 13 méter széles, 6 méter hosszú óriás pókot készített 2.975 darab lufiból. A monstrum olyan hatalmasra sikeredett, hogy a Guiness rekordok könyvébe is bekerült. Művész még soha nem készített akkora lufiszobrot, mint Adam. Pókparások messzire kerüljék el a Grand Mound-i Great Wolf Lodge hotelt, mert a szobrot itt állították ki a hónap végéig.

Banglades fővárosában Dakka-ban található az a különleges épület, melynek építését a Shatotto Architects építészeinek tervei alapján tavaly fejeztek be. Az SA Residence névre hallgató ultramodern három szintes ház, minden tekintetben megfelel azoknak a körülményeknek, melyek egy új építésű háztól ezen a szélességi fokon elvárhatók. Az építészek egyik legfontosabb céljuk elérése érdekében azonban mégsem a jól bevált és főleg energiazabáló, nevezzük kézenfekvő megoldáshoz nyúltak, hanem egy hihetetlenül leleményes és elképesztően látványos cselhez folyamodtak...

Mintha egy laza mozdulattal összemixelték volna a Disney rajzfilmek karaktereit mondjuk a Terminátor világával. Az 1978-ban született dél-koreai szobrász, So Hyun Woo kezei között valamiféle apokaliptikus élethelyzettel szemben fegyverkeztek fel jól a túlcsorduló melegséget, boldogságot és szeretetet árasztó figurák, cinikus fekete komédiává változtatva a létüket. Micimackó és Malacka, Donald kacsa és egyéb karakterek rozsdamentes acéllemezekből összehegesztve várják a kedves olvasókat a folytatásban.

Mikor belekezdtünk a magyART-ba, magunk sem gondoltuk volna, hogy mekkora lesz az igény a fiatal tehetségek részéről egy ilyen kezdeményezésre. (A folyamatos érdeklődés, a több száz levél beérkezése közben jól el is úsztunk a munkában, így utólag is elnézést azoktól, akikkel felvettük a kapcsolatot, anyagot küldtek, mi meg nem válaszoltunk még vissza rá, de nehéz utolérni magunkat – bátorításul, előbb-utóbb minden ilyen jelentkezőre sor kerül!) Azt sem gondoltuk volna, hogy egyszer ez a kezdeményezés az átlagos blogposztok közül kiemelkedve felkelti majd valaki érdeklődését, és hasonlóan hozzánk, csak a téma szeretete, a fiatal tehetségek elvárás nélküli támogatása miatt kitüntetett figyelmet szentel neki, és a lehetőségeihez mérten felkarolja azt.

Az Illinois-i Dixon-ban élő és dolgozó Kate Askegaard, időt és energiát nem spórolva, körülbelül 1500 munkaóra felemésztésével pontozta ki Michelangelo remekművét, a Pietà-t, az éves ArtPrize versenyre. Mármint nem az eredeti művet, persze. Az 1499-ben készült műalkotás Askegaard-féle változatán csak igazán közelről lehet felfedezni azt a lenyűgöző aprólékosságot, amivel a művésznő elkészítette rajzát. A megszállott alkotó 70 órát dolgozott egy héten a gigaprojekten, ami azt jelentette, hogy a családjától és 2 éves kisfiától kellett megvonnia a szabadidős programokat.

Herb Williams amerikai szobrászt kiemelt ügyfélként kezelik a több mint 125 éve létező írószergyártónál, a Crayolánál, ami első hallásra furán hangozhat. Ha azonban azt is hozzáteszem, hogy Herb legújabb szabadtéri művészeti installációja több tízezer (pontosan 87.000) zsírkrétából készült el, mindjárt összeáll a kép. Az elmúlt időszakban Texas államban pusztító erdőtüzekre reflektáló 5 darab zsírkrétatűz (amelyek közül néhány eléri a közel 2 és fél méter magasságot is) Unwanted Visitor: Portrait of Wildfire címre hallgat, és a Lubbock-i National Ranching Heritage Centerben került kiállításra október 7-én. A gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló oktatási programmal egybekötött kiállítást egészen év végéig lehet megtekinteni.

Moravszki Kata annyira szépen összefoglalta, hogy ki is ő valójában, hogy kár volna bármiben is hozzányúlni az általa küldött szöveghez. Húszhoz közelítő energiabombának tartja magát, akit az emberek első találkozásra hiperaktívnak hisznek, de később rájönnek, hogy ez nála normális, ez bizony az alapállapot. Szerencsére mindig volt lehetősége levezetni a fölös energiákat, mivel gyerekkora óta imád rajzolni, 5 éve pedig komolyan foglalkozik a grafikával, ami reményei szerint, kihat majd a továbbiakban is az életére.

KBZ elsősorban CG-3D grafikák készítésével, valamint játékfejlesztéssel foglakozik. Animációs stúdiók háza táján korántsem cseng ismeretlenül a neve. Kísérletező kedvére jellemző, hogy álmodott már vízen kerékpározó – és nem vízibicajozó – óriásról, de egy izgalmas projekt keretén belül például társította a moiré effektet egy órával...

Az elektronikai és számítástechnikai kütyük hihetetlen gyorsaságú avulása miatt egyre nagyobb ütemben növekszik azoknak a berendezéseknek és alkatrészeknek a mennyisége, amelyek a csere következtében jobb esetben új gazdánál, de inkább a fiók mélyén, vagy valami dobozban élik tovább sanyarú sorsukat. Arról talán már (remélhetőleg) nem kell külön említést tenni, hogy milyen hatással van a környezetünkre, ha az értéktelenné vált eszközeinket esetleg a kukába dobáljuk. Haribaabu Naatesam („Hari”) megkülönböztetett figyelmet szentel ezeknek az e-hulladékoknak, olyannyira, hogy nem kevés inspirációt gyűjthetünk a munkáiból.

Cseppet más a helyszín, mint legutóbb, mikor a japán tervezőcsapat mozgástere bizony meglehetősen alulkalibrált volt, míg itteni kollégáiknak csupán a helybőség kellemes zavarával kellett megbirkózniuk. Mar Azul-ban járunk, mely fekvésének köszönhetően, akár a Buenos Aires tartományának legkeletibb csücske büszke címet is viselhetné. Az Atlanti-óceánba nyúló terület egész évben kellemes klímájának, valamint több kilométer hosszan elnyúló homokos strandjainak köszönhetően az utóbbi két évtizedben az ország egyik legfelkapottabb helye lett.

Érdekes installációval lepte meg az idei, immár 5. alkalommal megrendezésre került spanyolországi Getxophoto fényképészeti fesztivál látogatóit a berlini székhelyű, Mentalgassi fantázianevű street art kollektíva. 2011-ben a fesztivál az idős emberek tiszteletére szerette volna felhívni a figyelmet, így ezzel kapcsolatos témák kerültek terítékre. A csapat, amelynek tagjai előszeretettel játszadoznak az emberi fejekkel, most sem hazudtolta meg önmagát, és az eseménynek helyet biztosító Bilbao partjainál tengerre bocsátottak 4 darab, idős embereket ábrázoló fekete-fehér portréval bevont óriási ballont.

Nyári István, a kortárs magyar festészet Londonban és Budapesten élő anarchistája az Iparművészeti Főiskola elvégzése után, a 70-es évek végén a 80-as évek elején először hiperrealista, fényképszerűen megfestett képekkel jelentkezett, és e precíz, szenvtelen, de nagyon érzékletes, különböző motívumokat összemontírozó stílusban dolgozott jó egy évtizedig. Érdeklődése ezek után a giccs és a képzőművészet kapcsolata felé fordult, és e szemlélettől áthatva készíti ma is képdomborműveit, objektjeit, tárgyösszeállításait.

Carne Griffiths brit képzőművész világító dobozaihoz különleges, elgondolkodtató vagy simán csak félelmetes rajzokat készít kalligráfia tinta, grafit és különböző folyadékok, mint például a tea, brandy, vodka és a whisky felhasználásával. Az árnyalatok ötletes felhasználásának és az alkotások pontos rétegelésnek köszönhetően a két(sok)értelmű lámpák csak a fény felkapcsolásakor mutatják meg valódi mondanivalójukat. Az emberi és növényi formák egyértelműen, vagy csak képletesen és elvont értelemben tárják fel a spirituális kapcsolatot köztünk és a környezetünk, valamint köztünk és vágyaink, illetve félelmeink között.

Bán Sarolta elképesztő fotóallegóriáira egy ízben - több mint egy évvel ezelőtt – már alkalmunk nyílt a rácsodálkozásra. A budapesti művésznő eredeti szakmájára nézve ékszertervező, később mégis a fotózás, illetve a digitális fotómanipuláció vált a szenvedélyévé. Gondolati gátlásoktól mentes meseszerű, szürreális képei megértéséhez semmi egyebet nem kell tennünk, mint hagyni magunkat elmerülni a legtétlenebb vagy legfelvevőképesebb állapotunkba...

Michael Murphy művészete a második és harmadik dimenzió között egyensúlyozik, gyakran feszegetve ezek határait. Bár úgy tűnhet, hogy alkotásai festmények, oldalról, különböző szemszögből nézve őket azonban felfedik a titkukat, valójában ügyesen megformált szobrokról van szó, amelyek árnyalatonként rétegelt és egymás elé helyezett lapokból állnak össze egésszé. A 36 éves amerikai művész nem csak a különleges 3D-s szobrokkal, hanem további érdekességekkel is kényezteti az érzékeinket, ezek közé tartoznak például a szögportrék, árnyékportrék, drótból formált alakok optikai illúziója, valamint különböző hang-installációk is.

A címben feltett - első látásra jogos - kérdésre meglepő, de határozott igen a válasz! Tokyo Horinouchi negyedében bukkantunk rá erre a csudakeskeny kis családi házra, melyet a japánoknál érthető okokból művészi tökélyre fejlesztett térkihasználtság jellemez, mind kívül, mind belül.

Kevés olyan felnőttek által kitalált és legyártott figura van manapság a kereskedelmi forgalomban, ami versenyre kelhetne a végtelen gyermeki fantáziával. Egyediségben és ötletességben a gyerekrajzok utánozhatatlanok, ezt felismerve pedig nem nehéz egy jól menő vállalkozást kiépíteni a téma köré. Így tett a kanadai Child's Own Studio, akik kifejezetten arra specializálódtak, hogy a gyerekek által beküldött rajzokból valódi, kézzelfogható babákat készítsenek a kitalálók számára. Az otthoni kézműves vállalkozás az elmúlt időszakban 200-nál is több figurát gyártott a kis megrendelőknek, amelyek furcsaságukban, illetve egyszerűségükben is nagyszerűek, magával ragadóak és szerethetőek.

Lossonczy Bazsó 1985. Május 28-án született Budapesten. Itt jön a klisé szöveg: „már kis gyermekkora óta rengeteget rajzolt és festett és mindig is...” copy past. Kalandos úton járta végig a „művész” életformának nevezett valamit. Az elég sok kanyar, lejtő és rögös emelkedő, sok-sok kitérő közben pedig mindenféle területen dolgozott – a díszítő festészettől a benzinkutazáson át a tankönyv illusztrációig rengeteg dolog szerepel a portfólióban. Idén aztán sikerült megtalálnia a helyét, és a hányattatott sorsú (ki tudja milyen jövőjű?) Zöld Pardon grafikusa lett.

Az ötlet az volt, hogy a klasszikus festészetet a kortárs technológiával és a digitális 3D-s filmekéhez hasonló megoldásokkal kombinálja, hogy egészen új módon tapasztalhassuk meg ezt a művészeti ágat. Hogy még nagyobb legyen a felhajtás a dolog körül, Stefan Da Costa Gomez holland szabadúszó művészeti vezető, designer, illusztrátor és festő néhány hollywoodi hírességet festett meg nem is akárhogyan, a jövőben előreláthatólag újabb darabokkal bővülő sorozatban. Egyelőre Marilyn Monroe, James Dean, Humphrey Bogart, és a vadul népszerű, de ugyancsak tragikus sorsú animált karakter, Oswald nézhető meg 3D-ben, úgyhogy elő szemüvegeket!

Huilo Huilo egy magán természetvédelmi és ökoturisztikai projekt Chile déli részén. Ezen a területen korábban intenzív fakitermelés folyt, ami miatt a vegetáció rohamos pusztulásnak indult. Ám a zöld szervezetek egyre hangosabb tiltakozására - melybe az UNESCO is beszállt - rövidesen [1999-ben] végleg beszüntették a nagyipari erdőirtást, át/vissza engedve a területet eredeti lakóinak.

Az első feltételezésem az volt, hogy ezek a darabok egy ma már ősz művész fiatalkori munkái, melyek valamikor a 60-as években kerülhettek fel valahol egy padlásra, most meg, több évtizednyi pihenés után valaki – talán az új tulaj - egy lomtalanítás alkalmával leporolta és lehozta onnan őket. Pedig dehogy! Az igazság az, hogy ezek az 50-es 60-as évek életérzésével alaposan átitatott vintage illusztrációk egy 21 éves, Londonban élő, és figyelemre méltóan tehetséges grafikus Matthew Lyons munkái.

Régi kerti grillsütők, tévéantennák, üdítős dobozok, kerítéskapuk, padlólapok. Ha ezt összemixeled, vajon mit kapsz? Egy nagy rakás szemetet. Némi kreativitás hiányában, persze. A fent felsorolt dolgok viszont alapanyagként is használhatóak – mint azt már többször bemutattuk itt a blogon –, csak hozzáértő kezek kellenek. Ian Baron kezei ilyenek.

A brazil Gabriel Fraga grafikus/illusztrátorról mindössze annyi infót sikerült bezsákolni, hogy 26 éves és São Paulo egyik külvárosában él, de gyakran lehet őt látni Barcelonában is, na meg időnként rajzolgat - többek között - az ottani McCann-Erickson számára, oszt' ennyi. Szerintünk tök jó karikatúrái a hajtás után...