Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Megteremteni egy saját világot – Havasi Gergő

Megteremteni egy saját világot – Havasi Gergő

2012. május 14. - Darqo

Tetszett, ahogy Havasi Gergő kezdte a bemutatkozását, mert szeretem az öniróniát: „nem vagyok vérprofi, ellenben lelkes amatőr”. Próbálta kimenekíteni magát, hogy ne kelljen komplett novellában értekeznie saját magáról és a rajzzal megélt kalandos útjáról, de nem hagytuk annyiban. Feltettünk neki néhány kérdést, amire azért legnagyobb örömünkre serényen és bőven válaszolt. Most tehát ez és a fiatal rajzművész egyedi és feledhetetlen alkotásai következnek a folytatásban.

 

Havasi Gergő

 

Gyermekkoromban firkálgattam minden felületre ami csak elém került, ha jól emlékszem mindig egy dolog motivált akkoriban, hogy valahogy megteremtsem azt a világot ami bennem zubog. Az évek során ahogy elkezdtem felnőni, nem kapott túl nagy szerepet a rajz, inkább csak amolyan hobbi volt, időtöltés és sohasem vettem komolyabban. Ez azonban gimnáziumi éveim alatt megváltozott, amikor a bennem lévő érzelmi feszültségeket feldolgozandó folyamatban elkezdtem újra rajzolgatni. Vágytam arra, hogy a gondolataim, az érzéseim az írás mellett megjelenjenek valamilyen képi formában is. Sokszor úgy éreztem, hogy nem a betű, hanem a vonal a megfelelő egy-egy mondanivaló kifejezésére. Ez a fajta hozzáállás a mai napig meg is maradt, amolyan terápia jelleggel alkotok.

Egyre fontosabbnak tartottam az önmagamban való kutakodást, az ezzel járó út állomásainak megjelenítését, illetve megfeleléseket találni különböző művészetek, terápiás folyamatok és az ehhez kapcsolódó irodalom között. Azonban a cél és az út még mindig kérdéses volt, sőt talán a mai napig sem tisztázott...

Egy két bátortalan lépésen kívül nem tettem egyebet annak irányba, hogy a rajztehetségemet gondozzam, ezek a lépések pedig igencsak rövid életűek voltak és sohasem fejlődtem általuk. A gyakorlást mint a tehetség fejlesztésének egyik alappillérét, önmagamtól vezérelve sohasem tudtam betervezni az életemben, így mondhatjuk, hogy minden egyes képem önmagában a "gyakorlás" is. És ez sokszor látszik is sajnos rajtuk...

A legnagyobb áttöréseket mindig valamilyen érzelmileg erősen megterhelt vagy felszabadított időszak váltotta ki belőlem és az az elmaradhatatlan vágy, hogy valóban egyre hűebb képet formáljak belső világomról. Ettől függetlenül továbbra is tervezem, hogy képezzem magam, mert a fejemben lévő képek fognak lehagyni, ha nem tudom visszaadni őket olyan formában, ahogyan ott benn megjelennek.

 


Ha te is hasonlóan tehetséges magyar művész, kreatív ember vagy, olvasd el a felhívásunkat és jelentkezz nálunk!


 

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr954496842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása