Ilyen jól, mint a mai napon, meglehetősen ritkán sikerül hangolnunk a posztokat! Maradunk tehát továbbra is Mexikóban! Néhány órával a Guadalajara-i - számomra mindenképp - parabudi után, alig több, mint ötszáz kilométert kell dél-keleti irányban csak moccanni, máris megérkeztünk a tegnap nagy sebbel-lobbal... [LoL] beharangozott Manzárd buli színhelyére, Jiutepec-be [jelentése: a drágakövek hegye]...

Minek használni mindenféle gyógyszereket, ha sokkal természetesebb módon is megoldhatjuk a székrekedés okozta problémákat? Van is egy példánk: a Guadalajara-i Hernandez Silva Arquitectos építészei, az amúgy egyszerűen és mégis ízlésesen berendezett PPDG Penthouse névre keresztelt lakásban egy igazán karakteres megoldáshoz nyúltak, ami a vécé kialakítását illeti.

Ez egy édes reggel. Túl sok információ sajnos nincs a képeken látható cupcake mozaikról, csak az, hogy az elkövető a prémium kategóriás cupcake-eket készítő Crumbs and Dollies Cupcakes nevű angol cég. Április 22-én vasárnap a Leicester-i Highcross Shopping Centre-ben dobták össze a 10 000 darab finomságból álló, virágzó cseresznyefát ábrázoló mozaikot egy japán televíziós show műsor, az ITTEQ számára. A sütik utóélete ismeretlen. Nyamma!

A harmadik nyertes: Molnár Edit

Szinte észre sem vettük, úgy telt el ez a két hét! Némileg ugyan csökkent az aktivitás, ám az előző terminus,  több mint 70 fotójához képest most beérkezett 29 fotóból így is egy remek kis galériát tudtunk összeállítani! A győztes pályázatra általatok dobott 216 szavazatot és persze az összes többit is köszönjük...!!!  :)   

Gratulálunk mindenkinek, és természetesen várjuk továbbra is a pazar fotókat, ergo: küldjétek őket ezerrel...! :D

Mint a cukrászok, a montreali művésznő, Shelley Miller is előszeretettel használja a cukormázat az alkotásaihoz, igaz, ő egy kicsit másként. A legfontosabb különbség, hogy ő nem süteményekhez készíti, hanem kültéri alkotásokhoz, azon belül is legtöbbször az arab, spanyol és portugál nyelvterületen elterjedt Azulejo csempék ihlette installációkhoz.

Mindenki nehezen beszél magáról. A művészekre pedig hatványozottan igaz ez a kijelentés, így nem lepődtem meg azon sem igazán, hogy Mesterházy Győző is így kezdte a bemutatkozószövegét: „magamról beszélni nehéz”. Persze a művészek számára olykor egy fokkal könnyebb, hiszen nem feltétlenül kellenek számukra szavak ahhoz, hogy legbelsőbb énjükről, örömükről, fájdalmukról, bármiről beszélni tudjanak. Hogy hogyan értelmezzük azt, ami felőlük érkezik, az már más kérdés. Számomra Győző művei a legtöbbször tabutémákat feszegetnek és könnyednek éppen nem nevezhetőek, de nem csak ezért érdekesek, hanem a megvalósítás miatt is. Az ügyes kezű képzőművész munkái következnek most a folytatásban.

Április 28-án szombaton boltmegnyitóra voltunk hivatalosak. A meghívót egyik kedvenc kis lakberkütyüboltunktól, a Boróka Otthonbolttól, pontosabban Merkl Gabitól, a bolt tulajdonosától kaptuk. Az apropó, hogy a Boróka bizony átköltözött egy nagyobb és szebb üzlethelyiségbe, de szerencsére nem olyan távol a korábbi helyszíntől, hogy azért ne nagyon zavarja meg a dolog a vásárlókat. Egy utcával arrébb, a Fadrusz utca 12. szám alá rendezkedtek be.

Időközönként azért még a mi állunk is letud esni. A Tokió egyik legmenőbb környékének számító Minami Azabuban található penthouse, azonban mindent - ami a pofánk leszakad kategóriában eddig megesett velünk - überel...!

Cornelia Konrads egy Jedi mester! Vagy valami olyasmi szeretne lenni. Helyspecifikus, pszichedelikus installációiban mindig (vagyis a legtöbb alkotás esetében) van egy kisebb-nagyobb részlet, amelyben az alkotóelemeket meglebegteti. Közelről nézve persze kiderül a rút valóság, hiszen a német művésznő egyszerűen „csak” felfüggeszti a darabokat, viszont ez egyáltalán nem von le semmit a művek különlegességéből.

Vinkó Leó nem maga keresett meg minket. Mint már többször előfordult korábbi magyARTosokkal kapcsolatban is, egyik kedves barátja ajánlotta számunkra a művész alkotásait, mi pedig ránézve a portfólióra, egyértelműen a szerelem jeleit érzékeltük magunkon. Az 1987-ben Kiskunhalason született fiatal tehetség a képzőművészeti ágak közül a festészetben találta meg a kiteljesedést, ez az, amiben a legkönnyebben ki tudja fejezni saját, egyediségre törekvő stílusát. Ráeszméléshez, hogy márisittahétvége, most az ő műveit hoztuk.

Az ötletet - így férfi fejjel mi ezt feltételezzük - valószínűleg azok a fájó tapasztalatok adhatták, miszerint az elsősorban alkalmi viseletnek számító, tűsarkúak családjába tartozó lábbelik ugyan elegánsak, meg előnyöstízcentit még rá is dobnak viselőjükre, ennek ellenére bátran húznánk egy lapot tizenkilencre a kijelentéshez: kettőből minimum másfél nő leginkább a háta közepére kívánja a benne eltöltött időt. Mert; az ember lába ergonómiailag egyszerűen nem ilyenekre lett tervezve.  

Jordan Griska philadelphiai művész vásárolt egy repülőgépet az eBay-en, vagyis csak a vázát, mert legújabb alkotását ennek felhasználásával szerette volna elkészíteni. A Grumman S-2 Tracker harci repülőgépből végül egy lezuhant roncsot formázó szobor lett.

Andrew Myers csavarkirály (korábbi posztunk) új alkotással jelentkezett. A Braunshweig-ben született és a spanyolországi Ciudad Real-ban nevelkedett, 3D-s portékat készítő művész ezúttal egy apró csavart (sicc!) vitt a történetbe, hiszen nem hagyományos értelemben vett arcképet varázsolt a favászonra, hanem egy fura vízióját valósította meg.

Több okból kifolyólag is bajban vagyunk. Az első - minden bizonnyal nem csak számunkra megerőltető - feladat, a 'négy nap után vissza a dolgos hétköznapokba' című fejezet, bizony számunkra sem megy zökkenők nélkül. A tikkasztó hőségben franciául is elfelejtettünk..., aztán; itt van ez a genti sarokház-felújítási projekt is, melyről szégyenszemre mindössze annyit tudunk, hogy az épületet a Graux & Baeyens Architecten építészei vették kezelésbe, valamint a három éven át tartó re' végeredményét, a kívül-belül újjászületett House GS-t a szakma - "before/after" kategóriában - jelölte a Belgian Building Award 2012 versenyére! A fotók alapján nem véletlenül...

Szemetelni egy dolog, a könnyebbik. Majd más felszedi. Akinek ez a munkája. Megtehetem. Más is megteszi, úgyhogy fölösleges erőlködnöm. Minek? Ja, hogy ott a kuka? Nem baj, most nincs kedvem odasétálni. Meg különben is tele van. Úgyis szemetes az utca, az enyém már fel sem tűnik. Szelektív szemétgyűjtés? Azmiaz? Jah, ahhoz nincs kedvem. Majd más szétválogatja. Akinek ez a munkája. Inkább úgy csinálom, ahogy eddig. Más is ezt teszi, akkor én is megtehetem. Különben is, azok a kukák olyan messze vannak, a tökömnek sincs kedve odáig elsétálni. Meg amúgy is, biztos tele van. Suttyó vagyok...

Inbox: Kedves Laci & Tibi!

A kérdés, ami mostanában éjjel-nappal foglalkoztatott minket: Lehetnek az ezerszer látott popkulturális képek, amik körülvesznek minket, újra érdekesek számunkra? Azt gondoljunk, találtunk egy módot, amivel ezt elérhetjük, így örömmel mutatjuk be Nektek a ThinkInvisible-t, melynek elsődleges célja, hogy megmutassa, van élet a telt szimbólumok után is. Ahelyett, hogy több akar lenni, inkább kevesebb.

Hogy micsoda is ez valójában? Képrejtvény, optikai illúzió - tulajdonképpen bárminek nevezhetjük. Félig kitakart híres körvonalak, amik azt az érzést keltik, hogy "Ezt már láttam valahol", de még is sokszor el gondolkodtatnak, hogy hol is pontosan...

A teljesség igénye nélkül itt egy illusztris lista: Ady, Kosztolányi, Radnóti, Frida Kahlo, Dali, Andy Warhol és Marilyn Monroe. A találós kérdés pedig a következő: mi a legkisebb közös többszörös a nevekben? Bevallom, a magyar líra nagyjait úgy-ahogy vágtam, a többivel meg...? Nos; ismét a szokásos..., tudásom korlátaiba ütközve, inkább csak tétova, bár lelkes szellemi jojózás, még talán ma is. Csakhogy..., közben ismét levél érkezett:

Hogyan lehet az embereket a legkönnyebben olvasásra buzdítani? Hááát, vidd az orruk elé a könyveket, lehetőleg a legfigyelemfelkeltőbb módon! Így tett Raul Lemesoff is, aki egy régi 1979 Ford Falcon-t alakított át tankká, hogy Buenos Aires utcáin „megtámadhassa” a tudásra szomjazó járókelőket.

A New Yorkban élő és alkotó litván művész, Žilvinas Kempinas meglehetősen ismert a különleges, többek között videokazetták, ventilátorok bevonásával készülő installációiról. A képeken látható finom hipnotikus alkotás szintén VHS-szalagok felhasználásával készült és nemes egyszerűséggel a Tube nevet kapta, hogy miért, az gondolom mindenki számára érthető.

Emlékeztek még az izlandi koncepcióra, melyben a magasfeszültségű távvezeték oszlopokat képzelték el emberibb alakban? Nos, ez valami teljesen hasonló, azonban most gigászi szarvasokkal népesítenék be a tájat.

Ha Jacob Sutton nevét említem, valószínűleg senki nem jön izgalomba, de ha azt is hozzáteszem, hogy ő az, aki világító ruhában snowboardozott a setét icakában, talán dereng valami a Manzárd olvasói számára. A fotóművész ezúttal nem ezen a területen villogtatja tehetségét...

Barcelona középkori városmagjában, rövid sétára a város híres katedrálisától, valamint az egyik legszebb, piacként is funkcionáló Santa Caterina tértől található az az épület, amely „a kívülről nem is gondolnánk, hogy...” kontraszt megrendítő példája! A híres építész házaspár Benedetta Tagliabue és férje, a néhai Enric Miralles első látásra beleszeretett a házba. A gyors megvételt követő, több hónapot is igénybe vevő felújítási munkálatok közben néhány igazán különleges kincsre is bukkantak, mint például a belső terek hangulatát alapjaiban meghatározó, a falak mögött megbúvó - gyaníthatóan a város római múltjából megmaradt - csodálatos boltívekre, valamint a bejárat mögötti romos állapotában is elgondolkoztatóan szép mediterrán udvarra. Instant love...

Ismét itt van Red, a maláj művésznő, akit tulajdonképpen Ji Hong-nak hívnak, és akiről már kétszer is írtunk, mert jóleső mosolygással vegyes ámulat kerít hatalmába minden egyes alkotása láttán. Tudjátok, ő az, aki szeret festeni, csak nem ecsettel, hanem mondjuk kosárlabdával, meg kávéscsészével. Nos, most ráadásul nem is festett, hanem portrét szobrászkodott 750 pár zokni segítségével.

Gregory Thielker szeret utazni, szereti a várost, az útjelzőtáblákat, lámpákat, az előtte haladó kocsik fényeit. Leginkább akkor szereti a várost, amikor esik az eső, mert ilyenkor a szélvédőn, ablakokon végigcsurgó víztől egy egészen más, sokkal különlegesebb világ tárul a szeme elé, amely eltorzul, csúszik, folyik, tömörül.

Egydé...kéddé...hádé vagy mennyi? Csupán ezt az egyet kellene valahogy kikalkulálnia annak, aki Indiában járva véletlenül betér a 6 és fél milliós metropolisz, Chennai [Madras] egyik legújabb, Mojo Mocha nevű kávézójába. A Mancini Enterprises építészstúdió a tervezéskor tizenkilencre bátran ráhúzott még egy lapot. Jól tették! A végeredmény? Egy vibrálóan pszichedelikus zűrzavar, LEGO érzésbe csomagolva. A formabontó megközelítés látszólag nem kedveli a rendet, és épp ettől van igazán rendben...!