Blogger barátok


baantal.jpg

 

NESTON_logo_new2.png

A feketét itt is jól főzik

Import Kávé

Café Shop

Tavaszi színkavalkád az IKEA-ban (X)

Tavaszi színkavalkád az IKEA-ban (X)

2013. április 02. - Darqo

ikea01_resize.JPG

A közelmúltban meghívót kaptunk az IKEA-tól egy sajtótájékoztatóra, amely a tavaszi bútor-és kiegészítőkollekciót volt hivatott bemutatni. Azt gondoltunk, hogy miután szeretjük az IKEA-t, ráadásul ez a lehetőség pont tökéletes lesz arra, hogy ebben a hosszan elhúzódó télben egy kicsit finomhangoljuk magunkat a régóta vágyott tavaszra, így ellátogatunk a helyszínre.

 

Borongós hangulatú időjárásban, orkánerejű és rendkívül fagyos északi szélben, vízszintesen, pont az arcunkba süvítő szúrós esőben, szürke színekbe öltözött házak között érkeztünk meg a Király utcába, ahol egy szépen felújított, belső kertes ház udvarán köszöntött ránk az IKEA által berendezett svéd tavasz. Az esemény rendezői szerint náluk pont ilyen egy átlagos tavaszi nap, így könnyen megérthetjük, hogy miért olyan impulzív az új kollekció, hogy miért ömlött ránk rögtön a kapuból a jó hangulatú színtenger. És igen, valóban átéreztük: a színek jótékony hatása elvitathatatlan a legrútabb időjárási körülmények között is, a szemeink csak úgy itták magukba a látványt.

ikea02_resize.jpg

(Bár az idei nyár bútorainak és kiegészítőinek slágerszíneit a „trópusok lédús, érett narancsai és a hűvös tengerek türkize” ihlették, színparások megnyugtatására mondjuk, hogy a különböző kollekcióban természetesen nem csak élénk színű változatok léteznek, hanem hagyományos, kevésbé hivalkodó testvéreik is megtalálhatóak!)

ikea03_resize.jpg

Az új kültéri bútorválasztékkal és dekorációs kiegészítőkkel kicicomázott pavilon azt az érzést keltették bennünk, hogy évszaktól függetlenül is használhatóak a svéd eredetű cég által forgalmazott tárgyak, bár nyilván a kerti bútorokra kevésbé szívesen ül az ember, ha rájuk fagyhat télvíz idején. Jó idő esetén azonban a szabadtéri, családi és baráti összejövetelek, vagy csak pihenés finomhangolására pont tökéletesek.

ikea04_resize.JPG

A valóban rengeteg új vagy éppen klasszikus, azonban friss, fiatalos és energikus színekben felöltöztetett sorozatokból mi most azokat mutatjuk meg, amelyek nekünk bejönnek vagy mi is elfogadnánk belőlük jó néhány darabot.

 

Ilyen például a hosszas ücsörgéseknek, eszeveszett bulik megpróbáltatásainak is ellenálló, Thomas Sandell által tervezett és nem is annyira vészes áron kapható (6 990.-Ft/db) IKEA PS VÅGÖ sorozat változatos és impulzív színekben kapható műanyag ülőalkalmatosságai.

ikea05 ps vagö01_resize.jpg

ikea06 ps vagö02.jpg

ikea07 ps vagö03.jpg

ikea08 ps vagö04_resize.JPG

ikea09 ps vagö05_resize.JPG

A Magnus Elebäck által tervezett, ugyancsak műanyag, kartartóval ellátott, szürke és fehér színben kapható (14 990.-Ft/db) SKARPÖ fotelek.

ikea10 skarpö01_resize.jpg

ikea11 skarpö02_resize.jpg

ikea12 skarpö03_resize.JPG

ikea13 skarpö04_resize.JPG

Az Ola Wihlborg által tervezett közkedvelt ROXÖ sorozat egymásba tehető és ezért helytakarékos, élénk színekben porfestett acél ülőkéi, székei és foteljei (ülőke 2490.-Ft/db, szék 4990.-Ft/db, fotel 14 990.-Ft/db).

ikea14 roxö01_resize.jpg

ikea15 roxö02.jpg

ikea16 roxö03_resize.JPG

ikea17 roxö04_resize.JPG

Az Ebba Strandmark által tervezett, porfestett acél vázra feszített poliészter szövettel készülő HÅMÖ strandszékek, állítható támlájú székek és napágyak, amelyek összecsukhatók, így könnyen tárolhatóak (strandszék 3990.-Ft/db, állítható támlájú szék 6990.-Ft/db, napágy 8990.-Ft/db).

ikea18 hamö01_resize.jpg

Az ugyancsak Ebba Strandmark által tervezett tömör bükk vázzal, felhajtható üléssel, jól ismert, retro stílusú narancssárga és türkiz csíkos poliészter szövettel borított napágyak a MYSINGSÖ sorozatban (6990.-Ft/db).

ikea19 mysingsö01_resize.jpg

ikea20 mysingsö02_resize.JPG

A szintén Ebba Strandmark által tervezett stílusos, széles csíkos, vízlepergető poliészterből készült, dönthető vázzal rendelkező RAMSÖ napernyők, amelyek a nap és az UV-sugarak ellen is kiváló védelmet biztosítanak, az ultraibolya sugárzás 95,9‒97,4%-át visszaverik (2990.-Ft/db).

ikea21 ramsö01_resize.jpg

A T. Christensen/K. Legaard által tervezett impozáns (225 cm hosszú110 cm széles), bézs és fekete színben kapható rendkívül tartós és strapabíró, vastag poliészterből készült kellően tágas DYNING függőágy, amelyhez felfüggesztő szerelvényeket és 2×2 méternyi kötelet is adnak (9990.-Ft/db).

ikea22 dyning01_resize.jpg

A vegyes színösszeállításokban kapható SPRINGKORN takarók/pokrócok (2490.-Ft/db) vagy a kollekcióban található, kültéri használatra is tökéletes, strapabíró, vízálló és egyszerűen tisztítható szőnyegek (90×150 cm 2990.-Ft/db, 180×300 cm 9990.-Ft/db).

ikea23 springkorn01.jpg

ikea24 springkorn02.jpg

ikea25 springkorn03.jpg

Az egyéb dekorcuccokról, a vegyes, köztük természetesen narancssárga és türkiz színekben is kapható ROTERA gyertyalámpásról (895.-Ft/db),

ikea26 rotera01.JPG

SOCKER locsolókannákról (2990.-Ft/db),

ikea27 socker kanna01.JPG

SOCKER porfestett acél kaspókról (495.-Ft/db),

ikea28 socker kaspo01.JPG

PAPAJA kaspókról (395.-Ft/db),

ikea29 papaja kaspo01.jpg

GRÄVA virágcserepekről (3490.-Ft/db),

ikea30 grava kaspo01.JPG

a SOLVINDEN napelemes asztali lámpákról (5490.-Ft/db),

ikea31 solvinden asztali01.JPG

ikea32 solvinden asztali02.jpg

ikea33 solvinden asztali03_resize.jpg

vagy a sajtótájékoztató számunkra abszolút kedvencévé váló, ugyancsak SOLVINDEN mini félgömbjeiről (995.-Ft/3 db, amelyből száz szám el tudnánk viselni a lakásban) már ne is beszéljünk.

ikea34 solvinden fenygomb01.JPG

ikea35 solvinden fenygomb02.jpg

ikea36 solvinden fenygomb03_resize.JPG

ikea37 solvinden fenygomb04_resize.JPG

Sorolhatnánk még, de nem tesszük, hisz ez egy rendkívül szubjektív válogatás és úgyis mindenkinek megvan a maga ízlése. Egyszerűbb, ha a weboldalukon vagy a Facebookos profiljukon nézelődtök tovább és/vagy személyesen is meggyőződtök a tavaszi/nyári kollekció újdonságairól.

A bejegyzés trackback címe:

https://manzardcafe.blog.hu/api/trackback/id/tr775183081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása