Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

A görög kék - Akvarellfestés a mozi bűvöletében

A görög kék - Akvarellfestés a mozi bűvöletében

2023. szeptember 11. - Darqo

logoval.jpg

Egy szuper és emlékezetes alkotói festő programon vagyunk túl. Képzeletben elutaztunk Görögországba a programon résztvevőkkel, de előtte egy kis segítség gyanánt elmentünk moziba és megnéztük a Bazi nagy görög lagzi 3. részét. A program olyan jól sikerült és olyan szórakoztató volt, hogy rajta leszünk , hogy máskor is összekössük a mozizást a festéssel.

 

A film szórakoztató volt, ami megalapozta a jó hangulatot, viszont arra kértük a résztvevőket, hogy inspirálódjanak az operatőri munkából, és merítsenek ihletet, hogy milyen görög tájképet festenének meg. Mozi után eljöttek a Manzárd Bemutatóterembe és ott folytattuk a programot. Mindenki felvázolta milyen tájképet akar megfesteni, és egy rövid szakmai bemutató után kezdődhetett az alkotás. A szakami bemutató alatt megismerkedhettek a perspektívikus ábrázolás alapjaival és annak fontosságával, hiszen enélkül kevésbe lehetne a teret ábrzolni, valamint az akvarellfestés jellegzetességeit is gyakorolhatták. Rengeteg szuper kék-fehér alkotás született. Egy igazán tartalmas napot tudhatunk magunk mögött.

A program a Nemzeti Együttműködési Alap, és a Miniszterelnökség támogatásával jött létre.

img_7555.jpg

img_7559.jpg

img_7557.jpg

img_7560.jpg

img_7558.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr318392237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása