Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Erdei tükörlények inváziója

Erdei tükörlények inváziója

2012. március 22. - Darqo

Rob Mulholland erdei installációja kicsit olyan, mintha az 1987-es Ragadozó című film jelenetei elevenednének meg. Persze erről szó sincs, Mulholland nem a földre érkező idegen faj randalírozásával akar foglalkozni, hanem a saját nemtörődömségünkre akarja felhívni a figyelmet. A skót kortárs szobrász és installációs művész plexi tükörből készített emberi alakokkal hozza rá a frászt az emberekre, miközben elgondolkodtat.

 

A számos helyen, köztük az Alloa, Loch Ard és a skóciai David Marshall Lodge környéki erdőkben, parkokban kiállított kaméleonemberekkel tulajdonképpen rólunk beszél. Egy mindent elnyelni vágyó üres teret szeretne szimbolizálni a művész, olyat, amilyenek vagyunk. Egyúttal persze arra is fel akarja hívni a figyelmet, hogy bennünk van a lehetőség a szerepünk rebootolására, van választásunk, hiszen akár megpróbáljuk újragondolni a kapcsolatunkat a környezetünkkel, a természettel ahelyett, hogy felemésztünk mindent.

via: mymodernmet

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr144316739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása