Lehet, hogy tendencia lesz abból, ha az IKEA hív minket, Svédországra jellemző időjárás köszönt be idehaza, de amikor június végén újra meginvitáltak bennünket az IKEA legújabb, Stockholm névre keresztelt kollekciójának bemutatására, a tavaszi kollekcióhoz társult jeges tavaszhoz hasonlóan most ismét hűvösebb, szeles időjárás köszöntött ránk a nyár kellős közepén. Ezúttal azonban zárt térben, az IKEA Örs vezér téri áruházában, jó melegben, segítőkész és lelkes munkatársak bemutatójával fűszerezve nézhettük meg a több mint 70 darabból álló kollekciót.

Nyilván minden alapot nélkülöz, hiszen hasonlókkal majdnem minden környező vagy távolabbi országban is találkozhatunk, valami miatt a fejemben mégis összegémkapcsolt a két dolog. Lehet a világ leghosszabb nevű vasútállomása – Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrndrobwllllantysiliogogogoch -, vagy a helyi turizmust fellendítő ősi legendák egyike, Nagy Llywlyn hűséges kutyájáról a képzettársítás kiváltója, gőzöm nincs.

Biztos vagyok abban, hogy a Manzárd olvasói közül sokan emlékeznek még Leandro Erlich argentin művész Bâtiment (Épület) címre keresztelt, először 2004-ben bemutatott installációjára. Azoknak, akik a poszt megjelenésekor még nem követték a blogot, ez egy olyan alkotás, amelyben a tükrök segítségével bárkiből lehetett Pókember és szabadon mászkálhatott a házfalon.

Kyle Bean, a blogon többször is szereplő tehetséges brit művész, designer egyik legújabb aprólékosan kidolgozott, rendkívül kreatív alkotása egy több mint 60 centiméter magas, papírfecnikből összeragasztgatott szobor. A különleges alkotást az Intercontinental Hotels Group (IHG) felkérésére készítette el, akiknek külön kérésük volt, hogy a kiadásaikkal kapcsolatos számlákból készítsen valami kifejező művet.

Astro és Kanos graffiti művészek 2009 óta készítik ideiglenes graffitijeiket. Igen, ideiglenes, mivel egy ügyes technikát alkalmazva tetszés szerinti időpontban eltávolíthatóak a különböző alkotásaik. A mulandó graffitikkel, amelyek tulajdonképpen különböző tereptárgyak vagy fák közé kifeszített celofánra kerülnek felfestésre, megoldották, hogy sosem károsítják a közvagyont és nem hágnak át semmilyen szabályt.

A graffiti az esetek többségében nem az műfaj, amit otthon négy fal között művelnek. Az önmegvalósítás általában az utcán – szűkebb, gyakran tágabb miliőben – történik. Művelői között vannak, akik moccannak távolabbi helyekre is, de van olyan is, aki falfestményei karaktereit az adott országban élő „utcaemberéről” - kvázi kölcsönhatásban a modellel és annak közvetlen környezetével - mintázza meg.

Hollie Paxton brit ékszertervező legalábbis ezt szeretné elérni az embereknél, és tulajdonképpen a felszólítás az ő esetében valós igényt válthat ki belőlünk! Rubbish Jewellery című sorozatában ugyanis olyan hordható ékszereket tervezett, amelyek különböző hétköznapi szemetet formáznak.

Chad Wright amerikai művész, designer „Master Plan” című többrétegű, elgondolkodtató installációjában a homokból felépített egyenházak a készítő számára tulajdonképpen az „amerikai álom” szimbólumai. Az egyébként bútor-és világítástervezéssel foglalkozó művész szándékosan olyan alapanyagból készítette el és olyan környezetbe helyezte ki a pillanatépítményeket, hogy azokat könnyen lerombolhassák a természet erői.

Bár valószínűleg neki is azt tanították, hogy az étel nem játék, Dan Cretu román művész felnőttkorára ennek pont az ellenkezőjét próbálja bizonyítani számunkra. A tehetséges művész az őt körülvevő élelmiszereket potenciális szobrászati alapanyagként kezeli, többek között gyümölcsök, zöldségek, napraforgómagok, vékonyra szeletelt szalámik segítségével készíti látványos és vicces szobrait. Tízóraihoz hoztam nektek belőlük párat...

Kevin LCK illusztrátor, designer csaknem kizárólag a fekete-fehérben látja az általa elképzelt valóságot. Ez persze nem jelenti azt, hogy unalmas dolgok kerülnének ki a kezei alól, sőt! Itt van például mindjárt az „Ordinary Behavior” című folyamatban lévő projektje, amelyben kartonból készíti különböző diorámáit. A szobrok a hétköznapi kütyüinket formázzák...bennük az életünkkel...

A Let's Cafe nevű tajvani kávézólánc, amely jelen pillanatig több mint 2.000 üzlettel, vagyis inkább kioszkkal rendelkezik a helyi Family Mart kisboltokban, saját maguk promózására egy meglehetősen ötletes és innovatív nyomtatóval álltak elő, hogy mostantól eláraszthassák a Facebookot vagy az Instagramot az önarcképes kávé-fotók. Az általuk kifejlesztett egyedülálló technika tulajdonképpen profi módon rámásolja az okostelefonokkal készített képeket a tejhab felszínére.

Milyen érzések kerítenének hatalmukba, ha mondjuk a margitszigeti lejárónál egy hatalmas, partra vetett ámbráscetet vennél észre az egyik álmos reggelen? Sokk, értetlenkedés, meglepettség? Nos, a londoniak egy ilyen helyzetben találták magukat, nem is olyan régen, pontosabban június 21–29. között, amikor egy életnagyságú (17 méter hosszú) és totál élethű, üvegszálas műámbráscettel találkoztak a Temze partján.

A cégen belül a Peugeot Design Lab azért jött létre, hogy az oroszlános márka hírnevét tovább öregbítse. A stúdiónak persze esze ágában sincs négykerékben gondolkodni, arra ott van „Anya”, ellenben minden más eddig elsősorban outdoor szegmensben igen. Legyen az bringa vagy deszka, kapitálisan nagyot tudtak alkotni. Legutóbbi műalkotásukkal azonban egészen új terepre merészkedtek, a Peugeot Piano-val egyenesen a koncerttermeket készülnek meghódítani…

Köves Viktória ékszereket készít. Úgy, hogy az még a magamfajta ékszermentes életet élő kívülálló figyelmét is felkelti. Hogy miért? Mert olyan alapanyagokat használ, amelyek különlegesnek nevezhetőek – gondolok itt például leginkább a villára –, és mert a formavilág, amit képvisel, egyedi érzetet kelt bennem. A kalandos életúttal rendelkező tervező outsidernek vallja magát, az ékszerkészítést nem tanulta, nincsenek mesterei sem, helyette újságírással foglalkozott, majd novellákat írt és filozófiát hallgatott az ELTE-n. Négy éve esett szerelembe az acéllal, azóta pedig számtalan különleges ékszer került ki a kezei alól. A mai magyART főszereplője tehát Viktória és az ő „kócos ékszerei”.

Azért mert gyengén látó vagy roma, vagy, mert gyengén látó roma, mert 9 másodperc alatt futja a százat, mert kalap helyett kipa a viselet, vagy a miatt, mert nő létére nőt, pasiként meg pasit szeret elfordulni, hátat fordítani, cinikusan újjal mutogatni baromi GÁZ! Bigott böfögéssel butítani bamba zombikat, démonizálni valakit… bárkit a MÁSSÁGA miatt meg egyenesen bűn! A megbocsáthatatlan fajtából! Nyitottnak lenni ellenben érdekes, színes, izgalmas, vidám. Ergo: kúúl…

Sajnos, bár nyilván érthető okokból, Pejac-ról, a neves spanyol street art fenegyerekről túl sokat nem lehet megtudni azon kívül, hogy spanyol, hogy szereti saját ízlése szerint átalakítani a köztereket, és hogy jellegzetes alkotások jellemzik az útját. Én ma a felszabadító mondanivalóval rendelkező, életigenlő Phiedra nevű falfestményét hoztam, amelyet Madrid egyik utcájában jelenített meg a közelmúltban. Legyen ez a hét street art alkotása!

David Choe, jól ismert koreai származású amerikai graffiti művész Svájcba utazott a közelmúltban, hogy a Cave Fin Bec pincészet által létrehívott myFINBEC nevű különleges művészeti projekt résztvevője lehessen. A cég a bor és a művészet kapcsolatát próbálja meg alkalomról alkalomra erősíteni. Idén például David mellett 8 másik művész is kipróbálhatta a tehetségét a bortartó rekeszekből összerakott „vásznakon”.

Jordan Eagles amerikai művész nem viccel, festményeit állati vér felhasználásával készíti! Morbid és kicsit olyan, mintha valami alternatív Dexter részt néznék. Azonban bármennyire is felkavaró anyagi szinten a tudat, maga a spirituális mondanivaló elgondolkodtató: munkái az élet és a halál örök körforgását jelenítik meg; az élet, a halál, a test, a szellem és az Univerzum közötti kapcsolatokat kutatják...

Minálunk átláthatatlanul sűrűn permetező eső + 14 fok. Masszívan kb. a skót felföldi klímának megfelelő időjárás, mindezt második napja dobja a gép. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, a látszat ellenére stabilan a nyár derekán járunk, bár az apró, ám annál pofátlanabb, felhőben támadó vérszívódögök ezt folyamatosan eszünkbe is juttatják!

Anish Kapoor, világhírű indiai származású brit szobrász készítette a képeken látható két óriás rozsdamentes acél „tükröt”. A különleges élményt biztosító szobrokkal a kortárs brit művészet egyik legnagyobb alakja tulajdonképpen felfordítja a világunkat (a külső részen a megszokott módon, belül azonban fordítva láthatjuk az adott környezetet), mert ugye néha nem árt más szemszögből megvizsgálni a minket körülvevő dolgokat...

Két primer funkciójában elsőre különbözőnek látszó lakberkiegészítőnk, aztán, ha jól belegondolunk, másodikra, annyira már mégsem, mint a függőágy vs. fürdőkád, külön-külön is bírnak azzal a képességgel, hogy világot ki, pilácsot meg lecsukva órákra elhomályosodjunk bennük. A kettő az egyben, az meg egy teljesen új, bonyolult függőséget előidéző sztenderd.

A spanyol Luzinterruptus nevű művészcsapat két héttel ezelőtt publikálta a legújabb installációjáról készített fotókat, mi pedig jól megmutatjuk nektek, mert mint az olvasóink körében már talán ismert, nagyon szeretjük a munkáikat. Ezúttal sem kellett csalódnunk, mert a Rain Interactive című installáció a látványossága mellett mondanivalóval is szolgál.

Meghívást kaptunk június 11-re a VAM Desig Centerben bemutatásra kerülő „Vincent Van Gogh álmai” című speciális kiállítás bemutatójára és egy rövid sajtótájékoztatóra. Természetesen azonnal igent mondtunk a lehetőségre, miután elolvastuk a mellékelt információkat és megtudtuk, hogy a „Vincent Van Gogh álmai” kiállítás a művész 200 leghíresebb, digitálisan felújított festményét mutatja be, valamint a világhírű műalkotások egy része (pontosabban 7 darab) a Samsung támogatásának köszönhetően idehaza idáig soha nem látott változatban, háromdimenziós animációk segítségével tekinthető meg óriási Samsung Smart TV-ken.

A fényszennyezés a fényhasználatnak azt a formáját jelenti, amikor a mesterséges fény egy része hasznosítás nélkül távozik az égbolt felé. A jelenségre elsőként a csillagászok hívták fel a figyelmet: a rosszul megtervezett világítótestek miatt valóban sok fény szóródik az égbolt felé. Emiatt ma már alig látni csillagokat a városokból. A csillagászokat ez nem csak azért zavarja, mert a távoli égitesteket nehezebben tudják megfigyelni, hanem mert a mindennapok embere a csillagos ég látványa nélkül nő fel.

Mademoiselle Maurice, polgári nevén Marie Saudin, tovább folytatva origami projektjét újra a járókelők érzékeire próbált hatni a közelmúltban, hatalmas sikerrel. A Párizsban élő, építészetet is tanult művésznő ezúttal Angers városában ragasztgatta fel hatalmas origami-street art alkotásait lépcsőkre, járdákra, iskolákra, szabadidőközpontokra, sőt, még egy börtön oldalára is, rengeteg önkéntes segítségével.