Szóképeket bárki alkothat. Semmilyen tervezési vagy rajztudást nem igényel. Amire szükséged van, az egy csipetnyi gondolkodás, mókára való hajlam és kreativitás. A szótár tele van ezernyi szórakoztató vizuális rejtvénnyel, csak arra várva, hogy valaki megrajzolja, valaki más pedig megoldja. A tipo-projektet jegyző Ji Lee dizájnerhez csatlakozhatsz a Word as Image facebookos játszóterén, csupán annyi a dolgod: lásd a játékot a vonalak mögött...

Mint ahogy az már gyakran előfordult velem a blog indulása óta, most is ugyanabba zsákutcába jutottam. Most éppen Oláh Róbertről nem tudtam meg túl sokat, de a grafikái annyira bejönnek, hogy muszáj vagyok halasztást, várakozást nem tűrően és azonnali jelleggel közkinccsé tenni. A jelenleg Budapesten élő 20 éves grafikus, webdesigner tehetségről annyi infót sikerült kibogarászni, hogy jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanul. A Faces című sorozatában található, lyukszemű embereket ábrázoló grafikákról pedig ezek a szavak jutottak eszembe először: markáns, energikus, félelmetes.

Hagyományos esetben nem vagyok híve a könyvek szétcincálásának, de volt már arra példa, hogy be kellett számolnom egy-két átdizájnolt (festett, faragott) könyvcsodáról, mert az elkészült alkotás láttán kikerekedett a szemem. Guy Laramee újraértelmezett enciklopédiái is ebbe a kategóriába tartoznak.

A Bourrasque egyszerűen csak szépséges. Ennyit éppen elég volna írni róla, mert a képek önmagukért beszélnek. De persze nem mi volnánk, ha ennyiben hagynánk a dolgot. A különleges fénypapír-installációval a tavaly december 8-11. között megrendezésre került rangos lyoni fényfesztiválon jelentkezett Paul Cocksedge.

"Hát"-tal nem kezdünk mondatot, pedig: hát rátaláltunk ismét valami nagyon különlegesre. A helyszín a Pireneusok hegyvonulatának gallon oldalán, az Adour de Lesponne nevű patak alpesi völgyeket megszégyenítő szépségű vidéke, ahol a változatosság kedvéért ismét egy pajta bámulatos átváltozásáról hoztunk képeket...

Szeretem a kellő iróniával megfogalmazott mondanivalót, Miha Artnak szlovén művész, designer legutóbbi, tavaly novemberben elkészített alkotása pont ilyen. A Ljubljanai Képzőművészeti Akadémián végzett, nagy-nagy környezetvédő hírében álló művész Rise of The Fall címre keresztelt utcai installációja rémségesen egyszerű ötleten alapszik, fa nejlonszatyrokkal az ágain.

Az „Ice Typography” egy környezetvédelmi művészeti sorozat, melyet Nicole Dextras talált ki, és amelyben különböző tájakon jelenít meg jégből készült szavakat. Néha a tájképekhez, máskor a művészettörténethez és persze gyakran a környezetvédelemhez illő hangzatos, azonban elgondolkodtató jégszavakról van szó. A fagyasztott betűk nem egyszer elérik a 2 és fél méteres magasságot, és csak az adott helyszínen éppen tapasztalható hőmérséklet határozza meg, hogy meddig „élnek”. Csipetnyi elmélkedni való a hétvégére...

A Zim and Zou kreatív-design stúdió legújabb munkájával most igen magasra helyezte a lécet. A Lucie Thomas és Thibault Zimmermann által alkotott és elsősorban a print-média területén aktív polivalens duó munkáik során elsősorban a 3D grafika, az objets d’art - Papercraft 2 -, vagy épp a kísérleti papír szobrászat esszenciáiból merítve ötletelnek. Az aprólékos munkával, tartós papírból kézzel kivágott poligonokból [geometriai sokszögek] összeálló „The Future of Food” [jó kis animációért katt a linkre] című kompozíciójukkal egyenesen az ICON Magazin februári címlapján landoltak, talán nem is véletlenül... 

Tavaly decemberben meglepően egyszerű, mégis hihetetlenül vicces művészi installáció készült a Queensland Gallery of Modern Art-ban. Yayoi Kusama művész egy nagy belső teret épített, ahol minden fal, szék, asztal, zongora, és a többi dekorációs elem is vakítóan fehér külsőt kapott, ami így tulajdonképpen óriási vászonként funkcionált a projekt további részéhez.

Todd Selby ismét elvolt, most épp São Paoloban, ahová jó szokásához híven most is ínyencségfotózásra érkezett, esetünkben az egyik legismertebb ottani divattervező, Alex Herchcovitch hagyományosnak egészen biztosan nem nevezhető, sőt konkrétan unortodox apartmanjába...

Clemens Behr 1985-ben született Koblenzben. A fiatal művész hamar az érdeklődés középpontjába került, de talán ez nem is csoda, mert ahogy majd a képekből is kiderül, teljesen őrült, origami-szerű geometrikus installációival új fuvallatokat hozott a szobrászatba és a street art-ba.

Mit csinál az átlag munkásembör a hajnalok hajnalán begyógyult szemmel sebtiben elfogyasztott kávéhoz járó papír vagy műanyagpoharakkal? Persze, hogy (jobb esetben) kukába dobja. Mondom, kukába! Nem úgy Gwyneth Leech, aki minden egyes nap gondosan elteszi a saját példányát, hogy amikor ideje engedi, művészi célokra használja fel őket. Leginkább rajzolgat rájuk. Az ötlet és a profi megvalósítás sok galériatulajdonos tetszését nyerte el, úgyhogy a tavalyi évben egymást követték a kiállítások.

Ebben az esetben semmi okunk nem lehet megkérdőjelezni az állítás valódiságát. Ezt a hosszú évtizedek óta elhagyatott egykori istállót semmi más, csak erdők és égig érő hegyek veszik körül. Víz, gáz, áram, pláne közművek? Ja, csak álmodj királylány! És mindezek ellenére élnek itt emberek, nem is akármilyen körülmények között...

Kieron Williamson átlagos gyerekként látta meg a napvilágot, mikor először lábra állt még csak a sarazás vagy éppen a különböző bogarak beható vizsgálata érdekelte. Kieron szülei, Michelle és Keith, ekkor is büszkék voltak rá, hiszen annak ellenére, hogy Kieron a társaihoz képest inkább csendes és visszahúzódó gyerek, mindig szorgalmas, tisztelettudó és gyorsan tanul. A mesébe illő változást a család első Cornwall-i nyaralása hozta el még 2008 májusában, Kieran ugyanis ekkor vett először ecsetet a kezébe, amikor a közeli kikötőben ringatózó hajók szépsége teljesen magába szippantotta. Ekkor még csak 5 éves volt.

László Zsuzsi a Paintwall nevű, mára nyolc művészből álló alkotócsoportot 2011 elején kezdte összehozni. Az alkalmazott grafikusként dolgozó tehetség és az általa létrehozott designteam elsősorban egyedi enteriőrtervezéseket vállal, de például számos egyéb munka is szerepel a repertoárban, mint például poháralátétek, hűtőmágnesek, falmatricák és mindenféle ajándéktárgyak. A lényeg, hogy egészen újszerű szolgáltatást kínálnak: életre keltik a teret, vagyis életünk legfontosabb kiegészítőinek, személyes és közületi tereinknek kívánnak személyiséget adni. A mai magyART róluk szól, mert fiatalos lendületű, egyedi meglátásról és profi megvalósításról árulkodó alkotásaik a lakásöltöztetést művészi szintre emelik.

Nehéz elhinni, hogy két-három év leforgása alatt ennyire meg lehet változtatni egy városrész külsejét, pedig Huang Yung-Fu- nak ennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy mára a szivárvány minden színében pompázó, vidám műalkotássá varázsolja a lakóhelyét. Ha az nem volna elég, hogy mindezt egyedül csinálta, akkor külön kiemelném, hogy a művész úr közel 90 éves.

Egy nap Erika Iris Simmons művész úgy döntött, hogy egy egyedülálló projektbe kezd, amelyben Oscar Wilde legvitatottabb, ám klasszikus regényének ad egyfajta új értelmezést. A Dorian Gray arcképének lapjaiból kivágott sorokból formázta meg magát az írót.

Hoxton Street Monster Supplies nagyon régen, még 1818-ban nyitotta meg kapuit. A pontos részleteket, hogy miért és kinek és minek, meg különben is és egyáltalán szánták a boltot, a jelenlegi tulajdonosok nem ismerik (vagy csak nem árulják el), állításuk szerint ezek az infók sajnos tragikusan elvesztek a történelem bugyraiban.

Kyle Bean (akiért itt és itt rajongtam korábban) újabb mesterien elkészített művekkel jelentkezett. Az angol designer ezúttal a CUT Magazine egyik cikke számára készítette el legutóbbi, Harmless Weapons című alkotássorozatát, amelyben különböző hétköznapi tárgyakká egyszerűsített fegyverek találhatóak.

Volt már ebből színesebb is, formásabban is, talán ötletesebben kialakított és szebben megtervezett is, én most Nguyen Minh Tuan ruhakölteményével pajkoskodom el a mai napot. A Van Lang Egyetem végzős diákja diplomamunkájaként egy óvszerruhát készített, pontosan 700 darab kotonból.

Rendszeres olvasóink előtt nyilván nem újdonság a beton iránti rajongásunk. Mi persze korántsem akarunk ebből titkot csinálni, ezt bizonyítják az elmúlt két év témával foglakozó építészeti vagy dizájnposztjai is, és mára is hoztunk egy szinte láthatatlan, ám annál fényesebb jövő előtt álló koncepciót, előtte azonban szeretnénk gyorsan egy tartozásunkat kiegyenlíteni...

Van, aki álmában horkol, mások mosolyognak vagy beszélnek, az azonban elég ritka, hogy valaki az elszenderülés után művésszé váljon és milliós összegekért gazdára találó alkotásokat rajzoljon. Pedig van ilyen, az úriember neve Lee Hadwin.

...melyek a We Play God dizájn stúdió londoni kaptárjának egyik legújabb geek cuccai. A nap legczukibb címet vita nélkül kiérdemlő mama és három rózsaszín babamalackája tulajdonképpen se több se kevesebb, mint némi tudatmódosító hatással bíró, amúgy teljesen hétköznapi USB HUB [elosztó] malaccsalád. Bennünk a látottak alapján most érlelődni kezdett egy gondolat: nincs több malachusi, legalábbis egy ideig... ;)

Vajon mihez kezd magával egy művész, ha 1 teljes hétre bezárkózik egy hotelszobába? Há'persze, hogy kiéli a kreativitását. Jelen esetben Molly Crabapple-ről van szó, aki letesztelendő a kitartását, száműzte magát egy East Village-i szobába.