Csávás Roland Nagykunság fővárosában, Karcag city-ben éli a mindennapjait. Közhely, de tulajdonképpen már az oviban elkezdett foglalkozni a grafikával a jelenleg 22 éves tervezőgrafikus, igaz, állítása szerint akkor még általában a zsírkréta volt a „gondolat továbbító eszköze”. A nyíregyházi művészeti suliban kezdett magára lelni, ekkor váltott a különböző grafikus szoftverekre. Először képgrafikával foglalkozott, sokszorosító eljárásokkal ismerkedett, ezért is volt nagy feladat számára megbarátkozni az elektronikus képalkotással a tervezőgrafika szakon.
Miután elvégezte a középfokú tanulmányait, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre szeretett volna bejutni. Első felvételi alkalmával sikerült is eljutnia a harmadik fordulóig, aztán végül egy dicséret kíséretében hamar megmutatták neki, hogy merre van a kijárat. A következő alkalommal már csak a második fordulóig jutott, de saját szavaival élve ekkor „nagyon bebukta a kreatívot”. Ha a tendenciát figyeljük, akkor vicces a kijelentése, hogy legközelebb a mappáját sem fogják elfogadni, de mi csak remélni tudjuk, hogy nem így lesz. Nekünk tetszik, amit Roland művel, így a mai magyART róla szól.
Roland így ír magáról:
Én egyszerű ember vagyok, vállalom, még magamra aggatott művésznevem sincs. A tervezőgrafikán kívül ami még érdekel az a videózás, fotózás és a zeneírás. Eddig ezekbe csak belekóstoltam, de érzem, hogy később még ügyködni fogok ezen a három területen is valamit, ha lesz rá lehetőségem, de sajnos egyelőre a minőségi eszközök hiánya határt szab elképzeléseimnek.
Amiért számomra mindezeket érdemes művelni, az az alkotás élménye, a folyamat, amelyen végighaladok a nullától a fizikailag érzékelhető produktumig és amikor látom a végeredményt, elégedettség tölt el, hogy ezt én hoztam létre, ha pedig másnak is tetszik, esetleg felhasználásra kerül, az csak hab a tortán. Annyira el tudok merülni ebben a tevékenységben, hogy gyakran enni/inni is elfelejtek, vagy szünetet tartani.
Igazából eddig azt vettem észre, hogy a legtöbb művészpalánta nagyon elvont irányba kezd mozdulni, hogy a porondra kerülhessen, vagy hogy igazítsa magát a korunk, művésztársadalmunk egyre groteszkebb elvárásaihoz. Ez van, manapság menő félkegyelműnek lenni. Ma ez tölti ki a művészet fogalmát... például Magyarországon már művész az is, aki egy kompozícióba random behúz olyan dolgokat, amelyek csak útba esnek, a lényeg, hogy lehetőleg nehezen emészthető legyen az átlagember számára, esetleg erőszakos, negatív értelemben sokkoló, hitvallás gyalázó, obszcén és sok esetben még igénytelen is. Már egy ideje e miatt úgy érzem, ha ez a feltétele a művésszé avanzsálásnak, akkor én nem szeretnék művész lenni. Valamiért nincs ingerem polgárokat pukkasztani (van így is elég bajuk) és turkálni sem szeretnék másfél kézzel a beteg ötlethalmazok között, ami mögött szerintem gyakran pont az ötlettelenség húzódik meg. Ennyit általánosan a mai (főként) hazánkban kialakult művészeti trendekről, persze nem mondom, hogy nincsenek pozitív példák, de inkább tőlünk nyugatabbra.
Ha te is hasonlóan tehetséges magyar művész, kreatív ember vagy, olvasd el a felhívásunkat és jelentkezz nálunk!
