Heike Weber német művésznőről korábban a vibrálóan gyönyörű padló-és falburkolataival kapcsolatban írtunk, most az ugyancsak jelentőségteljes, egyszerűen csak Kilimnek nevezett installációsorozatáról teszek említést, mert újra felfedezte magának a blogoszféra, köztük mi is.

Ha már úgyis annyira népszerű a különböző időszakokban (években, évtizedekben) készített fényképek összerakása, miért nem lovagolhatná meg ezt az egészet mondjuk egy híres napilap? Az egyszerű válasz, hogy meglovagolhatja, sőt, meg is tette!

A ma bemutatásra kerülő Szekeres Imre 1969. november 23-án született Győrben. Gyermekkorát Szolnokon töltötte. A Művésztelep gyakori látogatójaként, leginkább Baranyó Sándor festőművész képei ihlették meg. Későbbiekben Szigeti Imre festőművész mellett kezdte plain-air tanulmányait, amit Korga György oldalán fejlesztett tovább.

Köztudott, az amerikaiak valamiféle rejtélyes okból kifolyólag megőrülnek a tévécsatornák különböző tehetségkutató versenyeiért, melyeknek valóban se szeri se száma. Talán az életnek nincs is olyan szegmense, amiben ne keresnék az épp aktuális bajnokokat, és ez alól nem kivétel persze a lakberendezés területe sem. Az egyik, a mi exDeko tévénknek megfelelő csatorna a HGTV online verziója már negyedik alkalommal indította el a Design Star című versenyt, melyben – elsősorban – pályájukat most kezdő lakberendezők mérték össze tudásukat. A szigorú ítészekből álló zsűri a tavalyi etap végső győztesének azt az Antonio Ballatore-t választotta, aki szakmai körökben eddig kevésbé volt ismert, a Los Angeles-i rock kocsmák közönsége előtt viszont annál inkább...

A képeken látható guggoló emberalak egy körülbelül 26 méter magas, mintegy 60 tonna súlyú óriás, aki türelmesen várja Közép-Hollandiában a környezeti változásokat, a globális felmelegedés következményeit. Legalábbis a készítő, Antony Gormley szerint.

Szerencsére ott azért nem tartunk, hogy mindenkire egyaránt kötelező dresszkódok szabályozzák életünket! A stílusos öltözködés egyelőre még a szabad akarat és jó adag bátorság, de semmiképp sem a pénz függvénye! Jó néhány év megfigyelései alapján kockázat nélkül – privibe – ki merem jelenteni: minél szürkébb cuccban jár valaki – kivéve bölcsészek/ LOL –, annál porosabbak a gondolatsorok. És, bár lehangoló, hogy szép számmal, sőt, inkább túlnyomó többségében vannak itthon az olyanok, akik ha revolvert fognak a fejükhöz, akkor sem bújnának bele ezekbe a hacukákba, amit – egy könnycseppet közben elmorzsolva –, de szó nélkül akceptálok.

Sajnos Varga Bertalan végül nem írt vissza, mikor arra kértük a magyART-os jelentkezése után, hogy válaszoljon pár kérdésünkre. Sebaj, mi nem adjuk fel, ilyen esetben pár hónapra rá, ha kell, ha nem, ha kapunk választ, ha nem, ha esik a hó, ha fúj a szél, akkor is megjelentetjük a posztot. Berci esetében meg pláne, hiszen tetszenek a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tavaly végzett 1986-os születésű festő hipnotikus alkotásai, főleg ebben a forró nyárban!

Tommy Gun autodidakta művésznek és csapatának nagyjából 3 hónapját vette igénybe a most következő képeken látható, autókból készült Stonehenge-másolat elkészítése. A 36 tonnás monstrumot Citihenge névre keresztelték, bár nyilvánvaló okokból sokan inkább Skodahenge nevezik.

Alig két hónapja, hogy rábukkantam erre az oldalra, azóta pedig, ha két poszt között akad némi szabadidőm, máris kattanok vissza rá. Tulajdonképp az van, hogy visszavonhatatlanul függővé váltam. Először csak a fotók miatt. Aztán kíváncsiságomat kielégítve egyszer bekeveredtem az egyik kép mögé rejtett történethez, ...azóta meg? Tűkön ülve várom, mikor lép ki a csávó legközelebb az utcára, szólít le egy vadidegen embert, majd kezd el beszélgetni vele, hogy röviddel később, tőlük tízezer kilométerre itt és most én is megismerhessem hétköznapi emberek hol sokkoló, máskor pedig könnyfakasztóan humoros, ám kivétel nélkül élményszámba menő meséit...

Június végén az orosz művész és szobrász, Arkady Kim bemutatta a világ legnagyobb, körülbelül 1 millió pörkölt kávészemből készített mozaikját a kultúrára és pihenésre vágyók előtt 1928-ban megnyitott, 121 hektáros, rózsakertekkel, csónakázótóval, vidámparkkal csábító moszkvai Gorkij-parkban.

Egy jó ötlettel, plusz nagy lelkesedéssel, de annál kevesebb indulótőkével rendelkező világmegváltók kincsesbányája is lehet az egyik legfiatalabb internetes jelenség, a közösségi finanszírozás [crowdfunding]. Az államokban három éve e célra elindított Kickstarter volt az első, és létjogosultságára mi sem jobb bizonyíték, minthogy ez idő alatt több mint 15 ezer projekt támogatásához gyűjtött sikerrel pénzt. Ugyan nemrégiben napvilágot látott egy statisztika, mely szerint az ötletek közel fele [44%] sajnos az is marad, magyarul befuccsol, ennek ellenére a Kickstarter él és virul, sőt – dejó hír ez – nemrégiben szaporodott is...

A lengyel művészek tehetségével kapcsolatban elég gyakran kapok megerősítést az elmúlt időszakban, már-már az izlandiak ufóságát közelítik (persze abszolút pozitív értelemben). A rácsodálkozás mértéke mindig egészen magasra ugrik, amikor szembe kerülök az újabbnál újabb lengyel alkotásokkal.

Több évtizednyi munkássága alapján talán kijelenthető, az 1962-ben született Bill Barmanski valódi polihisztor. Egy olyan multiplayer, aki amibe belenyúlt - legyen az interaktív média, installációk, festészet, grafika, egy Death Cab for Cutie vagy Kid Cudi videoklip -, abban ért el komoly nemzetközi sikereket.

A rengeteg poszt között valószínűleg már régen elveszett, de a blog olvasói között talán vannak olyanok, akik emlékeznek rá, sőt, kifejezetten várták Bruce Munro tavaly bejelentett fényerdejét. Nos, eljött az idő, tovább már nem kell várakozni. Irány Ámeriká...

Az idén húsz éves évfordulóját „ünneplő” ENSZ fenntartható növekedési és környezetvédelmi konferenciájának részeként hatalmas, újrahasznosított műanyag palackokból készült halakkal próbálták az egyszerű, halandó és hétköznapi emberek figyelmét is felkelteni a fenntartható fejlődés fontosságára.

"Egy rossz gyerek vagyok, aki végleg eltévedt a sűrű erdőben". Mondja magáról a milánói dizájner, Andrea Maestri, aki fittyet hányva a nemi-és vallási sztereotípiákra kitervelten provokatív bútorokat készít, melyektől sokan istenkáromlást sikoltva menekülnek a legközelebbi sekrestye biztosnak vélt menedékébe, míg mások kaján mosollyal szájuk szegletében elismerően csettintenek egyet. Mi ez utóbbiak közé tartozunk... :)

Maskull Lassarre kanadai művész a korábbiakhoz hasonlóan most újabb figyelemfelkeltő furcsaságokkal jelentkezik (előző posztjaink itt és itt). Azt nem tudom, hogy a patacipő elnevezés francia nyelven is létezik-e, mindenesetre Lassarre Outliners című folyamatban lévő projektjében valódi patanyomokat és egyéb állatlábnyomokat generáló cipőtalpakat farigcsál gumiból, használt cipőkre.

Ezen a túlfűtött szombaton FlippyCat, a kanadai dominó-rajongó szolgáltatja az inspirációt, aki nagyjából 11 óra leforgása alatt és pár balul sikerült próbálkozás után, körülbelül 7 000 darab dominóból rakta ki Vincent van Gogh Csillagos éj című híres művét. Mint ahogy a dominók, ti is sietve, futva, szaladva, gyorsan, gyorsan suhanjatok valami vízpartra, strandra, ki a szabadba a fák hűs árnyéka alá heverészni, vagy csak egyszerűen dőljetek be a besötétített szoba mélyén rejtőző pihe-puha ágyba úgy, ahogy a dominók terülnek el a földön.

via: colossal

Ez bizony annyira egyértelmű, minthogy az éjszakát a nappal követi: André Feliciano a fényképezőgépek megszállottja. Mi mást lehetne mondani egy olyan művészre, aki munkája minden területén a fotómasina formáját jeleníti meg?!

Mágikus játék a fénnyel, árnyékkal és a perspektívával; röviden ez jellemzi Hideyuki Nagai japán művész elképesztő rajzait. Az 1991-ben született tehetség úgy játszik az érzékeinkkel, úgy csavar az ujjai köré a pillanat tört része alatt a látványos, három dimenziós illúzióival, hogy észre sem vesszük.

A Szimpláig átívelő, Szentendrei út bevezető, alsó rakpart, Margit-sziget, körút útvonal oda-vissza megvolt. Ki lehet szorozni, majd mindennap, kábé két éven át. Egészen addig, míg egy koranyári reggelen le nem taglózott Malim hűlt helyének a látványa. Gondolom, sokaknak ez az „élmény” is megvolt. Hét éve, hogy vitték. Rég volt, ennek ellenére a hangja,  úgy általában a cangák szívhangja, ...hát, zongorázik a gerincen azóta is...

Az újra fokozódó hőség miatt valami könnyed és könnyen emészthető téma után kutattam és Diana Herrera Beltran sietett a segítségemre. A kolumbiai ipari formatervező, illusztrátor papírból készült aprólékos és látványos szobrai szó szerint, de nem pejoratív értelemben tökéletesen könnyűnek találtattak.

Madrid La Latina nevű környékén, a Plaza de la Cebada téren volt egy népszerű uszoda, ahová sokan jártak egészséges életet élni vagy csupán csak felfrissülni. 2008-ban lebontották egy határozott ígéret kíséretében, miszerint a helyén hamarosan egy másik, modernebb és nagyobb kapacitással bíró uszoda/sportközpont szolgálja majd ki az érdeklődőket.

Nem vitathatóan függő! Jancsó Áron csodaszámba menő betűképeit sokkal inkább a formák és struktúrák vibráló geometriája, semmint a plugin effektek - gyakran - szinte már befogadhatatlan túlhasználata határozza meg. Egy-egy új munka kezdetekor minden alkalommal az „induljunk el a kályhától” stratégiát követi, mely egyben tálcán kínálja számára a kísérletezgetés lehetőségét is arra, hogy a modern, a graffiti és a kalligráfia rafináltan ötvözött esszenciájából - most már évek óta hozva a világszínvonalat  - bámulatosabbnál bámulatosabb új logók, poszterek és tipográfiák jöhessenek létre...

Míg nálunk ultragagyi és végtelenül unalmas reklámokkal bombázzák a háziasszonyokat, addig máshol próbálnak törekedni a kreatív megoldásokra. Sok-sok pozitív példa közül most az Unilever által forgalmazott OMO mosószermárka reklámját emelném ki, mert a tisztaság átható erején túl is van világ...