A mai napon a nem szokványos alapanyagokkal festők táborát egy olyan festőművész bővíti, aki kizárólag vörös-és fehérbor segítségével készíti portréit. Mármint Elisabetta Rogai tényleg csak ezzel a két finomsággal fest, semmilyen más adalékanyagot nem használt a tökéletes árnyalatok eléréséhez.

Talán nem egyedüliként az univerzumban, bizony random időközönként betyárosan rá tudok csavarodni a kedvencek közé betárazott - egyszer, akár jól is jöhet - online boltok virtuális polcainak kínálatára. A napokban egy hasonló kattanás közben bukkantam rá az ISAK elbűvölő konyhai kiegészítő és ajándéktárgyaira, melyek egy svéd grafikus - illusztrátor Sandra Isaksson tervei alapján készülnek...

Korunk egyik (nem én mondtam, de állítólag) legizgalmasabb kortárs művésze, Suh Do-ho (legutóbb) egy hatalmas szobrászati installációt készített, ami nem sokat ígér egészen addig, amíg le nem borulunk a földre és át nem vizsgáljuk jó tüzetesen, hogy valójában mit is látunk.

Kristopher Sapp, autodidakta módon tanult művész a műtermének mélyén, csendes magányban szeret alkotni. Ilyenkor vegyes média összeállításokat, igen részletes, sötét, torz és hátborzongató világokat formál úgy, hogy azért a vizuális orgia ne bántsa túlságosan a szemeinket, maximum csak megbotránkoztasson.

Vagyok annyira egyszerű, hogy a viaszt általában a gyertyával azonosítsam, vagy csak az életnagyságú viaszfigurák jussanak eszembe, pedig nyilván ez az anyag is sokkal több lehetőséget rejteget magában, mint azt első blikkre bárki is gondolná. Mint ahogyan Felicity Powell is bizonyítja, nem is akármilyen lehetőségek ezek.

Szóval rendszeres időközönként nagyon megéri ám ránézni Ivánkáék portfóliójára. Mondhatnánk egyszerűen azt is: kötelező! Merthogy kísérleti, formabontó ötleteivel Katalin és András minden egyes alkalommal meg tudják lepni még a legedzettebb témafetisisztákat is! Habár a mi férfi-pénztárcánkra kevésbé veszélyes, a legújabb, hölgyeket célba vevő haute couture kollekciójuk láttán konkrétan a pofánk leszakadt az ámulattól...

Szebenyi Dávidot igen korán magába szippantotta a művészet. Még csak 6 éves volt, amikor már MS Paint-ben próbálgatta a képességeit, de már akkor látható volt, hogy nem csak egy egyszerű unaloműző foglalatosságról van szó, hanem akár egy hosszú távú szerelem kezdeti lépéseit szemlélik a családtagok.

Már amennyiben valakinek van haja (nekem nincs, csak azért), és persze csak pozitív értelemben! David Mach, skóciai születésű művész szereti az újszerű, szokatlan és különleges anyagokat használni a szobraihoz, így nem meglepő, hogy Matchheads című szoborgyűjteményében például kizárólag gyufából készített portrékat.

Manuel Martí Moreno szobrász a spanyolországi Valenciában él és dolgozik, és valamilyen okból kifolyólag az utóbbi időben az anyacsavarok csavaranyák bűvkörében él, legújabb sorozatában a csodálatos figurális szobrokat ugyanis ebből a hagyományosnak egyáltalán nem nevezhető alapanyagból készítette el. Az apró darabok összeállva légies hatást keltő maszkszerű emberi arc-és testrészleteket formáznak, egyáltalán nem érezhető, hogy némelyik alkotás tulajdonképpen igen tekintélyes súllyal rendelkezik.

Most már igazán tavaszvárós hangulatban Zadok Ben David egyik korábbi installációját hoztam, amely igazán illik a várakozás korai pillanataihoz (heteihez, hónapjaihoz). A 2008-as Blackfield pont úgy néz ki, mintha a növények téli álomból bújnának elő a hó alól. Pedig nem pont erről van szó.

Szóképeket bárki alkothat. Semmilyen tervezési vagy rajztudást nem igényel. Amire szükséged van, az egy csipetnyi gondolkodás, mókára való hajlam és kreativitás. A szótár tele van ezernyi szórakoztató vizuális rejtvénnyel, csak arra várva, hogy valaki megrajzolja, valaki más pedig megoldja. A tipo-projektet jegyző Ji Lee dizájnerhez csatlakozhatsz a Word as Image facebookos játszóterén, csupán annyi a dolgod: lásd a játékot a vonalak mögött...

Mint ahogy az már gyakran előfordult velem a blog indulása óta, most is ugyanabba zsákutcába jutottam. Most éppen Oláh Róbertről nem tudtam meg túl sokat, de a grafikái annyira bejönnek, hogy muszáj vagyok halasztást, várakozást nem tűrően és azonnali jelleggel közkinccsé tenni. A jelenleg Budapesten élő 20 éves grafikus, webdesigner tehetségről annyi infót sikerült kibogarászni, hogy jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanul. A Faces című sorozatában található, lyukszemű embereket ábrázoló grafikákról pedig ezek a szavak jutottak eszembe először: markáns, energikus, félelmetes.

Hagyományos esetben nem vagyok híve a könyvek szétcincálásának, de volt már arra példa, hogy be kellett számolnom egy-két átdizájnolt (festett, faragott) könyvcsodáról, mert az elkészült alkotás láttán kikerekedett a szemem. Guy Laramee újraértelmezett enciklopédiái is ebbe a kategóriába tartoznak.

A Bourrasque egyszerűen csak szépséges. Ennyit éppen elég volna írni róla, mert a képek önmagukért beszélnek. De persze nem mi volnánk, ha ennyiben hagynánk a dolgot. A különleges fénypapír-installációval a tavaly december 8-11. között megrendezésre került rangos lyoni fényfesztiválon jelentkezett Paul Cocksedge.

"Hát"-tal nem kezdünk mondatot, pedig: hát rátaláltunk ismét valami nagyon különlegesre. A helyszín a Pireneusok hegyvonulatának gallon oldalán, az Adour de Lesponne nevű patak alpesi völgyeket megszégyenítő szépségű vidéke, ahol a változatosság kedvéért ismét egy pajta bámulatos átváltozásáról hoztunk képeket...

Szeretem a kellő iróniával megfogalmazott mondanivalót, Miha Artnak szlovén művész, designer legutóbbi, tavaly novemberben elkészített alkotása pont ilyen. A Ljubljanai Képzőművészeti Akadémián végzett, nagy-nagy környezetvédő hírében álló művész Rise of The Fall címre keresztelt utcai installációja rémségesen egyszerű ötleten alapszik, fa nejlonszatyrokkal az ágain.

Az „Ice Typography” egy környezetvédelmi művészeti sorozat, melyet Nicole Dextras talált ki, és amelyben különböző tájakon jelenít meg jégből készült szavakat. Néha a tájképekhez, máskor a művészettörténethez és persze gyakran a környezetvédelemhez illő hangzatos, azonban elgondolkodtató jégszavakról van szó. A fagyasztott betűk nem egyszer elérik a 2 és fél méteres magasságot, és csak az adott helyszínen éppen tapasztalható hőmérséklet határozza meg, hogy meddig „élnek”. Csipetnyi elmélkedni való a hétvégére...

A Zim and Zou kreatív-design stúdió legújabb munkájával most igen magasra helyezte a lécet. A Lucie Thomas és Thibault Zimmermann által alkotott és elsősorban a print-média területén aktív polivalens duó munkáik során elsősorban a 3D grafika, az objets d’art - Papercraft 2 -, vagy épp a kísérleti papír szobrászat esszenciáiból merítve ötletelnek. Az aprólékos munkával, tartós papírból kézzel kivágott poligonokból [geometriai sokszögek] összeálló „The Future of Food” [jó kis animációért katt a linkre] című kompozíciójukkal egyenesen az ICON Magazin februári címlapján landoltak, talán nem is véletlenül... 

Tavaly decemberben meglepően egyszerű, mégis hihetetlenül vicces művészi installáció készült a Queensland Gallery of Modern Art-ban. Yayoi Kusama művész egy nagy belső teret épített, ahol minden fal, szék, asztal, zongora, és a többi dekorációs elem is vakítóan fehér külsőt kapott, ami így tulajdonképpen óriási vászonként funkcionált a projekt további részéhez.

Todd Selby ismét elvolt, most épp São Paoloban, ahová jó szokásához híven most is ínyencségfotózásra érkezett, esetünkben az egyik legismertebb ottani divattervező, Alex Herchcovitch hagyományosnak egészen biztosan nem nevezhető, sőt konkrétan unortodox apartmanjába...

Clemens Behr 1985-ben született Koblenzben. A fiatal művész hamar az érdeklődés középpontjába került, de talán ez nem is csoda, mert ahogy majd a képekből is kiderül, teljesen őrült, origami-szerű geometrikus installációival új fuvallatokat hozott a szobrászatba és a street art-ba.

Mit csinál az átlag munkásembör a hajnalok hajnalán begyógyult szemmel sebtiben elfogyasztott kávéhoz járó papír vagy műanyagpoharakkal? Persze, hogy (jobb esetben) kukába dobja. Mondom, kukába! Nem úgy Gwyneth Leech, aki minden egyes nap gondosan elteszi a saját példányát, hogy amikor ideje engedi, művészi célokra használja fel őket. Leginkább rajzolgat rájuk. Az ötlet és a profi megvalósítás sok galériatulajdonos tetszését nyerte el, úgyhogy a tavalyi évben egymást követték a kiállítások.

Ebben az esetben semmi okunk nem lehet megkérdőjelezni az állítás valódiságát. Ezt a hosszú évtizedek óta elhagyatott egykori istállót semmi más, csak erdők és égig érő hegyek veszik körül. Víz, gáz, áram, pláne közművek? Ja, csak álmodj királylány! És mindezek ellenére élnek itt emberek, nem is akármilyen körülmények között...

Kieron Williamson átlagos gyerekként látta meg a napvilágot, mikor először lábra állt még csak a sarazás vagy éppen a különböző bogarak beható vizsgálata érdekelte. Kieron szülei, Michelle és Keith, ekkor is büszkék voltak rá, hiszen annak ellenére, hogy Kieron a társaihoz képest inkább csendes és visszahúzódó gyerek, mindig szorgalmas, tisztelettudó és gyorsan tanul. A mesébe illő változást a család első Cornwall-i nyaralása hozta el még 2008 májusában, Kieran ugyanis ekkor vett először ecsetet a kezébe, amikor a közeli kikötőben ringatózó hajók szépsége teljesen magába szippantotta. Ekkor még csak 5 éves volt.