Blogger barátok


baantal.jpg mentalien.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

5 könyv Finnországból, amit mindenképpen el kell olvasnod

5 könyv Finnországból, amit mindenképpen el kell olvasnod

2019. október 31. - Darqo

finnorszag.jpg

Finnország iránt érzett szerelmem 2015 októberében kezdődött, ekkor volt lehetőségünk ugyanis az Electrolux Design Lab Helsinkiben tartott döntőjén részt venni Lacival (új olvasóknak: Gyarmati Laci a blog társalapítója). A helyzet nem volt egyszerű, hisz a cigiről való leszokás első hónapján voltam túl, ráadásul csak mankóval tudtam közlekedni, mivel a leszokást követő első héten még egy fincsi térdszalag-szakadást is sikerült elszenvednem.

5 könyv Finnországból, amit mindenképpen el kell olvasnod

megosztás komment tovább
8 mélyreható könyv a szellemi fejlődésért

8 mélyreható könyv a szellemi fejlődésért

2019. október 29. - Darqo

8_konyv.jpg

Az ősz beköszöntével egyre jobban vágyok a visszavonulásra, ilyenkor átgondolom az elmúlt hónapok történéseit, lassan és komótosan felkészülök az új év fogadására, új terveket szövögetek, ebben az időszakban egyre inkább vágyom a testesebb ételekre, a művészfilmekre, a fajsúlyos, mély, felkavaró gondolatokra és eszmékre; ezekben a hónapokban alakítok a legtöbbet tudatosan a személyiségemen. Az ősz és a tél az én énidőm.

8 mélyreható könyv a szellemi fejlődésért

megosztás komment tovább
Csodálatosan diszfunkcionális használati tárgyak

Csodálatosan diszfunkcionális használati tárgyak

2019. október 28. - Darqo

putput-hero-image.jpg

A blog rendszeres olvasói már tudják, hogy mennyire rajongunk az olyan alkotásokért, amelyek vicces formában tágítják a fantáziánk határait. A használhatatlanná varázsolt hétköznapi használati tárgyak mindig lenyűgöznek, így amikor kutatásaim során rábukkantam a PUTPUT humoros szobraira, biztos voltam abban, hogy meg kell mutatni nektek.

Csodálatosan diszfunkcionális használati tárgyak

megosztás komment tovább
Két remek könyv általános iskolásoknak...és gyereklelkű felnőtteknek

Két remek könyv általános iskolásoknak...és gyereklelkű felnőtteknek

2019. október 24. - Darqo

boritokep.jpg

Felnőtt bőrbe bújt gyerekként egészen sokszor érzek olthatatlan vágyat mindenféle mesék nézésére, gyerekkönyvek olvasására, és itt nem a Rick és Morty vagy éppen a képregénymániára gondolok, hanem az egészen kicsi gyerekeknek szóló dolgokra is, főleg, mióta büszke keresztapa lehetek.

Két remek könyv általános iskolásoknak...és gyereklelkű felnőtteknek

megosztás komment tovább
A főzés tudománya és az Ezeregy éjszaka ízei

A főzés tudománya és az Ezeregy éjszaka ízei

2019. október 22. - Darqo

a_fozes.jpg

Olyan típus vagyok, aki mielőtt belevág valami új dologba, előtte mindig részletesen és hosszasan elemzi a különböző részleteket. Így van a főzéssel is, amivel most már lassan 2 éve csak kacérkodom. Különböző szakácskönyveket bújok, néha egy-egy főzős műsort is megnézek, sokat kérdezgetem édesanyámat a különböző praktikáiról, egyre többször besegítek neki, ritkán barátoknak is főzök, de mélyebben még nem mentem bele a témába.

A főzés tudománya és az Ezeregy éjszaka ízei

megosztás komment tovább
Hazai tervezők szemüveggel tisztelegnek az idén százéves Bauhaus előtt

Hazai tervezők szemüveggel tisztelegnek az idén százéves Bauhaus előtt

2019. október 21. - Darqo

bauhaus_octogon_tipton_1.jpg

Bár a Bauhaus 1933-ban, tizennégy évnyi működés után hivatalosan is megszűnt, hatása napjainkig is érezhető. Az úgynevezett "Bauhaus-stílus" a későbbiekben a modernista építészet, design, tárgykultúra, lakberendezés, tipográfia egyik legmeghatározóbb befolyásoló tényezőjévé vált.

Hazai tervezők szemüveggel tisztelegnek az idén százéves Bauhaus előtt

megosztás komment tovább
Zeneírás és kiadás önerőből

Zeneírás és kiadás önerőből

2019. október 17. - Darqo

bankuti_dani_cover00.png

Bánkuti Dani, többszörös arany-és platinalemezes producer és zenei marketing specialista új könyvvel jelentkezett idén ősszel, amelynek létrejöttében az előző könyvhöz hasonlóan ezúttal is segédkeztem egy kicsit, és minden pillanatát élveztem. Természetesen ezúttal is a zeneszerzés és járulékos tartozékai a téma, a trilógia záró darabja pedig a Zeneírás és kiadás önerőből címet kapta. Tulajdonképpen egy olyan témáról van szó, amely akár a kezdete is lehetett volna a sorozatnak, annyira az alapokról szól.

Zeneírás és kiadás önerőből

megosztás komment tovább
Nagy őszi képregényajánló - Star Wars, Alien, Stranger Things

Nagy őszi képregényajánló - Star Wars, Alien, Stranger Things

2019. október 15. - Darqo

comic-2340467_1280.png

A zseniális Rick and Morty képregényeket leszámítva idén tavasszal volt utoljára nagyobb képregényajánló a blogon. Ekkor a Szukits Kiadó jóvoltából megjelenő Star Wars képregényekre hívtam fel a figyelmeteket, és most sincsen másképp, hiszen az elmúlt hónapokban jó néhány új és kihagyhatatlan gyöngyszem jelent meg náluk. Ráadásul nem csak a Star Wars háza táján van mozgolódás, hanem az Alien, illetve a Stranger Things világából is hoztam egy-két érdekességet.

Nagy őszi képregényajánló - Star Wars, Alien, Stranger Things

megosztás komment tovább
Ornamentika

Ornamentika

2019. október 10. - Darqo

ornamentika-nepek-korok-diszitoelemei-2-kiadas.jpg

Te tudod vagy gondolkodtál már azon, hogy kedvenc mintáid, az épületek, ruhák vagy bármilyen más dolog díszítőelemei honnan származnak? Én sokszor, de egészen mostanáig nem néztem utána behatóbban ennek a témának. Azonban abban a pillanatban, hogy felfedeztem Owen Jones könyvét, amelyből minden ilyen irányú kérdésemre választ kaphatok, egyből éreztem, hogy hiányzott egy ehhez hasonló kiadvány az életemből.

Ornamentika

megosztás komment tovább
A földi idegenek

A földi idegenek

2019. október 08. - Darqo

hangya.jpg

Körülbelül 2 évvel ezelőtt nyáron változott meg a véleményem teljes mértékben a hangyákról. Nem, nem a Marvel film kellett hozzá, hanem egy sokkal személyesebb élmény, ekkor fedeztem fel ugyanis, hogy az erkély növényein, kifejezetten a leanderen megjelenő, annak leveleit tönkretevő pajzstetveket addig vegzálják, ameddig teljesen elpusztulnak, majd elviszik őket, gondolom közösségi fogyasztásra a bolyba.

A földi idegenek

megosztás komment tovább
Alkoss szabadon a Manzárd Café X BAANTAL workshopokon!

Alkoss szabadon a Manzárd Café X BAANTAL workshopokon!

2019. október 07. - Darqo

clay-4213487_1920.jpg

Időről időre próbálkozunk valami saját kezdeményezéssel. Az elmúlt években hazai, ismeretlen, kezdő művészeket bemutató poszt-és kiállítássorozattal, ruha-és lakásdekoráció-kollekcióval, a kifejezetten erre a célra létrehozott Manzárd Café online bolttal, vagy éppen Manzárd diszkóval is jelentkeztünk már a valódi kávézó indításáig eltelő időszakban. A legújabb kezdeményezésünk pedig egy workshop-sorozat, melynek megálmodója és megvalósítója a Manzárd Café társszerkesztőként is jelen lévő Antal BAANTAL Balázs művész, designer. A folytatásban az első 2 workshopunkról, az Agyagos workshopról és az Akvarellfestő workshopról olvashatsz bővebben.

Alkoss szabadon a Manzárd Café X BAANTAL workshopokon!

megosztás komment tovább
Lélekenciklopédia

Lélekenciklopédia

2019. október 03. - Darqo

lelekenciklopedia_cover_photo.jpg

Grandiózus vállalkozásba kezdett Simon-Székely Attila főszerkesztő a Lélekenciklopédia megvalósításával, de elképesztő munkájukat dicséri az idén ősszel 4. részével lezáruló több ezer oldalas, hihetetlenül részletes, informatív, érdekes és csodálatos könyvsorozat, amelynek minden olyan ember polcán ott a helye, aki valaha feltette a kérdést, hogy mi a lélek?

Lélekenciklopédia

megosztás komment tovább
Art Market Budapest 2019

Art Market Budapest 2019

2019. október 02. - Darqo

artmrk_galleria_kepatmeretezes_1200x800_2-1_csizik_balazs.jpg

Kedvenc őszi eseményünk a Design Hét mellett az Art Market Budapest. Az Art Market Budapest, a közép- és kelet-európai régió vezető nemzetközi képzőművészeti vására és fotóművészeti kísérő eseménye, az Art Photo Budapest 2019. október 3-6. között látja vendégül Budapesten a kortárs művészet iránt érdeklődő közönséget.

Art Market Budapest 2019

megosztás komment tovább
Nyugalom és alvás

Nyugalom és alvás

2019. október 01. - Darqo

arlene_k_unger_cover_photo.jpg

A szűkebb és tágabb környezetemben azt figyeltem meg, hogy a kor előrehaladtával az emberek egyre kevesebbet alszanak, de én ufó vagyok, és az általános tendenciával ellentétben, ahogy idősödöm, egyre aluszékonyabb vagyok. Ez mondjuk azóta erősödött fel, amióta leszoktam a cigiről, és belekerültem a szorongós, stresszes periódusba. Sokszor tűnődöm azon, hogy az alvásigény megnövekedésével vajon csupán védekezem-e a nehézségekkel szemben, és egy könnyebb időszak talán éberebb létállapotot idéz majd elő nálam?

Nyugalom és alvás

megosztás komment tovább
Design Hét 2019 - Fókuszban a FLOW

Design Hét 2019 - Fókuszban a FLOW

2019. szeptember 30. - Darqo

unnamed.png

Idén október 4–13. között, immár tizenhatodik alkalommal várja az érdeklődőket a Design Hét Budapest fesztivál – a korábbi évek gyakorlatához hasonló felépítésben, de számos újdonsággal. Mi már nagyon várjuk!

Design Hét 2019 - Fókuszban a FLOW

megosztás komment tovább
Wabi sabi - Útmutató a belső békéhez

Wabi sabi - Útmutató a belső békéhez

2019. szeptember 26. - Darqo

wabi-sabi00.jpg

Egyre többet foglalkozom azzal, hogy ki is vagyok valójában és mit akarok az élettől azon kívül, hogy a világ mit vár el tőlem. Kíváncsi vagyok, hogy mi az élet anyagi világon túlmutató értelme, meg akarom tölteni az anyagot szellemmel, és ennek segítségével minőségibb és boldogabb életet akarok élni.

Wabi sabi - Útmutató a belső békéhez

megosztás komment tovább
A digitális kultúra kerül az Eleven Ősz középpontjába

A digitális kultúra kerül az Eleven Ősz középpontjába

2019. szeptember 25. - Darqo

bbb_2019_00.jpg

Koncertekkel, családi, gasztro- és művészeti programokkal vár mindenkit az ELEVEN Ősz színes forgataga 2019. szeptember 27. és 28. között a Bartók Béla úton, vagy ahogy a szervezők nevezik, a Bartók Béla Boulevardon. Igazi szellemi közösséggé nőtte ki magát az elmúlt években a Kosztolányi és Karinthy által is kedvelt út, ahol ismét megrendezik a Kulturális Tizenegy Egyesület jóvoltából a már hagyománynak számító utcafesztivált, idén a digitális kultúrával a középpontban. Számos érdekes és színes programmal várja a fesztivál a kicsiket és a nagyokat egyaránt!

A digitális kultúra kerül az Eleven Ősz középpontjába

megosztás komment tovább
A kutya – Az ember legjobb barátjának története

A kutya – Az ember legjobb barátjának története

2019. szeptember 24. - Darqo

a-kutya00.jpg

Idáig már két kutyával is volt szerencsém együtt élni, igaz, mind a kétszer csak viszonylag rövid ideig. Nem mondom, hogy mindig minden csak móka és kacagás volt velük, de mostanra már tudom, hogy mind a két kutyához túl fiatal és tudatlan voltam, és ez nagyon befolyásolta az életközösségünket.

A kutya – Az ember legjobb barátjának története

megosztás komment tovább
Döbbenetes szobrok bambuszból

Döbbenetes szobrok bambuszból

2019. szeptember 23. - Darqo

noriyukisaitoh18_02-960x640_2x.jpg

Noriyuki Saitoh japán művész aprólékosan kidolgozott és döbbenetesen gyönyörű szobrokat készít. Az ízeltlábúakat ábrázoló, általában életnagyságú és méretarányos alkotásokat vékonyra vágott bambuszból építi fel, időt és energiát nem spórolva, mérhetetlen precizitással.

Döbbenetes szobrok bambuszból

megosztás komment tovább
A zene pszichológiája

A zene pszichológiája

2019. szeptember 17. - Darqo

psycology_of_music_borito_cover.png

Zenéről beszélni olyan, mint színeket hallgatni vagy építészetre táncolni. Egyik sem lehetetlen, csak nehézkes. Annyi biztos, hogy mindenkire hatással van, de senkire sincs ugyanolyan hatással egy-egy dal vagy dallam. Mivel zenével (is) foglalkozom lassan 25 éve, így engem különösen érdekel ez a téma, minden aspektusból, gyakorlatilag minden szinten mindenevő vagyok.

A zene pszichológiája

megosztás komment tovább
Sószórólégy, békauborka és barátaik

Sószórólégy, békauborka és barátaik

2019. szeptember 16. - Darqo

lescreatonautes01.jpg

Fokhagymatestű madár, almafejű bagoly, sajtfejű aligátor és hasonló különleges élőlények látnak napvilágot a Les Creatonautes francia kreatív ügynökség munkatársainak jóvoltából. A projekt érdekesen reflektál a változó világunkra, az élet, az emberi viselkedés és a lélek evolúciójára, valamint a jövő elképesztő lehetőségeire.

Sószórólégy, békauborka és barátaik

megosztás komment tovább
Legőrültebb, legszürreálisabb, legvadabb - Rick és Morty

Legőrültebb, legszürreálisabb, legvadabb - Rick és Morty

2019. szeptember 10. - Darqo

randm4_nagy_cover.jpg

A minden szinten bekövetkező nehézségek, változások és problémák hatására kialakuló befelé fordulás miatt számtalan dologról lemaradtam az elmúlt években. Olyan filmek, sorozatok, könyvek, képregények tűnnek fel a jelenemben a közelmúltból, amelyek azonnal letarolták a világot, kivéve az olyan embereket, mint én, akik valóban barlangban éltek.

Legőrültebb, legszürreálisabb, legvadabb - Rick és Morty

megosztás komment tovább
Növényhaja nő a szobroknak

Növényhaja nő a szobroknak

2019. szeptember 09. - Darqo

frank_plant01.jpg

Frank Plant szobrász Grow fantázianevű nagy méretű alkotásának igazi különlegessége, hogy a mohára hasonlító bevonattal kezelt 14 szobor közül 9 haja élő növény, amelynek fejlődése a művész szerint az érés és a fejlődés szimbóluma.

Növényhaja nő a szobroknak

megosztás komment tovább
Az IKEA meghirdeti az alvás forradalmát! - IKEA 2020 (x)

Az IKEA meghirdeti az alvás forradalmát! - IKEA 2020 (x)

2019. szeptember 04. - Darqo

ikea_katalogus_2020.jpg

Imádtam az IKEA új katalógusának bemutatóját, nem csak a helyválasztás vagy a 2020-as újdonságok miatt, hanem mert az egyik (számomra mindenképpen) legfontosabb téma köré szervezték az egész eseményt, ez pedig a pihenés, kikapcsolódás, alvás. Hajlamosak vagyunk inkább lemondani ezekről, hogy megfeleljünk a társadalmi elvárásoknak és/vagy még több bevételt termeljünk, a lehető legkárosabb dolgot téve ezzel a testünkkel, lelkünkkel és az egészségünkkel.

Az IKEA meghirdeti az alvás forradalmát! - IKEA 2020 (x)

megosztás komment tovább