A kamera ma már szinte mindenkinél kéznél van. Elég lenne, ha csak pillanatokra, de tudnánk néha egy kicsit fékezni, és megízlelni azt a közeget, felfedezni a városnak azokat a dimenzióit, melyek között élünk. Legtöbbünknek fel sem tűnnek a mindennapjainkat meghatározó hétköznapi, rejtett kincsek, pedig ott vannak mindenhol, és sok esetben csupán akkor vesszük észre őket, mikor - jobb esetben – már csak a hiányukat észleljük.

Abraham Lincoln, John Lennon, John F. Kennedy csak pár név azok névsorából, akik amellett, hogy más-más szempontból, de mindenképpen inspirálhatják a jelen és a jövő generációit, egy közös dologgal még rendelkeznek: mindegyiküket lelőtték. David Palmer úgy gondolta, hogy különleges emléket állít ezeknek az embereknek.

Aprólékosságmániámat ma Federico Pietrella alkotásaival elégítem ki. A Rómában született, jelenleg Berlinben élő és dolgozó olasz művész különböző, nem hétköznapi eszközökkel készített művei közül egyértelműen azt a sorozatot kell kiemelnem, amiben dátumbélyegzővel "festett" képek találhatóak. Igen, dátumbélyegzővel!

Nem tudom, hogy ki lehet a célközönség, de inkább olyan gyereklelkű felnőttekre tippelek, akiknek nem volt gyerekszobája. Vagy csupán zombi-fanatikusok. Van ilyen? Valódi gyerekekre nem biztos, hogy gondolnék, de lehet, hogy én vagyok túl konzervatív. Nehezen tudom elképzelni, hogy a lecke megírása után az apró agyacska, a gerinc vagy a combcsont helyrerakása volna a legjobb játék, de lehet, hogy ilyen nagyot változott a világ és én kimaradtam belőle.

Fülöp Gábor szobrászművész 1981-ben született Mátészalkán. 2008-ban diplomázott a Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán, 2009-ben a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány neki ítélte a Kogart-díjat, korábban pedig Ludwig- és Székely Bertalan-ösztöndíjat is nyert, munkáit elnézve nem véletlenül.

Hogy a történet hogyan is kezdődött, arról nem szól a fáma. Talán úgy, hogy néhány irigylésre méltóan kreatív ember New England partjai mentén sétálva felfigyelt a tenger által finomra csiszolt, jól megtermett kavicsokra? Aztán hazavittek egy hátizsáknyit belőlük, majd elkezdtek töprengeni azon, amellett, hogy szépek, vajon mire is lehetnek jók, még...?

Folytatván a reggeli gondolatmenetet, a környezettudatossággal kapcsolatos hozzáállásunk színvonalán is volna mit javítani. Nem véletlenül nyomatjuk a jobbnál jobb ötleteket, hiszen akár példát is vehetnénk, bár erre gyakran érkezik az a válasz, hogy van ennél nagyobb gondunk is jelenleg. Nyilván így is van, de ha soha, sehol és semmit nem kezdünk el, akkor joggal érkezhet az egyszerű válasz is: így jártunk...

A kis svájci síparadicsom, az 1 330 méter magasságban található Vercorin vezetői minden évben művészeket invitálnak a városba, hogy a nyári hónapokban valami különleges látványossággal járuljanak hozzá az amúgy is gyönyörű helyszín hangulatához. Sosem egyedülálló alkotásokat szeretnének, hanem olyan kreatív projektekre nyitottak, amelyek magukba foglalják az egész falut.

Csak szólunk, a Valentin nap nálunk ezzel a poszttal kezdődik és részünkről itt be is fejeződik! Félreértések elkerülése végett azonban deklaráljuk: a szerelem szerintünk is a legszebb és legjobb dolog, ami történhet velünk, ám abban a geil tömeghisztériában, amivé csóri Bálintjaink névnapja mutálódott, mi a továbbiakban nem kívánunk részt venni! Hogy miért is ez a mi Bálint napi posztunk, azt kizárólag a hajtás után áruljuk el, 18 éven felülieknek...! ;)

Azt hiszed, hogy van elég türelmed az életben? Lehet, hogy újra kellene gondolni ezt a dolgot. Plamen Ignatov munkája láttán én legalábbis ezt teszem, ugyanis a bolgár művésznek bizony 16 évig tartott, míg elkészítette élete legnagyobb művét, a Rilai kolostor lenyűgözően aprólékos és részletekben gazdag miniatűr mását. A Szófiai Régészeti Múzeumban kiállításra került alkotás fából, abból a bizonyos 6 millió gyufaszálból és drágakövekből készült.

A korábban bemutatott fotós projekthez hasonlóan Steve Wheen alkotásai is az autósok egyik legnagyobb ellenségére, a kátyúkra hívják fel a figyelmet. Nem ő az első gerillakertész a világon, sőt. A kátyúk újrahasznosításában viszont mutat némi újdonságot, figyelemreméltó apróságokról van szó.

Néhány kép erejéig az Észak-Kínában található Harbinban évente megrendezésre kerülő Jég-és Hószobor Fesztiválra invitálnálak titeket ebben a fagyos és havas időjárásban. Az esemény központjában, a Zhaolin Parkban minden évben más tematika alapján próbálják elvarázsolni az odalátogatókat az alkotók, ami a fotókat elnézve biztos, hogy sikerül is nekik.

Diószegi Csillának állítólag még nem volt alkalma nagy nyilvánosság előtt megmutatni a munkáit, mi pedig úgy gondoltuk a portfóliójának átnézése után, hogy mindenképpen biztosítunk egy megjelenést itt a Manzárdon. Nem csak azért, mert különböző technikákban és stílusirányzatokban gazdag az a bizonyos portfólió, de azért is, mert hihetetlenül változatos hangulatot árasztanak magukból a munkái. Hol felemelő és vidám, hol mélységes és elgondolkodtató.

A Senseteam nevű kínai kreatív cég munkatársai serényen vagdosták apró csíkokra különböző országok régi, forgalomból kivont bankjegyeit a nagyobb jó érdekében. A portrékká ragasztott darabokkal a fogyasztói társadalom orra alá szerették volna dörgölni, hogy a pénzt olykor sokkal tartalmasabb dolgokra is lehet használni, mint például a fölösleges dolgok megvásárlása. Ez a tartalmasabb dolog pedig esetükben éppen a művészet.

Amit itt és most láttok, nem fotómanipuláció, sőt, nem is hiperrealista festmény. Ez a valóság, egy kreatív, vicces és lélegzetelállítóan egyszerű optikai illúzió Párizsban, pontosabban legutóbb a Le 104-ben tartott In Perceptions című kiállításon.

A mai napon a nem szokványos alapanyagokkal festők táborát egy olyan festőművész bővíti, aki kizárólag vörös-és fehérbor segítségével készíti portréit. Mármint Elisabetta Rogai tényleg csak ezzel a két finomsággal fest, semmilyen más adalékanyagot nem használt a tökéletes árnyalatok eléréséhez.

Talán nem egyedüliként az univerzumban, bizony random időközönként betyárosan rá tudok csavarodni a kedvencek közé betárazott - egyszer, akár jól is jöhet - online boltok virtuális polcainak kínálatára. A napokban egy hasonló kattanás közben bukkantam rá az ISAK elbűvölő konyhai kiegészítő és ajándéktárgyaira, melyek egy svéd grafikus - illusztrátor Sandra Isaksson tervei alapján készülnek...

Korunk egyik (nem én mondtam, de állítólag) legizgalmasabb kortárs művésze, Suh Do-ho (legutóbb) egy hatalmas szobrászati installációt készített, ami nem sokat ígér egészen addig, amíg le nem borulunk a földre és át nem vizsgáljuk jó tüzetesen, hogy valójában mit is látunk.

Kristopher Sapp, autodidakta módon tanult művész a műtermének mélyén, csendes magányban szeret alkotni. Ilyenkor vegyes média összeállításokat, igen részletes, sötét, torz és hátborzongató világokat formál úgy, hogy azért a vizuális orgia ne bántsa túlságosan a szemeinket, maximum csak megbotránkoztasson.

Vagyok annyira egyszerű, hogy a viaszt általában a gyertyával azonosítsam, vagy csak az életnagyságú viaszfigurák jussanak eszembe, pedig nyilván ez az anyag is sokkal több lehetőséget rejteget magában, mint azt első blikkre bárki is gondolná. Mint ahogyan Felicity Powell is bizonyítja, nem is akármilyen lehetőségek ezek.

Szóval rendszeres időközönként nagyon megéri ám ránézni Ivánkáék portfóliójára. Mondhatnánk egyszerűen azt is: kötelező! Merthogy kísérleti, formabontó ötleteivel Katalin és András minden egyes alkalommal meg tudják lepni még a legedzettebb témafetisisztákat is! Habár a mi férfi-pénztárcánkra kevésbé veszélyes, a legújabb, hölgyeket célba vevő haute couture kollekciójuk láttán konkrétan a pofánk leszakadt az ámulattól...

Szebenyi Dávidot igen korán magába szippantotta a művészet. Még csak 6 éves volt, amikor már MS Paint-ben próbálgatta a képességeit, de már akkor látható volt, hogy nem csak egy egyszerű unaloműző foglalatosságról van szó, hanem akár egy hosszú távú szerelem kezdeti lépéseit szemlélik a családtagok.

Már amennyiben valakinek van haja (nekem nincs, csak azért), és persze csak pozitív értelemben! David Mach, skóciai születésű művész szereti az újszerű, szokatlan és különleges anyagokat használni a szobraihoz, így nem meglepő, hogy Matchheads című szoborgyűjteményében például kizárólag gyufából készített portrékat.

Manuel Martí Moreno szobrász a spanyolországi Valenciában él és dolgozik, és valamilyen okból kifolyólag az utóbbi időben az anyacsavarok csavaranyák bűvkörében él, legújabb sorozatában a csodálatos figurális szobrokat ugyanis ebből a hagyományosnak egyáltalán nem nevezhető alapanyagból készítette el. Az apró darabok összeállva légies hatást keltő maszkszerű emberi arc-és testrészleteket formáznak, egyáltalán nem érezhető, hogy némelyik alkotás tulajdonképpen igen tekintélyes súllyal rendelkezik.

Most már igazán tavaszvárós hangulatban Zadok Ben David egyik korábbi installációját hoztam, amely igazán illik a várakozás korai pillanataihoz (heteihez, hónapjaihoz). A 2008-as Blackfield pont úgy néz ki, mintha a növények téli álomból bújnának elő a hó alól. Pedig nem pont erről van szó.