Mindenki nehezen beszél magáról. A művészekre pedig hatványozottan igaz ez a kijelentés, így nem lepődtem meg azon sem igazán, hogy Mesterházy Győző is így kezdte a bemutatkozószövegét: „magamról beszélni nehéz”. Persze a művészek számára olykor egy fokkal könnyebb, hiszen nem feltétlenül kellenek számukra szavak ahhoz, hogy legbelsőbb énjükről, örömükről, fájdalmukról, bármiről beszélni tudjanak. Hogy hogyan értelmezzük azt, ami felőlük érkezik, az már más kérdés. Számomra Győző művei a legtöbbször tabutémákat feszegetnek és könnyednek éppen nem nevezhetőek, de nem csak ezért érdekesek, hanem a megvalósítás miatt is. Az ügyes kezű képzőművész munkái következnek most a folytatásban.
Meg persze néhány gondolat, mert bár Győző úgy kezdi a bemutatkozását ahogy, azért mégis megtudhatunk róla pár dolgot:
Magamról írni/beszélni mindig nehéz volt, mert fogalmam sincs, mások milyen szemszögből nézik a dolgaimat, és mi jön át abból, amit a képekkel mondani szeretnék. Régóta rajzolok, és általában egy konkrét hangulat határozza meg, mi és hogyan születik. Mindig zenére rajzolok, és az épp aktuális szám/album/előadó is beleszól, mi lesz a végeredmény. Így lett például egy önarcképnek induló rajzból a Safranek, egy Képzelt Város-dal hatására.
Nincs amúgy általános mondanivaló, inkább úgy mondanám, hogy csak a feszültséget engedem ki magamból a rajzolással. Emiatt is mindig hihetetlen számomra, ha valakinek ez bejön. Elég sok a réteg a képeken. Nem szájbarágósan, de mindennek megvan a helye és a miértje, semmi se véletlenül lett olyan, amilyen. Ez a másik dolog, ami meghatározza a rajzolási folyamatot, ez a fajta tudatosság. Én is mindig ilyen "üzeneteket" keresek mások képeiben, mert imádok agyalni rajtuk, hogy vajon miért görcsös valakinek a tartása, ha közben mosolyog, és ez hogy függ össze a meleg színekkel és a kép címével, és miért pont annak a színnek a komplementere a háttér, satöbbi...aztán csak remélni tudom, hogy más is belegondol ezekbe. Általános téma sincs, de például szemeket nagyon szeretek rajzolni, az önarckép meg mindig foglalkoztatott, így abból is van kismillió.
Grafikusnak készülök, így a digitális rajz elég fontos részét képezi a dolgaimnak, a grafitrajzok mellett. Szeretek tervezni, akár logót, akár posztereket, vagy csak egy pólómintát. A legnagyobb kedvenc nyilván a lemezborító, mert összeköti a két nagy kedvencemet, a zenét és a rajzot, másrészt ott lehetek egy kicsit magam is, és belevihetem a saját súlyosabb dolgaimat. Nyilván ott is kell rengeteg elváráshoz alkalmazkodni, de ez benne a szép. És ha a végén sikerül olyat csinálni, amivel elégedett a megrendelő, az minden fáradságot megér nekem...
Ha te is hasonlóan tehetséges magyar művész vagy, olvasd el a felhívásunkat és jelentkezz nálunk!
